Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-06 / 54. szám

a Képújság

1979. március 6.

Moziban

Krzysztof Zanussi, a Wajda utáni lengyel filmesgeneráció talán legérettebb képviselője. Filmjeiben az értelmiségiek létkérdéseivel, válságaikkal foglalkozik, pontosságra, tárgyias szemléletre törekedve. Utóbbi miatt aztán kicsit unalmasak filmjei, ami azért is nagy kár, mert Zanussi meglehetősen pontosan „rajta tartja kezét a világ ütőerén”.

Itt van például a Védőszínek, amelyet legutóbb mutattak be művei közül a stúdióhálózat mozijaiban. Egy nyári egyetemista táborban játszódik, ahol a táborozok dolgozataik felolvasásával és vitával töltik az időt. Jelenlétük azonban csak háttér, csak apropó arra, hogy a tábort vezető két egyetemi ember — egy fiatal tanársegéd és egy javakorabeli docens — vitáin és ütközetein keresztül a beilleszkedés módozatairól elmélkedhessen az író-rendező Zanussi.

Szelestowski docens úgynevezett bölcs elme. Tudja, hogyan lehet zökkenőmentesen, simán bonyolítani életét. Kapcsolatokat keres és igyekszik lekötelezni azokat, akiket érdemes. Pontosan tudja, hogy ki hány szót érdemel és lesújtó véleménye van az ifjúságról. Potenciálisan vala- mennyiőjüket megalkuvónak látja, s bár ő maga a megalkuvás iskoláját mutatja be, ez nem akadályozza meg abban, hogy tanítványait megvesse, lekezelje.

Talán azért izgatja egyre mániákusabban Kruszynszkti tanársegéd, ez a zárkózott, meditáló figura, mert megérzi benne a „más-ságot”. Kruszynszkti nem óhajt védőszínt ölteni a beilleszkedés érdekében (ahogy az állatok példaadóan teszik — hívja fel a figyelmét a biológiára a docens) és még jobban irtózik attól, hogy sorozatosan új és új (védő) színt öltsön. Mindig és mindenhol úgy akar viselkedni, ahogy morálisan a leghelyesebbnek tartja.

A két vélemény, á két ember közül nem nehéz kiválasztani, hogy melyikkel azonosul az ember. Talán túlságosan is megkönnyíti a dolgunkat Zanussi. A beilleszkedés feltételei általában nem ilyen fekete-fehér változatban jelentkeznek, és nem olyan egyértelmű egyikünk számára sem, hogy mi a jó és mi a rossz.

Igaz, a film végén — egy képileg is elég hatásos jelenet során — megtudjuk, hogy hiába a tökéletes mimikri, docensünk mégis kiégett, mégis boldogtalan.

De hát ez nem oszt, nem szoroz. Már jó előre elvesztette minden érdeklődésünk személyes sorsa — sem megrendülni sem erősebben elítélni akkorra már nem tudjuk.

VIRÁG F. ÉVA

Indio

A népszerű „Kettesben”- sorozat legutóbbi adására február 26-án, hétfőn este került sor a Kossuth rádióban. Szilágyi János fáradt lehetett utána, pedig szerinte alaposan felkészült „partneréből”, azaz Darvas Ivánból. Valószínűleg mégsem eléggé, amiben félő. hogy az is szerepet játszott, ami a „Kettesben” egyik kétségtelen velejárója. Nemes célja szerint a műsor arra szolgál, hogy az ország nyilvánossága előtt érintésközeibe, emberközelbe hozzon nagy hírű személyiségeket, ebben az esetben az ország egvik legkitűnőbb színművészét. Idáig a dolog teljesen rendjén van, hiszen valóban tanulságos megismerni azt a szívósságot, mely Darvas Ivánt pályáján tartotta: — ahonnan rögtön a kezdet kezdetén háromszor akarták kiszűrni. Érdemes és fontos megismerni művészi elveit, a hivatása iránt érzett alázatot, terveit, szándékait, kapcsolatát kollégáival, a rendezőkkel, akár a bérletrendszerről vallott véleményét is, vagy azt. hogy próbálkozott már színműírással. A műsor ott kezd sántítani, amikor az előbbiek mellett meglehetősen parlagi pletvka igényeket igyekszik kielégíteni, amivel Szilágyi János ebben az esetben többször megpróbálkozott és kivétel nélkül eredménytelenül. ---------D

arvas Iván a nála megszokott finom modorban ugyan, de a legmerevebben elzárkózott minden ilyen törekvés elől. A kérdezőnek tulajdonképpen az első elutasításkor észbe kellett volna kapnia, amikor a művész „a magánélet szférájába tartozó” dolgokról nem volt hajlandó beszélni, mert azokat nagyon helyesen „illdomta- lanoknak” minősítette. „Mind a ketten tudjuk, hogy nem ketten vagyunk tanúi ennek a beszélgetésnek” — mondta, az egyenes adásra és az egész ország rádióhallgatóira utalva. Utóbbiaknak valóban semmi közük ahhoz, hogy Darvas Ivánnak mi a véleménye a szerelemről és még sok minden máshoz sem, hiszen „Ami az előadás előtt és után történik, az nem tartozik a közönségre”. Ha ez nem lenne képzavar, úgv legszívesebben azt a kifejezést használnám, hogy Szilágyi egy udvarias jégheggvel ült szemben, melynek csak felületét tudta megkarcolni, esetleg a vízfelszíni részét valamelyest bemutatni, de a nagyobbik. súlyosabbik. víz alatti részének a közelébe se férkőzhetett.

Annak ellenére, hogy a művész majdnem többet beszélt a hivatásáról, mint amennyit a szinte páratlanul (a saját praxisában páratlanul) indiszponált Szilágyi kérdezett. A máskor bevált kérdéspetárdák most üresen pukkantak el. A szerepeire talán csakugyan „vénkisasz- szonyos” (miért vénkisasszo- nyos?) precizitással készülő Darvas valóban a 46. előadáson se engedi meg magának

a lazítást. Igen, a kollégáival kapcsolatos pozitív, vagy negatív magánérzelmei előadás közben lényegtelenek. Nem, nem lép könnyen túl a kudarcain, de igyekszik úgy tenni. Az egy őrült naplóját csakugyan nem addig akarja játszani, amíg fel tud menni a színpadra, hanem amíg tartani tudja magában a több mint 400 előadás óta égő tüzet. „Akármilyen meglepő, de a színészek szeretik, ha a nézőtér tele van.” Hogyan nem sikerült kacsalábon forgó villát, műkincseket és nyaralót szereznie? Véres verejtékkel nem sikerült, mert Magyarországon nem olcsó a lakás... És így tovább.

A „magánélet szféráiba” csak a gyerekei esetében engedte valamelyest közel a kérdezőt Darvas. Aki egyébként 54 éves életkorával se elégedetlen, mert „annyi idős, amennyi, jól van ez így. Minden kornak, pillanatnak megvan a maga íze, öröme.”

Vége felé a műsor egyre nehézkesebb. erőltetettebb lett. Az utolsó négy percet, melyet mór végképp nem tudott kérdésekkel kitölteni Szilágyi János, Darvas Ivánnak adományozta. Neki sikerült. Minden szerepjátszás nélkül, egyszerűen, finoman, természetesen, azza) se túlozunk, ha azt mondjuk, hogy filozofikus nyugalommal. Úgy ahogyan az egész műsort vezette. Tévedés ne essen! Nem a kérdező, hanem Darvas Iván.

ORDAS IVÁN

Kossuth-könyuek

Ifjúsági lexikon

Az ötlet enyhén képtelenség, de talán éppen ezért van benne fantázia, tudniillik abban, hogy a kiadó megjelentette az Ifjúsági kislexikont. Igaz, hogy évekig kellett várni rá, de most kapható és minden bizonnyal igen hamar hiánycikk lesz belőle.

Lexikont szerkeszteni biztosan nem unalmas dolog, de azt aligha mondhatja valaki is, hogy könnyű, hát még ha az alapötlet kidolgozásához

vezérfonalat alig találnak a szerzők, a saját fantáziájukon kívül.

Mi legyen az ifjúsági kislexikonban? Természetesen minden, ami a fiatalokat érdekli, Igenám, de mi érdekli a fiatalokat? Fiatalja válogatja, de összességében véve, biztos, hogy — minden.

Az is biztos, hogy a fiatalok többsége nem elégszik meg azzal, amit az iskolában tanul, vagy azért mert azt

kevésnek találja, vágy mert másra kíváncsi mint ami a tananyag. Másnak meg azért kell a kezébe adnunk könyvet, például ezt a lexikont, mert a tankönyvben leírtakat sem érti pontosan.

A kislexikon az általános iskolák felső tagozatosainak és a középiskolásoknak szól elsősorban, de a „sarokba szorított” szülők is haszonnal forgathatják.

A kiadvány tematikus felZenei

krónika

A legutóbbi Augusz-házi hangversenyen ismét meggyőződhettünk arról, hogy ezeknek a koncerteknek a színvonala milyen egyenletesen magas. Nem lehet eléggé örülni ennek, annál is inkább, mert ezeken a sorozatokon a város a saját értékeit mutatja fel. Lányi Péter ezúttal is a tőle elvárt muzikalitással játszott két Wagner—Liszt parafrázist és valami különös, tartózkodó gyengédséggel Schubert A-dúr szonátáját. Kékesi Mária, mint kísérő partner és mint szólista ismét bebizonyította, hogy a legjobbak közt van a helye. Szabó Gabriella hegedűjátékán még érződik a rutin hiánya, de alapos felkészülése ezt sokszor‘feledteti. Az est legnagyobb eseménye Weber klarinétkvintettje volt. A klarinétszólamot játszó Falussy Mária csúcsformában remekelt, de dicséret jár Balázs Istvánnak, Sárközi Miklósnak, Pálma Ilonának és Mártonka Tündének a kitűnő együtt muzsikálásért.

Karolos Trikolidis görög karmestert a Pécsi Filharmonikus Zenekar élén zsúfolt ház várta. Ezt nyilván a tv nagy népszerűsítő erejének köszönheti. Ezen az esten azonban nem alakult ki igazán forró siker. Ezt valószínűleg a műsor összeállítása is okozhatta. A koncert első felében Ka- lomtieris és Strauss egy- egy szimfonikus költeményét enyhe unalom övezte. Igazi remekművet csak a szünet után hallottunk, Bartók: A kékszakállú herceg vára című operájának koncert formájú előadásában. Ez a balladisztikus opera ilyen formában is lenyűgöző, annál is inkább, mert ebben a műben nem a színpadi történés kap fontosságot, sokkal inkább a lelki történés. A kitűnő szólisták, Póka Eszter és Gregor József meggyőző tolmácsolása és a pécsi zenekar sok próbával felkészült nagyszerű helytállása végül is igen szép produkciót eredményezett.

Valida Raszulova fiatal azerbajdzsáni zongoraművésznő játékában igazi költői értékek rejlenek. Beethoven ritkán játszott Esz-dúr szonátája felfedezés számba ment. Az első tétel tartózkodó bánatát, scherzójának démonikus rohanását aligha felejtjük el. Kevésbé tetszett Chopin mazurkáinak az a felfogása, amelynek túlzó agogi- kái, már szinte szabados tempó- és ritmusváltozásai e tánckölteményekben, ilyen formában már szinte idegen. A szünet után játszott Debussy Képek című három darabjában azonban biztos stílusérzék, költői finomságok és a zongora színes hangzása a legvonzóbban keltek életre. Húr

építésű, az egyes témákon belül a szócikkek betűrendben találhatók, a témákat pedig tartalomjegyzékben tüntették fel a kötet végén. A biokémia, biofizika — hogy csak a legismertebbeket említsük — korában azonban nem könnyű besorolni a fogalmakat, ezért van külön betűrendes címszójegyzék is.

Nem tudom ki, hogy van vele, de én kifejezetten szeretek lexikont olvasni. Ezt meg különösen fogom kedvelni, mert bár 540 oldalt tartalmaz, nem vaskos, kényelmesen kézbe fogható és nagyon szép. A borító és a kötésterv Szántó Tibor munkája. -ia

TV-NAPLÓ

Fodor András és barátai

Fodor András ötvenéves, ez adott alkalmat arra; hogy újra műsorra kerüljön a róla és barátairól készült" film. Fodor András a kortárs költők egyik legkiválóbb- ja, aki zenetudósként is jól ismert; Sztravinszkijról, Bartókról írt könyvei nemcsak azért fontosak, mert be-' mutatják egy költő útját a zenéhez, hanem azért is, mert szakszerűségükkel, a megértés élményével beszélnek a század két nagy muzsikusáról. A műsorvezető szerkesztő Czigány Györgynek lett volna tehát alkalma, hogy miről beszéljen, mégis az egyórás műsor elsősorban a barátságról szólt, arról a napjainkban egyre rit_ kább érzésről, mely kortól függetlenül' is egybe tud kapcsolni embereket, miként a műsorban Fülep Lajos többször is fölhangzó neve bizonyította, akit legendás barátság fűzött a nála jóval fiatalabb művészekhez.

Hatan ülték körül Fodor András asztalát, Bozay Attila, Hernádi Gyula, Sárosi Bálint, Szabadi József, Takáts Gyula, Varga Hajdú István, valamennyien műfajuk jelesei, de gondolatban nagyon sokan ültünk Fodor András társaságában, akinek barátsága szinte behálózza az országot, mert nagyon sokan érzik magukon értékét őrző és óvó tekintetét.

Példamutató műsor volt, nagy szavak, parádés gesz. tusok nélkül éreztette a barátság melegét, az összetartó szeretet szépségét, de azt is, hogy az igazi rokonérzés ,nem üres szenvelgés, hane m egymás értékeinek felismerése és megbecsülése.

Az ötvenéves Fodor Andrást, akit oly sok szál köt megyénkhez, mi is szeretettel köszöntjük.

Lear király

A Lear királynak nagy hagyománya van a magyar színpadokon. Már 1795-ben játszották, igaz, hogy iro- dalmilag alig értékelhető átdolgozásban, s tulajdonkép. pen az egész múlt században műsoron volt, a Bolond szerepében Petőfi is föllépett. 1856-tól Vörösmarty fordítását használták színházaink, melyen Arany is igazított valamit, s bár kevesebb benne a költői lelemény, mint Caesar-átköltésében, mégiscsak a magyar Shakes, peare egyik legszebb darabja, melynek értékét a későbbi fordítások (például Füst Miláné) sem csökkentették.

A Learnak tehát nagy hagyománya van, s ha hozzávesszük, hogy a drámát többször is átdolgozták filmre, igazán nem volt könnyű dolga Vámos Lászlónak, akinek meg kellett birkóznia saját szegedi rendezésének emlékével is. Ami legfontosabb: számolnia kellett a tévésítés előnyeivel és hátrányaival, ami mindenekelőtt azzal járt, hogy a darabot kurtítani kellett, csaknem ezer verssorral.

Shakespeare természetesen sok mindent kibír, az eredeti teljes szöveget egyébként sem szokták végigmondani, a veszélyt kizárólag az jelenti, hogy Lear tor- történetével párhuzamosan fut egy másik, ugyanolyan fontos cselekmény is, Glosteré. Nem mellékcselekményről van szó, mint Shakespeare-nél oly gyakran, hanem a két sors kapcsolatáról, a két öreg sorsa példázatának összefonódásáról. Vámos igyekezett elkerülni a csapdákat, amiket minden húzás szükségszerűen jelent, de nem egészen biztos, hogy ez mindvégig sikerült is neki. Akik ezúttal ismerkedtek a szerencsétlen Lear történetével, nem biztos, hogy hibátlanul eligazodtak a kettős cselekmény egymást igazoló áramlásában.

Más megjegyzésünk viszont igazán nem lehet: Vámos László Lear királya emlékezetes művészi teljesítmény, melyben hibátlanul egyesül a rendezői szándék és a színészi erő. Vámos két szerepet világít meg teljes fényerővel, Leart és Glost ért, s a két színész Bessenyei Ferenc és Gáti József pályája csúcsára érkezett itt, ami akkor is igaz, ha ezt már korábban is el lehetett mondani róluk, más szereppel kapcsolatban. Valóban a végzet hordozói, minden mozdulatukban érezni sorsuk tra- giikomikumát. A megértés és átélés ilyen foka súlyos te. her a többieknek, mert el kell haiványulniok, s csak Gábor Miklós állta a versenyt, ő valóban méltó társ volt.

CSÁNYILÁSZLÓ

Idegenek

Szakonyi Károly szerencsés író, mert gyakran ihlet meg televíziós filmrendezőket elbeszéléseivel. Szakonyi Kánolynak nincs szerencséje, mert a televíziós rendezők nem tudják átmenteni írásainak atmoszféráját a képernyőre. Legutóbb Málnay Levente próbálkozott két Szakonyi-írássat, amelyeket az köt össze, hogy mindkettőnek ugyanaz a fiatal pár a főszereplője. Ezenkívül, Ádám és Klára mindkét történetben üdül, mind a kétszer akaratlanul szerepet kap az életükben egy ismeretlen, magányos, szerencsétlen sorsú férfi.

Mindezek az összefüggések nem teszik izgalmasabbá a tévéjáték ötvenöt percét, inkább azzal gyanúsít- tatják a szerzőt, hogy azonos sémával dolgozik...

A rendező szándéka — ezt a közös címnek választott „Idegenek” is jelzi — szerint a párhuzamosságoknak egy életérzést kell jelezni, azt érzékeltetni, hogy két ember kapcsolata hogyan lazul meg, hogyan jut tulajdonképpen apróságok miatt válságba a házasság, hogyan foszlik kzét a boldogság.

A film azonban nem ábrázolt életérzést, nem volt hitele — nemcsak a sorsoknak, de még figuráinak sem.

VIRÁG F. É.

Jövő héten az Angi Vera című filmről írunk