Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-24 / 94. szám
A NÉPÚJSÁG 1979. április 24. Moziban 2001 Rádió Hányás vagy? Bevallom az olvasónak, annyira meghatódós fajta vagyok, hogy ezt szoktam a leggondosabban álcázni. Olyasféle meggondolásból, hogy a cinikus tulajdonképpen bukott idealista, de minek ezt mindenkinek tudni? Nos, most az álcázásról szó se lehetett. A „Rádiószínház” múlt szombati műsora személyemet illetően is telitalálat volt és ezt már csak azért se szégyenlem bevallani, mert nem vagyok egyedüli. Szilágyi György rádiómonológjának címében a kérdés egyszerű. A véletlen jóvoltából ő is, én is és még néhány tízezren úgy válaszolhatunk, hogy: „1928-as!” Egy nemzedék tagjai, akikben — ő mondja, azaz pontosabban Kálmán György hangjával mondja — „Nem ért véget a háború .. „Ha azt mondod — én azt mondom” formában 31 percen keresztül csak tőmondatok hangzottak el és tulajdonképpen ez volt Szilágyi György (mellékesen szólva felettébb „rádiószerű”) bravúrja. Az az érzésem, hogy keserű hangulatban lehetett, amikor ezt a rádiómonológot megírta. Hiszen mi valóban Papp-Váry Elemérné Magyar hiszekegyét mondtuk minden tanítási nap kezdetén, gyűjtöttünk a Kormányzóné őfő- méltósága Téli Segély Akciójára, láttuk Pacelli bíborost végighajózni Budapesten a Dunán, tudjuk mi az, hogy „Achtung! Achtung! Lichtspiele!”, láttuk a Jud Süsst és a Búvárhajók nyugatra című filmeket, ha valaki azt mondta Udet, rá tudtuk vágni, hogy Mölders, vagy Marceille hadnagy. Belénk sulykolták a fegyverfogásokat fapuskával és nekünk nyomtak a markunkba Schmeisser-eket, hogy Vas megyei faluvégi gyepüknél állítsuk meg a szovjet csapatokat. A mi korosztályunkból kerültek ki a Szent László hadosztály önkéntesei és az első népi kollégisták. Bennünket kellett meggyőzni egy-két év alatt arról, hogy világrajövetelünk pillanata óta hazudtak nekünk. Mi kezdtük a kamaszkorunkat rohamkéssel és végeztük be inflációs kukoricamálén, mi hittünk többször is, a kelleténél lelkesebben és mi vagyunk felháborodva, ha gyermekeink másképp hisznek, mint ahogyan mi hinni akarunk. Végül pedig mi vagyunk, akik már kezdünk útban lenni, noha változatlanul hiszünk abban, hogy miénk az ország és magunknak építjük . .. Ilyen és hasonló párhuzamokat, ellentéteket olvastatott a fejünkre Szilágyi György, Kálmán György hangjával, méghozzá olyan hatásosan, hogy eközben teljességgel elfeledkeztünk valamiről. Arról, hogy efféle összeállítást az 1929-esek, az 1930-asok valószínűleg épp úgy csinálhatnának, mint az 1911-esek, vagy azok akik a millennium évében születtek. Ami persze mit sem változtatott azon, hogy a Rádiószínháznak ez a szokatlan adása kitűnő volt. O. I. Nincsenek olyan vérmes illúzióim a következő évezred első esztendejével kapcsolatban, mint Stanley Kurbick- nak. Nem hiszem, hogyhely- foglalásos éttermekkel, modern ülőgarnitúrákkal felszerelt űrállomások keringenek majd a Föld körül, de ha netán keringenének is, nagyon szeretném nem hinni, hogy utasaik életében különösebb szerepet játszanak majd a földi titkosszolgálatok. Ugyanígy bízom abban, hogy mimózaérzékenységű számítógépek szeszélye — bármilyen jó beszélgető partnerek legyenek is a majdaniak — nem kerget a végtelenen túli száguldásba egyetlen embertársunkat sem. Más, súlyosabb kifogást azonban a legnagyobb rosszakarattal se tudok felhozni az angol filmgyártás e nagyszabású kísérlete ellen. Az egész egy pompásan fényképezett (pompás trükkökkel fényképezett), szép, színes vízió és igazán kár lett volna megtiltani 1968-ban a Kubrick—Clarke szerzőpárosnak, hogy így vizionáljon. A tér és az idő az ember életének mindig félelmes része volt. Mostanában az űr is kezd azzá válni, tessék csak elolvasni Oriana Fallaci kolleginánk „Ha meghal a Nap” című, irodalmi értékű, dokumentumriport könyvének mindkét kötetét. Az űrről, sőt más égitestekről, személyes tapasztalatokon nyugvó eszméket cserélni egyelőre tán két tucat ember tud a Földön. A leghatározottabban érdekelne. hogy mit szólna a „2001—ŰRODÜSSZETA”-hoz Leonov. Armstrong. Rukavis- nvikov és a többiek... Ezt aligha tudhatom meg. de valahogy az az érzésem, hogy bennük kevesebb a miszticizmus, mint az angol szerzőkben. Szép versek 1978 Nyolcvankét költő négyszáz oldalnyi versét adja olvasóinak az idei antológia. Bata Imre gondos válogatása (noha nem lehet úrrá a terjedelmi lehetőségek korlátain, s bizonyos — érthető — szubjektivitáson — esetenként az igazi jó versek rovására) egészében pontos vázat ad mai költészetünkről. Szemhatárunk felső pontjain a csúcsok: Nagy László hagyatékversei, Illyés Gyula, Zelk Zoltán kemény tisztaságú költészetéből néhány szikladarab, Csorba Győző, Puszta Sándor mélyen humánus filozófiát hordozó - vallomásai; s a középnemzedék legerősebb képviselőinek (Csoóri Sándor, Tolnai József, Rat- kó József, s még néhányan) elementáris költői értékeket fölmutató teljesítményei ezek. Igen: a. csúcsok. Egy év hajszálvékony sávján át tekintve is. Mégse követhető út a fölsorolás, mert valójában senki se kihagyható: az itt szereplő költők — alkatukhoz mért, s így csak önmagukkal mérhető — igaz harcosai ez „átmeneti kor” világának. Olvasóként olyan költé- s? .et „élvezői-fogyasztói” le- 1 etünk e kötetet lapozva, melynek alkotói leszámol- r, ik minden hamis illúziónak még az árnyékával is (hoppon maradnak hát a „mézes líra” kedvelői.) Nem „mímel mámort” tán senki nyolcvankettejük közül, s ha mégis bekerül elvétve - egy-egy hamis futam, ezek még inkább kiemelik az igaz énekesek szólamait. Nagy László halála — már irodalomtörténeti súlyú gyászt hordozva — vagy tíz költőből kényszerített ki nekrológot, s a megrendülés ez őszinte vallomásai külön — keserű-fenséggel ezüstö- zik az 1978-as Szép Verseket. DEVECSERI ZOLTÁN A montsre (4135 méteres) kétrészes film az emberiség hajnalának képeivel kezdődik. A pocsolyányi ivóvizét védő majomember horda olyannyira majomszerű és ugyanakkor annyira emberi hogy legnagyobb örömömre a közönség nevetésre legalkalmatlanabb pillanatokban hajlamos részének vidámsága elmaradt. Az eszközhasználat első pillanatának tanúi vagyunk. A hordavezér rádöbben arra, hogy egy hatalmas lábszárcsonttal ütni is lehet. Mi mást téhetne, nyomban agyoncsapja vele az ellenséges horda vezérét, ami legalább annyira szükségszerű az adott pillanatban, mint amennyire máris emberi és némi továbbfejlesztés árán tart mind a mai napig. Az már kevésbé reális, hogy a horda közepén felbukkan egy misztikus monolit, mellyel később a Hold felszínén, majd a végtelenen túl is ta^ lálkozunk. A szabályos alakú kőoszlop itt az öntudatra ébredés erejét sugározza a majomemberekbe, később a Holdat járóknak magas frekSzázadeleji újságokat lapozgatva, ha keressük, ha nem minduntalan furcsaságokra akadunk. Némelyik hír már akkor a különlegesség igényét szolgálta, némelyik pedig csak mai szemmel nézve hat különösnek. Sokszor fordul elő. hogy egy számon, sőt egy lapon belül is ellentmondó, de azét egymást szinte társadalmi körképpé kiegészítő híreket találunk. Ma már minden sor történelem, ekkor még egyszerű napi érdekesség. Ma, ha marxista történelemszemlélettel közelítjük meg, a legkisebb hirdetés, pletyka, vicc, vagy közlemény képes arra, hogy a korabeli állapotokról képet adjon. Szolgáljon erre például a Tolnavármegye és a Közérdek 1913. február 10-i száma, melyből három apró híradást szemeltünk ki. A kishírek persze — akárcsak ma — nem az utódoknak készültek, az első így hangzik: „Kitüntetett munkás. A m. kir. kereskedelmi miniszter Márkusz Gáspárt, a Leopold Károly, illetve Telkes Izidor bornagykereskedő cégnél 50 év óta teljesített hűséges szolgálatáért, alkalmazásban való állandóságának és szorgalmának elismeréséül 100 korona jutalomban és elismerő oklevélben részesítette.” Eddig a hír, melyet bizonyára követendő példának állítottak minden munkás elé széles e hazában. Mögé tekintve azonban egyre inkább szemünkbe ötlenek furcsaságai. Ma már a leghűségesebb, legállandóbb és legszorgalmasabb munkás sem dicsekedhet hasonló hosszú szolgálattal, azon egyszerű oknál fogva, hogy ebben többé-kevésbé megakavenciájú figyelmeztető jeleket sugároz, végül az önmaga halálos ágyát szemlélő űrhajósban egy embrió képével fajtánk örökkévalóságának képzetét kelti. Vagy más képzetet kelt, ezt nem lehet pontosan tudni, de talán nem is fontos. A filmben különösebben egyénitett szereplők nincsenek, így egyikük színészi teljesítménye sem érdemel alaposabb méltatást. Az ember jelentéktelenné válik az űrben, ami technikai berendezéseinek egyre fokozódó tökéletessége ellenére is minden bizonnyal mindörökre így lesz, tehát ez a megoldás helyénvaló. Jelentékeny viszont az operatőr (Geoffrey Unsworth) munkája és a zenei aláfestés szerzőié is. Ezek Richard Strauss és Johann Strauss. A 2001—ŰRODÜSZ- SZEIA biztos közönségsiker, igazán nincs ok reá, hogy miért ne legyen az. Én azért mégis szeretném tudni, hogy ki játszotta a majomhorda vezérének dia- bolikus szerepét? ORDAS IVÁN dályozza a nyugdíjtörvény ... Erre ki sem gondolt akkor, no meg arra sem, hogy az ősz munkás által kapott 100 korona, a pénz értéktelene- dését is figyelembe véve, nem túl nagy összeg, s főleg nem az „50 év óta teljesített hűséges szolgálatért”. Arról sem beszél a fáma, hogy Telkes Izidor és Ieopold Károly bornagykereskedő urak ez alatt az 50 év alatt alaptőkéjüket, illetve nyereségüket vajon hányszorosára növelték és a növekedésben mekkora része volt Márkusz Gáspárnak .... S kinek szolgáljon e hír például? Talán a következő hír főszereplőjének. Perez Jánosnak? No de lássuk a hírt! „Elfogott kivándorló. Perez János kocsolai lakos Amerikába akar kivándorolni, de Brémában elfogyott a pénze és onnan Eckert János kocsolai lakostól sürgönyileg 400 koronát kért..Eckert a pénzt az újdombóvári p. u. postahivatalánál akarta feladni, de a csendőrség kinyomozta, hogy Perez útlevél nélkül indult útnak és ezért a pénzfeladás megakadályozása mellett Perez hazaszállítása iránt megkereste a brémai rendőrséget." Ki lehetett Perez János, a kivándorló? Talán ő is 50 évig állt egy helyen alkalmazásban? Vagy netán bornagykereskedő volt? Aligha. Az első nyilván saját hibáján kívül nem lehetett, a második eset pedig. t. i. hogy bornagykereskedő vándoroljon ki, nehezen képzelhető el. Egyike lehetett ő ama sok százezer napszámosnak és szegényparasztnak, akik nemhogy 50 évi alkalmazásukat nem ünnepelhették az utolsó békeévben, hanem még aratási munkát, vagy egyéb, a Kossuth-könyvek A „fekete kéz” Ferdinand May regénye, A „fekete kéz” akár romantikus regény is lehetne. A díszlet főúri, sőt császári. Szerepel benne király, herceg és hercegnő, sőt még szegény diák is. A címe alapján gondolhatnánk akár kriminek is, van benne gyilkosság két áldozattal és ezenkívül is akadnak halálesetek. A kiszemelt áldozat gépkocsival közeledik a délszlávok nemzeti ünnepén, Szent Vitus napján, a Miljacska hídjához, ahol utoléri a végzet, les rá gyilkosa. A merényletnek nevezett gyilkosság teljesen közismert, a helyszín: Szarajevó. A történelem ismerői már nyilván rájöttek, hogy az áldozat nem más, mint Ferenc Ferdinánd, a jövendő osztrák császár és magyar király. Jól tudjuk, hogy a történelem menetét nem személyiségek szabják meg, a legkevésbé éppen halottak, de azért elmondhatjuk, hogy a szarajevói merénylet után semmi sem volt ugyanolyan a Balkánon és a világon, mint azelőtt. Nem kétséges, hogy az I. világháború kirobbanásának nem volt oka a gyilkosság. Ha a merénylet meg sem történik, vagy nem sikerül, találnak más ürügyet, az nyilvánvaló, de hát sikerült és így bekerült a történelembe Gavrilo Princip, az anarchista diák. A Kossuth Kiadó a Népszerű történelem sorozatban jelentette meg Ferdinand May dokumentumregényét. szűkös megélhetést biztosító foglalkozást sem találtak. S vajon mit oldott meg a csendőrség azzal, hogy a brémai rendőrség hazatoloncol- tatta Perez Jánost? Biztosan mondhatjuk, semmit: itthon nem lett több munkaalkalom, nem jutott nagyobb darab kenyér sem Perez Jánosiak, sem másnak. S a kivándorlást sem útlevéltörvényekkel, sem szólamokkal nem lehetett megállítani. Hathatós intézkedésre pedig hiába is vártak a korabeli parasztok, munkások, szegények. Újságokat írtak tele ekkoriban azzal, hogy a „hazátlan szocialisták” — mert csak így hívták őket, nemes úri egyszerűséggel buzdítják a magyar nép fiait a kivándorlásra, bezzeg, ha itthon maradnának ... Nézzük hát meg mi történt egv itthonmaradó- val! „öngyilkosság. Richter József 26 éves paksi asztalos, forgópisztollyal főbe lőtte magát és azonnal meghalt, öngyilkosságot azért követett el, mert nem volt munkája.” A hír nem szépít, a hír tény. Nem ötven évi szolgálatról, nem kivándorló elfogásáról szól, hanem öngyilkosságról. Lehet, hogy is ismerte a korabeli szocialistákat, sőt biztos, munkája nem lévén, mégis megoldást keresett és talált. Itthon. Igaz. nem lett mindenki öngyilkos. Volt akinek jutott jobb-rosszabb munka, aki meg tudta keresni betevő falatját. forgópisztolyát pedig.. Nos forgópisztolyát alig másfél év múlva világháborús puskára cserélhette. Becsukom az immár bekötött évfolyamújságot. Csak három kis hír mindössze. Három kis élet a boldogtalan békeidőkből. TÖTTÖS GÁBOR A kétévenként sorra kerülő országos szövetkezeti dalostalálkozó területi döntőjét Tamásiban rendezte meg a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa, a Kórusok Országos Tanácsa, a Tolna megyei MÉSZÖV, a KÓTA megyei szervezete, a tamási Kop-Ka ÁFÉSZ és a Gőgös Ignác művelődési központ, öt megye 13 kórusának félezer dalosa gyülekezett vasárnap a Felszabadulás téren, hogy megemlékezzen a Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulójáról és megkoszorúzza az emléktáblát. Az egybegyűlteket dr. Vadas Ferenc, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának tagja, a Tolna megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztályának vezetője köszöntötte. Az énekkarok zászlóinak felszalagozása után a közös számokat Fertőszögi Béláné, Király Lászlóné és Ligeti Andor vezényelte. A minősítő hangversenyen öt megyénkbeli együttes mutatta be műsorát. A zsűri — melynek tagja volt Fasang Árpád zeneszerző. Lénárt Elek, a Népművelési Intézet munkatársa és Nógrádi László, a KISZ Központi Művészegyüttesének karnagya — szakmai konferencián értékelte a kórusok teljesítményét. Megállapította, hogy Tolna megye énekkarai az elmúlt időszakban örvendetesen fejlődtek, létszámuk állandósult, vagy gyarapodott. A Paksi Munkáskórus (karnagy: Károly János) merész, jó műsorválasztásával, Händel nagy lélegzeHangszalaggal társított diafilmeket hozott forgalomba a közelmúltban a Magyar Diafilmgyártó Vállalat, először a hazai diafilmgyártás történetében. Tíz meseszöveget vettek fel mellékletként a diafilmekhez, ismert színművészek közreműködésével. A diafilmek között a legnépszerűbbek a mesefilmek. GyártásuK öt év alatt megháromszorozódott, s 1979tű oratorikus művének megszólaltatásával váltott ki elismerést. Sikerrel oldotta meg Mihály András kompozícióját és a litván népdal- feldolgozást is. Arany fokozatot kapott. A mözsi Bartók Béla női kar (karnagy: Schmidt Józsefné) érdekes hangszínű népi vokálisokkal, nagy belső aktivitással énekelt. Friss, egészséges előadásban tolmácsolták Bárdos, Karai, Svesnyikov műveit. Minősítésük: arany. A bonyhádi Erkel Ferenc vegyes kar (karnagy: Rónai Józsefné) ízléses műsorösz- szeállításával és stílusosságával vonta magára a zsűri és a közönség figyelmét. Arany minősítést szereztek. A tamási Pro Cultura Humana szövetkezeti vegyes kar (karnagy: Király Lászlóné) a szombat délutáni koncert legkiemelkedőbb teljesítményével lépett „eggyel magasabb osztályba”. Arany fokozatot kaptak. A szekszárdi Szövetkezeti Madrigálkórus (karnagy: Ligeti Andor) a zsűri szerint „hivatásos színvonalon” oldotta meg feladatát. Monteverdi művének drámaisá- ga, bensőséges hangzása, Wolf: Resignation-jának biztonságos intonálása, dallamíveinek megformálása jelentettek zenei élményt. Minősítésük: f esztiv ál díj, diplomával. A tamási, bonyhádi és szekszárdi kórusok meghívást kaptak a Szolnokon június 16., 17-én megrendezésre kerülő országos döntőre. LEMLE ZOLTÁN ben már 2 millió 420 ezer darabos rendelést kell kielégítenie a vállalatnak. Nő az érdeklődés a természet- tudományos témájú alkotások iránt, ezért a közeli tervekben hangosított ismeretterjesztő diafilmek sorozatgyártása is szerepel. Az idén kerül a boltokba a „Magyarország városai” című sorozat néhány első filmje. A sort Szentendre, Szeged és Pécs nyitja majd meg. Diaiilmek hangszalaggal Jövő héten a Casanova című filmről írunk 111 Szövetkezeti dalostalálkozó
