Tolna Megyei Népújság, 1979. május (29. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-20 / 116. szám
® Képújság / 1979. május 20. — A negyedik szek• szárdi Lisz Ferenc országos zongoraversenyt Balázs István kaposvári zenetanár nyerte. A kérdés tehát magától adódik: mit jelent egy Szekszárdon kapott első díj? — Rangot jelent. A pálya kezdetén feltétlenül. A fiatalok versenye ez, s akik most indulnak, felmérhetik képességüket, tudásukat. Szek- szárd jelentősége, hogy olyan fórumot -teremtett, ahol felfigyelhetnek a fiaitalokra, annyival is inkább, mert a zsűri mindig az ország legtekintélyesebb mestereiből áll. — A verseny előtt is sokat koncertezett? záértők. Ebben biztos vagyok. De ezért hozzáteszem azt a minden művész'számára természetes igényt is, hogy mindig a lehető legjobbat nyújtsa. — Mit 'jelent a Isg ■ jobb? Elképzelhető-e a tökéletes előadás? +— A barokk zene esetében az előadó meglehetősen magára utalt, s inkább az a kérdés, hogy mennyire ragaszkodik a konvenciókhoz. Nem tudjuk például, hogy milyen a Bach-művek autentikus előadása. De Beethoven óta a szerzői utasítások egyre pontosabbak, Bartók ebből a szempontból is a csúcspontot jelenti. csak zongoraművész, ott volt a szekszárdi versenyen is. Szoktak együtt játszani? — Most készülünk négykezes koncertre. Mozart-mű- vekkel. — Melyik muzsika áll legközelebb szívéhez? — Ó, hát ez nagyon nehéz kérdés. Bach éppúgy, mint Bartók, szóval minden jó zene. Talán, ha nagyon kell választani, Mozart, aztán Schubert, akit mindenki fokiról fokra fedez fel magának. Hihetetlen, hogy mi minden van Schubert muzsikájában. És Brahms, igen Brahmsot is nagyon szeretem. számukra több lehetőséget, hogy gyakorolhassanak. A szülők is sok esetben mindent kívánnak a gyerektől, a színjeles bizonyítványtól a sportig, pedig mindenre ideje sg, ereje se lehet. A tehetség ritka dolog, meg kell hát becsülni. A többiből viszont az lesz, amire képességéből, szorgalmából futja. Csodát várni senkitől nem lehet. Éppen ezért számunkra a legfontosabb, hogy zeneértőket neveljünk. A zenei ízléssel manapság általában nem lehet dicsekedni, mondjuk így, az eredmény nincs arányban a tehetségekkel. — Mi tagadás, sok az értéktelen, rossz zene. — Amennyire a lehetőségek engedték. Nagyon szeretem a kamarazenét, s ezt azért is ajánlom pályatársaimnak, mert így több lehetőség adódik a szereplésre. — Zongoristáinkra — hogy úgy mondjam — nehéz idők járnak. Soha ennyi koncertképes művész nem élt az országban, mint jelenleg Minek tulajdonítja ezt? — Valóban nagyon sokan vagyunk, köztük olyanok, akik a világ élvonalába tartoznak. A képzés magas színvonala feltétlenül hozzájárul, de lenet véletlen is. A Hubay-iskola után kitűnő hegedűs nemzedék jelentkezett, ma pedig közismert, hogy milyen nagy nálunk a vonóshiány. — Mit Mid egy jó zongorista? Vagy egy kicsit szemléltetöbben kérdezem: hány hangjegy van a fejében? — Ö, hát nagyon sok, nem is tudom mennyi. De 2—300 000 feltétlenül. Persze ezt azért nem kell úgy elképzelni, hogy az ember csak leül á zongorához és játszani kezd, bármit, amit egyszer megtanult. Az állandó gyakorlás elengedhetetlen. Én például naponta két-három órát gyakoriok. Koncert előtt többet is. Ez azt jelenti, hogy az ember fejében van bizonyos számú zenemű, amivel tulajdonképpen bármikor pódiumra állhat, de tud nagyon sok olyan művet is, amit inkább csak potenciálisan birtokol, s ahhoz, hogy ki merjen vele állni, még kell legalább egy hét, — Azt hiszem, nagyon lényeges kérdéshez érkeztünk el. A tökéletességre gondolok, illetve arra a makacs vágyra, ami minden előadóművészben ott él, hogy tökéletesen szólaltasson meg egy művet. Akkor is, ha tudja, hogy hallgatósága ezt alig méltányolja. —■ Az élmény keltése a kötelező, ne mondhassa senki egy hangverseny után, hogy nem volt érdemes eljönni. Élményt csak a kifogástalan előadás jelenthet, s azt hiszem, a jó előadás belső törvényszerűségéből következően is jobban hat, mint egy közepes, vagy gyenge. Azok számára is, akik nem hoz— Engedjen meg egy közbevetést. Jelen voltam, amikor Kodály kifogásolta egy Bartók-mű előadását, mondván, a szerző gyorsabban jáiszotta. Az sem győzte meg,. amikor az előadó elmondta, hogy metronómmal lemérte Bartók utasítását. — A tempó más kérdés, itt az előadónak lehet egyéni elképzelése, de durva eltérés itt sem engedhető meg. Egy lassú tételt például nem lehet elkapkodni, vagy fordítva. Azt vallom, hogy mindig a zene karakteréből kell kiindulni. Ez pedig ott van a hangjegyekben. Amit az előadó hozzátehet és hozzá is kell tennie, a saját egyénisége. — Egyáltalában, lejátszható egy kotta tökéletes pontossággal? — Ez az alapkövetelmény. A zeneszerző pontosan tudja, hogy mit akar, s ezt ki lehet olvasni a kottából. Az előadónak ezt mindenképp tiszteletben kell tartania, viszont ez önmagában nem elég. Mindenkiben kialakul egy kép a szóban forgó műről, ezt kell tolmácsolnia úgy, hogy a művet is, saját elképzelését is közel vigye a hallgatóhoz. Természetesen figyelembe kell venni, hogy minden kornak van saját stílusa, stíluseszménye. Minden kor mást olvas ki egy-egy nagy mester műveiből. Gondoljunk például a harmincas évek zongorastílusára. Nagyon határozott és félreérthetetlen stílus ez, de nekem nem tetszik, én egészen mást érzek, előadói eszményeim, elképzeléseim egészen mások. — Már említettük, hogy ma nagyon sok a kiváló zongorista. Kit tekint úgy, hogy példaképnek is nevezheti? — Egyértelműen válaszolhatok: Kocsis Zoltánt. Ahhoz szoktunk, hogy mindenkinek egyéni stílusa van. Kocsis Zoltán is egyéni, azonban ugyanakkor tökéletesen hű, számára a leírt kotta szent, s kötelező érvénye elől nem akar kitérni. Az egyéniségét hozzáteszi, de ugyanakkor a hűség jellemzi. Aligha lehet véletlen, hogy például Rihter, akit nyugodtan nevezhetünk világelsőnék, őt választotta, hogy négykezest játsszék vele. — Felesége, Matyaso- vich Erzsébet ugyan— Milyen a zenei élet Kaposvárott? Valamikor működött itt egy jó képességű, zenekar?. — Én csak hallottam erről. Ennek tagjai kiöregedtek, s utána sokáig nem volt a városnak zenekara. Most ismét van, s ez nagyon sokat számít, hisz állandó együttesről van szó. — A zeneiskola segíti művész tanárai szereplését, fejlődését? — Nagyon segíti. Nagyon megértő mindenki, s azt is el kell mondanom, hogy a kollégák együtt örülnék sikereinknek. Irigységet nem kell tapasztalnunk, segítőkészséget annál inkább. Például amikor a szekszárdi Voreenyire készültünk, a zeneiskola lehetővé tette, hogy műsorunkat hangverseny keretében mutassuk be. Ez pedig nagyon fontos, mert az ember rutint szerez, biztonságérzete növekszik. — S ezzel el is jutottunk egy újabb kérdéshez, a pedagógiához. Feleségével együtt tanítanak is. Kezdjük azzal van becsülete egy művész tanárnak, aki koncertezik és tanít is közben? — Őszintén mondhatom, van. De azért vegyük hozzá, hogy a vidéken élő zenetanárok helyzete nem mindenütt egyforma. A lakáskérdés megoldatlansága sok keserűség forrása lehet. Nekem szerencsém volt, a zeneiskolában ismerkedtem meg a feleségemmel és a házassággal lakáskérdésünk is megoldódott. — Mi lehet egy vidéki zenetanár feladata, hivatása? Olyanokat akar nevelni, akik majd otthon elzongo- rázgatnak, vagy inkább zeneértőket, amit a magam részéről nagyon fontosnak tartok, vagy pedig művészeket? — Ha valakiben művészi tehetséget fedezünk fel, akkor természetesen mindenképpen elő kell segíteni, hogy valóban művésszé váljék. Természetesen azért ez a ritkább e$et, viszont azt is tapasztaljuk, hogy a környezetük sem mindig veszi őket komolyan. Az iskolával nem egyszer közelharcot kell vívnunk, hogy engedjék el az ilyen gyerekeket, adjanak — Nagyon sok, több a kelténél.. De csak azért, mert kevés az igazi zeneértő. Nekünk azt kell szem előtt tartanunk, hogy a jövő közönségé itt készül, itt szerzi meg ismeretét, ízlését. Mint mondtam, hiszek abban, hogy a jó előadás arra is jótékonyan hat, aki akkor ismerkedik a muzsikával. Viszont az a cél, hogy belső igénye legyen mindenkinek az igazi zenére. A zenét ugyanis nemcsak hallgatni kell. hanem érteni is. — Mondja meg őszintén, nehéz a vidéki zenetanár élete? — Azt tapasztalom, hogy a fiatalok felkészültsége, magyarán mondva, színvonala, egyre jobb. Vagyis mind több az olyan fiatal vidéki tanár, aki nem elégszik meg azzal, hogy így-úgy megtanítson valakit zongorázni vagy hegedülni. A művészet szeretetére kell nevelni, a megértésre, hogy aki erre adja a fejét, otthonosan mozogjon a zene világában, még akkor is, ha nem lesz belőle igazi művész. — Mondjuk így, nemcsak tökéletes előadó van, hanem tökéletes hallgató is? — Igen. Jó hallgató nélkül semmit sem ér a jó zene, mert elképzelhetetlen, hogy valaki örökké csak magának muzsikáljon. A mi feladatunk az, hogy jó muzsikusokat neveljünk és értő hallgatókat. — Ez már több mint feladat. Hivatás? — Valóban hivatás. S úgy érzem, feleségemmel együtt, hogy nemcsak szükség van a munkánkra, de meg is tudunk felelni ennek, miként mindenki, aki komolyan veszi a hivatását. Éppen ezért egyelőre nem is gondolunk arra, hogy elmenjünk Kaposvárról. Megértik és segítik amire törekszünk, ez pedig nagy szó. — Kívánom, hogy mindig így legyen. S természetesen sok sikert is kívánok, a nevelőmunkában és a művészetben egyaránt. CSÁNYILÁSZLÓ Múltunkból Magyar Tanácsköztársaság idején a fiatalok igen aktívan vették ki részüket a politikai, gazdasági, kulturális feladatok megoldásában, önként mentek a Vörös Hadsereg kötelékébe és * vállalták a hátországi fegyveres szolgálatot is. Ebbe az általános helyzetbe jól illeszkedik a szekszárdi fiatalokról alkotott kép, amelyet az egykori iratok — és a visszaemlékezések alapján — megalkothat magának az utókor. Az iskolák életében először történt meg 1919-ben, hogy kimondottan politikai célzatú ifjúsági szervezet működött. Szekszárdon 1919. április 30- án a főgimnáziumban megalakult a Diákszövetség helyi szervezete. Idézzük a megmaradt jegyzőkönyv szövegét: „Jegyzőkönyv, mely felvéve 1919. április hó 30-án a Szekszárdi Áll. Főgimnázium VIII. osztályában. Jelen voltak az alulírottak. Alulírottak elhatározták, hogy a Szocialista Középiskolai Diákok Országos Szövetsége 1 helyi szervezetét megalakítják. Hogy a szervezés egyöntetű és gyors legyen, /megalakítják a szervező, bízottság-ot. Tagjai a következők: Ötvös István, Jakab Imre, Szent- királyi Zoltán, Kemény Tibor diák elvtársak. Az elnöki teendők elvégzésével Ötvös István diáktársunkat bízzuk meg. A titkári teendők elvégzésével Szentkirályi Zoltán diáktársunkat bízzuk meg. Megbízzuk, hogy a tagok részére ideiglenes tagsági igazolványt állítson ki (a tagoknak csak úgy adható ki, ha a tagdíjat lefizették) és a városi 3-as tanács elnökével írassa alá. A jelenlévők elhatározták, hogy a szervező bizottság megalakítását Dick György elvtársnak Pataki Jákó elv- társnak tudomására hozzák. A jegyzőkönyv felolvastatván, aláíratott.” A jegyzőkönyvet kilenc fiatal írta alá. A fiatalok, mint az a fenti szövegrészből kiderül, szervezkedésük kezdetétől fogva segítséget igényeltek a megyei pártszervtől, sőt a város vezetésétől is, hiszen a tagsági igazolványt a város vezetőjének kellett aláírnia. Tudomásunk van arról, hogy a diákok gyakran találkoztak a kaszinóból munkásotthonná alakult kulturális szervezetben a tanoncok- kal (ipari tanulókkal). A Magyar Tanácsköztársaság sokat tett a gyermekek helyzetének javítására. Amint a nagybirtokokat szocializálták, és köztulajdonba vették a' kastélyokat, azonnal megkezdték a proletárgyermekek üdültetése programjának kidolgozását. A megyére vonatkozó iratok közül az első, amely a gyermekek üdülésével foglalkozik, 1919. május 5-én kelt. Idézzük: „Jelentem — szól a megyei intéző bizottság címére küldött levél —, hogy a hőgyé- szi volt Apponyi-féle kastély a munkaügyi és népjóléti népbiztosság által május elsejétől fogva 50 proletár gyermek és azok kísérete részére van lefoglalva. Ameny- nyiben jelenleg internáltak vannak itt, kérek intézkedni, hogy a gyermekek részére szabad legyen”. A levelet az állami birtokrendező bizottság nevében Szemere Béla írta alá. (A levélben említett internáltak azok a személyek voltak, akiket a megyei intéző bizottság túszként szedett a megyeszékhely burzsoáziájának soraiból — önvédelme érdekében). * A szekszárdi diákok fenti akcióját követte május 6-án az ifjúmunkások gyűlése. Idézzük az Igazság című megyei lap tudósítását, amely „A szekszárdi ifjúmunkások gyűlése” címmel jelent meg. „A szekszárdi ifjúmunkások f. hó 6-án a Munkásotthonban gyűlést tartottak, s megalakították az Ifjúmunkások Országos Szövetségének helyi csoportját. A gyűlés, amelyet Spitzer gimn. tanuló nyitott meg, mindvégig lelkes hangulatban folyt le. Testvéries szeretetben egyesült itt „diák” és „ta- nonc”, a régi rendszer e két egymástól megkülönböztetett, sőt sokszor ellenséges viszonyban állott osztálya. Utána Krammer Sándor politikai megbízott, az Ifjúmunkások Országos Szövetségének volt elnöke beszélt, s hatásos szónoklatban ismertette az ifjú proletariátus korai szenvedéseit, s azt a bűnös kapitalista politikát, amely aljas, önző érdekből már a „jövő nemzedék virágait” az apától örökölt tüdővésznek eljegyzett 10—12 éves gyermeket is a gyárbg, a poklok poklába, a nagy, a keserű Inferno-ba küldte. A szellemi proletáriá- tus ifjainak a helyzete sem volt különb, a nyomor és éhezés sápadtságával a poros iskolák padjain, de a jövőé, ahol a munka jogán épül fel minden, boldog lesz, mert ezután csak egy küzdelmet kell ismernünk: az ész küzdelmét a butasággal, az igazságét az igazságtalansággal. A szervezkedő gyűlés 20 tagú intéző bizottságot választott és elhatározta, hogy a budapesti központtal és a helyi direktóriummal két tagja útján állandó összeköttetést tart fenn”. * A Magyar Tanácsköztársaság hallatlanul rossz élelmezési viszonyokat örökölt. Már tettünk említést arról „Múltunk” rovatunkban, hogy 1918-ban eladási szándékkal a szekszárdi élelmiszer-piacon megjelent a macska. S az 1918. évi rossz termés miatt a helyzet csak tovább romlott. Mégis, ilyen viszonyok közepette is, különös gondot fordítottak a gyermekek élelmezésére. Az Igazság című lap 1919. május 18-i számában „Tej a proletár gyermekeknek” címmel rövid hír jelent meg. „A kiskajdacsi termelőszövetkezet a szekszárdi proletárgyermekek részére kéthetenként 100 liter tejet ajánlott fel. A termelőszövetkezet intézője Deák Mihály, kötelező nyilatkozatot tett, hogy Szekszárd közönsége számára nagyobb mennyiségű baromfit és piaci cikkeket is fog szállítani”. A fácánkerti termelőszövetkezet is vállalkozott a megye- székhely ellátásának javítására. Az Igazság című lap közlése szerint a termelőszövetkezet 280 kg borsót, 500 kg babot, 500 kg rozslisztet és 103 kg árpagyöngyöt szállított Szekszárdra. A lap hírül adja azt is, hogy Palánkon 2700 cirokseprőt rekvi- ráltak, amelyet a vármegye egész területén hoznak majd forgalomba. Ugyancsak ennek a hírnek egymondatos része volt, hogy Hőgyészről több őzet szállítottak a megyeszékhelyre, amit jutányos áron hoztak forgalomba. —megye nem volt önző, 1 vállalta a ráháruló kö- telességet az ország és ——— a Vörös Hadsereg élelmezésében. A Haditermény R. T. járási bontásban közölte a megyei intéző bizottsággal, hogy melyik járás menynyi élelmiszert juttatott a központi ellátásnak. A völgy- ségi járás 425 mázsa búzát, 156 mázsa rozsot, 93 mázsa árpát és 25 mázsa különféle hüvelyest szállított. A dombóvári járásból a központi ellátás kapott 566 mázsa búzát, 500 mázsa árpát, 800 mázsa kukoricát és 150 mázsa kölest. A legtöbb búzát, ösz- szesen 1790 mázsát a duna- földvári járás adott, s innen elszállítottak még 920 mázsa rozsot, 290 mázsa árpát. 890 mázsa kukoricát, 60 mázsa kölest és 150 mázsa lóbabot. A fenti mennyiség mellett — szól a jelentés — még megközelítően azonos meny- nyiségű termény van lefoglalva a szocializált nagybirtokokon, amelyek elszállítására május második felében kerül sor. K. BALOG JÁNOS "Äl Balázs Istvánnal a szekszárdi Liszt-verseny győztesével
