Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-01 / 77. szám
f 1979. április 1. Képújság 3 Pártoktatás A speciális tanfolyamok gyre szélesebb körben válik nemcsak ismertté, hanem elismertté is, hogy a politikaiideológiai műveltség integráns része a korszerű műveltségnek. Ez az elismerés különösen fontos a szocialista viszonyok között, hiszen ez a társadalom többek között * abban különbözik minden más társadalmi rendszertől, hogy itt a haladás tudatos, tervszerű tevékenység eredménye. A politikai műveltség kialakítása és fejlesztése erőteljes lendületet az MSZMP Központi Bizottsága 1965- ben jóváhagyott ideológiai irányelveinek megjelenése óta vett. Megyénkben is több ezer ember ismerkedett meg az- i óta alap-, közép- és felsőfokon a marxizmus—lenin- izmus eszméivel és az arra épülő pártpolitikával. A pártoktatás általánosan ismert formáivá váltak a marxizmus—leninizmus esti középiskolák, az esti egyetemek és szakosított tagozataik, a párttagság körében az 5 hónapos és 1 éves pártiskolák. E tanfolyamok az elmúlt időszakban és a jövőben is fontos szerepet töltenek be a szocialista gondolkodás és magatartás fejlesztésében. Széles körben folyik a közép- és felsőfokú marxista— leninista világnézeti képzés az állami főiskolákon és egyetemeken, valamint a különböző szakmai tanfolyamokon is. A társadalomban végbemenő fejlődés azonban — ugyanúgy mint az élet más területein — a politikaiideológiai műveltséggel és a vele szoros kapcsolatban levő politikai képzési rendszerrel szemben is újabb és újabb, a kor színvonalát kifejező követelményeket támaszt. E követelmények alapvonásait a Központi Bizottság i 1976. október 26-i, a pártpropaganda helyzetéről és fejlesztéséről szóló határozat tartalmazza. A Központi Bizottság határozata világosan fejezi ki: az emberek politikai-ideológiai műveltségét olyan irányba kell fejleszteni, hogy az szilárd marxista—leninista elvi alapokon álló gyakorlati készségeket alakítson ki. Egyrészről a politikai alapképzés hosszabb időn át tartó széles körű kiterjesztése, másrészről a politikai ismeretek gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos követelmények indokolttá teszik, hogy lehetőség nyíljon olyan politikai továbbképzésre, amely nemcsak az általános, hanem a konkrétság szintjén is ismeretet ad a helyes politikai állásfoglaláshoz és cselekvéshez. Ilyen továbbképzési formát jelentenek a pártoktatásban — többek között — a speciális tanfolyamok. Tolna megyében e tanfolyamok még csak rövid múltra tekinthetnek vissza, azonban az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a politikai továbbképzésnek hatékony formái. Ma már 11 féle központi tematika áll rendelkezésre, melyek a társadalmi élet különböző területeihez tartozó aktuális témákat foglalnak magukban. Jelenleg 4 féle — a pártélet és pártirányítás, a szocialista kultúra, gazdaság- politika és a politikai oktatás módszertana — tanfolyam működik. Az 1979—80-as tanévre ezeken túl az oktatási igazgatóság meghirdette a magyar munkásmozgalom története és a marxista esztétika tanfolyamot is. Az igényektől függően azonban további lehetőségek vannak a marxista szociológia, etika, valláskritika, államélet és államigazgatás, valamint a nemzetközi politika kérdései speciális tanfolyamok indítására is. E szakosított rendszerű továbbképzési formák tematikái arra építenek, hogy a hallgatók legalább középfokú szinten (1 éves pártiskola. esti egyetem, állami főiskola) rendelkeznek marxista —leninista ideológiai ismeretekkel és a választott szakban gyakorlati jártasságuk van. Mindenekelőtt a helyi vezetők továbbképzését szolgálják. Bár a speciális tanfolyamok lebonyolításának mechanizmusa sok vonatkozásban (előadások, osztályfoglalkozások, beszámolók stb.) azonos az alapképzést nyújtó tanfolyamokéval, a tartalmi és módszerbeli megoldások mégis jelentős mértékben eltérnek azoktól. Itt a hangsúly a marxizmus—leninizmus elméleti tanításainak és a pártpolitikának a társadalmi élet meghatározott részterületére való alkalmazásán van. Igen jó lehetőséget nyújtanak tehát az elmélet és gyakorlat egységének megértéséhez és alkalmazásához. Ma még a legjobb megoldásokat illetően kevés tapasztalattal rendelkezünk, ezért a jövőben valószínűleg több változtatásra, módosításra kerül sor mind tartalmi, mind pedig módszertani vonatkozásban. Jelentősnek kell tekintenünk viszont azt, hogy már az eddigiek során is kialakultak és általánossá váltak olyan módszerek, amelyek a politikai oktatásban korábban csak ritkán vagy egyáltalán nem kerültek alkalmazásra. Ezek legszemléletesebb formái az úgynevezett gyakorlati foglalkozások. A gyakorlati foglalkozások célja, hogy a hallgatók elsajátítsák azokat az ismereteket és készségeket, amelyek az elméleti és politikai célkitűzések gyakorlati megvalósításához szükségesek. A foglalkozások tartalma és módszere természetesen a tanfolyam jellegétől és a napirenden lévő témától függően változó. Például: — a szocialista kultúra speciális tanfolyamon irodalmi műveket, filmeket elemeznek, vitafoglalkozásokat rendeznek a dolgozók különböző csoportjaival a kultúra és közművelődés kérdéseiről; — a pártélet és pártirányítás tanfolyamon politikai elemzési, vizsgálati, tervezési, irányítási és vezetési feladatokat oldanak meg a hallgatók különböző tényhelyzetek alapján. A többi tanfolyamokon is sor kerül hasonló megoldásokra, de ezektől eltérő módok is vannak. A szociológiai tanfolyam tematikájában például a második tanév gyakorlati évként szerepel, melynek során a hallgatók feladata az, hogy a tanfolyamvezető konzultációs segítségével, meghatározott témában szociológiai vizsgálatot végezzenek és vizsgálati eredményükről a tanév végén beszámoljanak, illetve szakdolgozatot írjanak. 1 élszerű tehát, hogy a f ijártoktatás e kevésbé ^ ismert formái nagyobb------ figyelmet kapjanak a k ülönböző káderképzési tervekben. mert alkalmasak arra. hogy a politikai továbbképzés bázisai legyenek mind szélesebb körben. TÓTH JÁNOS az MSZMP MB Oktatási Igazgatóság igazgatóhelyettese ■ Parancsnoki értekezlet 1979. március 27-én a BM Tolna megyei Rendőr-főkapitányságon az 1978. évi munkát értékelő parancsnoki értekezlet megtartására került sor. Az értekezleten megjelent dr. Kamara János r. vezérőrnagy, belügyminisztériumi államtitkár, dr. Szabópál Antal, az MSZMP Tolna megyei Végrehajtó Bizottságának tagja, a Tolna megyei Tanács elnöke, Harmat József, az MSZMP Tolna megyei Bizottság közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetője, dr. Pájger Vince megyei főügyész. Dr. Dajka Miklós r. alezredes a megye közrendjét, közbiztonsági helyzetét értékelő beszámolójában többek között elemezte az elmúlt évben elkövetett bűncselekmények struktúráját, kiemelten foglalkozott a fiatalkori bűnözés, a cigánybűnözés helyzetével, illetve a közúti közlekedés biztonságával, a közlekedési bűncselekmények alakulásával, a szocialista törvényességgel. A meghívott vendégek hozzászólásaikban elismerően szóltak a Tolna megyei rendőri szervek bűnmegelőző tevékenységéről, valamint a bűncselekmények tettesei elfogása és felderítése terén elért eredményekről. Harmat József hozzászólásában kiemelte, hogy az elmúlt évben a megyében olyan kiemelkedő jelentőségű bűn- cselekmény nem történt, amely a közrendre, közbiztonságra, a köznyugalomra is kihatott volna. Tolna megye általános társadalmi, politikai, gazdasági fejlődésével összhangban 1979-ben hatékonyabban kell az erőt centralizálni a társadalmi tulajdont károsító és ezt elősegítő körülmények felszámolására, a vagyonvédelem, vagyonbiztonság erősítésére, az alkoholizmus, illetve az alkoholos állapotban elkövetett bűncselekmények megelőzésére, a közúti közlekedésbiztonság javítására, á fiatalkorú és cigánybűnözés visszaszorítására. Dr. Kamara János r. vezérőrnagy, belügyminisztériumi államtitkár hozzászólásában értékelte a megye rendőri szerveinek 1978. évi munkáját és meghatározta az állam-, közrend, közbiztonság szilárdítása érdekében teendő legfontosabb feladatokat, elismerve a megye rendőri szerveinek 1978. évi munkáját. A márvány emléktábla örökké tart. Legalább is addig, míg az épület áll. A márványtáblába szép kerek betűkkel belevésik a tervező, az épitész nevét. Aki felépíti a két kezével, annak neve nem kerül márványba. Csavaros eszű, vidám gyerek lehetett Mándity Béla. Mosolya közben a szarkalábak, az időt mutogatok megsokasodnak. Jó keddvel jön elénk. — Gyertek be, gyerekek — s szélesre kitárja a bejárati ajtót. A felesége rászól: — Miért kell neked mindenkit tegezni! — így szoktam meg — mondja, s ezzel az ismerkedést elintéztük. Béla bácsi, mintha tanítómesterünk lenne, vagy legalább is együtt dolgoztunk volna a brigádban, a hegesztőpad mellett, de lehetnénk horgásztársak is. Mindegy, Béla bácsi társnak tart, vagy talán azt gondolja, végre megmondhatom ezeknek a nyálasszájúaknak. A maga készítette nyugágyba ültet, mellém telepszik. Kollégám nézi a fényviszonyokat, beméri Mándity Bélát. — Csak nem akarsz így vetetkezni! Vegyél fel tiszta inget! — mondja a feleség.- — Jó ez így — mondom, de nincs pardon. Míg Béla bácsi szépítkezik, a kitüntetéseket nézegetjük. Több okból is: soha nem láttam még sztahanovista igazolványt, és Munkaérdemrendet sem. Itt pedig van; 39 évi munka eredménye. Mondom jövetelem célját. — Béla bácsi, magát feljelentették. Azért jöttünk, hogy kivizsgáljuk az ügyet — kezemben gyűrögetve a levelet, melyet a szerkesztőség címére küldtek. Olvasom: „Tisztelt Szerkesztőség! Az utóbbi időben sokat olvastam különböző hegesztőriportot. A közelmúltban ment nyugdíjba kormányki- tüntetéssel egy hegesztő, a TÁÉV dolgozója, aki 15 évig hegesztette Szekszárd kulturális épületeit, üzemeit, lakásait, róla egy árva szó nincs. Egyébként végtelen szerény ember.” — Ki volt, hadd nézem — nyúl a papiros után. — Gyéni András — erre egv büszke mosoly Mándity Béla részéről. — Szerethették a kollégái, mert nem sok ilyen levelet kaptunk. — Hogy szerettek-e? — Az előbbi kérdés olyan volt részemről, mintha azután érdeklődnék, tud-e hegeszteni. — Béla bácsi szerb nemzetiségű? — Nem. Rác. Vadrác — mondja mosolyogva. Bajáról indult útnak. Az első években a városban dolgozott, mindenfélét, amire ember kellett. Később Pestre került, itt szerzett lakatos- és hegesztőoklevelet. Ezután jött Komló az ötvenes években. — Jelent meg arról az időről egy könyv — kezdek más témát. — Hallottam róla — Moldova György írta, Tisztelet Komlónak a címe. — Nem ismerem. — Vas Zoltán volt a város vezetője, ismerte? — Hogyne! — Erős kezű ember volt? — Közeli nekszusban nem voltunk, de rendet teremtett, az biztos! — Milyen volt akkor Komló? — Hát semilyen. — Hogy érti ezt? — Rossz volt a közbiztonság, a piros lámpás házakból a lányokat oda telepítették, meg ehhez hasonló. — Akkor maguk hol laktak? — Az asszony Gyönkön, én munkásszálláson. — Béla bácsi, ’53-ban sztahanovista volt. Nekünk, fiataloknak ez nem sokat mond. Ki lehetett ennek a kitüntetésnek a tulajdonosa? — Ugyanaz volt, mint a mostani kiváló dolgozó. Csak többet kellett érte tenni. Mostanában könnyebben osztogatják a jelvényt. Akkor nagy szó volt, ha valaki sztahanovista lett — keze oda- oda téved a kitüntetéses dobozok közé, mutatná bizonyságképp, az újabb kérdés azonban mindig megállítja ebben a szándékában. — Azért az idősebbektől azt is hallhattuk, hogy sok sztahanovistát „futtattak” — mélyen a szemében szeretném meglátni, egyez-ik-e a lélek és a szó. — így igaz. Most is van ilyen. Magamról: soha nem voltam párttag, ez pedig kellett a sztahanovistasághoz. Mégis az lettem. Ezek szerint a munkám után kaptam, és a 10. évfordulóra a felszabadulási emlékplakettet is. Van jó és van rossz hegesztő. Sok a rossz hegesztő, s mégse akarják ezt elismerni. Féltéglával verik a mellüket, pedig abból nem lesz varrat. „...elvégzi a munkát, amit rábíznak” „Aki rendelkezik megfelelő vizsgával...” — Hogy a szóból kiveszem: sokat veszekedett? — Nem voltam soha izgága. Ha valamelyik főnök szakmai szamárságot mondott, akkor visszaszóltam. Miért ne; én tudtam hegeszteni, ő nem. Komlói pályafutásom alatt 17 igazgatót nyűttem el — ez a kifejezés ismét okot ad a nevetésre, s Mándity Bélának azt hiszem, a nevetés az éltető eleme. — Mikor járt utoljára Komlón? — Két éve. — Szép? — Szép — szeméből sugárzik ismét; „Én építettem”. Az építőipari vállalat Szekszárdra költözésével Mándity Béla felhagyhatott a munkásszállással. Szek- szárdról mindennap, minden este hazamehetett. — Szekszárdon hol dolgozott? — Soroljom? — Csak a lényegeseket. — A 160 lakásos bérház, a nővérszállás, a művelődési központ... — A legkedvesebb? — keze ismét a kitüntetések között keresgél. — Ez — mutatja a művelődési központért kapott művészi plakettet. — Szép munka volt. — Meghiszem azt! — mondja büszkén. Végig ott voltam. Egyedüli hegesztő. — Ki a jó hegesztő? — Ki a jó hegesztő? —tart kis szünetet. — Aki rendelkezik megfelelő vizsgával és felelőssége tudatában elvégzi a munkát, amit rábíztak. — Felelősség? — Egy panelfalban 30—36 mázsa van. Annak soha sem szabad kibukni. Ez pedig a hegesztőn múlik. — Béla bácsi, láttam a szemében egy könnycseppet az előbb, a hegesztésnek köszönheti? — Hát?.,, az idő is eljárt. — Sokan azt mondják; buta ember, aki szeret dolgozni? — Akkor az okosok miért dolgoznak? Vagy a buták az okosok? Szerettem és tiszteltem mindig a munkát. Két város: Komló és Szekszárd volt a munkapadom... A márvány emléktábla örökké tart. De legalább addig, míg az épület áll. A márványtáblába szép kerek betűkkel belevésik a tervező, az épitész nevét. Az, aki felépíti a két kezével, annak neve nem kerül márványba. Azért ez az Írás. HAZAFI JÓZSEF Fotó: Steiner Hirsch Kálmán r. ezredes megnyitja a parancsnoki értekezletet. „...és felelőssége tudatában...” „Ki a jó hegesztő?”
