Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-30 / 100. szám
1979. április 30. Képújság 3 Aranygyűrűs elnökök A Mezőgazdasági Szövetkezetek Tolna megyei Szövetségének elnöksége ezelőtt öt éve úgy határozott, hogy minden évben a zárszámadó közgyűléseken arany pecsétgyűrűt adományoznak azoknak, akik húsz évig termelőszövetkezeti elnöki posztot töltenek be. Eddig Uhrin Vendel dunakömlödi, Pere János dunaföldvári, Keller Ádám kocsolai és Varga István sár szentlőrinci elnök kapta meg a szövetség arany gyűrűjét. Az idén, a téli zárszámadó közgyűléseken három Tolna megyei közös gazdaság elnöke kapott arany gyűrűt. Három kérdést tettünk jel Ettig László majosi, Lakos József pál- fai és Tancsik József várongi termelőszövetkezeti elnököknek. 1. kérdés: Mi volt a foglalkozása, beosztása, mielőtt megválasztották termelőszövetkezeti elnöknek? 2. kérdés: A húsz év alatt mi volt az a jelentős esemény, amelyre szívesen emlékezik, amelyet nem tud elfelejteni? 3. kérdés: Miként látja az élelmiszergazdaság jövőjét? Ettig László Az 1. kérdéshez. — A majosi Arany Kalász Mezőgazdasági Szövetkezetben választottak meg elnöknek 1959. március 15-én. Abban a körzetben, tehát Bonyhád térségében voltam gazdasági felügyelő. Részt vettem a szövetkezetek szervezésében, ismertek az emberek, én is őket, tudtam, hogy tudunk majd együtt dolgozni. A 2. kérdéshez. — A legszebb élményem, talán legmaradandóbb is, az, amikor részt vehettem a termelőszövetkezetek második kongresszusán. Ott határoztunk az öregek járadékának felemeléséről, ezen munkálkodtam én előtte is, s a kongresszuson talán tíz percig beszélhettem erről a kérdésről, ez ritkán adódik meg az ember életében. Ilyen magas fórumon szólni mindannyiunk érdekéről, jó érzés és maradandó emlék. Különösen akkor, ha olyan rövid idő alatt eredménye is van — mint volt, no nem csak az én felszólalásomnak —, mint ennek a fontos kérdésnek a felvetése után. Akkor az ország helyzete olyan volt már, hogy erről lehetett beszélni, s az idős termelőszövetkezeti parasztság megelégedésére dönteni, határozni. Mondanom sem szükséges, hogy ez a határozat a fiatalabb generációt is nagyon érdekelte. Úgy emlékszem, akkor még a TOT alapszabályát is bíráltam, több félreérthető-ma- gyarázható megfogalmazás miatt, ezt az érvelésemet is elfogadták. A 3. kérdéshez. — Mi, ebben a völgységi körzetben valahogy úgy képzeljük el, de ez még nem annyira nyilvánosságra való, így elképzeléseink vázát mondhatom csak el, hogy valamilyen nagyobb gazdasági körzetet, egységes irányítással alakítsunk ki. Itt van például hat jelentős közös gazdaság, több mint húszezer hektárt, rengeteg pénzt tudnánk összehozni, és ez alapja lehet a műszaki fejlesztésnek, a termelési szerkezet korszerűsítésének. Szóval, az élelmiszer-gazdaság jövőjét én amolyan nagyobb termelő egységekben képzelem el. Mi gondolkodunk ezen, szövetkezetünkben sok fiatal szakember írta már le erről elképzeléseit, folytattunk róla vitát. Sőt, a szomszédos közös gazdaságok vezetőségei is valami ilyen formában látják az együttműködést. Lakos József Az 1. kérdéshez. — E kérdésben onnan kell kiindulnom, hogy apám is gazdasági cseléd volt, én is négy évig, még négyökrös szekeret is hajtottam... A pálfai Petőfi Termelőszövetkezet elnökének, akkor két közös gazdaság is volt a községben — 1959. március 19-én választottak meg, előtte a nagydorogi gépállomás igazgatója voltam. A 2. kérdéshez. — Ne tűnjék szerénytelenségnek, nekem az a legnagyobb élményem a húsz évi elnökösködésem idejéről, hogy kétszer is járt nálunk Kádár János, elvtárs. 1961. január 28-án járt nálunk először Kádár elvtárs, akkor azt mondta az ünnepségen részt vevő tagjainknak: felemeljük a parasztságot, korszerű mezőgazdaságot hozunk létre. Tíz év múltán, mivel Kádár elvtárs ígérte, hogy meglátogat bennünket, hívtuk, és eljött. Akkor már a szép eredményeinkről szólhatott ő is. Gratulált a pálfai gazdák sikereihez. Két-három családnál látogatást is tett. Amikor először járt nálunk, akkor a közös gazdaságok lehetőségeiről beszélt, majd tíz év múlva már a magyar szövetkezeti gazdaságok sikeréről, az egész ország előrehaladásáról — így a mi sikereinket is beleértve —, megállapította, hogy a párl által mutatott út jó, azon kell haladni. Mondani sem szükséges, hogy szövetkezeti tagtársaim is nagyon örültek a párt első titkára látogatásának. A 3. kérdéshez. — Erre csak úgy tudok válaszolni, röviden, hogy tovább a jó úton, a helyes irány felé. Bővebben: a mi közös gazdaságunkban is megvan az alap ahhoz, hogy erre építsük a jövőt. Jól kiépített technikai felszerelés, épületek, gépek — kitűnő szakemberek, vezetők és beosztottak — készen állunk a termelés fokozására, a hatékonyság növelésére. A mezőgazdaságban lévő lehetőségeket még nem tártuk fel teljesen, ebből következik, nem is használtuk ki. Úgy gondolom, hogy az élelmiszer-gazdaság a kívánalmaknak a jövőben mégin- kább megfelel: azaz a hazai piacot és az exportalapot is megfelelő mennyiségű és minőségű áruval látja el. A mi esetünkben például a húsellátást emelhetem ki. Évente ötszáz hízóval többet tudunk leadni, mert van hozzá megfelelő felkészültségünk, tehát a húsz év nem múlt el nyomtalanul. Tancsik József Az 1. kérdéshez: — Várongi gyerek vagyak, paraszt emberek voltak szüleim. Az Alkotmány Termelő- szövetkezetnek voltam a tagja. A szövetkezet vezetősége elküldött egyéves iskolára, vezetőképzőre. Ott végeztem, s utána 1959. március 8-án választottak elnöknek. Addig traktoros voltam a közös gazdaságban, kormos géppel A 2. kérdéshez: — Két jelentős dolgot szeretnék említeni. Az első: őszi kezdésű szövetkezet voltunk, s akkor azt mondtam az embereknek, ha valaki jövőre kenyeret akar enni, és aratni, az jöjjön vetni. Azt a táblát kilencesnek hívták, ahol a vetést 1959-ben kezdtük. Hatvan szövetkezeti tag jelent meg, fogattal, vetőgéppel, fogassal, hengerrel. Szépen elvetettünk, s azután folyamatos volt a munka. A két brigádvezetőnek, Győréi Péternek, meg Rostás Istvánnak nem sokat kellett az embereket agitálni. A másik eset, a tavalyi akció, amely ugyancsak egész községre szóló volt. Ügy határozott vezetőségünk, hogy jóléti tavat csinálunk. Ezt használhatják majd az emberek horgászni, fürödni. Mondtuk az embereknek, jöjjenek, segítsenek. A társadalmi munkán százhúsz személy jelent meg. A háromholdas területen — a tó helyén — kiirtottuk a bokrokat, rendeztük a terepet és elfogtuk a vizet Ma van tavunk, és az emberek használhatják is. S úgy érzem, ma is, ha kérjük a tagjainkat, szívesen jönnek a köz érdekében munkálkodni. A 3. kérdéshez: — Erre könnyű felelni. Itt, Dombóvár térségében lévő kö. zös gazdaságokban nagy az akarás arra, hogy új társulási formákat kezdjünk. Sokat beszélgettünk erről Czink Béla naki, Bessenyei Zoltán szakcsi, Keller Ádám kocsolai elnökkel. Több lehetőség van, s úgy érzem támogatást is kapunk. Először a gépek javításához szükséges alkatrészek közös raktárát, raktár- készletét akarjuk összehozni Ez is óriási megtakarítást jelent, hiszen például egyfajta kombájnékszíjból nem szükséges minden közös gazdaságban tizenötöt tartani, hanem elég a közös raktárban húsz-.. Szóval jó lenne az erőket öszehozni, akkor még nagyobb termelési produktumra lennénk képesek. Egyébként a párt múlt évi határozata, útmutatása is ezt szorgalmazza, megalapozva, megfontolva, és minden igényt figyelembe véve. P. J. Hatvanketten Újdombóvárról Végeznek és továbbtanulnak Süt a nap, de csípős a szél, amely az iskolaudvar egyik asztala körül helyet foglaló nyolcadikosok haját cibálja. Négy fiú, hat lány lesz az idén végző nyolcadik osztály „képviselete” és abból az alkalomból, hogy iskolájukból, az újdombóvári József Attila Általános Iskolából immár harmadik éve minden végzős továbbtanul. A rövidesen elballagok hatvanketten vannak és ami a nemek közötti megoszlást illeti; 35 lány, 27 fiú. Nem ők a szóvivők, bár nincs szükségük arra, hogy egyenjogú- sítási harcokat indítsanak. Novotny Károlyné igazgatónő — miután összeterelte a kis parlamentet — magunkra hagy bennünket. Gombos Szilveszter igazgatóhelyettes marad, de udvariasan elhárítja a tanácskozási jogot. Azért ellenben hálásak vagyunk. hogy a sörényeket homlokba kuszáló szél elől a vezérletével bevonulhatunk az úttörőklubba. — Örültök, hogy vége az általános iskolás éveknek? A tiltakozás hevessége meghökkent. Ügy tudtam eddig, hogy az „igazi” felnőttséget minden gyerek és fiatal türelmetlenül várja és addig is amíg ez bekövetkezik, mindent elkövet, hogy korosabbnak lássák. Mészáros Szabina azt mondja, hogy addig igazán jó, amíg még itt vannak ebben a ió öreg iskolában, ami csakugyan öreg. Jövő szeptemberben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját Gál Kati továbbmegy és elárulja magáról, hogy nincs különösebben ínyére, ami két. ségkívül bekövetkezik. Azt mondja, „kár. hogy fel kell nőni. Milyen jó lenne, ha választani lehetne, és aki gyerek akar maradni, az gyerek maradhatna ...” Feltehetően gyakori téma ez mostanában a végzős nyolcadikosok között, mert valóságos szóvihar tör ki. Amit leghamarabb meg kell. hogy értsek — mint napjaink gyerekei általában —, ezek a gyerekek is kérlelhetetlen szigorral vizsgálják a felnőttek világát. Számos fejünkre olvasható felnőtt „bűn” mellett nem tudják például megbocsátani nekünk, hogy elfelejtünk álmodozni, hogy képzeletünk „földhöz ragadt”. De azt se veszik szívesen, hogy szüleik és nagyszüleik „bezzeg a mi gyermekkorunkban ...” indítással unos-unta- lan visszahivatkoznak a múlt. ra. Ha nem hallom őket, el sem tudom képzelni, mennyire igazi gyerekek könnyen tétlen érhető túlzásaikkal, igazságtalanságaikkal. Pedig az igazság alapvető igényük. Rövid szópárbaj után viszont elfogadják, hogy az élet realitásait tisztelni kell. Bármi furcsa, ezeknek a gyerekeknek, akik a való világból sokkal többet ismernek, mint mondjuk az én korosztályombéliek ismerhették 14 évesen, most folyik első nagy ütközetük a realitásokkal. Ki ilyen, ki amolyan eredménnyel elvégzi általános iskolai tanulmányait és választania kellett. Képességeket, lehetőségeket, társadalmi szükségleteket is mérlegelve. Vége az önfeledt álmodozások első és talán legszebb korának. Ezután nem lehet, nem is szabad mesebelivé festeni semmit. Még akkor sem szabad, ha történetesen nem mindenkitől kapják meg a segítséget a gyerekkorból az ifjúkorba történő átlépéshez... A tíz gyerek közül alig van egy-kettő, amelyiknek az az iskola fogadta el a jelentkezését. amelyiket elsőként jelölt meg. Ez komoly konfliktusforrásuk. „Nem is csak két vasat, hármat is tűzben tartani!” A vibrálás, a csapon- gás, a feszültségek indokoltak. Május 15-ig eltart még, amire ki-ki tudja már, hogy búcsút mondva a most különösen kedvesnek minősülő iskolának, merre veszi útját. Pillanatnyilag csak az bizonyos, hogy mind tanulni akarnak. Ki szakmunkásképzőben, ki szakközépiskolában, ki meg gimnáziumban. — Gyerekek, a két osztályból akad majd olyan is, akiből pedagógus lesz? Egyhangú, igen élénk tiltakozás, ami önismeretükből táplálkozik döntően, s abból, hogy a pedagógusok munkáját igen nehéznek tartják. Bunevácz Ildikó, — akit magamban „kis copfosnak” neveztem el — meséli kuncogva, hogy egyik osztálytársát maga az osztályfőnök beszélte le a pedagógus pálya választásáról. Ildi óvónőnek készül és ennek megfelelően a gimnáziumot választotta, hogy utána eljuthasson Kecskemétre. Ha törik, ha szakad. Egyáltalán nem zavarja, hogy az óvónőké talán a legnehezebb pedagógiai munka. Játékosan felkészíteni a kicsiket az iskolai életre! Hű, de bonyolult dolog ez. Talán bonyolultabb, mint mondjuk egy általános iskolai szaktanáré! Vörös Laci autószerelő lesz, Mészáros Szabina vasútfor- gglmi szakközépiskolás. Fodor Zoli viszont úgy gondolta, hogy igazán boldog ember csak az erdők, mezők világában lehet. Erdészeti szakközépbe jelentkezett és csak másodiknak jelölte a gimnáziumot. Ha az sem megy. erdészeti szakmunkásképzőbe szeretne bejutni. Neki távlati tervei is vannak, ami a tanulást illeti. Akárhol kezdi el középfokú tanulmányait, a végcél Sopron. Apáti Irénnek a postaforgalmi szakközépis- ko'a nyerte meg a tetszését. Németh Gabi cseppet sincs kétségbe esve, hogy a pécsi képzőművészeti szakközépiskolából visszajött a jelentkezési lapja. Gimnazista lesz és érettségi után elvégzi Budapesten azt az iskolát, ami dekoratőröket, kirakatrendezőket képez. — Nem fáj a csalódás? A gondolkodás nélküli nem, őszintén hangzik. Gál Kati — az álmodozás jogáért kardoskodó, filigrán kislány —, gimnáziumba megy. Szeretne egyszer táncokat koreografálni, de a színészet is vonzó világ. Nem lehetetlen, hogy Katát katedrán láthatjuk egyszer viszont Töményen humán érdeklődésű. Csapó Judit is óvónőnek készül. Szekszárdon nem fogadták el a jelentkezését, de semmi vész. Jobb lenne szakközépet végezni és munka mellett megszerezni a főiskolai végzettséget, de ha nem megy, kis kerülővel, gimnáziumi érettségivel is eltalál Kecskemétre. Tóth Zolit a növényvédelem érdekli. Ha nem veszik fel a mezőgazda- sági szakközépiskolába, szívesen megy Barcsra az erdészeti szakmunkásképzőbe is. Váci Pist nek egyetlen vágya van és már biztos lehet benne, hogy sikerül. Autókarosszé- ria-lakatos lesz. Társalgásunk hangneme tő- rülmetszetten áprilisi; bolondosán változó. Hol komoly, hol meg förgeteges hahotákkal tűzdelt. Az újdombóvári kertekben lassan le kell szedni azokat a virágokat, amelyekkel a maradók feldíszítik a nyolcadikosok ballagásának napjára az iskolát, a tantermeket. Ami eddig titok volt, vagy titkolnivaló, már nyugodtam dobra kerülhet és kerül is. Megtudom, hogy a VIII. a. osztály 29 növendéke dicsekedhet a jobb tanulmányi átlaggal, az örök rivális, a VIII. b. viszont az erősebb közösség. Az „erősebb” jelző ürügyén heves vita alakul ki arról, hogy mi az igazi és mi a betyárbecsület. Aztán a barátság kerül „napirendre”, majd azért bontana!? zászlót, hogy jobban válogassák meg a mozi- és tévéműsorok szerkesztői, mit tartanak nem ajánlottnak a 14 éven aluliaknak, mert néha kinevettetik magukat. Senki sem vette észre, hogy mikor jött be a klubba az igazgató néni, aki arcán nem szűnő derűvel foglalta el ugyanazt a „csak megfigyelő” pozíciót, amit korábban Gombos Szilveszter tanár. Nekik nem adott semmi újat ez a beszélgetés, mert régóta tudják. amit én csak mostantól: Nem kell félteni a 62 gyereket. Tovább tanulnak. — Tessék eljönni máskor is! — mondják többen, amikor búcsúzkodunk. Máskor? De mikor legyen az? Ha nem sürgős, talán öt év múlva, az első ötéves találkozón .LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: KOMÁROMI ZOLTÁN ... —---------,--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 G yereknek lenni jó ., |a\ , 4 PS» «’hWNIfw w ÉÉ¥ ■í 1 — ßtfc’ >/M i KW l\C Jmr K Hl Ik, * m HÍ ^fii m *^!- 'ti 11 i| • HÍ» fmiIJL
