Tolna Megyei Népújság, 1979. május (29. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-04 / 102. szám

1979. május 4. ^ÉPÜJSÁG 3 Korszerű felvonók A Ganz-MÁVAG Felvonógyára az idén kilencszázötven felvonót gyárt, ebből hétszázhuszat a házgyári házak ré­szére. A saját tervezésű, új típusok középületek, egészség­ügyi intézmények, továbbá a vendéglátóipar részére kü­lönféle speciális liftek és ételfelvonók is készülnek. A ké­pen: sorozatban készülnek az önműködően záródó ajtók. Pedagógusok Fejlesztés a dombóvári KIPSZER-ben Jobb munkakörülmények Szanálás és építés 1979. január 1-től Bonyhá- don és a város környékén tíz önálló igazgatású általános is­kola működik. Bonyhádon az I., illetve II. számú iskolában jelenleg 66 tanulócsoportban több mint 1800 gyerek tanul. A kakasdi, cikói, nagymá- nyoki, mórógyi, lengyeli, aparhanti, izményi és teveli iskolában tanuló diákok szá­ma megközelíti a kétezret. Ebben az adatban benne fog­laltatik az öt tagiskola (Vár­alja, Mucsfa, Grábóc, Báta- apáti, Kisdorog) tanulói lét­száma is. A legutóbbi statisztika sze­rint összesen 273 pedagógus foglalkozik az oktató-nevelő munkával. Ebből Bonyhádon 124-en, a környéken 149-en tanítanak. A nők aránya ma­gas: 203 fő. Különösen a bonyhádi I. számú Általános Iskolában okozott gondot a gyesen lévő pedagógusok ki­esése a munkából. Az órákat hatvanhat és fél százalékban szakos taná­rok tartják. Ez az arány a két városi iskolában majd­nem száz százalék. A kisebb településeken nem is oldható meg, hogy például rajz-, ének-zene vagy testnevelés­szakos pedagógust alkalmaz­zanak, mivel a heti óraszáma nem érné el a kötelező 21 órát. Régi újságokban tallóztunk. Az ilyesmi az újságírónak mindig egy kissé szívszorító foglalatosság, Mórágy eseté­ben ■ különösen az. Archívu­munkban két vaskos dosszié is bizonyítja, hogy az elmúlt tíz évben megyénknek ezt a községét se hanyagoltuk el. örzünk olyan írásokat, me­lyek máig velünk dolgozó kol­légáink tollából származtak. Olyanokat is, melyeknek szer­zői már más lapoknál dolgoz­nak és sajnos olyanokat, melynek írójával soha többé nem találkozhatunk. Néhai Szalay Endre kollégánkra (sokak „Bandi bácsijára”) gondolunk, aki Mórágyról ke­rült szerkesztőségünkbe és aki már halottaink közé tar­tozik. Helyiek is sűrűn segít­ségünkre voltak abban, hogy a njegyét informálhattuk Mó­rágyról. Lovák András „hír­csokrai”, tudósításai szép számmal szerepelnek gyűjte­ményünkben. A témákból csak ízelítőnek idézünk: A termelőszövetkezet. — Magyar—szovjet barátsági est. — Szociális problémák. — A helyiek könyvkedvelé­se. — Dr. Makra Sándor nép­mesegyűjtési módszerei. — Heilig István nyugdíjas tsz- traktoros. — Az Ültetvény- tervező Vállalat szőlőoltvány- telepe. — Szilágyi Imre, A 273 pedagógusból egyéb­ként 32-en képesítés nélkü­liek, de közülük 25-en tanul­nak, hogy megszerezzék a szakmai végzettséget. A képe­sítés nélküliek főleg a nap­közikben dolgoznak. A leg­több képesítés nélküli Kis- dorogon található, viszont itt a gyerekek száma alacsony. Néhány évvel ezelőtt Izmény- ben mindössze három képe­sített nevelő tanított, Nagy- mányokon szintén voltak gondok. A változást jól érzé­kelteti, hogy az izményi tan­testületben mostanra egyet­len képesítés nélküli maradt, Nagymányokon pedig a 28 főből öten most járnak fő­iskolára, már csak ők képe­sítés nélkülik. Bonyhádon öt kisegítő ta­nulócsoport van, ezeket a gyerekeket tanítók, tehát nem gyógypedagógiai szak­emberek tanítják. A követke­ző tanévre várnak egy társa­dalmi ösztöndíjas gyógy­pedagógust. A bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépisko­lában négy tanári állás betöl­tetlen, de óraadók munkája révén nincs fennakadás. A szakközépiskolában és a Pe­tőfi Sándor Gimnáziumban néhány főiskolai végzettségű pedagógus most képezi ma­gát egyetemen. Kollégiumi nevelőtanárban nincs hiány. helybeli fiatal megkapta a „Kiváló határőr” címet. — Ifjú vöröskeresztesek vetél­kedője. — Dr. Csanády György gyűjteménye újabb kőbaltával szaporodott. — A Bátaszéki Fémipari Szövetke­zet zsírzógomb-üzeme. — Tűz­kődombi ásatások. Ha az országúton közleke­dők Tamási felől Dombóvár­ra igyekeznek, láthatják a KIPSZER gyáregységét, mely új, modern vonalú épületei­vel hívja fel magára a figyel­met. Mivel a név több szó rövidítése, ezért úgy gondol­tuk, jó ha megemlítjük, hogy többek között kábelcsatorná­kat, épületelemeket, szellőző­berendezéseket gyártanak, s a társult ipari szövetkeze­teknek vödröket is horga­nyoznak falai mögött. Ott jártunkkor nagy volt a jö­vés-menés, szinte mindenki cipekedett. költözött a gyár­egység. Ez adott alkalmat ar­ra, hogy Gyurisán László gyáregységvezetővel a jövő­ről, a fejlesztésről beszéljünk. — Az első fejlesztési lép­csőfok már 1976-ban elkez­dődött, a Fémtömegcikk Gyártó Vállalat beruházásá­nak folytatása volt, s a hor­ganyzóüzem befejezését je­lentette. Ezután a szociális létesítmények megépítése következett 1977 nyarától, melynek a napokban volt az átadása. A könnyűszerkezetes építmény száz dolgozó komp­lex ellátására alkalmas, s az öltözőtől kezdve irodákon át az étkezdéig minden megta­lálható benne. A 850 négy­zetméter alapterületű épület a kulcsátadásig 12 millió fo­rintba került. Az új épület a munkakörülményeket is meg­változtatja. Először is lénye­ges terület felszabadul a konkrét munkavégzésre, más­részt a dolgozók a mai kor­nak megfelelő ellátást kap­nak. Egyébként 1976 januárjától a mostani épület átadásáig 38 millió forintot fordítottak a gyáregység fejlesztésére. Itt minden fejlődik, hány évre szóló terveik vannak? — Egyelőre tízéves fejlesz­tési tervünk van, melyre 120 millió forintot szántunk. — Mi lesz a következő ten­nivaló és mikor? — A következő lépcsőfok egy újabb szociális létesít­mény lesz, kimondottan a horganyüzemnek. A kétszin­tesre tervezett, nyolcszor ti­zenkét méteres épületben fe­kete-fehér öltözők, étkezde, laboratórium és művezetői irodák kapnak helyet. Előre­láthatólag 3—4 millió forin­tos beruházás lesz. Átadása Idézzünk részletesebben egy 1965. december 5-ről származó híradást: „Mórágyon az előző évek­ben 10—15 ezer forint társa­dalmi munkát terveztek. Az 1965-ös tervek elkészítésénél ezt 30 ezer forintra emelte a tanács. Akkor túlfeszítettnek az idén decemberben várha­tó. A távolabbi tennivalók? — 1986-ig el kell készülni még egy hőközpontnak is, mert egyelőre nincs megold­va a telep fűtése. A kazán­házban 3, másfél millió ka­lóriaórás kazánegység fogja a hőt szolgáltatni. A dombóvári gyáregység­nek ez alatt a 10 év alatt fel kell készülni a könnyűszerke­zetes fémelemek gyártása mellett a középnehéz vasszer­kezetek előállítására is. Erre a célra egy daruzott csarno­kot hoznak létre a gyáregy­ség szakembergárdájának munkájával. — Saját erőből fejleszte­nek vagy másokkal társul­va? — Kilencven százalékban saját erőnkből fejlesztünk, a maradék tíz százalékban tár­sulásos alapon. Két szövetke­zet is hozzájárult, s ennek fejében — 1976-tól 1981-ig használhatják a horganyüze­met. — Melyek ezek a szövetke­zetek? — A tatai Hűtőtechnikai Ipa­ri Szövetkezet és a budapes­ti Armafilt Ipari Szövetke­zet. — Megfelel-e a fejlesztés a mai korszerű követelmé­nyeknek ? — Igen, megfelel. Olyan berendezéseket rendelünk, melyek a világszínvonalat is tartani tudják. Erre az is bi­zonyíték, hogy a vállalat ter­melésének harminc százaléka tőkés export. Túlnyomórészt Algériának és az NSZK-nak dolgozunk. — Nincs-e határidőcsúszás a beütemezett fejlesztési programban? — Sajnos, a most átadott szociális épületnél van, mert az eredeti átadási határidő 1978. június 30-a volt. — Ez a késés befolyásolja a későbbi fejlesztési ütem alakulását? — A mostani késés nem befolyásolja a későbbi tervek megvalósításának határide­jét. A KIPSZER dombóvári gyáregységének termelékeny­sége a fokozatos fejlesztéssel 1986-ig, a jelenlegi szinthez képest megháromszorozódik, s mindezt a mostani létszám nagyobb felduzzasztása nél­kül teszik. tűnt ez az összeg. S most, az év végén látható, hogy a terv nem volt reális, megalapozott, mert a község lakossága 50 ezer forintnyi társadalmi munkát teljesített.” A mai Mórágyró] és arról, hogy mit tesznek napjaink­ban falujukért a mórágyiak, holnapi magazinunkban igyek­szünk tájékoztatni olvasóin­kat. A szanálással talán előbb foglalkoztak a társadalom- tudósok, mint az építészek. Legalábbis a polgári szocio­lógiában a slumosodásnak, — egyes városrészek társa­dalmi és fizikai leromlásá­nak, szó szerint: nyomorne­gyeddé válásának — könyv­tárnyi irodalma van ma már. A sokféle álláspont egy tő­ről fakad: ha fizikailag rom­lásnak indul egy városrész, akkor ott az erkölcsi züllés is elkezdődik (vagy éppen fordítva indul a folyamat.) A „jobb érzésű” emberek el­költöznek, helyükre a társa­dalom pereméről jönnek az új lakók. Növekszik a bűnö­zés, csökken a lakbérbevétel, a tulajdonosok még inkább elhanyagolják lakásaikat — a lefelé menő spirál pedig mélyebbre kanyarodik és megszületik az ítélet: az a környék egy slum. Miután a a társadalmi fertő legalább olyan veszélyes, mint a ragá­lyos betegség — hiszen tova terjedhet — így kész a gyógy­mód is: ki kell szakítani az egészséges szervezetből. A gyakorlati megoldás: a le­romlott városrészt szanálni kell. És ekkor jönek az üz­letemberek, az építési vállal­kozók és valamilyen formá­ban az állam is megjelenik a színen. HA MEGENGEDHETNÉNK MAGUNKNAK Másik megközelítés, kéz­zel fogható példával: ha az ország 10 millió lakosa 3 millió lakásban, él és a laká­sok élettartama 100 év, akkor évenként a lakások 1 száza­lékát kell lecserélni. Ez éven­ként 30 ezer új lakás felépí­tését kívánja — csak a pót­lásra — amihez hozzájön még a népességszaporulat (új családot alapítók, családból kiválók, szétválók tömege) és nem utolsósorban azok a családok, és családtöredékek, amelyek már hosszabb ideje egyáltalán nem rendelkez­nek lakással. De térjünk vissza a témánkhoz: ha a la­kások több mint 1 százalé­ka öregedett már el — ha nem is kor szerint, de a kar­bantartás hiányában tényle­gesen —, akkor az évenként szanálandó 30 ezres szám bizony több lesz. Lesz? Len­ne, ha megengedhetnénk magunknak akár csak az el­méleti számítás megvalósí­tásának luxusát. Most pedig következzen a harmadik megközelítés. Bár a tőkés piacon a lakás is áru, azért mégis speciális jellem­zőkkel bír: helytől és időtől függően, de az állam mindig beleszól az építésébe és a forgalmába. A szanálások­ba különösen, hiszen biztosí­tani kell a kiköltözöttek feje fölé az új fedelet, a vállalko­zók számára pedig vonzóvá kell tenni a kiürült terület lebontását, majd újra beépí­tését. A folyamat ott sem zökkenőmentes, egyéni és társadalmi gondok egyaránt tarkíthatják. Példa az előb­— Maguknál az értelmisé­gieket elviszik mezei munká­ra? — kérdezte tőlem tört franciasággal egy idős svájci hölgy a Párizs—Bécs között közlekedő gyorson néhány év­vel ezelőtt. Mielőtt válaszol­hattam volna, felocsúdva a meglepetéstől, egy osztrák nő már megtette helyettem. Ne­kem csak meg kellett erősí­teni, hogy ez nem volt, s je­lenleg sem ismert a gyakor­latunkban. Az idős hölgy soha nem járt országunkban, s valószí­nű különösebben nem is akar­ta ellenőrizni információit. A manipuláció így sikerülhe­tett nemcsak az ő, hanem még sok ember esetében. Az utazás formálja az ifjú­ságot, tartja egy francia köz­mondás. Igazsága azonban az utazók széles táborára is ér­vényes. Kitágul a világ, bő­vülnek az ismeretek, formá­lódik a tudat. Az egymáfe megismerésének jó gyakorlata a testvérvárosi, bire: az új lakás bére általá­ban több, mint amennyi a régié volt, tehát a családi költségvetés megbillen; a kis üzletek, műhelyek, tulajdo­nosai nem biztos, hogy helyet találnak vállakózásukhoz, és így tovább. Példa a társadal­mi gondokra: az átköltözés után az új lakóterület indul­hat gyors slumosodásnak, esetleg több helyen ültetik el a „fertőzés” csíráit. A VÁROSTERVEZŐK GONDJAI A párhuzamosokat azért húztam meg, mivel a sza­nálásoknak társadalmi rend­szertől függetlenül vannak azonos törvényszerűségei, to­vábbá, hogy érzékeltessem a problémakör anyagi és tár­sadalmi oldalát. Most pedig térjünk át saját gondjaink­ra. Hazánkban az utóbbi idő­ben átlagosan. 90 ezer lakás épül évenként. Ha ragasz­kodnánk ahhoz a bizonyos 1 százalék lecseréléséhez, ak­kor az új lakások egyharma- da az elhasználódott régie­ket pótolná. Miután egyre csökken a beépíthető szabad területek mennyisége — és a régi épületek tatarozásának elhanyagolása is érezteti ha­tását — így a várostervezők nálunk is érzékelik a szaná­lással járó gondokat. Most vegyük csak az anyagit. A népgazdaság minden évben meghatározott összeget költ­het lakásépítésre. Ebben vég­ső soron a kivitelező vállala­tok gépparkjának korszerű­sítése ugyanúgy benne van, mint a folyósítható OTP-hitel nagysága. Az átlagosan szá­molt, egy lakásra jutó költsé­gek a szanált területeken a következő tételekkel nőnek: a korábbi laksűrűség által meghatározott új lakáshá­nyaddal (például, ha 2000 la­kás helyére 6 ezret építenek, akkor minden új lakást to­vábbi egyharmad lakás ter­hel, mivel ezt korábban fel kellett építeni1 a volt lakók részére); plusz a bontási, köz­műkiváltási költségek. A többletet az állam — tulaj­donképpen minden dolgozó fizeti. A kivitelező vállalatok se szívesen mennek építeni bontott területekre, hiszen gyakran, megesik, hogy még laknak azon a helyen, ahol a saját tervük szerint már építeni kellene. Ha befejezésül megpróbál­juk felrajzolni a szanálások köré írható sokszöget, akkor ilyen oldalakat húzhatunk: adott az építésre fordítható összeg — ebből a mennyiségi hiány miatt ennyi lakást fel­tétlenül meg kell építeni; adott egy építőipari szerve­zet, amely ekkora termelé­kenységgel, ilyen költséggel dogozik (ezek javítása növel­heti a lakásszámot); azután vannak várostervezők, épü­lettervezők, beruházók és nem utolsósorban életveszé­lyes vagy lakás céljára más okból alkalmatlan, bontásra ítélt lakóépületek. — németh — testvérmegyei kapcsolatok ki­alakítása. A közelmúltban francia csoport járt a megyé­ben. Bezons-ból, Szekszárd testvérvárosából érkeztek, s töltöttek itt több napot. 15— 16 éves gimnazisták voltak. Először jártak Magyarorszá­gon. A vendéglátó Garay- gimnazisták gazdag progra­mot biztosítottak számukra. Megismerkedtek a várossal, a megyével, s táncoltak diszkó­zenére. Az első benyomásai­kat így összegezték rólunk: sokkal fegyelmezettebbek va­gyunk, mint a franciák, kü­lönösen a közlekedésben. A magyarországi szép na­pok emlékét bizonyára még sokáig megőrzik, s reméljük többször meg is erősítik. Sa­ját tapasztalatokat vittek ma­gukkal haza. így az ő tuda­tukban már nemigen lehet a svájci hölgyhöz hasonló ké­pet festeni országunkról. — majoros — O. I. Mórágy látképe BEKE LÁSZLÓ Szőlőoltvány és kőbalta Kapcsolatok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents