Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-13 / 86. szám

2 NÉPÚJSÁG 1979. április 13. Wance és Dobrinyin újabb megbeszélést tartott (Folytatás az 1. oldalról.) E taktika hátterét csak sej­teni lehet — de ebbe bepil­lantást enged az amerikai sajtó. James Reston, a The New York Times elsőrangú kapcsolatairól ismert publi­cistája szerdán közölt cikké­ben úgy vélte: még ha alá is írják a SALT-szerződést a következő hetekben, a tör­vényhozás és a Fehér Ház komolyan mérlegeli a lehető­séget: ne halasszák-e az egyezmény törvénybe iktatá­sára vonatkozó végső szava­zást — 1980-ra. Howard Baker, a szenátus republikánus frakciójának vezetője szerdán újságírók előtt kijelentette: „hajlik ar­ra”, hogy elutasítsa a SALT- szerződés törvénybe iktatá­sát. Baker arról beszélt, to­vábbi módosításokra volna szükség ahhoz, hogy támo­gassa a készülő egyezményt. Bakert a republikánusok mérsékelt hangadói között tartották eddig nyilván. Powell, a Fehér Ház szó­vivője szerdán kijelentette, Carter változatlanul úgy véli, hasznosabb volna, ha a sze­nátus nem halasztaná 1980-ra a SALT-szerződés vitáját, ha­nem még ebben az évben le­zárná a kérdést. Az elnök sajtótitkára elismerte hogy minél tovább tartanak a SALT-tárgyalások, annál bo­nyolultabb lesz a törvénybe iktatás. A Christian Science Moni­tor szerdán arról írt, hogy „a Carter-kormány nagyobb bajban van a SALT ratifiká­lása ügyében, mint .gondol­ta”. A mérsékelt polgári lap szerint a Fehér Ház jelenleg csak 50 szenátorra számíthat a SALT mellett — ami jó­val kevesebb, mint a szüksé­ges kétharmados többség a száztagú testületben, nem ke­vésbé aggasztó, hogy még ha ratifikálják is a szerződést, a szenátus olyan módosításokat szavazhat meg, amelyek az egyezmény újratárgyalását igényelnék — írta a lap. Washingtoni megfigyelők egyetértenek abban, hogy ér­demi szenátusi módosítások a SALT-szerződés elutasításá­val lennének egyértelműek. Aligha fér kétség hozzá, hogy a Szovjetunió nem lenne haj­landó újratárgyalni a már megkötött egyezményt, egyes szenátorok igényei miatt. Kivégzések Iránban Vidéken működő iszlám forradalmi bíróságok csütör­tökön hajnalban a sah rend­szerének további öt hívét ítélték halálra és végeztették ki — jelentette a teheráni rádió. A fővárostól nyugatra fekvő Zanjanban kivégezték Abbasz Kehali tábornokot, akit sahellenes tüntetők meg­gyilkolásával vádoltak. Négy másik személyt az ország dé­li részén lévő Ahwaz város­ban lőttek agyon; ezek a SAVAK-nak, a sah titkos- rendőrségének a tagjai vol­tak. Készülődés a „választásokra” Kilencvenezer katona és rendőr árasztotta el csütörtökön Rhodesia városait és falvait, hogy „előkészítse” a válasz­tási komédia kedden kezdődő és öt napig tartó második menetét, amelynek az a célja, hogy a feketék szavaza­taival állandósítsák a fehér kisebbség előjogait (A 100 tagú parlamentben csak 28 fehér képviselő foglal majd helyet, de a lényeges döntésekhez háromnegyedes több­ségre lesz szükség. (Képtávírónkon érkezett'.) Róma Negri hallgat Simó Endre, az MTI tudó­sítója jelenti: Rómában és Pádovában szélsőséges „autonomisták” szerdán és csütörtökön össze­csaptak a rendőrséggel és vandál pusztítást vittek vég­be. Róma belvárosában gép­kocsikat gyújtottak föl, békés járókelőket bántalmaztak, gyújtópalackokat hajigáltak a kirakatokba. Padovában is hasonló jelenetek játszódtak le. Mindkét városban órákig szünetelt a forgalom a garáz­dálkodások miatt. Az incidensek azután rob­bantak ki, hogy a padovai főügyész letartóztatta az „autonomisták” egyik vezető­jét, Toni Negri egyetemi ok­tatót. Azzal gyanúsítják, hogy közvetlen szerepet játszott Aldo Moro kereszténydemok­rata pártelnök elrablásának és meggyilkolásának meg­szervezésében. Negrit letartóztatása óta újból és újból megpróbálják kihallgatni, de eddig nem so­kat tudtak meg tőle, mert nem hajlandó válaszolni a kérdésekre. A nyomozás nem ígérkezik könnyűnek a» továbbiakban sem. Erre utal, hogy Negri kis híján megszökött, mert a letartóztatási parancs aláírá­sa után valaki tájékoztatta. Figyelemre méltó jel a nyo­mozásban, hogy Sandro Per­tini köztársasági elnök vé­delmébe vette a padovai fő­ügyészt a Negri letartóztatá­sa miatt ért politikai táma­dásokkal szemben, és a vizs­gálat folytatására szólította fel. Uganda Lezárult egy korszak Kampala, az ugandai fő­város elestével — megfigyelők szerint — Kelet-Afrikában lezárult egy ellentmondásos korszak, amely bénítólag ha­tott az egész térség fejlődése szempontjából. Amin kudar­cát az ország teljes milita- rizálása, az elkövetett atro­citások és az egyszemélyi diktatórikus döntések hosz- szú sorozata idézte elő. Milton Obote, tanzániai száműzetésben élő volt Ugan­dái elnök, akit Amin 1971. január 25-én puccsal távolí­tott el az ország éléről, idén január 11-én felszólította az ugandai népet, hogy döntse meg Idi Amin rendszerét. A Kagera-folyó mentén lezaj­lott határvillöngások nyo­mán az ugandai emigránsok és saját hadseregének köve­telésére február 5-én Nyere- re tanzániai elnök kijelen­tette, hogy „a harcok ezen­túl ugandai területen foly­nak majd.” Ez a határhábo­rú fordulópontját jelentette. Nyugati .források szerint kezdetben mintegy három­négyezer tanzániai katona vett részt az Uganda elleni katonai akciókban. Számuk rövid egy hónap alatt 20 ezerre duzzadt. Tömegesen csatlakoztak hozzájuk a Tan­zániában élő ugandai me­nekültek. dezertált ugandai katonák és az ugandai terü­letek felszabadítása után több ezer népfelkelő. A tanzániai katonai tá­madással egyidőben Dar es Salaam politikai téren is se­gítségére sietett az Amin- ellenes erőknek. Ben Mkapa tanzániai külügyminiszter közvetítése eredményeként március 24-én az észak-tan­zániai Moshi városában ösz- szeültek az ugandai ‘emig­ráns vezetők és megalakítot­ták az Ugandai Nemzeti Fel- szabadítási Frontot. A szét­húzó és egymással vetélkedő politikusok a találkozón el-r határozták, hogy politikai el­lentéteiket félretéve, kihasz­nálják a kedvező alkalmat és Amin megdöntésére össz­pontosítják erőiket. A front elnöke, a 68 éves Yusuf Lu- le, a hírneves kampalai Ma- kerere egyetem volt rektor­helyettese lett. Az emigránsok körében a legkülönbözőbb politikai áramlatok találhatók meg: az Obote köré tömörült politi­kusok, akik a volt elnök sa­játos, tanzániai mintájú „af­rikai szocializmusának” hí­vei, az Obotétől már elsza­kadt, ún. „pánafrikai szo­cialisták”, angol-barát politi­kusok, elüldözött monarchis- ták. Az Amin utáni Ugan­dára kétségkívül nagy ha­tással lesz, hogy a nyolv év óta tartó emigrálási hullám­mal több ezren menekültek Angliába, az Egyesült Álla­mokba, és különböző más ■ országokba. Legtöbbjük, Amin megdöntése után, ha­za akar térni és részt kíván venni az ország politikai éle­tében. Az Amin-ellenes erők heterogén jellege következ­tében a front mindeddig nem fogalmazta meg politikai programját. Számítani lehet arra, hogy az új ugandai vezetés hata- lomrajutásával ismét életre kel a most csak papíron lé­tező kelet-afrikai ’ gazdasági közösség, amelyben három egymásra utalt ország, Ke­nya, Tanzánia és Uganda vett részt. Az 1967 decem­berében létrejött gazdasági közösség keretén belül, meg­valósult a három ország részleges gazdasági úniója, de az 1977 tavaszán előbb Tanzániával, majd Kenyával kirobbant konfliktus után le­hetetlenné vált annak műkö­dése. A három ország külke­reskedelmének java részét most is egymásközt bonyo­lítja ,le. Hosszú ideje szüne­tel azonban a Tanzániai és Uganda közötti vasúti össze­köttetés, Kenya pedig Ugan­da megkerülésével és Szu­dán közreműködésével épít új vasútvonalat. Szovjet-kínai viszony Az eltépett szerződés Van két olyan mondata a szovjet—kínai barátsági szer­ződés pekingi felmondását megbélyegző szovjet kor­mánynyilatkozatnak, amelyet joggal idéznek azok, akik szi­lárdan bíznak a szocialista nagyhatalom békepolitikájá­ban. „A Szovjetunióban vál­tozatlanul fennmarad az a mély megbecsülés, amelyet a .kínai nép, e nép történelme és kultúrája iránt érez. Nin­csenek objektív okok arra, hogy országaink népei elide­genedjenek egymástól, vagy különösen arra, hogy szembe kerüljenek egymással” — ál­lapítja meg a szovjet kor­mánynyilatkozat. A SZOVJETELLENESSÉG JELE Az 1950 februárjában kötött szovjet—kínai barátsági, szö­vetségi és kölcsönös segítség­nyújtási szerződés egyoldalú felbontása Peking részéről a mai kínai vezetés régóta ki­alakult, mindinkább mélyü- Iően szovjetellenes stratégiá­jának megnyilvánulása. Ha a szerződésfelbontás formáli­san csak most történt is meg, csak összegező kifejezése egy hosszabb folyamatnak. Magát a felmondás aktusát 1978 őszén előre bejelentette előbb a kínai külügyminiszter, majd Teng Hsziao-ping, a vezetés második embere. Aki az elmúlt 29 év tör­ténetét vizsgálja, felidézve a szerződés megszületésének idejét, leszögezheti: ez volt az új Kína számára az első igazi féllépés a világpolitikában, hiszen az aláírás idején még csak néhány hónap telt el a Kínai Népköztársaság kikiál­tása — 1949 októbere — óta. A barátsági szerződéssel együtt írták alá azt a megál­lapodást, amely a Csang Csüng vasutat a Kínai Nép- köztársaság tulajdonába adta és amelynek értelmében a szovjet csapatokat kivonták Port Arthurból. Aláírtak egy olyan megállapodást is. amely több százmillió rubel hosszú lejáratú szovjet hitelt nyúj­tott Pekingnek. A szerződés megszövegezésére és aláírásá­ra Moszkvába érkezett Mao Ce-tung a pályaudvaron az előzményekről így beszélt: „Az Októberi Szocialista For­radalom után a szovjet kor­mány elsőnek szüntette meg azokat az egyenlőtlen szerző­déseket, amelyek a cári Oroszország és Kína között fennállottak. A szovjet nép és a szovjet kormány csaknem 30 éven át több ízben nyúj­tott támogatást a kínai nép­nek szabadságharcában. A kí­nai nép sosasem fogja elfelej­teni azt a testvéri segítséget, amelyben nehéz megpróbál­tatásai idején a szovjet nép és a szovjet-kormány részesí­tette.” A SEGÍTSÉG ÉRTÉKE A szerződést aláíró két fél egyike az elmúlt 29 esztendő­ben igyekezett a legteljeseb­ben megfelelni szerződéses kötelezettségeinek. A Szov­jetunió az 1950-et követő év­tizedben 198 korszerűen fel­szerelt hatalmas ipari válla­lat felépítésében nyújtott se­gítséget Kínának; a többi kö­zött olyan, Kína számára tel­jesen új iparágakban, mint a gépkocsi-, a traktor-, és re­pülőgép-gyártó ipar. Huszon­egyezer szovjet tudományos­műszaki dokumentáció került a Kínai Népköztársaság tu­lajdonába; közöttük több mint 1400 nagyvállalat teljes terve. Még 1963-ban is — ek­kor már egymást érték Pe­king szovjetellenes megnyil­vánulásai! — nyolcvannyolc ipari vállalat és objektum építésénél nyújtottak műsza­ki segítséget szovjet vállala­tok és szakemberek. 1950. és 1960. között a Szovjetunió ál­tal szállított berendezésekkel állították elő Kínában a vas és az acél 35—50, az alumí­nium 100, a tehergépkocsik, traktorok 85, a villamos ener­gia 50, az elektromos beren­dezések 45, a nehézgépgyár­tás termékeinek 35 százalé­kát. Több ezer kínai szakem­ber tanult szovjet egyeteme­ken és üzemekben. A Szovjetunió állandó se­gítséget nyújtott Kínának az ország védelmének erősítésé­ben és a korszerű honvédel­mi ipar megteremtésében. A szerződés „döntő szerepet töl­tött be abban, hogy 1950—53- ban a koreai háború éveiben és az úgynevezett tajvani vál­ság idején, 1958-ban megaka­dályozták a KNK elleni nyílt imperiailsta agressziót” — ál­lapítja meg a szovjet kor­mánynyilatkozat, amely utal azokra a szovjet katonai egy­ségeknek a szerepére is, ame­lyeket a KNK kormányának kérésére küldtek Kína terü­letére, hogy védelmezzék az országot az ellenséges légierő bérepüléseitől. Az elmúlt közel három év­tizedben, akárhol és akár­hányszor volt szó a Kínai Népköztársaság nemzetközi szerepéről, jogairól, képvise­letéről, a szovjet politika min­dig teljes súlyával fellépett a kínai nép oldalán. Elég csak arra a hosszú küzdelemre visszaemlékezni, amelyet a Szovjetunió azért vívott, hogy 1950. február 14. Visinszkij szovjet külügyminiszter aláír­ja a szerződést. A hát tében Sztálin és Mao. az ENSZ-ben (és más nem­zetközi szervezetekben) ne bi­torolhassa Peking jogos he­lyét Tajvan, s a KNK végre elfoglalhassa helyét. SZAKADÁR LÉPÉSEK Kínában egy időtől fogva másként pillantottak a szer­ződésre és a szovjet—kínai viszonyra. Mao Ce-tung már 1958-ban arról beszélt, hogy „fel kell készülni a szakadás­ra”, „nem szabad félni a szo­cialista táborban és a nem­zetközi kommunista mozga­lomban bekövetkező szaka­dástól”. A hatvanas évek ele­jétől fogva a pekingi vezetés — Mao élete végéig az ő, ha­lála után a ma élen álló poli-, tikusok irányításával — nyílt, a nemzetközi színtéren szin­te naponta elhangzott szovjet- ellenes rágalmakkal és táma­dásokkal fordult szembe az 1950-ben aláírt szerződéssel. Az ENSZ közgyűlésein, a kí­nai külügyminiszter, Teng Hsziao-ping tokiói és ameri­kai beszédeiben, Hua Kuo- feng jó néhány megnyilatko­zásában a legszélsőségesebb imperialista hecclapok modo­rában beszélt a Szovjetunió­ról. Moszkva már 1971-ben, majd 1973-ban javasolta, hogy a romló viszony megja­vítása céljából kössenek meg­állapodást az erő alkalmazá­sának eltiltásáról, illetve a kölcsönös meg nem támadás­ról. Peking akkor a most fel­mondott szerződésre hivatkoz­va mint szükségtelent utasí­totta el a javaslatokat. Most magát a szerződést mondta fel. Annak idején a dokumen­tum 6. cikkelyébe belefoglal­ták: a 30 évre kötött szerző­dés, ha csak a felek egy évvel az érvénytartam lejárta előtt nem közlik a felbontásra va­ló kívánságukat, további öt évig érvényben marad. Pe- kingben mostanában már csak azt az egyetlen pontot tekintették betartandónak, hogy a huszonkilencedik év­ben kell közölni a szerződés felmondására irányuló szán­dékot. G. M. BUDAPEST Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön a Ferencvárosba látogatott. Megtekintett né­hány létesítményt, délután részt vett és felszólalt a ke­rületi pártbizottság kibőví­tett ülésén. LUANDA Nicolae Ceausescu, a Ro­mán Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának főtitkára, a Román Szocialista Köztár­saság elnöke afrikai körútja során csütörtökön Agostinho Netónak, az MPLA—Munka­párt és az Angolai Népi Köz­társaság elnökének meghívá­sára négynapos hivatalos, ba­ráti látogatásra Angolába ér­kezett. MADRID A Mundo Obrero, a Spa­nyol Kommunista Párt napi­lapja csütörtöki számában fényképpel illusztrált meg­emlékezést közölt Zalka Má­téról, a polgárháború nem­zetközi brigádjainak legendás hírű Lukács tábornokáról, abból az alkalomból, hogy porait hazaszállították Ma­gyarországra. HELSINKI Romesh Chandrát, a Béke­világtanács elnökét 60. szü­letésnapja alkalmából az NDK „Népek Barátsága Nagy Csillaga Érdemrendjével” tüntették ki. A magas kitün­tetést Helsinkiben szerdán adta át az NDK nagykövete. Ezt a kitüntetést eddig töb­bek között Leonyid Brezs- nyev, Fidei Castro és Paul Robeson kapta meg.

Next

/
Thumbnails
Contents