Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-13 / 60. szám

A NÉPÚJSÁG 1979. március 13. Talán a huszonévesek nem­zedéke kapta ajándékba Gá­bor Pál filmjét, hogy a Mé­nesgazda mellé rakva ne- csak történelmi leckékhez jusson az ötvenes évek lég­köréről, hanem forgolódhas- sék is benne egy kicsit, az alatt az idő alatt, amíg a ve­títés tart. Igaz, ezzel a lehetőséggel már Vészi Endre kisregénye is megajándékozhatta kor­osztályomat, de a betűkre most is kevésbé figyelünk, mint a mozi programjára — filmválság ide, filmválság oda. Ahogy címéből is kiderül, ez a film egy lányról szól: Angi Veráról, Angi Vera sze­mélyében magáról a karrier­ről, amely örök érvényű, ha­bár az a történelmi helyzet, amelyben hősnőnk befutja nagyon is különös, ellentmon­dásos és vészt hordozó. Tu­lajdonképpen nem sokat tu­dunk erről az Angi Veráról, leginkább az őt alakító szí­nésznő (Pap Veronika) sze­mélyisége inspirálja a nézőt arra, hogy kezdetben rokon- szenvvel figyelje a tizen­nyolc esztendős, takarítónő­ből lett ápoló, szülő-család nélküli lány útját. Butaság­ból vagy buzgalomból vagy tisztességből — az utolsóra szavazunk — nem állja meg szó nélkül a kórházi értekez­let frázispufogtató beszédét; amikor mindenki úgy gon­dolja, jobb hallgatni, ő fel­szólal és elmondja — sete­suta mondatokkal — vélemé­nyét-bírálatát — munkahe­lyéről. így indul el Angi Vera útja az újságírás felé... Mert az eset után kiemelik, pártiskolára kerül, és mert mindenben tökéletesen meg­felel az akkori, a „jövő em­beréről” kialakított követel­ményeknek, a háromhónapos tanfolyam után már úgy tá­vozik — természetesen a fő­város felé — mint a sajtó vo­nalát erősítendő káder, re­ménybeli újságíró. Félelmetes, hogy milyen­nek kell lennie, annak a tisz­ta tekintetű, bátortalan, véz­na kislánynak, akit az első képsorokban együttérzéssel figyeltünk, azért, hogy a jövő emberének tartsák... És ő olyan lesz, mert ösztönei éle­sek, és minden erejükkel a felemelkedés felé hajtják. A felemelkedés — aminek az ára a szerelem* szenvedély, a szemérem, az emberi-női tisztesség feladása — egyút­tal persze, bukás is. A mi számunkra, és néhány tiszta ítéletű kortársnak, talán. A többieknek és a korabeli valóságban: karrier. Angi Vera félelmében, hogy esetleg nem tartják eléggé a jövő emberének, egy gyűlé­sen feláll, és „beköpi” ön­magát, elmondja, hogy együtt töltött egy éjszakát szemi­náriumvezetőjével — aki egyébként nős ember. Azt nem mondja — sőt letagad­ja —, hogy az az éjszaka éle­te első szerelmének a tető­pontja volt, és amikor a fér­fi a kényszerű, csúf helyzet­ben is vállalná kettejük tisz­tának hitt kapcsolatát: Vera megtagadja. Talán úgy érzi, hogy az igazi jövő embere nem lehet szerelmes? Való­színű, és nem is alaptalanul. Hiszen a tanfolyam végén még jutalomkönyvet is kap azért, mert képes volt külön­választani a pártmunkát az .érzelmi élettől... Angi Vera mellett fel­bukkan két rokonszenves hős is a filmben: Muskát Mária és André István, a tanár alakja. Mindkettő kiváló szí­nészi alakítás (Szabó Éva és Dunai Tamás), de a többi szereplő is emlékezetes ma­rad. Közöttük is elsősorban Pásztor Erzsi, aki úgy tűnik, kiváló filmszínésznő. Az Angi Vera ismeretbőví­tő és tudatformáló erejét sze­retné kamatoztatni a film- forgalmazás is. Ahogy mond­ják, „rászerveznek” a filmre. Ennek köszönhetően azok, akik a munkahelyükön ka­pott jeggyel tévedtek be a moziba, vetítés közben jöt- tek-mentek. A csoportosan „beszervezett” nyugdíjasok pótolták a sihedereket, akik kuncogással, megjegyzések­kel, beszólásokkal szokták színesíteni a vetítéseket. A sihederek az Angi Veráról lemaradtak, a nyugdíjasok azonban korukat meghazud­toló élénkséggel művelték ugyanazt, amit máskor ők szoktak. Ebből csak az a tanulság, hogy akármelyik ujjúnkat harapjuk, mindegyik fáj... VIRÁG F. ÉVA Jövő héten a Hulot úr közlekedik című filmről írunk A Bolsoj balett hazánkban Rádió Baráti kórusok közös hangversenye (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Igazi zenei csemegében volt része a Babits Mihály műve­lődési központ márványter­mét megtöltő szép számú kö­zönségnek a szekszárdi szö­vetkezeti madrigálkórus és a pécsi Mecsek vegyeskar közös hangversenyén. A zenei rendezvény ked­ves színfoltjaként a madri­gálkórus tagjai virággal kö­szöntötték a baráti együttest. A műsor első részében a vendégkórus Tillai Aurél ve­zényletével Morley—dr. Var­ga K. Április arcú tündér­lány című kompozícióját éne­kelte, majd Walreant, Haydn, Schütz egy-egy műve csendült fel. Ezután Lányi Péter Scar­latti két szonátáját játszotta a tőle megszokott muzikali­tással, könnyedséggel. A madrigálkórus Ligeti Andor dirigálásával a prek­lasszikus Praetorius: Nun lob, mein Seel kettős kórusá­val nyitotta műsorát. Certon, Jannequin, Monteverdi mű­veit Buxtehude: Cantate Do­minója követte. A hangverseny második részében mindkét együttes a kortárs zeneirodalomból vá­logatott. A szekszárdiak Ko­dály, Karai, Bárdos kompo­zíciói után a fiatal zeneszer­zői generációhoz tartozó Szé­kely Iván dobkísérettel elő­adott Görög énekével arattak megérdemelt, nagy sikert. A Mecsek kórus Thomson: Alleluja, Pászti M.: Lamento és Rámirez: Misa Criolla mű­veit énekelték. Ez utóbbi lüktető ritmusa, újszerű hangszeres kísérete méltán váltotta ki a közönség tet­szését, melyet a szimpatikus együttes ráadással köszönt meg. Befejezésül a két kórus Til­lai: Valamennyi búzaszál cí­mű szerzeményét énekelte a szerző dirigálásával, majd Kodály—Virág B.: Békesség óhajtása csendült fel Ligeti Andor vezényletével. LEMLE ZOLTÁN Királyi lakos A világon mindenütt így nevezik a Moszkvai Nagy Színház balett-társulatát — amelyet most március 8-tól hazánkban Budapesten és Győrött láthatunk vendégül. Két új művet mutatnak be — Espaj: Angara és Hreny- nyikov: Sok hűhó semmiért című balettjét. Espaj Anga- rája mai témájú alkotás. Cí­mében az Angara folyót idé­zi, amely aktív szereplője a balettnak. A folyóval szoro­san összefügg a hősök élete, szerelmük, munkájuk, halá­luk. A szövegkönyv némi változtatással Arbuzov drá­máját, az Irkutszki történe­tet követi. Hrennyikov már évtizedekkel ezelőtt foglal­kozott a Sok hűhó semmiért című Shakespeare-vígjáték- kal. Az érett mester most igazi vígjátékot, balett­komédiát írt a Shakespeare- műre. A két balettet Budapesten az Operaházban láthatja a közönség március 8., 9., 10., 11., 13. és 14-én. Győrött március 16. és 17-én lép fel a társulat a Hattyúk tava, a Don Quihote és a Spartacus című balettek részleteivel. A moszkvai balett méltán híres az egész világon. Lo- puhov a legrégibb szovjet balettmester írta könyvében, hogy a moszkvai balettben az orosz nemzeti jellem ere­je, az orosz színpadi művé­szet nagysága nyilvánul meg. S valóban a 203. évadát töl­tő Moszkvai Nagy Színház történelmi jelentőségű ba­lett-együttest mondhat ma­gáénak. A balett-társulat ereje abban rejlik, hogy nemcsak megőrzi, de meg­újítja és tovább fejleszti ha­gyományait. Történelmének két évszázada alatt 170 ba­lettet vittek színre a Nagy Színházban. S olyan nagy balettművészeket adott e színház a világnak, mint M. Szemjonova, G. Ulanova, A. Messzerer. Aki Moszkvában jár, a Nagyszínházba is el akar menni. Ez természetes, hi­szen a színház híre, neve művészi élményt adó elő­adásai vonzzák a moszkvai­akat és a külföldieket egy­aránt. Most néhány estére hozzánk is elhozták ezt a színházi varázst. Az elmúlt pénteken — a Délutáni Rádiószínház jóvol­tából — ismét sikerült rá­jönnünk, hogy mekkora hé­zagok tátonganak a szom­széd népek irodalmával kap­csolatos ismereteink táján. Ebben az esetben a jugo­szláv népek irodalmára gon­dolva. Zvonimir Kostic neve aligha sdkak előtt ismert, pedig „Királyi lakás” című félórás hangjátéka még ak­kor is remekmű, ha nem szívesen osztogatjuk a ma­gasfokú jelzőket. Nálunk Tö­mörkény, Móra és Móricz tudta ilyen tömörséggel ki­fejezni a legegyszerűbb nép nyelvét, de ez az erény Kosticnál még dosztojevsz- kiji mélységekkel is kiegé­szül. A „legegyszerűbb” nép alatt ebben az esetben a lumpenproletárság határán tengődő Tankosic Tádé pá­lyaőr és felesége, Mitra ér­tendő. Előbbi Madaras Jó­zsef hangján szólal meg, utóbbit Törőcsik Mari kelti életre, nem szerepjátszással, hanem valóságos átlényegü- léssel. A Tankosic család 17 évig élt vagonlakásban, míg végül megvalósult dédelge­tett álmuk, a lakótelepi új lakás. Ez a lakás sorsfordító és ízlést tükröző. Van benne kulcsra zárt tiszta szoba, eb­ben intarziás hálószoba- bútor, „nahtkászlival” és díszbe öltöztetett beszélő babával. A bútor fantázia­neve egy élő családtag ne­vévé változik: „Oféliának” hívják. Ide még a kis Go­lub se léphet be, Tádé sze- mefénye, dédelgetett kisfia, aki egyszer majd „bosszút áll érte”, minden iskolát el­végez és „olyan vasalt nad­rágban jár majd, amire él is lesz vasalva”. Csakhogy a kis Golub ellesi a lakást berendezőktől a kalapács használatát, egy óvatlan pil­lanatban belopakodik Oféliá- hoz és a kisgyerekek alapos­ságával leveri róla a poli­túrt. Az őrjöngő apa ugyan­azzal a kalapáccsal tönkre­zúzza Golub ujjait, a két hüvelyk kivételével vala­mennyit amputálni kell. Tankosic Tádé felakasztja magát. A kétszereplős hangjá­tékban nincs egy hangosabb szó. A szereplők felváltva beszélnek, méghozzá bril- liáns szerzői leleménnyel úgy, hogy az állandó jelen­idő használata folytonosan váltja az idősíkokat, a va­gonbeli nyomortól egyre kö­zelebb kerülünk a királyi la­káshoz, majd a végkifejlet­hez, a tragédiához. Tádé és Mitra szenvtelenek, szinte puszta adatközlésre szorít­koznak, amivel az emberi lélek minden rezdülését ér­zékeltetni képesek. A va­gonbeli várakozást az „urak meg az elvtársak” kegyére, azt, hogy ha „az ember em­beri szóra éhes, akkor az igát is jobban húzza”, egé­szen annak megfontolásáig, hogy Tádé nem ugrik a Szá­vába, mert egy holttest ke- restetése költséges lenne, in­kább a kötelet választja. A „Királyi lakás” a hangjáték- irodalom egyik gyöngysze­me. Hasonlók láncra fűzésé­vel tudja tovább bizonyíta­ni, amit már eddig is meg­tett, a Délutáni Rádiószínház létrehozásának fontosságát. ORDAS IVÁN (kádár) Beatrice szerepében Ljudmilla Vlaszova a Sok hűhó sem­miért című balettben TV-NAPLÓ Raciztak Győrben? Mi, a mai harmincasok nem sokat tudhatunk a ra- cizásról, a nagy leépítésekről, elbocsátásokról. Mi már ebbe a munkaerőhiányos helyzetbe születtünk bele. Azt hiszem, ha közülünk valakinek felmondanának, olyan indokkal, hogy felesleges, megriadna. Hogyan lehetsé­ges ez? Talán szaladgálnánk fűhöz-fához! Pedig tudunk az üzemeken belüli munkanélküliekről. Sőt magunk is mutogattunk másokra, akiknek nincs na­pi nyolc órára elegendő munkája. Esetenként erélye­sen fogalmazunk: meddig lehet ezt tűrni? Szombaton este a híradó munkatársai Győrbe láto­gattak az alig két perces riportért. Vajek Jutka el­mondta; a győri párt- és állami vezetők támogatásával az üzemekben felmérték a munkaerőhelyzetet. A Va­gon- és Gépgyárban 156, a Gardénia Csipkefüggöny­gyárban pedig 55 felesleges munkakör van (volt). Eze­ket az íróasztalokat el is foglalták, tették a semmit nap mint nap ___ K ét közgazdász felesleges, de csak a Rábában, a szomszéd üzemben pedig hiány van. Átirányították őket oda. Nem szaladgáltak protekcióért, nem bizony­gatták, hogy igenis szükség van rájuk, hanem szépen beilleszkedtek a szomszéd üzem munkásai közé. A technológus három napja meós az üzemben: jól érzi magát. Szó sincs tehát racizásról Győrben, csak házon belül, illetve városon belül megpróbálnak gazdálkodni azzal, amiből esetenként kevés, de mégis több van: a munka­erővel. Vajon nem kellene ezt a módszert országosan elterjeszteni? H. J. Száz éve történt 1879. március 12-én hajnalban átszakadtak a Tisza gátjai és a folyó elöntötte Szeged városát. Archív fotónk a Du­gonics teret mutatja a nagy árvíz idején. Ami a szívedet nyomja Tóth Titusz színművész a konzervgyárban (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Paksi Konzervgyár művelődési bizottsága és a mű­velődési központ rendszeresen szervez programokat az üzemben dolgozó nők és a szocialista brigádok részére. Legutóbb Tóth Titusz, a Veszprémi Petőfi Színház tag­ja volt a munkásklub vendége. A fiatal színész a főis­kola befejezése óta tagja színházának, azóta gyakran itart előadóesteket művelődési házakban, ifjúsági klu­bokban. „Vasparipa című összeállításommal az elidegenedés­ről akartam valami — számomra is fontosat — elmon­dani, az Egy szem kavics a fegyverem cimű műsorom­ban (Rozsgyesztvenszkij-, Garai-, Csoóri-versek, Mro- zek-novella, Radnóti dokumentum felhasználásával) nem csupán a két világháborúra szándékoztam emlé­keztetni, hanem azt megjeleníteni: a háború milyen belső pusztítást végez az emberben. Ezt a műsort — mondja az Ami a szívedet nyomja című összeállításá­ról — vallomásnak, nosztalgikus emléksornak szántam a gyermekkorról.” A műsor Karinthy Frigyes prózájával, az Élettel kez­dődik, majd három svéd költőnő, Ingrid Sjöstrand, Siv Widerberg, Britt G. Hallqvist verseivel, Simonffy, Lázár Ervin, Sándor György írásával kirajzolódik előt­tünk az előadó szándéka: milyen a világ, milyenek a felnőttek, a nagyok a „Lóci-féle perspektívából”. A közreműködő Stekovics János (megzenésített gyer­mekverseket énekel gitárkísérettel) jól kiegészíti és új színekkel gazdagítja az előadást. A közönség — több­nyire nők foglaltak helyet a kényelmes fotelekben — szemmel láthatóan jól szórakoztak; hosszú tapssal kö­szönték meg az élményt. „Uj előadóestem, a Búcsúzik az öreg disc-jockey egy lemezlovasról szól, aki minden este 7 órától fél 9-ig leszáll Önök közé” — szól indu­lás előtt a veszprémi színész és hangszínt vált, mintha újra a pódiumon állna — „hogy felcsiklandozza az Önök nagyrabecsült unalmát”. Reméljük, ezt a műsorát is láthatjuk. GUTÁI ISTVÁN Moziban Angi Vera

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents