Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-03 / 78. szám
A^HPÜJSÄG 1979. április 3. Moziban űz erőd Szép, színes, választékos minden, nagyon a „konzum- idióták” kedvére való. ízlését és a megvalósítás színvonalát illetően, mint egy, mondjuk a Standa-áruházak közül, a maga szemkápráztató — és persze áruházi — eleganciájával. Ragyogó zománc az autón, rubinzöld a fű, halk, finom a zene, szexik az alkalmazottak (hím- és nőnemben) szép, jól csomagolt luxuspéldány női főszereplők különféle korban és választékban, férfiak is ízlés szerinti kivitelben. A fordulatok kellemesen várhatóak és egyben váratlanok, az izgalmak terén új fűszer a lelki és testi kínzás. Természetesen a közép-eurépai fogyasztó ízlését és tűréshatárát mesterien figyelembe véve, mindig megállva a határon, ,de ott! A szadizmus mollban történik, a kínzást kiálló arcok olyan szépségesen üresek, a testek olyan elismerést keltőén tökéletesek, hogy elfeledtetik az imitált fájdalmak — a fogyasztónak minősülő néző által is csak elképzelt — valódiságát... Az erőd című új magyar filmet látjuk. Színes-lakkos magazinkörnyezet, porcelánfogú magazinhősökkel (anti- hősökkel) és bár lehet, az író, Hernádi Gyula nem tehet róla: színes, lakkos, magazinba való történettel. A rendező, Szinetár Miklós — a Délibáb minden mennyiségben a Háry János és a Csárdáskirálynő című filmjeire emlékezhet, aki tud — szerint Az erőd mondanivalója: „Él a világban — nálunk is — egy olyan érzés, sok emberben, hogy unalmas a béke, hogy nem történik semmi, hogy lassan folydogál az élet, kéne már valami kis .balhé’, izgalom, ha nincs dráma, hát csináljunk! Én ezt a magatartást nagyon veszélyesnek tartom. Filmem többek között azt akarja példázni, hogy nem kell a tűzzel játszani, mert aki nagyon forszírozza az izgalmat, az megkaphatja, hogy attól koldul. A másik gondolat, amit el akartam mondani, hogy miközben ezek az emberek ostobaságot cselekszenek, sőt, kártékony, bűnös dolgokat, ezeket a tetteiket nem is ők határozzák el, mások határozzák el helyettük.” Ez tehát Szinetár koncepciója, aminek segítségével egyértelműbben távolodhatunk el Hernáditól, az 1968- ban megjelent kisregénytől. A kozmikus unalom és a hatalomnak való kiszolgáltatottság sors- és világformáló következményeit nem érzékeli Az erőd nézője. Izgalmas és csinos filmet lát, ami közben nem muszáj ásítozni, utána pedig nem kell saját sorsán töprengenie. Elfogyasztja és kész. Mert nyilvánvaló, hogy a hazai (közép-európai) közönség nem fog filozófiai síkon sem azonosulni az unatkozó milliomosokkal, sem a terrorlegényekkel, a filmbeli állam- gépezet kezelőivel sem. Akik tudományos alapossággal a piacot szemmel tartó folyamatossággal dolgozták ki a lakkos-színes magazinvilág alkotóelemeit és megjelenésük kívánatos hatású formáit, nem is ilyen komplikált reakciókra számítanak. Sőt, a komplikációkat nem is kedvelik. A célba vett mechanizmus sokkal egyszerűbb: a fogyasztó kielégítése, megszerzése. Az erőd e recept szerint készült, az a bizonyos mondanivaló kétlábon sántító ürügy. A magyar közönség meg ha nem is túl igényes, úgy látszik, nem is eléggé „fogyasztói bamba”. Nem tolong Szinetár mozijába. VIRÁG F. ÉVA Jövő héten a Csillag a máglyán című új magyar filmről írunk. Véget ért az országos zongoraverseny Vasárnap délután a győztesek gálahangversenyével Véget ért a zenetanárok IV. országos zongoraversenye. Három napon keresztül az ország sok részéből érkezett zongoratanár muzsikálása töltötte be a megyei művelődési központ márványtermét. A zenei szakemberek lemérhették, hogy milyen színvonalat képviselnek ma a zenét tanuló ifjúság tanárai. A rangos zsűri egyöntetűen megállapította, hogy az idei verseny magasabb színvonalú volt, mint az előzőek. A produkciókat sokféle szempontból mérlegelték. A költői előadásmód, a zenei formálás, a mű mondanivalójával való azonosulás, a biztonság, a technikai felkészültség, a stílusérzék. Természetes, hogy a sokféle követelménynek nem minden résztvevő felelt meg. Volt aki például erején felüli feladatra vállalkozott. Emlékezetes marad azonban Tóth Nándorné Liszt: Sursum cordaiának meghatóan emelkedett előadása, Balász István varázslatos hangulatot teremtett Debussy tolmácsolásával, Dezső Marianna virtuóz technikája csillogott Liszt: Orage című művében, Farkas Róbert Liszt: Dante szonátájának nagyvonalú formálásával tűnt fel. Dr. Kí- gyósi Andrásné Bartók: 15. magyar parasztdalával remekelt, Szűcs Éva Liszt XI. rapszódiájában a palotás feszült ritmusa lüktetett, Szűcsné Sátorhegyi Erzsébet Haydn: f-moll variációját mintaszerűen formálta meg. Vimmer Erika 2 Debussy- darabbal teremtett költői hangulatot, de sorolni lehetne még; számtalan emlékezetes percét a háromnapos zenei fesztiválnak. A nagyszámú színvonalas produkcióra való tekintettel a zsűri 2 első, 2 második és 2 harmadik díjat osztott ki. I. díjat nyertek Balázs István kaposvári, Farkas Róbert abonyi, II. díjat nyertek Dezső Marianna tatabányai, Sz. Sátorhegyi Erzsébet kecskeméti, III. díjat nyertek Szűcs' Éva tatabányai, Vimmer Erika budapesti zongoratanárok. A Liszt Ferenc Társaság a legszebben előadott Lisztműért különdíjat adott Tóth Nándorné kisvárdai és dr. Kígyóssy Andrásné miskolci versenyzőnek. A Zeneművészek Szakszervezetének kü- löndíját Kemény Erzsébet szegedi, a Kulturális Minisztérium különdíját Ágoston Anikó szekszárdi és Pozsgai Zoltán budapesti zenetanárok kapták. Húr Színházi esték Pécsi Balett Közvetlenül előadás előtt derült ki a műsorváltozás, Verdi Requiemje helyett öt kisebb-nagyobb mű, melyek valószínűleg Eck Imre koreográfiái. Valószínűleg, ugyanis a műsorfüzet egyetlen nevet sem tüntet fel, csak általánosságban beszél „a koreográfusról”. A Pécsi Balett neve nemzetközileg ismert és elismert, s táncosai bármit csináljanak is, pillanatnyi kétségünk sem lehet, hogy a hírnév valódi és megalapozott, mert ez az együttes mindent tud, s kizárólag a koreográfus szándékán múlik, hogy mit csinálnak. Inkább az a kérdés, hogy egy Bachtól Boney M- ig ívelő műsor, melyben ellentétes zenei elemek találkoznak, valóban szuggesztív lehet-e, amikor egyetlen ko- reográfusi elv és ábrázolás igyekszik egybefogni. A válasz nem lehet egyértelmű, mert“ a zene köré szőtt történetek meglehetősen önkényesek, még akkor is, ha rendszerint csak arról van szó, hogy találkozik egy nő és egy férfi, de Bach vagy Albinoni valóban éterikus zenéje egészen más természetű, mint a Dedáns, de klasszikusnak talán mégsem nevezhető Vaughan Willians, a mostanában divatba jött Mahler pedig ezúttal alig ragad magával, még akkor sem, ha a Sikoltások című alkotás, a műsorfüzet szerzője szerint „a koreográfus nagy vallomása”. A Disco című balett, függetlenül attól, hogy kápráztató előadás, ami a táncosok érdeme, tökéletes zavart keltett. Fogalmilag is. Mint utólag egy ifjú dzsesszbarát- tól megtudtam, a disco ezúttal műfajt jelent, vagyis olyan zenét, amilyent a Boney M nevű cég csinál. A Boney M pedig egy zenekar, s mint megtudtam, kvalitásáról megoszlik a dzsesszértők véleménye, ám ettől függetlenül ma ez a divat Nyugaton, ott pedig csak tudják... Én azt sem tudom, hogy egyáltalán értékelhető-e ez zeneileg, mert elsősorban azt érzékeltem belőle, hogy hangereje átlép az elviselhetőség határán, de igazán nem baj, ha nem egyforma az ízlésünk. A Disco tökéletes szakítás a hagyománnyal, hisz a Pécsi Balett azt mutatja meg vele, hogy a pillanatnyilag divatos szórakoztató zenét a balett szolgálatába is lehet állítani. A tánc káprázatos, Európa bármely színpadán megállná a helyét, arra a kérdésre viszont mégsem ad választ, hogy ebbe a végtére mégis- ' csak talmi zenébe érdemes volt-e ennyi munkát és leleményt fektetni. Feleljen kiki ízlése szerint, mert csak a táncosok teljesítménye áll vitán felül. CSÄNYI L. Ellentétek Máskor hónapokon keresztül örülhetünk a középszernek, unalmas tévéfilmek váltogatják egymást, amelyekre odafigyelni nehéz, annál könnyebb elfelejteni őket. Ki tudja, mi következik ezután, most mindenesetre sorozatban érték a meglepetések a rendszeres (és igényes) televíziózókat. Először Gothár Péter Imréje, amiről múltheti „tévénaplónkban” írtunk. Aztán Dö- mölky János filmje, az Ellentétek, különösen pedig András Ferenc Végkiárusítása jelezte, hogy a televízió produkciói is lehetnek emlékezetesek, nyújthatnak igazi szellemi izgalmat. Dömölky János Ellentétek-jének egy Pünkösti Árpádriport volt az ihletője, ami az Uj Tükörben 1977. április 10-én jelent meg. Nem kellett hozzá két esztendő, hogy a filmet bemutassák... A riport színhelye Szaty- maz, főszereplői dr. Vigh Jánosné és Cselekszi Széli János — valamint a termelőszövetkezeti vezetés mechanizmusa. A Dömölky-filmben más a szereplők neve, és a riporténál is nagyobb súlyt kapott a termelőszövetkezeten belüli erőviszonyok ábrázolása. Dömölky „élesebb” asszókat is rekonstruál, mint amiről a hetilap szót ejt: filmje olyan lett, amilyennek az igazi riportfilmnek lennie kell. Csakhogy az „Ellentétek” kváziriport, színészekkel és szerepekkel. Sajnálatos módon, mert lehetett volna közéleti tévéjáték belőle, az még nagyobb hiánycikk. Gothár Péter úgy vitt filmre egy irodalmi alkotást, Bereméqyi Géza Imréjét, hogy új, mégis tökéletesen azonos művet szült. András Ferenc filmrendező Munkácsi Miklós írását dolgozta át televízióra. A tehetség erőengyensúlya a rendező javára billen: a Végkiárusítás, mint novella (a Rakéta Regényújságban olvasható) alig több, mint annak a lehetősége, ami végül a filmben megvalósul. Három majdnem-véglény, két nő, egy férfi indul egy kisvárosi vásárba, hogy túladjon néhány zsák pulóveren. A néző idegenkedve és közönyösen figyeli őket, akik egy rozzant kombi ketrecébe zárva rágják-mar- ják-gyötrik egymást. Valahol egyszer szétrobbant, vakvágányra csúszott életek, lihegő pénzhajtás. Az autó ketrecéből valóságosan és képletesen is akkor lépnek ki, amikor végül megérkeznek a vásárba, és kezdődik a munka Ettől kezdve nagyobb lesz a film perspektívája: a pergő ritmusú, emberi arcokra, tárgyakra, apróságokra ráfigyelő képsorok feltérképezik a hetvenes évek vásárvilágát, amibe magától értetődően építi be András Ferenc a három pulóveres drámáját. Kerülhet-e az ember olyan állapotba — bármilyen mélyre is jutott — hogy ne őrizné meg legalább élete egyetlen vonatkozásában a becsület, tisztelet, összetartozás igényét? A vásári hármas főalakja, Rózái, exjogász sofőrjétől várja, akit szenvedélyesen szeret. Véglények között szerelem nincs, a sofőr nemcsak meglopja Rózáit, de inkább választaná a börtönt, mint a nőt. A kombi-ketrecben visszafelé csak a két nő rohan. Rózái vezet — akinek nincs jogosítványa — a tragédia ott lebeg a befejező képsorok víztől csillogó országútja felett. Be is következik, hogy a nézőben azt a didaktikus reményt keltse fel, hogy talán az „életet egy túl- . táplált napközis bambaságával” szemlélő Giza ettől majd ráébred saját sorsára. A majdnem-véglényektől távol tartó közöny eddigre — köszönhetően a remek színészi játéknak is — átadja a helyét az együttérzés katarzisának, ami nélkül élni lehet, de a világot érteni — nem. V. F. É. Göldner Tibor képei Március 29. és április 12. özött látható Szekszárdon, a zinyei Merse-teremben röldner Tibor festőművész iállítása. Az alábbiakban a íegnyitó beszédből közlünk sikerült, egy későbbi időpontban megvalósul. Göldner Tibor most a szomszéd megyéből, a szomszéd városból, Bajáról érkeKossuth-könyvek Szamuely Tibor Még mindig keveset tudunk a Tanácsköztársaság 133 napjáról, még kevesebbet a forradalom vezetőiről, köztük Szamuely Tiborról. A Kossuth Kiadó gondozásában nemrégiben több kötet jelent meg ezekről a vezetőkről, köztük Zalka Miklós életrajza Szamuely Tiborról. Róla annyi a közismert, hogy pályáját újságíróként kezdte, majd a forradalom alatt népbiztos, Moszkvába repül, beszél Leninnel, aztán átadja Lenin üdvözletét, ,ő vezeti a Lenin-fiúk nevű forradalmi osztagot és ismeretlen körülmények között hal meg az osztrák határon. De milyen ember volt? Az ellenforradalmi rendszer véres kezű terroristának kiáltotta ki, a valóságban már életében legendák keringtek tetteiről, emberek tömegei mentek tűzbe a szavára, a híre messze megelőzte, bármerre járt. Talán Károlyi Mihály jellemezte a legszebben, pedig politikai ellenfelek voltak: „a korszak legérdekesebb alakjai közé tartozott, a kommün Saint-Justje volt, tiszta lelkű fanatikus, aki nagy személyes bátorsággal rendelkezett.” Zalka Miklós dokumentumok alapján, de írói eszközökkel mutatja be a forradalmár legendás és emberi alakját egyszerre. Minikönyvek exportra Szovjet sportolók az olimpiákon címmel 7 kötetes minikönyvsorozat készült el az Egyetemi Nyomdában szovjet megrendelésre. A 7 kötet 1952-től — az első olimpiai részvételtől — követi nyomon az élvonalba jutott csaknem ezer szovjet sportoló szereplését, a négyévenkénti nagy nemzetközi sporteseményen. Közli arcképüket, életrajzi adataikat, az olimpiákon elért eredményeiket. A fehér bőrkötésű, 47x58 milliméteres kötetek sorozatának összoldalszáma eléri az 1500- at. A miniatűr sporttörténeti könyvecskék már eljutottak a megrendelő címére. Mint azt a kötetek utolsó lapjain olvasható sorok is tanúsítják: a kiadvány elnyerte az olimpia szovjet szervező bizottságának elismerő oklevelét. Városunk művészeti értékekben ha nem is szegény, de dúsgazdagnak sem mondható. Ezen még az sem változtat, hogy a mai kiállítást szervező Képcsarnok Vállalat itt, e helyen több-kevesebb sikerei erőfeszítéseket tesz. Igazán nem az ünneprontás szándékával, de az őszinteség parancsára ki kell mondani: az eddigi erőfeszítések többnyire még csak azt villantották föl, hogy e terem révén milyen további lehetőségek vannak, mit lehetne tenni. . Mindennek ellenhatása a mai kiállítás, ahol egy majdnem szekszárdi művész nagy kontraszthatású, hovatovább drámai erejű — szép képeivel mutatkozik be. Az iménti mondat, hogy a művész majdnem szekszárdi igaz, hiszen néhány évvel ezelőtt az ideköltözése csupán azon múlott, hogy lekéste az új műteremlakásokra a jelentkezést. Bízunk azonban abban, hogy ami akkor nem Bár szolnoki születésű, festői tevékenysége alapján bajainak minősíthető, hiszen Rudnay Gyula tanítványaként ott, a szabadiskolában teljesedett ki a tehetsége. Még nem volt húszéves, amikor az 1948-as budapesti VIT-en először jelentkezett a nyilvánosság előtt. Ezt követően közel tucatnyi önálló kollekcióval mutatkozott be. Legtöbbször Baján, majd Budapesten, Egerben, Békéscsabán és Jugoszláviában, Zom- borban láthatták a képeit. Az önálló kiállítások mellett rendszeresen szerepel az országos kiállításokon és külföldön. így láthatták alkotásait Nagymaroson, Pécsett, Miskolcon, Szolnokon, Kecskeméten, Brüsszelben és Bagdadban. Legutóbbi elismerése hogy a közelmúltban megjelent albumban — amely a mai magyar festészet reprezentáns alkotásait mutatja be —, szintén szerepel két képe. Példás szorgalommal látogatta az ország művésztelepeit : Nagymarost, Zsennyét, Sárospatakot és Szolnokot, hogy kifejezésmódja mindinkább megfeleljen saját ars poeticájának, miszerint: „A festészet, azok számára, akikhez szólni akar, ne talány és ne találós kérdés legyen, hanem úgy hasson, hogy gondolatra, emberségre bírjon, hisz életünk során egymást akarjuk megérteni, ember az embert...” Ha nem látnánk a képeket — amelyek modern realista stílusú, figurális alkotások —, már a fenti szavak után is rendkívül szimpatikus ember lenne Göldner Tibor. A képek azonban a feltételes módot kijelentővé teszik. Nem hagyja magát elcsábítani a modernkedés szirénhangjaitól, nem keresi a könnyed megoldást, hanem a többre hivatott emberek elszántságával, céltudatosan megy a maga által kiválasztott úton. így alkotásai igényesek, mindenki számára érthetők. És ami manapság külön becsülendő: nem torzít és nem komplikál. Értelemre és érzelemre hat, gondolkodtat. Úgy, ahogyan csak azok tudják tenni, akik őszinte, érzékeny, e világban élő emberek. Végkiárusítás
