Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-30 / 100. szám

6 NÉPÚJSÁG

Andrássy Péter paneiazerolővel

— Andrássy szaktárs, hány éves?

— ötvenkettő vagyok.

— Meséljen az életéről.

— Hát az nem is mese, hanem valóságos regény. Én, tudja, korán árván maradtam. Azt is mondhatom, hogy tízéves koromtól fogva magamat tartom el. De tizenöt éves koromban már kubikol- tam. Brünnbe jártunk dolgozni, mert én felvidéki gyerek vagyok. Ott volt egy olyan jó erős, százfős brigádunk, amelynek a művezetői kénytelenek voltak megtanulni magyarul cseh létükre. No, aztán voltam levente, védették velem a hazát. Hát persze gyerekember voltam, és mi mindig csak vonultunk vissza, soha nem háborúztunk. München mellett amerikai fogságba kerültem, on*- nan gyorsan haza, de akkor már az a terület nem volt magyar. Bár, az a korábbi gazdám, akinél egyszer-másszor hosszabb ideig is cselédesked- tem, a falu végén várt, hogy álljak szolgának ismét. No, ez nem sokáig tartott, hanem jött a kitelepítés. Engem nem zavartak el, hanem mégis eljöttem, az asszony után. Somberekbe települtem 1948. szeptemberében. Itt volt akkor már néhány régi munkatársam, akik velem együtt megjárták Brünnt: Kemény

Mihály, Poloma Lajos, meg Szitás Vince.

— És folytatták itt a kubikmunkát Somberekben.

— Kaptunk házat, parasztházat, gangosat. A Csele- patak szabályozása volt a munka, utána a Villányi árok, majd a Pogány árok és végül a Karasicát szabályoztuk, közben jártunk cséplőhöz is. Itt állt össze aztán a brigád.

— Mikor lettek valóságos évítők, mert ugye az árokásás az mégsem igazi építőmunka.

— No, annak is van ezer fortélya! Mi a földalatti építkezésre 1951-ben kerültünk, nem sokáig voltunk ott, hanem hazajöttünk. Akkor építették a sombereki utat, oda szegődtünk. De 1952. augusztus közepétől számíthatjuk az építőipart, mert akkor a betonútépítőkhöz, a pécsváradi kőbányába mentünk dolgozni. Harmincegyen voltunk akkor a brigádban. Itt már voltak köztünk székelyek, meg svábok is. Aztán a mohács— villányi vasúthoz került az egész brigád, tizenkét váltót beépítettünk, meg egy félangol váltót.

— Ki volt a vezetőjük?

— Ki? Hát az Isgum Ádám, de úgy a brigádban én. Kérem, énrám mindent rám bíztak, amikor a mohácsi farostot építettük, én tűztem ki a víznyomot, meg a bátai tyúkgyárnál is. És akkor már ismertük a Tarjáni Lajost, akivel majdnem harminc évig együtt dolgoztam, igaz, ő mindig vezető ember volt, legutóbb pedig az igazgatónk. Most Pakson van az atomnál.

— Tehát építettek gyárat. vasutat, tyúkgyárat, mindent. Mikor kezdtek panelhoz, mikor jöttek Szekszárdra építeni a lakásokat?

— Nézze, a mi brigádunk ketté vált, mint ahogy akkor a Baranya Építő Vállalat is, azt hiszem ez volt a neve. Sorolom, akik maradtunk: Andrássy Péter, tehát én, Andrássi János, Kemény Mihály, Poloma Lajos, Szabó László, Szitás Vince, Csobot Antal, Lelkes Imre, Bogos Ferenc, Ravasz Alajos....

— Milyen úri neve van ennek az embernek...

— A fenét úr! Holocsi Ernő, Ravasz Jenő, Ravasz Béla, Andrássi Vilmos és Andrássi Szilveszter... A dunaújvárosi panelokat kezdtük szerelni, a nevük ef kettő, meg ef egy. Ott a Gemenc Szálló mellett vannak ezek a házak. No, ennek is története van, mert mi nem értettünk ehhez a munkához, aztán a Store szaktárs, igazgató- helyettes most, de vele is dolgoztunk Komlón, meg Baranyában, azt mondta: Peti, tanuljátok meg a panelt szerelni. Már ötőnknek van panelszerelő szakmunkásvizsgája, azaz szakmája. A Kadarka utcában a házakat, meg a Zrínyi iskolát is mi csináltuk, a tömbfűtőművet, a százhatvanas házat, ez volt a legmagasabb lakóház, amit csináltunk. Utána a művelődési ház jött, a Gemenc következett, itt egyik munkatársunk meghalt, szerencsétlenül járt, pedig úgy tudott ugrani, mint a mókus. Leesett egy lyukon. Meghalt, eltemettük szépen, ötszázötven forintos koszorút vett neki a brigád. No, ezután bekerültünk a Kölcsey lakótelepre, most annak mondják, de mi csak a számok meg a betűk alapján ismerjük a házakat. Jött a hajóház, tűzoltók alatti ház, aztán a suszterüzem, a szabó ktsz, majd az öt fehér ház, úgy tudom, maga nevezte el ezeket is. No és aztán a gimnázium mögött a kék házak, s most fejeztük be a zöld házat, itt a főúton. A jövő héten meg hozzáfogunk emellett egy ötszintes épülethez, de ez is KC. Azt mondják, azért nem lesz tizenegy szintes ez a ház, hogy kilássanak mögüle a villalakók. No, emögül se látnak ki, esetleg leshetik, hogyan vetkeznek esténként a menyecskék a KC-házban.

— Most hány tagú a brigádja? — Tizenhatan vagyunk.

— Azt tudja, hogy a héten, április 27-én szerelik össze, azaz készítik el a négyezredik panellakást, ünnepség is lesz. Maguk ebből hányat szereltek össze?

— Fogalmam sincs róla. A Rudas Tomitól kellene megkérdezni, az a főnökünk, az tudja.

— Térjünk vissza Somberekre.

— Minek, hisfcen mindennap onnan jövünk, oda megyünk vissza. Fél ötkor van auf, megetetem a jószágokat, három üszőm van, meg egy birkám, aztán indulunk, egy és negyed óra az út idáig.

— Mindennap?

— Igen. Olyan rossz a buszunk, hogy a Bíró Feri sofőrünk érdeme, hogy még tudunk menni vgje. Volt, amikor az állami gazdaság hozott bennünket a munkára. Télen nem lehet fűteni, szinte megfagyunk, mire célhoz érünk.

— Melyik községekből jönnek Szekszárdra lakásokat építeni?

— Véménd, Feked, Somberek, Görcsönydoboka.

— Amikor két műszákiján vannak?

— Tavaly egész évben két

műszakban dolgoztunk.

Olyankor adnak egy mikro- buszt, azzal jár a váltás.

— Volt egy alkalommal amikor három műszakra akarták magukat beosztani.

— Nagyon szorított a cipő. Mi azt vállaltuk, hogy kettőben megcsináljuk a három feladatot. De ezt a tempót csak két hétig bírtuk.

| — Ismeri Szekszárdot?

— Csak azt a részt, ahol élelmet lehet venni, az üzleteket. Amjkor idejöttünk, földszintes város volt ez, mi építjük emeletesre. Például

■ nem is tudom milyen egy pince belülről, olyan pince, amely a bornak ad hazát.

— Tetszik magának ez a város?

— Nagyon.

— Mikor költözik ide?

— Szó sem lehet róla, én építeni akarom, nem pedig lakni ezt a várost. Azért is tetszik ez a város, mert sokat építjük. Sokat kínlódunk vele. Azok a lakások, amelyek az épületekben vannak, kimondottan jók. Nagyon jók.

— Mindennap utazik. A család mit szól ehhez?

— A feleségem nem dolgozik, azaz csak otthon a ház körül, de van ott annyi munka, mint a hivatalban, vagy a tsz-ben. Három gyerekem van. ötvenkettőben, ötvenháromban született egy-egy, a harmadik pedig 1965-ben.

— Kicsit megkésett.

— Meg. Nem baj. De ez a gyerek, ingyen gyerek. Amikor született, a nagyobb fiam inas volt, itt az állami építőipari vállalat munkásszállásán volt az otthonban. Ezért nem kaptam a harmadik gyerek után egy fillér családi pótlékot sem. Azt mondták, amikor fellebbeztem, a rendeletet nem lehet megváltoztatni.

— Vgy hallottam hogy volt afférja is a vállalattal.

— Nézze, előfordul. A pénz miatt. Tudja mi nagyon sokat dolgozunk, sokat is akarunk keresni. A bért pedig mindig beszabályozzák. Annál többet, amit előírnak, nem adhatnak. Ezért van a cirkusz, összerúgjuk a port a főnökökkel, aztán kibékülünk. Csináljuk a dolgunkat. Együtt vagyunk még mindig, néhány ember jött közénk. El senki nem megy. A Mucs- ka ment el, de az kőműves, azt hívta a szakipar, oda ment, ott van rá szükség. Miránk itt a panelszerelésnél.

— Nem hívták magukat más vállalatokhoz?

— Dehogynem. Sokszor. Jönnek, hogy így többet adunk, úgy jobb lesz. Mi maradunk itt. Egyszer ugyan volt egy esetünk, amikor nagyon fölkaptuk a vizet. Elindultam be a központba, hogy majd jól összeveszek mindenkivel, azok is elkezdenek kiabálni, én is, aztán okom lesz, hogy a brigáddal szedjük a sátorfát. Tudja, olyan szépen beszéltek velem, mintha megérezték volna, hogy miben sántikálok. Aztán volt egyszer arról is szó, hogy a Kobra Józsiékhoz megyünk, a TOTÉV-nél igazgató a Kobra szaktárs, de az is abba maradt, itt vagyunk tehát lassan harminc éve.

— Hogy érzi magát?

— Nagyon jól. Tudom, hogy sok pénz kell, mindenre sok kell. De a pénz hozzánk, magunkfajta emberekhez csak

mm: sp»

ff B

1

• •

•

■ •

1

■ ■

1

9 *

1

■ P

1

9 9

1

« •

1

'! •

1

m’m

nehéz, kemény munka után és árán jut el. Azért dolgozunk annyit, hogy legyen pénzünk.

— Mennyi a maga fizetése?

— Az attól függ. Az alapórabérem példának okáért 17,10 forint. Harminc fillérrel több mint a társaimé. Meg kapok még csoportvezetői pótlékot' is, négy százalékot.

— Harminc évet mondjunk, hogy annyi ideje építőmunkás. Milyen kitüntetéseket kapott eddig?

— Kiváló dolgozót.

— Jutalom, prémium?

— Ha elvégzőnk egy nagy munkát, mint mondjuk volt a Gemenc, vagy a művelődési ház, akkor kapunk. Százszázötven forintot.

— Ki a legfiatalabb a brigádjában?

— Az Andrássi Szilveszter, harmincnyolc vagy harminckilenc éves, nem tudom pontosan. A Poloma a legöregebb, az idén megy nyugdíjba, tizenkilencben. Az a baj, hogy a fiatalok nem jönnek közénk. Mind gépre akar menni, mind oda. Ide a magasba, a panelok szereléséhez nem akarnak jönni. Félnek-e, vagy mi az ördög az oka, nem tudom. Az én fiaim sem akarnak például ilyen munkát csinálni. Szerelni, gépekkel bajlódni, azt igen, kedvelik, a hórukkot azt nem.

— Szép. jól berendezett a háza. van mindenük. Milyen az egészségi

— Hát, olyan kubikosforma. Itt is sajog, ott is fáj. Ha fölhős az idő, szúr a derekam. a karjaim is zsibog- nak. Különben jói látok, nem szédülök. Fontos, hogy az ember ne szédüljön, mert a tizenegyedik szint mégiscsak magasan van, nagyon magasan.

— Úgy írja a nevét, mint az Andrássy grófok.

— Úgy. Egyszer, nem is tudom, hol és mikor, eltévesztették, ipszilonozták, azóta így van. Minden okmányban így van: Andrássy Péter.

— A barátai, a briqád- társai úgy hívják, hogy Peti bácsi.

— A főnökök meg Peti szakinak, Andrássy szakinak, mikor hogy, azokkal is úgy vagyok, mint a brigádommal, jó barátságban.

— Fel tudja sorolni a brigádja tagjait, név szerint, azokat az embereket, akikkel együtt naponta építi, szépíti a várost, akik Baranyából járnak ide várost építeni?

— Andrássy Péter brigádvezető, Andrássi János a helyettesem, ő a szakszervezeti bizalmi, Csobot Antal, Bogos Ferenc, Kemény Mihály, Ravasz Jenő, Ravasz Alajos, Andrássi Vilmos, Andrássi Szilveszter, Poloma Lajos, Poloma Miklós, Bóka Ferenc, Ravasz Imre, Szitás Vince, Szabó László. Ezek vagyunk.

PÄLKOVÄCS JENŐ

1979. április 30.

Múltunkból

A nyolcórás munkanapért lefolyt mozgalom keretében 1886. május 3-án a chicagói tüntetést a rendőrség vérbe fojtotta- A Haymarket téren május 4-én rendezett tiltakozó gyűlésen bomba robbant, amely hét rendőr és négy munkás halálát okozta. A munkások nyolc vezetőjét letartóztatták, és a nemzetközi tiltakozás ellenére közülük négyet 1887. november 11-én kivégeztek (Parsons, Spies, Engel, Fischer).

A II. Internacionálé alakuló kongresszusa 1889-ben, a mártírok emlékére május elsejét a világ proletárságá- nak harcos ünnepévé avatta.

Magyarországon 1890-ben ünnepelte a főváros és néhány vidéki város lakossága első ízben május elsejét. A fővárosban a Városligetben megtartott nagygyűlésen több mint 60 000 munkás vett részt. Az MSZDP 1890. évi alakuló kongresszusa elhatározta, hogy május elsejét minden évben megün- nepli a magyar munkásság. -1891-ben már az agrárproletariátus is bekapcsolódott a munkásság ünnepének megtartásába. A Viharsarok megmozdult — Orosházán és Békéscsabán megtörtént az első erőpróba is, a tüntető parasztság és a katonaság összecsapott.

Budapesten az első felvonulás 1899-ben volt.

A Tolna megyei főispáni iratok között hosszú időn' keresztül csak a járási fő-’ szolgabírák nemleges jelentései olvashatók. Csak a századfordulót követően vannak írott emlékeink május elsejének megünnepléséről. Ekkor is azonban csak néhány településen tartottak ünnepséget a munkások és agrárproletárok. Molnár Lajos rendőrkapitány 1907. május elsején kelt jelentésében olvashatjuk:

„Folyó évi 126. szám alatt kelt becses rendeletre van szerencsém tiszteletteljesen jelenteni, hogy május hó elsején Szekszárdon a munkások a vámház mellett népgyűlést tartottak, amelyen azonban összesen mintegy 50 munkás vett csak részt. Úgy ez a gyűlés, valamint május elseje Szek- szárd város területén a legnagyobb rendben folyt le. A munkások túlnyomó része a május elsejének megünneplésében részt sem vett, hanem rendes napi munkáját folytatta.”

Ugyanebben az évben Bonyhádról már úgy érkezett a jelentés, hogy ott a munkásság és a parasztság együtt ünnepelt — és felvonulást tartott. A rövid jelentés, amelyet a völgység! járás (bonyhádi járás) fő- szalgabírája írt, így hangzik:

„Fenti számú rendeletére hivatkozva tisztelettel jelentem, hogy a bonyhádi kőmíves és földmunkások május elsejét megünnepelték, -felvonulást rendeztek. A felvonulás teljesen csendben és rendben folyt le, kihágások nem fordultak elő”,

1907-ben Hőgyészen és Si- montornyán is ünnepeltek.

„Jelentem — írja báró Jeszenszky György járási főszolgabíró —, hogy május hó 1-e a járásom területén zavar nélkül folyt le. Népgyűlés, felvonulás, stb. nálam bejelentve nem lett,

Hőgyészen és Simontor- nyán az ipari munkások ezen a napon nem dolgoztak, míg a földmunkások, még a szervezettek is, munkába állottak és teljes csendben az egész napon át dolgoztak.”

Egy esztendővel később, 1908-ban Tolna is bekapcsolódott az ünnepség megrendezésébe. Május másodikán jelentette a járás főszolgabírója, hogy Tolnán a munkások nem vették fel a munkát elsején, mintegy 120-an az engedélyezett felvonuláson vettek részt, majd táncmulatságot rendeztek. Az ünneplők többsége kőműves és ács volt.

Szekszárdon a felvonuláson mintegy 40 munkás vett részt. A felvonulás végcélja a vámház volt, ott gyűlést tartottak. Ezen mintegy 60 munkás volt jelen. Hatósági beavatkozásra nem volt szükség.

Az 1908. évi május elsejének megünnepléséről legtöbbet a bonyhádiról tudunk.

„...járásom területén csak Bonyhád nagyközségben tartottak a szervezett építő- és földmunkások folyó évi május hó 1-én tüntető felvonulást. Ezt megelőzőleg a délelőtt folyamán egy népgyűlést tartottak melyen egy bizonyos Knittel budapesti cipőgyári munkavezető beszélt az általános választójogról.

A tüntető felvonulás Bonyhád főbb utcáin haladt végig, Bonyhád külterületén lévő „Grüne Linde” nyári mulatóhelyre ahol fent nevezett a május elsejének jelentőségét ecsetelte.

Úgy a népgyűlés, valamint a tüntető felvonulás a legnagyobb rendben folyt le” — jelentette a főszolgabíró.

1911-ben a május elsejét Tolnán mintegy 100—120 főből álló munkáscsoport ünnepelte meg. A községháza előtti téren gyülekeztek, náluk „Éljen az általános és titkos választójog” feliratú tábla volt.

A csoport „...több utcán keresztül vonult a munkás- otthon helyiségeibe ahol a mulatságot rendezték. Midőn a menet a plébánia- épület elé ért, ,le a csukásokkal’ szavakat kiáltották és továbbvonultak. Rendzavarás nem történt” — írta a főszolgabíró 1911. május másodikán a főispán-1 nak.

Bonyhádon felvonulás és népgyűlés volt, a szekszárdi ünnepségeken mintegy 80 ember vett részt. A jelentés külön hangsúlyozza, hogy ezen a napon a szekszárdiak nem rendeztek gyűlést, csak felvonulást. 1911-ben ismét hallat magáról Hő- gyész, ahol felvonulás és népgyűlés volt.

Figyelemre méltó, hogy az idézett jelentések közül egy sem foglalkozik azzal, vajon mi történt Dombóvárait? A járási főszolgabíró minden évben nemleges jelentést küldött a főispánnak. A yisszaemlékezők állítása szerint a vasúti dolgozók nem tartottak ünnepségeket, féltek az elbocsátásoktól. Más üzemben pedig a szervezettség olyan minimális volt ekkor még, hogy politikai megmozdulás feltételei nem alakulhattak ,ki.

Az első, igazán nagy tömegeket megmozgató május elseje 1919-ben volt. A korabeli sajtó igen részletesen számolt be az eseményekről.

„Mar szerdán, a délutáni órákban zászlódíszbe öltözött a város. Különösen a belvárosban minden házon vörös zászló lengett, a- házak erkélyeit vörös drapériával vonták be, s apró vörös zászlócskákkal és szalagokkal díszítették az ablakokat” — kezdi szekszárdi tudósítását az Igazság című megyei lap, amely beszámolt arról, hogy április utolsó estéjén a fáklyás felvonulást a zuhogó eső sem tudta elmosni.

Május elsején Soós Sándor, Dick György és Rákosi Ferenc tartott ünnepi beszédet, mintegy 10—12 000 ünneplő előtt. Rákosi Ferenc, budapesti munkás, a Magyar Tanácsköztársaság addigi szocialista vívmányait szinte összegezve így kezdte beszédét:

„Ez az első május elseje, amikor a szabadság ünnepet ül. A város és a falu népe a mai napon egymással kezet szorít. A szabadságban egyesült a falvak és a városok népe, hogy megteremtse .a forradalmat.' A földmíves kézbe vette a földet, a munkás a gyárat, a bányát.”

K. BALOG JÁNOS