Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-22 / 93. szám
©NÉPÚJSÁG 1979. április 22 — Ahogy hallom, sok az irigye és csodálója, mert 71 éves és mégis fiatalokat megszégyenítő intenzitással dolgozik. — Nincs abban se irigyelni-, se csodálkoznivaló, hogy nem tartok igényt a kispadon elüldögélő nyugdíjas szerepére. Aki olyan sokat dolgo- gott életében, mint én is, annak az a természetes, hogy nem lehet abbahagyni. Az a véleményem, hogy a tétlenség hamarabb el tudja pusztítani az embert, mint akármelyik betegség. — J ókedélyűnek, de szigorúnak mondják. — Csakugyan szeretem a jókedvet, nagyra tartom a jó humort már csak azért is, mert .mind a két portékát az emberek között lehet leginkább megtalálni. Sokat for- golódok emberek között. Ügy is, mint párttitkár, úgy is, mint a községfejlesztési munkákat segítő társadalmi munka csúcsszervezője. Az utóbbi miatt tör ki belőlem néha a szigorúság. Nem állhatom, ha valaki elvállal valamit és elfelejti. Nézze... ígérni soha nem kötelező. De ha valaki megígér valamit, akkor már kötelességet teljesít és nem szívességet. — Előfordul, hogy elfelejtkeznek az elvállalt társadalmi munkáról? — Kezdetben előfordult, de akkor még csak sejtették az emberek, mit jelent tulajdonképpen a társadalmi ösz- szefogás. Napjainkban már az fordul elő inkább, hogy egyik-másik szocialista brigád új műszakbeosztást kér csak azért, hogy amit elvállaltak, be tudják fejezni és ne kelljen másra hagyniok. Mi együtt tanultuk meg, hogy a társadalmi munkát is csak tervszerűen lehet csinálni. — A simontornyaiak . kétszer egymás után szerezték meg az első helyet a Tiszta virágos Tolna megyéért településfejlesztési versenyben. Ha fáj is most a lokálpatrióták szíve, az elmúlt évi közös munkával megszerzett második hely is alkalmassá teszi még Simontor- nyát arra, hogy követésre ajánljuk. Van arra másutt is használható recept, hogy egy korábban passzív lakosságból mivel lehet összefogásra törekvőt csinálni? — Van recept. A tanácsnak jó kapcsolatot kell tartania a lakossággal, a helyi társadalmi és pártszervekkel, gazdálkodó egységekkel. | — Ez ilyen egyszerű? — Csak úgy tűnik. Nézze, bárki emlékezhet még arra, hogy Simontornya hiába volt a megye ősi és egyik legrégebbi ipari települése. Nyolctíz évvel ezelőtt olyan szív- szorítóan sivár volt a község képe, hogy rágondolni se jó. Nagyon rossz volt akkor a lakosságunk közérzete. Kimondom, mert tőlem ezt megszokták: nem volt valami erős a tanácsunk sem. A gazdálkodó szervek is szívesen labdáztak vissza minden gondot csak a tanácsnak. Most más a helyzet. Stabilizálódott a tanácsi vezetés, kialakultak azok az egészséges személyi feltételek, amelyekre szükség van a közérdekű együttműködésben. Ma, ha az állami, párt-, társadalmi és gazdasági vezetés együttesen határoz el valamilyen fejlesztési tennivalót, nyomban tisztázza azt is, hogy amit akarunk, ahhoz milyen anyagi és egyéb erők állnak rendelkezésre. Megtervezzük napra, órára a társadalmi munkákat is. — És jaj annak, aki vét a tervszerűség ellen? — Lefejezésre még nem került sor, de komolyan vesz- szük a társadalmi munkák tervét, mert nem babra megy a játék. Mi nem Simontornya régi dicsőségét akarjuk visszaállítani, hanem azt akarjuk, hogy az itt élő, dolgozó emberek körülményei egyre jobbak legyenek. Jól érezzék itt magukat, ne legyen hiányuk semmi olyasmiben, amit más, hasonló közigazgatási, gazdasági és kulturális szerepű település lakói élvezhetnek. — Elégedettek a simontornyaiak azzal, amit eddig közösen hoztak létre? — Egypár 'kákán is csomót kereső kivételével igen. De tudja milyen „gyarló” az ember?! Mindig többet akar. Ami azt illeti, én is. Miért csodálkozik ezen ? Törzsökös simontornyai vagyok és nekem ez a legszebb község. Még szebbnek, vonzóbbnak szeretném látni. — Sokan éreznek így? — Az, hogy nálunk az egy főre eső társadalmi munka- érték meghaladja az ezernégyszáz forintot, azt bizonyítja, hogy sokan. De az is ám, hogy fogadást tehettünk az elsőség visszaszerzésére. — Hogyan telik Gyuri bácsinak egy napja? — ötkor kelek, hatkor ott vagyok annál a brigádnál, munkacsoportnál, amelyikkel a terv szerint aznap el kell végeztetni a soros munkát. Megbeszéljük, milyen anyagokra, szerszámokra van szükség, azt is, hogy hányán jönnek. Nyolc körül egy másik üzem, másik brigádjával beszélem meg ugyanazt. Mikor ezzel végeztem, bejövök a pártházba és elvégzem a napi feladatomat. Ha szükséges, végigjárom a bizalmiakat, vagy meglátogatom azokat, akiket ágyhoz köt a betegség. — Nem kellene kicsit mérsékelni az iramot? — Szó se lehet róla. Először azért nem, mert amit vállaltam, azt csinálnom kell. Másodszor pedig azért nem lazíthatok, mert a lekötöttség kell a jó egészséghez. Csak a lábam lenne a régi. Úgy látszik, a „csikók” hamarabb megvénülmek, mint az ember szíve. — Mikor beléptek a településfejlesztési versenybe, hányán hittek abban, hogy eljutnak az élvonalba? — Nem akarom szépíteni a dolgot, de eleinte Szabó Sándoron, a tanácselnökön, meg rajtam kívül alig egy páran. Aztán elterjedt ez a jó ragály. Tudtuk, hogy így lesz. Elkészült a vízmű, a községi sporttelep, kiköveztük a Gyár utcát a gázcseretelepig, hogy csak a nagyobb dolgokat említsem. Ebben az évben megnyitjuk a 60 személyes bölcsődét. S tudja miről beszélnek újabban igen sokat az emberek? Miután elkészült a gyerekeknek a tanuszoda, a ■ felnőttek is megkívánták a fürdőzést. Strandot akarnak. — Mit gondol, Gyuri bácsi, lesz belőle valami? — Miután régen szakítottunk már a kívánságlistázással, könnyű megjósolnom, hogy meglesz idővel a strand. Meg hát más is. Rendbe akarjuk rakni a Várkert utcából nyíló parköt, ami kiválóan alkalmas pihenőparknak. Bővítjük az óvodát, két utcát lekövezünk úgy három kilométer hosszban. Ennek persze több lesz a haszna annál, mint amit a szilárd útburkolat jelent, mert ha ezzel készen leszünk, sor kerülhet egy kis forgalomrendezésre is. — Azt szoktuk mondani, hogy az öregek az emlékekből élnek. Jut ideje olyan öreges foglalatosságra, mint az emlékidézés? — Ritkán, s főleg olyankor, amikor velem egyívású- ak között vagyok. Ahogy azt maguk, újságírók fogalmaznák, egyik-másik elvtársam, barátom, szaktársam élete akár regény is lehetne. Pedig az elősorjázó történetek legfeljebb csak jelzik, milyen küzdelmesen érik emberré valaki és talál rá a helyére úgy, hogy onnan elzavarni se lehet. — Volt, hogy elzavarták valahonnan? — Többször. Még innen Si- montornyáról is... Nyolc testvérem között én voltam a hetedik és apám korán meghalt. Nekem is hamar kellett megismerkednem a munkával. Tizenkét éves koromban a fatelep gazdájánál voltam háziszolga, aztán bőr- gyári kifutó. A kenyérért nagyon sokféle munkába kaptam. Ha hiszi, ha nem, még kofáskodtam is. Tudja mi az? Már nős emberként tojással és baromfival kereskedtem Pusztaegresen, ahova 1939- ben jöttem le Budapestről az elvtársaim tanácsára. Közben még ma is tímárnak vallom magamat, sőt nagyon büszke vagyok arra. hogy 1949—50-ben már itthon szereztem meg az első osztályú tímár minősítést és az általam szervezett brigád sorra megnyerte a sztahanovista \ munkaversenyeket. — Akadt olyan esemény az életében, ami meghatározó volt? — Több is, de kettő kiemelkedően. Mikor kifutóból 14 éves koromban tímárinas lettem, egy év után elfogott a türelmetlenség, hogy én magam is kipróbáljam azokat a fogásokat, amiket addig a tímársegédektől ellestem. Könyörgésre megengedték, hogy az egyórás ebédidő alatt használhassam a szerszámaikat. Rettentő nagy boldogság volt, míg le nem leplezett a mester, bizonyos Neuser Lajos, aki kegyetlenül lehordott amiért a szakmába ártottam magamat az ő engedélye nélkül. Rám parancsolt, hogy meg ne lássa még egyszer a szerszámokat a kezemben, amíg inas vagyok, mert kitekeri a nyakamat. ígértem én, hogy megfogadom a szót, de rákövetkező héten megint rajtakapott. Akkor jött a csúnya világ. Apám, anyám, minden föl- és lemenő rokonom szerepelt a mocskolódá- sában, ami azzal ért véget, hogy úgy kivág a gyárból, mint a rongyot. Nem ő vágott ki, hanem a tulajdonos. Akkor határoztam el, hogy ha valaha én akármilyen picike vezető beosztásba kerülök, soha olyan hangnemben emberekkel nem beszélek, ahogyan velem a Neuser úr. Azt hiszem, ez sikerült. Nem azért, mert kivételes személy vagyok, hanem mert tisztelem az embert. — Mi volt a másik élmény? — Azzal mentem föl Budapestre, hogy ha addig élek is, én tímár leszek. Nehezen vergődtem zöldágra, de sikerült. Ott fönn találkoztam először szervezett munkásokkal, akik rávezettek, hogy a munkásemberrel sem lehet akármit csinálni. Előbb csak a Szakszervezet jelentette a politikai iskolát számomra, azután már a Szociáldemokrata Párt is. Budapesten éltem át két sztrájkot és ismerkedtem meg későbbi politikai vezetőkkel. Nagy szerencsémre, a tímárok között sok volt a simontornyai. Valóságos kis kolóniát alkottunk és miről beszélgettünk volna legtöbbet, ha nem Si- montornyáról ? Megnősültem, mégis kutyául vágyódtam haza. De nem tudtam soha megbocsátani, hogy úgy beszéltek ott velem, mintha a munkásnak nem lenne se önérzete, se esze. Különben a Fried Pál úr még rá is tett egy lapáttal a megbántásra. Lehettem úgy 19 éves, amikor először rászántam magam, s szépen kiöltözködve, hazajöttem látogatóba. A nagyobb tekintély kedvéért, szivarozva sétáltam a mai Lenin utcán, amikor jött velem szembe a Pál úr és se jónapot, semmi, odaszólt, hogy „Na, meguntad Pestet? Elég volt amit kaptál?!” Azt feleltem neki, hogy „csakis”. Kár, hogy jobb nem jutott eszembé. Ő meg folytatta. Azzal, hogy „Reggel hétkor jelentkezz a gyárba. Föl leszel véve!” Még anyámmal is üzent, aki akkor ott dolgozott, hogy föltétlenül menjek. Csak úgy forrt az epém. Anyám persze nem értette miért. Azt szerette volna, ha a közelében vagyok. A hajnali négyes vonattal, búcsú nélkül szöktem vissza Pestre, és akárhogyan fájt, akármeny- nyire szerettem volna látni Simontomyát, csak tíz év múlva jöttem haza látogatóba. — Nagyon elszaladt az idő, Gyuri bácsi. Nem kap ki otthon, hogy 12 helyett 2 órakor megy ebédelni. — Ha úgy lenne, hogy haragszik a feleségem, majd azt mondom, maga a ludas, mert nem adott ebédszünetet. — Nem bánom, de akkor délutánra tessék beiktatni egy kis pihenőidőt. — Ne alkudozzunk. Ebéd után be kell mennem a tanács műszaki csoportjához méghozzá sietve, hogy legyen idő elrendezni a szükséges dolgokat. És soha se fájjon a feje azért, hogy így elbeszélgettük az időt. Ez is kell néha... LÁSZLÓ IBOLYA múltunkból | forradalmi események j egész sora zajlott le :í megyénkben is hat évii tizeddel ezelőtt. Megtörténtek azok az alapvető intézkedések, amelyek a szocialista átalakítást szolgálták. A forradalmi események irányítója a megyében a munkás-paraszt és katonatanács megyei intéző bizottsága volt, amelynek élére Soós Sándor vasúti mérnök került. Hogy tisztségének eleget tehessen, 1919. április 13-án szabadságot kért a felettes szervektől, a vasúti direktóriumtól, Budapestről. Idézzük a néhány soros levelet: „Soós Sándor, a szekszárdi osztálymérnökséghez beosztott mérnök Tolna vármegye intéző bizottságának elnökévé választván, szolgálatát beosztási helyén nem teljesítheti, miért is kérjük, hogy részére 6 (hat) havi szabadságot engedélyezni szíveskedjék.” A levelet maga Soós Sándor írta alá. * Soós Sándor már korábban is a megyei közigazgatás élén állt, mint a megyei kormányzótanács elnöke. Ez a testület igen nagy hatáskörrel tevékenykedett. Felette állt minden közigazgatási szervnek, amely a megyében működött. Többek között ármegállapító szerepet is betöltött. Különösen jelentősek voltak az élelmiszerárak szabályozásában tett intézkedései. Ilyen irányú tevékenységének jelentőségét különösen azért tartjuk nagyra, mert rendkívül nagy volt az élelmiszerhiány, magasra szöktek az árak, s a magas árakat is csak kék pénzzel lehetett kiegyenlíteni, mert a fehér pénzt nem akarták elfogadni az eladók. Az Igazság című megyei lap „Lefelé a lépcsőn” címmel cikket közölt arról, hogy a hús árát csökkentette a kormányzótanács. Idézzünk egy rövid részletet az írásból: „Bíztató jel ez irányban — a viszonyok konszolidálásában — a szerk. megj. — a megyei kormányzótanács azon ténye, mellyel vágó- marha-requirálás útján a hús árát csaknem felére szállította le. Ez a cselekedet hatalmas lépés a közélelmezés javítása felé és éppen ezért az a legteljesebb elismerésre méltó: de ez csak az első lépés, melyet gyors egymásutánban a többinek is követnie kell. Mert nemcsak a hús drága, hanem drága — szinte megfizethetetlen, a hal és a baromfi, a szalonna és a zsír, a tej, és vaj, a bab és burgonya, a zöldség és tojás, hogy egyéb élelmiszerről ne is szóljunk.” * A munkásművelődés is állandóan napirenden volt a Magyar Tanácsköztársaság idején. Adminisztratív eszközök igénybevételével is fórumot teremtettek a munkások kulturális igényeinek kielégítésére. Ezt példázza az az eset, amikor 1919. április 12-én szocializálták Szek- szárdon a Polgári Olvasókört. Erről az eseményről jegyzőkönyvet vettek fel. Ebből tudjuk, hogy Ocskó László, a megyei direktórium (intéző bizottság) megbízásából tudomására hozta a köri vezetőségnek, hogy a kör vezetését a megyei hármas direktórium veszi át, és megváltoztatja a kör nevét is, az addigi Polgári Olvasókör helyett „Munkás Otthon” nevet fogja viselni az intézmény. Bejelentette, hogy a kör vagyonát leltározni kell. Az öttagú leltározó bizottság két tagját a tanács, három tagját pedig a kör addigi vezetősége delegálta. Korabeli fényképek tanúskodnak arról, hogy nagyon rövid idő alatt kicserélték a címtáblát. * A Tanácsköztársaság intézkedéseinek sorában figyelemre méltó helyet foglalnak el az állam és az egyház viszonyának rendezésével foglalkozó rendeletek. A vallást magánügynek tekintette. Biztosította a vallás szabad gyakorlását, s az erről szóló rendelkezést három egymást követő vasárnap ki kellett hirdetni a templomokban, hogy mindenkihez eljusson ez a rendelkezés. Ugyanakkor lehetővé tette azt is, hogy aki akart, kiléphetett az egyházi kötelékből és biztosította azok polgári alkalmazását. Az egyházi pályát elhagyóknak nyilatkozatot kellett aláírniuk, s ezt követően a megyei tanács intézkedett polgári elhelyezkedésükről. Több szerzetes a rendből való kilépését határozta el. Kilépési nyilatkozatuk megmaradt az utókorra. Idézzük a pincehelyi irgalmas nővérek nyilatkozatát: „Alulírott Schadutz Paula irgalmas nővér, kijelentem, hogy a magyar tanácsköztársaság szolgálatába lépek és annak minden rendelkezését lelkiismeretesen teljesítem. Pincehely, 1919. május 6. Schadutz Paula, volt Honoráta irgalmas nővér.” Az iraton kék ironnal írva, a következő olvasható: „Házfőnöknő, okleveles, 20 év óta nem tanított, azelőtt igen.” Hasonló szövegű nyilatkozatot tett Rygl Matild, volt Zsófia irgalmas nővér, és Pribánszky Mária, aki Ágota névre hallgatott a szerzetes- rendben. * Az első magyar proletár- diktatúra idején nem volt elegendő „káder-tartalék”, ezért az államosított üzemek élére gyakran a volt tulajdonost nevezték ki termelési biztosul. Arra is volt példa, hogy ezt a kinevezést maguk a munkások kérték a megyei intéző bizottságtól. Így történt a mórágyi gránitbánya dolgozóinak esetében is. Erről jegyzőkönyv tanúskodik. Idézzünk belőle részletet: „Felvétetett Mórágyon, 1919. április hó 14-én. fenti vállalat irodájában azon czélból, hogy ez idő szerint munkában álló munkásság kifejezésre juttathassa abbeli nézetét, hogy a vállalat vezetése. irányítása és finan- sírozása a megváltozott viszonyok folytán miképpen alakuljon. Tárgy: Alanti munkássereg névszerint és egyhangúlag azt' kívánja, hogy a vállalat vezetésében új irányzat felesleges volna. Kívánja, hogy a vállalat eddigi tulajdonosai, név szerint Fáik Zsigmond és Zinner Tibor elvtársak tartsák kezükben a vállalat vezetését ezutánra is és szellemi munkájukkal iparkodjanak az ipartelepet fejleszteni, üzemben tartani és még virágzóbbá tenni.” Ezt követően az aláírások sorakoznak, összesen 16. A megyei intéző bizottság egyetértett a mórágyi munkások kezdeményezésével, meghagyta Fáik Zsigmondot a vállalat élén, sőt javaslatot tett a Szocializálási Termelési Népbiztossághoz, hogy nevezzék ki őt a mórágyi három gránitbánya, a oagymányoki két mészkőbánya és a váraljai mészkőbánya termelési biztosául. Arról nincs adat, hogy a kinevezés megtörtént-e. * ££&» prilis 17-én hozta nyil- Jk vánosságra a szekszár- di hármas tanács a ta- 1 nácsválasztások eredményét. A megyei intéző bizottsághoz küldött jelentésből kitűnik, hogy elnöknek Halász Bélát, alelnöknek Dezső Jakabot (Bertók Róbertné édesapját — a szerk), jegyzőnek Kemény Sándort választották. A város. intéző bizottságának további tagjai voltak: Kovacsics György, Maj- sai György, Läufer Béla, Hemm József, Kocsis József, Kaufmann Mátyás, Futó József és Frey Mátyás. Az intéző bizottság tagjai egyúttal egy-egy osztály vezetését is ellátták a városi tanácsban. K. BALOG JÄNOS A Br„ .l! jffilf. \_rj j|”§r G| jTJJfTO jjfü |0m IS Deli György pártaiapszervezoti titkárral
