Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-18 / 89. szám

1979. április 18.

Smépüjság 3

Levágni, vagy eladni a juhállományt?

fi pcart-ub nemet mondott

Juktanyésztési társulás alakul Dunafötríváron

A „Nem”! a dunaföldvári községi párt-végrehajtóbizottság egyik januári ülésén hangzott el, pontot téve egy évek óta húzódó vitára. Arra, hogy a juhászat veszteséges, csak nyűg, teher a termelőszövetkezet nyakán, nem érdemes vele foglalkozni. A sok nyavalygás tetőpontja volt ezen az ülésen az egyik egyik tsz-elnök megnyilatkozása: „Szívesen innék a birka lapockájára”. Értve ezalatt azt, hogy a birkapaprikásra jól csúszik a bor.

Ám a „nem” egyben .igen” is. Mégpedig annak igenlése, hogy ez az ágazat fontos a népgazdaságnak és kifizetődővé tehető. „Igen” a megyei pártbizottság állásfoglalására, ami a testület 1978. november 1-i ülésén született, amikor „A megye mezőgazdaságának és élelmiszeriparának helyzete, fejlesztésének feladatai a KB 1978. március 15-i határozatának tükrében” című napirendet tárgyalta. „A juhtenyésztés nem tölti be azt a szerepet a megye állattenyésztésében, amit a természeti adottságoknál fogva betölthetne... a jelenlegi állománynagysággal, a megye adottságai és lehetőségei nincsenek kihasználva.” Majd a feladatoknál: „Az olcsó tömegtakarmányok, az intenzíven nem hasznosítható gyepterületek, a mezőgazda- sági melléktermékek gazdaságos hasznosítása lehetővé teszi, a népgazdasági és üzemi igénvek viszont indokolják a sertéstenyésztés mellett a juhtenyésztés gyors ütemű fejlesztését.”

A már említett ülésen parázs vita keletkezett a juhtenyésztésről. Végül is állást foglalt a végrehajtó bizottság: a három tsz juhállományából egyetlen állat sem kerülhet el a községből, sőt a szövetkezeteken kívülre sem. Egyezzen meg a három tsz és gondolkodjanak kétféle megoldáson: vagy egyikük vegve át a másik kettőtől az állományt és tartós hasznosításra a legelőterületet. vagy alakítsanak társulást. Üljön össze a három szövetkezet elnöke és főkönyvelője, végezzenek száKakas Zoltán: Éppen ideje...

mításokat, mi az előnyösebb, kérjenek segítséget a TE- SZŐV-től, — tekintsék ezt párthatározatnak — a községi pártbizottság is minden támogatást megad. A járási pártbizottság titkára — aki jelen volt a tanácskozáson — megígérte a járás segítségét is.

A döntés ésszerűségét bizonyítja mindenekelőtt az, hogy mindhárom tsz juhá- szata a kanacsi völgyben van. Ott terül el közel nyolcszáz hektárnyi, szántóföldi művelésre alkalmatlan, nagyrészt ősgyepterület. Benne a hasznosításnak egy másik útja is, az erdősítés, ám ez csak évtizedek múlva hozna hasznot. A juhászat éppen azért gazdaságtalan, vagy nem eléggé jövedelmező, mert mindhárom tsz külön csinálja. Ha egyesítenék az erőket, elérhetik az optimális üzemméretet, akkor már érdemes beruházni, sőt kaphatnak állami támogatást is.

Jó néhány tanácskozás lefolyt már azóta és kikristályosodott a megoldás: a három termelőszövetkezet társulást alakít. A szerződést már megszövegezték, néhány nap múlva ismét összeülnek, tisztázandó néhány részlet- kérdést és az év második felében már összevonhatják az erőket. A társulás „gazdája”, gesztora az Alkotmány Tsz.

Lengyel Mihály brigádvezető kalauzol a tízkilométeres földúton, míg odaérünk a festői szépségű kanacsi völgybe.

— Nézze, ott balra, az a Virágzó falkája, tanyája. Nekik még artézi kútjuk is van. Amott, a patakon túl jobbra, az a miénk. Ott a tv-antenna is, hetenkint cseréljük az akkumulátort. Pár kilométerrel följebb van az Aranykalászé. Most mindegyik kü- lön-külön gazdálkodik, külön- külön jár ki a tsz-állatorvos. És itt van ez a príma gyep, amit külön-külön nem tudunk úgy gondozni, kezelni, munkáit gépesíteni, mintha egybe lenne.

A „Virágzó” tanyájánál a fias állomány legelészik, a bárányok hol szopnak, hoi a füvet harapdálják. A juhász sehol. Tíz perc múlva előkerül Frühwald János.

— A hasasoknál voltam, addig ezekre nem tudtam vigyázni. Itt most nincs baj, de ki tudja mi lesz, mire eljutok a meddőkhöz.

— Különben elégedett?

— Négyezer-ötszáz a fix- fizetésem. nem panaszkodhaFrühwaltl János: Ebből

csak jó sülhet ki.

tóm. De ezt sokáig már nem tudom csinálni. Hallottam a múlt héten a központban, hogy összehozzák a három tsz birkáit. Hát abból csak jó sülhet ki. Kevesebb lesz az ember dolga és mégis többet produkálhat. Meg aztán az irányítás. Irigylem a szomszédot, a Kakas Zolit, mert az ő birkái jó takarmányt kapnak, ide meg csak mindig a léha jutott.

Gyapjúban, súlyban, bárányban a mieinknél kétszer annyi egy anyaállatra a hozom, mint itt — jegyzi meg Lengyel Mihály.

Átkelünk a patak keskeny hídján és máris ott vagyunk az Alkotmány tanyájánál.

Kakas Zoltán elégedett. Szépek az anyaállatok, kövérek a bárányok és megmutatja Jánost, a kosok leg- szebbikét — van vagy kilencven kilós.

— Van még két segítségem. Megosztjuk a munkát. Egyikünk a hasasokat gondozza, a másik a fiasokat, a harmadik a meddőket. De így mégse jó. Egy ember van a háromszázhatvanas fias falkával. De ugyanannyi erővel hatszázat is elláthatna. Éppen ideje, hogy összehozzák a három tsz birkáit, legelőit.

Az Alkotmány Tsz központjában Pere János elnököt keresem fel.

— Régi gondunk ez nekünk, hogy mit csináljunk a juhászattal. Ami a mi szövetkezetünket illeti, mi semmiképp sem akartuk felszámolni, hiszen ott a legelő, ami másra nem használható. A mi juhászatunk, legelőterületünk a legnagyobb, érthető, hogy mi lettünk a gesztora a társulásnak. Eddig sem fizettünk rá, de ezután összefogva, sokkal jövedelmezőbb lesz a juhászat. Mert akkor már érdemes lesz gépesíteni a legelőművelést, ágazatvezetőt megbízni az irányítással, GAZ-kocsivai kivinni reggel a juhászokat és behozni az éjjeliőröket, este pedig forPere János: Pártmegbízatást teljesítek.

dítva. Belépett a társulásba a gyapjúforgalmi is. Jelentős anyagi-pénzügyi segítséget ad: kidolgozza a tenyészirányt, ingyen adja és kétévenként cseréli a kosokat — nekünk ez eddig évi százezer forintunkba került — az ezerötszázas-kétezres anyaállománnyal már megszervezhetjük a bárányhizlalást, sőt a vállalat bérhizlalást is végeztet velünk. Mert talán mondanom sem kell, hogy ebben van a pénz, mégpedig kemény valutában. A vállalat csak azt köti ki, hogy a gyapjút, bárányt nála értékesítjük. A birkákat jófor- sem sehol sem fejik. Nincs ember hozzá. De egy ilyen állománynál már érdemes bevezetni a gépi fejést. Aztán: a TESZÖV nemcsak a szervezésben segített, hanem a fejlesztéshez pénzt is ad a kölcsönös támogatási alapból. Egyszóval: meg tudjuk mutatni, hogy a juhászatot gazdaságossá,1 nyereségessé lehet tenni.

JANTNER JÁNOS

hosszú és nehéz éjszakát éltünk át, amíg megpillantottuk a hajnal fényét” — írja Benoist.

Filozófiai, történeti elemzéseink odáig jutnak el, hogy maga a filozófia a manipuláció eszközévé vált. Következtetésük: a filozófia, a forradalom tudománya lett, anélkül, hogy a forradalomra ténylegesen szükség lett volna. A francia történetírásban folytatott vitákat is felidézve, Glucksmann azt próbálja bebizonyítani, hogy a francia forradalom tulajdonképpen értelmetlen volt, az uralom egyik formáját csupán egy másik váltotta fel, de mindez nem érintette az emberek „átlátszatlan” tömegét, amely nem volt sem kizsákmányolt. sem kizsákmányoló. A filozófiatörténet, a történelmi mozgások, a politikaihatalmi változások tényeit — sokszor teljesen önkényes eljárással — olyan történetfilozófiai koncepcióvá alakítja át, hogy az a kiábrándult értelmiségi közérzetét igazolja. A filozófiai tételeket a maguk logikai és történeti ösz- szefüggéseiből kiszakítva és időszerű politikai kérdésekhez társítva használja fel. Fő módszere a „tematikai megválás”, amely idegesítő, elvont bonyolult prózát teremt, szinte minden sorával ellentmondást vált ki, de nem pusztán politikailag vagy fi- lozófiailag, hanem az intellektuális tisztesség szempontjából is.

Elvont pesszimizmusuk nemcsak a hatalomra és intézményeire vonatkozik.

Szemben a polgári filozófia racionális „szociotechnikai” vonulatával, azt igyekeznek bizonyítani, hogy a tudomány, a társadalom tudományos irányítása, a társadalmi erők kiegyensúlyozására irányuló törekvések illuzórikusak.

Történetfilozófiájuk is teljesen abszurd. Véleményük szerint a valóság nem létezik, mert a hatalom az, amely a valóságot megteremti. Történelem sincs, hiszen legfeljebb a hatalmi formák változnak — a társadalmi és emberi viszonylatok nem. A jó társadalom gondolata éppen ezért képtelenség, álom. Ilyen körülmények között értelmetlen dolog az egyén elnyomásáról és felszabadításáról beszélni. És Bernard- Henri Lévy mindezekből megfogalmazza az „új filozófusok kiskátéját”: „íme talán egy jelszó a megkövült nemzedéknek; törjétek ki a nyakát az optimizmusnak és a veszteséges rációnak, vértezzétek fel magatokat pesszimizmussal, és hódítsátok el magatokat elkeseredéssel”.

Az új francia filozófia nem is önmaga értéke miatt elemzendő, hanem annak a politikai hatásaként, illetve előfeltételeként, amely napjaink Franciaországának társadalmi-politikai helyzetet jellemzi.

Elsősorban újfajta politikai-ideológiai törekvést képvisel, amely a nyugati értelmiségnek a szocializmushoz és a marxizmushoz való vonzódását igyekszik ellenkezőjére fordítani. Az az anti- marxizmus, amelyet a hagyományos technokrata ideológia tud nyújtani, a jelenlegi körülmények között nem tűnik időszerűnek. Az „új baloldal” mint politikai és ideológiai mozgalom pedig megbukott. Ezt az ideológiaiszellemi űrt tölti be az „új filozófia”, amely egyik tünete a polgári ideológiai megtorpanásának, válságának. Irracionalizmusa veszélyes ideológiai táptalaja lehet olyan politikai erőknek, amelyek a politikai rendszer radikális, agresszív jobboldalán húzódnak meg. Ugyanakkor az értelmiségi fiatalság köreiben ez a filozófia nemcsak a marxizmus diszkreditálását szorgalmazhatja a gondolkodásban, de erőszakos pesszimizmusával lehetetlenné próbálja tenni azokat a társadalmi erőket, amelyek rokonszenveznek a marxizmussal, vagy valamilyen formában közelednek hozzá.

Ma, amikor a nyugat-európai kommunista pártokban viták folynak a szocializmushoz vezető út kérdéseiről, a hatalom és a politikai rendszer átalakításáról, az új szövetségi politikáról, az „új filozófusok” tevékenysége felettébb megfelel a fennálló politikai rendszernek, hiszen támadása nem is annyira ellene, inkább a szocializmus megvalósításáért folytatott elméleti útkeresés ellen szól.

MIKECZ TAMÁS

Csak ennyi égy előfizető?

Körülbelül két hét óta nem kapjuk rendszeresen az előfizetett folyóiratokat, ha meg is kapjuk úgy egy-két napos késéssel, vagy mint pl. a Képes Újságot meg se kapjuk.

Egy hétig türemmel vártam, majd csak megoldja a posta és elnézést kér a történtekért. Hiába vártam, a második hét is eltelt és mégsem javult a helyzet. Nagy fel- indultságomban április 7-én bementem a városi hírlaposztályra. Eredetileg az volt a tervem, hogy csak reklamálok, de valószínű nem úgy néztek a t. előfizetőre ahogy kellett volna, és azt mondtam „azért jöttem, mert szeretném lemondani az összes újságot” és elmondtam a két hét óta jelentkező problémákat. Vártam egy kicsit, mire megszólalt az egyik hölgy „jó, rendben van, töröltem az előfizetők jegyzékéből.” Egy pillanatig elakadt a lélegzetem is, mert nem erre számítottam, annyit azonban megkérdeztem, miután felocsúdtam megdöbbenésemből, hogy ennyi az egész? Majdnem azt is megkérdeztem, hogy nem is beszélnek le, nem is törődnek azzal, hogy elmennek az előfizetők? Mindegy az a postának, hogy egy előfizetővel több vagy kevesebb van?

Hát reklamálni sem lehet, örüljön a kedves előfizető, ha befizetheti az újságok árát,

még újságot is akar kapni érte?! Pedig ha meggondoljuk nem is olyan kevés az előfizetési díj, nekünk körülbelül évi 1200 forint.

Miért baj az, hogy az ember elvárja a postától is a megfelelő szolgáltatást? —

Megkeseredett szájízzel távoztam és eltűnődtem. Emlékszem, volt olyan időszak, amikor pártfeladatként kaptuk az előfizetők gyűjtését. És most annyi az előfizető, hogy annak örül a posta, ha csökken a számuk?

Ez az amiért örülnöm kellene, hogy odáig fejlődtünk, hogy ma már az emberek igényéhez az is hozzá tartozik, hogy minél több újságra előfizetnek, mert szükségük van a mindennapi munkájukhoz, életükhöz a minél szélesebb körű tájékozottságra. Ezzel a fejlődéssel azonban a posta nem tud, vagy nem akar lépést tartani, vagy fel sem figyel rá. Tisztában vagyok azzal, hogy a postának is lehetnek problémái, de az ember legalább egy „pardont” elvár, ha jogos reklamációját elmondja. Ök viszont megmutatták, nem vesződnek egy „nyűgös” ügyféllel. Felmerül a kérdésem, kinek jó ez és mindez ráfogható a posta létszámgondjaira?

M1KÓCZI GYÖRGYNÉ

SzekSzárd, Székely B. 3/a.

Két mozdulat

Ha rendet és tisztaságot lát valahol az ember természetesnek találja, nem veszi úgy észre, mint a rendetlenséget, és a piszkot. Az utóbbi helyen valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság fogja el az embert, s akarva akaratlanul feltételezi: ott ahol egyáltalán nem adnak az emberek maguk és környezetük tisztaságára, a munkamorállal is baj lehet.

A kisebb és nagyobb településeken lévő elhanyagolt, omló vakolatú házakban, és dudvaerdő borította udvarokon nem mindig idős és magatehetetlen emberek laknak. Bármennyire is tapintatlanságnak tűnt, megkérdeztem egy alkalommal a kerítésnek használt rozsdaette asztali tűzhely mögül előkerülő házigazdát: miért nem söprik az udvart, s miért nem veszik a fáradságot, hogy betapasszák a ház elejét. Nem érünk rá, felelte és megigazította derekán a spárgaöv csomóját. Nem firtattam tovább a dolgot: ha* itt ezen a portán rendet tenne valaki, dolgozhatna rajta egy héten át reggeltől estig. Pedig. Ha az első, a munkából már kikopott rozsdás vasat nem a tyúkok közé hajították volna, ha az először leomlott tenyérnyi vakolatot, két mozdulattal betapasztották volna, nem emelkedne nap mint nap a szeméthalmaz, s nem peregne tovább a vakolat. A rendetlenség újabb rendetlenséget szül, s aztán már nap mint nap tolódik a munka: majd elrakom

húsvét előtt, majd rendet teszek ha itt a búcsú ideje, s ha ez is elérkezik, újabb ok kerül elő a halogatásra. Alkalmam volt megfigyelni, hogy egyetlen évtized alatt hogyan „rogyolódott” le egy szép, új falusi porta, csupán azért, mert a házigazda szeme puszta kényelemből átsiklott az apró, mindennapi tenni-venni valókon. Természetesen eközben munkájában, egész életvitelében is hanyag, és nemtörődöm lett.

S ami igaz kicsiben, igaz nagyban is: az üzemek, vállalatok, szövetkezetek környékén tapasztalható rend, vagy rendetlenség utal a gazdálkodás mikéntjére is. Abban a tsz-gépmű- helyben nem lehet precíz, gyors munkát végezni, ahol a különböző méretű csavarokat egyetlen dobozból kell kihojgászni. Mire a szerelő előkotorja a nyolcas anyát, elfogja az indulat, s lehet, hogy lazábban húzza meg a csavart. Az ő hibája is? Igen, hisz az üres félórákban — netán vicc- mesélés helyett — lett volna idejük az ott dolgozóknak szétválogatni az alkatrészeket. Nem tették, mert egyszer valaki összekeverte, ismét másvalaki kiválogatta, aztán megint ömlesztették, végül szokássá vált a rendetlenség.

A rendetlenség igen drága dolog. Ha ugyanis nem találja meg két. mozdulattal a szerelő az alkatrészt, szól a brigádvezetőnek, aki átnyújtja a kívánságlistát az anyag- beszerzőnek. Az útirányt tetszés szerint lehet folytatni.

A jelenség nem általános — szerencsére. De még mindig van mit tenni. Legelőször is a hanyagságra, rendetlenségre hajlamos emberekben felkelteni az igényt, hogy érezzék: rendezett otthoni és munkahelyi környezetben jól esik élni és dolgozni.

d —