Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-06 / 80. szám
Névnap: Vilmos A Nap kél 5.14 — nyugszik 18.20 órakor. A Hold kél 12.19 — nyugszik 2.21 órakor. Százhatvan évvel ezelőtt, 1814. április 6-án született Székesfehérvárott és 1891-ben halt meg Budapesten Ybl Miklós építész, a XIX. század második felének legnagyobb magyar mestere, a neoreneszánsz kiváló képviselője. ÁPRILIS 6 PÉNTEK Vince Tegnap reggel aggódva lestem az eget. Eléggé borult volt. Odafigyeltem arra is, mint mond a rádió meteorológiai jelentése. Délelőtt, ha jól hallottam, mennydörgőit. A délutáni órákra — amikor e sorokat írom — ígéretesen kiderült. ígéretesen ___ Eszembe j utott ugyanis a régi kalendáriumból a százesztendős jövendőmondó strófája: , Hogyha szépen fénylik Vince, megtelik borral a pince.” Ami Vincét illeti, elég szépen fénylik, de, hogy tele legyen a pince, a szőlősgazdáknak a szüretig még sokat kell tenni. B. I. — ELHUNYT Mesterházi Lajos, József Attila- és Kos- suth-díjas író, a Budapest című folyóirat főszerkesztője, a Magyar Írók Szövetsége drámai szakosztályának elnöke, 63 éves volt. * ŰJ CUKRÁSZ- ÉS HIDEGKONYHAI ÜZEMET adott át április 2-án a dombóvári ÁFÉSZ. Az üzem alapterülete 405 négyzetméter. A korszerűen felszerelt üzem a város és környékének cukrász- és hidegkonyhai termékekkel való ellátását oldja meg. Mintegy 70—75 fajta cukrászkészítményt állít elő. Az új üzemben lehetőség nyílt a közkedvelt, saját készítésű fagylalt előállítására. (Ócsagné). A BEFEJEZTÉK a metszést. A megye nagyüzemeiben befejezték a gyümölcsösök és közel négyezer hektáron a szőlők metszését. A kisüzemekben várhatóan a hét végén fejezik be a szőlők metszését. # LUCERNASZÁRlTÓ ÜZEM bővítése a Hőgyészi Állami Gazdaság juhé-pusz- tai kerületében, ez óránként 15 mázsa többlet előállítását biztosítja. így, a gazdaság naponta 50 tonna lucernalisztet tud gyártani egy műszakban. Meghatározott időre GYAKORLOTT GYORSÉS GÉPÍRÖNÖT FELVESZÜNK szerkesztőségi munkára. Jelentkezni lehet: a Tolna megyei Népújság szerkesztőségében. (x) Pannon krónika. Ezzel a címmel jelentkezik 17.15-kor a pécsi körzeti stúdió műsora. A készítők napjaink közérdekű gondjaira keresik a megoldást, amikor például az útfelbontás nélküli csatornajavitásról vagy a környezetvédelemről szólnak. Az esti műsorból a 21 óra 20 perckor kezdődő opera — A tisztességtudó utcalány — érdemel figyelmet. Sartre drámájából Lendvay Kamilló irt operát, a főszerepet Pászthy Júlia énekli. A cselekmény egy amerikai kisvárosban játszódik. Lizziet. az utcalányt egy nagy tekintélyű szenátor fia arra akarja rávenni, hogy hamisan tanúskodjon egy néger férfi meggyilkolásának ügyében... A MERKUR kocsiátvételi sorszámai Trabant Hycomat Lim. (Bp.) 7 721 Trabant Lim. (Győr) 7 199 Trabant Lim. (Bp.) 19 140 Trabant lim. Spec. (Bp.) 27 158 Trabant Lim. Spec. (Győr) 16 003 Trabant Combi (Bp.) 4 508 Trabant Combi (Győr) 1 425 Wartburg de Luxe (Bp.) 16 436 Wartburg Lim. (Bp.) 13 455 Wartburg de Luxe tolótetős (Bp.) 4 849 Wartburg Lim. tolótetős (Bp.) 3 080 Wartburg Tourist (Bp.) 5 255 Skoda 105 S (Bp.) 5 601 Skoda 105 S (Debrecen) 2 454 Skoda 105 S (Győr) 2 188 Skoda 120 L (Bp.) 4 943 Skoda 120 L (Debrecen) 1 945 Skoda 120 L (Győr) 2 823 Lada 1200 (Bp.) 99 263 Lada 1200 (Debrecen) 51 473 Lada 1300 (Bp.) 12 225 Lada 1300 (Debrecen) 7 907 Lada 1500 (Bp.) 20 529 Lada Combi (Bp.) 13 067 Lada 1600 (Bp.) 2 768 Lada 1600 (Debrecen) 1 146 Polski Fiat 126 (Bp.) 14 940 Dacia (Bp.) 12 688 Polski Fiat 1500 (Bp.) 13 927 Zaporozsec (Bp.) 28 238 Moszkvics (Bp.) 4 406 + BIOLÓGIAI élőadói konferenciát tartanak ma Szekszárdon a TIT-klubban. A résztvevők először Az élet keletkezése című audiovizuális műsort tekintik meg. Ezután dr. Gánti Tibor Az élet princípiuma, majd dr. Varga Ernő A természettudományi szemlélet fejlesztése az általános és középiskolában címmel tart előadást. Megnövekvő felhőzet Várható időjárás ma estig: időnként erősen megnövekvő felhőzet, elszórtan esővel, záporral, néhány helyen zivatarral. Általában élénk, átmenetileg erős nyugatias szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 11— 16 fok között. A Duna vízállása Budapestnél 434 cm, vízhőfok 8,2. Távolabbi kilátások szombattól keddig: változékony lesz az idő. Az időnként erősen megnövekvő felhőzetből futó eső, záporeső várható. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet plusz 1, plusz 6 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 12—17 fok között. Mit ígér a szünidő? A diákok még éppen hogy megkezdték a pihenést a tavaszi szünetben. A szünet tartalmas eltöltéséhez kínál programot a szekszárdi úttörőház a megyeszékhely gyerekeinek. Az országos úttörő és kisdobos sakkolimpiát 5-től 12- ig rendezik meg. A vízi úttörők 6—7—8-án Sötétvölgybe kirándulnak, 10—11—12- én pedig a természetbarátszakkör tagjai veszik birtokukba Sötétvölgyet. Bent az úttörőházban 7—8-án és 15-én délelőtt kilenc órától tánctanfolyamot tartanak a II. számú iskola úttörőinek. Tizenhetedikén 9 órától járási(TUDÓS1TÓNKTÓ L) A dombóvári Unió Ipari Szövetkezet véradói részére a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége és az Országos Haematológiai és Vérvárosi úttörő elsősegélynyújtó verseny színhelye lesz a szekszárdi úttörőház, amely a tavaszi szünetben — húsvét kivételével — naponta 9-től 18 óráig áll a gyerekek rendelkezésére. A Babits Mihály művelődési központ kistermében április 8-án 10 órakor Szabó István bábművész műsorát tekinthetik meg a vakációzó diákok. A. szünidei ifjúsági moziműsorban az alábbi filmek szerepelnek: 9-én Galiba az állatkertben, 12-én A bátyámnak klassz öccse van, 15-én Kadkinról mindenki tud, 16-án a Szegények kapitánya. transzfúziós Intézet elismerését és köszönetét fejezte ki a véradómozgalomban folyamatosan elért kiemelkedő eredményükért és oklevéllel jutalmazta a szövetkezetét. A bonyhádi városi úttörő- elnökség mellett működő lakóterületi szakbizottság szünidei ajándékműsort állított össze a város gyerekeinek. Április 10-én fél tíztől ügyességi vetélkedő lesz a bonyhádi ifjúsági parkban. Délután négykor a művelődési központban a bábkészítés rejtelmeibe pillanthatnak be az érdeklődők. A városi gyermekkönyvtárban 11-én megzenésített gyermekverseket hallhatnak, 12-én népek játékaiból kapnak ízelítőt a könyvtárba betérők, 13-án rajzfilmeket láthatnak. Mindhárom program kezdési időpontja 14 óra. Spárga Tökéletesen alkalmas az idő az oltásra. Nemcsak a kutyák, hanem a szőlő oltására is. Ha van alany és van oltóvessző, meg kés és szőlősgazda; akkor lehet is oltani. Illetve még egy apróság hiányzik, nevezetesen az oltóspárga, amivel a két vesz- szőt összekötik. Ez is van; szépen stócba rakva várja a vevőt a kertészeti ABC-ben. Gondolná tehát a jámbor oltani vágyó, hogy minden a legnagyobb rendben..., de nem eszik olyan forrón az oltóspárgát. Van ugyan spárga, de nincs ára! így aztán a mézesmadzagot elhúzzák a vevő orra előtt, de nem kaphatja meg. A boltosok nem tudják az árujuk árát. Hogy mit tudnak? Azt nem tudni. És mit tud a vevő csinálni? Kínjában spárgát... — st — Dr. Fata Mária főorvosnő átadja az oklevelet Regény! Ká- rolynak, az Unió Ipari Szövetkezet elnökének. Kép és szöveg: Dombai István---------------------------------------- ±_____________I E lismerés véradásért Visszhang Lapunk március 27-i számában, az Olvastam rovatban, Képzavar címmel cikk jelent meg, amely a Népújságban megjelent: „Irodalmi pódium a Gemencben” hirdetéshez kapcsolódott. A cikkre válaszolt Fekete István, a Gemenc Szálloda üzletigazgatója. Válaszában hangsúlyozza: „A rend kedvéért közölni szeretnénk, hogy az estet a szálló különtermében rendeztük meg, nagyon jó hangulatban, a közönség és a művész tökéletes megelégedésére. Egyébként úgy véljük, hogy semmiféle „rendbontást" nem követtünk el, mivel országosan is elfogadottak a hasonló rendezvények: irodalmi presszók, a buda. pesti Korona cukrászda, a siófoki Európa Hotel rendezvényei például.” A rendezvény megnyerte Bessenyei Ferenc tetszését is. Ennek bizonyítására Fekete István kimásoltatta a művésznek a vendégkönyvbe irt sorait: „Nívós, nagyszerű kezdeményezés Folytatni kell! Szeretettel: Bessenyei Ferenc.” Ha nívós, valóban folytatni kell! OL VAST AM Magyar-szovjet barátság Ünnepi lapszámunk harmadik oldalán adtunk hírt arról, hogy április 4. óta négy új MSZBT-tagcsoport működik megyénkben. Közvetlenül fölötte olvasható a híradás egy rigai SZMBT aktivisákból álló delegáció programjáról. Két szekszárdi tagcsoport vendégei voltak. A magyar—szovjet barátság nem csupán a nagy politika szintjén szilárd és mély. Ezer meg ezer gyökere van az emberi kapcsolatokban is. A személyes találkozások, beszélgetések — persze ez akkor az igazi, ha nem kell hozzá tolmács — fontos láncszemei egymás megismerésének és a két nép barátságának. Az ünnepi találkozásról a magyar—szovjet és a szovjet—magyar baráti társaságok között beszámoltunk, de mindegyikről aligha szólhattunk az idén. Csak az IBUSZ vendégeként közel száz. Szovjetunióból érkező turistacsoport látogat megyénkbe. A tervek szerint mindegyik találkozik egy-egy délelőttre vagy délutánra valamelyik megyei tagcsoportKlubavatás Simontornyán Kedden délelőtt még lázas munka folyt a tanácsi fiatalok pinceklubjában, amit egy olyan helyiségből alakítottak ki, amit 1945 előtt kóternak használtak. (Ide zárták be több-kevesebb időre azokat, akiknek a megőrzését jónak látták a község urai.) Ott- jártunkkor a büfépult műanyag borítását végezték az előtérben. Az ebből nyíló két helyiségben már el voltak rendezve az asztalok és székek. Az ünnepélyes birtokba vételre délután került sor. A tanácsiak klubját úgy jegyzik mostantól a nagyközség gazdagodását tartalmazó könyvben, hogy kialakítása 151 ezer forintba került. Ebből az összegből 40 ezer az SZMT támogatása, a többi társadalmi munkából „jött rá. Kicsi a klub, de szép. Tulajdonosai alighanem sok hasznos és kellemes órát tölthetnek majd falai között. Nyáron pincehűvösben, télen pedig a radiátorok mellett... össze”. A valamikori fogda tehát új életet kezdett és egykor volt lakói aligha ismernének Készül a klub Az MTESZ életéből A Paksi Atomerőmű Vállalat dolgozói közül sokan már a vállalat megalakulásának évében, sőt előtte is, aktívan tevékenykedtek az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület szakosztályaiban. Célszerűnek látszott a vállalati csoport megalakítása. Ez 1977. május 27-én , megtörtént. A csoport taglétszáma a megalakuláskor 25 fő volt. Ez idén február végéig 78-ra nőtt. Hét szakcsoport megalakítását határozták el: a nukleáris, a kalorikus, a villamos, a vegyészeti, az irányítástechnikai, az anyag- és minőségvizsgáló és karbantartási szakcsoportot. Eddig négy már megalakult, a többié ebben az évben várható. 1977-ben nyolc, 1978-ban tizenkilenc rendezvényt szervezett a csoport. Ez utóbbiakon összesen 1650-en vettek részt. A rendezvények résztvevői az atomerőmű-építkezést is megtekintették. Külön érdemes megemlíteni a „Paksi Atomerőmű nap” lakosság számára szervezett részét, amely iránt igen élénk volt az érdeklődés. Az atomerőmű építését bemutató kiállításon, a filmvetítéseken és az építkezés megtekintésén hétszázan vettek részt. Tavaly augusztusban az aerosol, az atomtechnikai és az erőműszakosztályokkal együttműködési megállapodást kötött a paksi atomerőműcsoport. Ebben megállapodtak, hogy tevékenységüket az atomenergetika területén koordinálják a hatékonyság érdekében. Hatékony kapcsolatot kívánnak kialakítani az SVST nagyszombati társegyesülettel, amelynek területén a paksihoz hasonló erőmű épül. Ez év szeptemberében atomtechnikai szimpóziumot szerveznek. A beérkezett negyvenöt előadást a területek szakfolyóiratai közük, így az előadások teljes szövege a résztvevők kezébe kerül, több idő adható a hozzászólásokra és a vitára. Keresik a kapcsolatfelvétel formáit a novemberben avatott munkásművelődési központtal, szeretnének ott klubszobát létrehozni, ahol időnkénti és állandó rendezvényekkel aktív klubéletet alakíthatnak ki. Ez jó lehetőséget biztosít intenzív kapcsolat kialakítására a lakosság különböző rétegeivel. A megyében más ETE- szervezet nem működik, az MTESZ más egyesületei, csoportjai nem eléggé ismerik a csoport munkátját, s ők sem a többi egyesületét. Ezen a helyzeten a továbbiakban javítani kívánnak. * Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület érdekelt szakosztályaival közösen ma anké'tot rendez „Számítástechnika a villamos- energia-iparban — atomerő- művi alkalmazások” címmel a Paksi Atomerőmű Vállalatnál. A szakemberek a következő témákról hallanak előadásokat: számítástechnika a villamosenergia-ipar- ban; vezetői feladatok a számítógépek alkalmazásában; az SZM 2 számítógéprendszer; az SZM 2 számítógép- rendszer alapsoftwareje; az R 55 számítóközpont létesítésének előkészítése; az erőművi információs - központ koncepcióterve;; az atomerőmű üzemviteli kérdései a rendszerirányítás szempontjából; a KFKI tevékenysége a paksi atomerőmű felhasználói softwarejének fejlesztésében ; számítástechnika alkalmazása a VEIKI-ben a Paksi Atomerőmű Vállalat területén folyó kutatás-fejlesztési munkáknál. TOLNA MEGYÉI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÄNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla téri. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj egy hónapra 30, — Ft, negyedévre 90,— Ft., egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551