Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-31 / 76. szám
Képújság 1979. március 31. — Az vesse az első követ a grábóci boltvezetőre, aki kapásból meg tudja mondani, hogy üvegvisszaváltás esetén melyik üvegnek milyen összegű a betéti díja. Itt nem lehet „jogvita”, mert a bolti polcsor tetején csinos kollekcióban állnak az összes elképzelhető mintaüvegek és alattuk tábla hirdeti az értük járó összeget. — Hétköznaponként a falu autóbusz-közlekedése szinte kifogástalan, de vasárnap annál rosszabb, mert egyáltalán nincs is. Ez a helybelieket éppúgy sújtja, mint a szociális otthonba igyekvő látogatókat. A helybeliek nagy álma, mely talán ma már közeledik a megvalósuláshoz, hogy a szálkai üdülő- terület kialakulása idején annak megközelítését a bonyhádiak részére is lehetővé teszik, méghozzá Grábócon keresztül, amihez a mintegy 3 kilométeres földút szilárd burkolatúvá történő átépítése szükséges. — A szép vegyesbolt és a kevésbé szép italbolt forgalma nagyjából azonos összegű, mindkettő évente meghaladja az egymillió forintot, ami nem vall a helyiek antialkoholizmusára. — A 2300 kötetes községi könyvtárnak 145 beiratkozott olvasója van. — A lemezlovasok már Grábócig is ellovagoltak. Március 25-én Kindl Gábor tartott disco-estet a művelődési házban. Ami nem ugyanaz... Alaposan téved az, aki úgy véli, hogy a községfejlesztési járulék (szép új szavunk szerint a kofa”), valamiféle párhuzamosságban van egy község fejlődésével. Grábóc esetében semmi esetre sincs. A helybeliek évente 30 ezer forintot tesznek a mőcsényi közös tanács kasszájába, tehát ez az összeg három év alatt se éri el a 100 ezer forintot. Az utóbbi három évben viszont: 1 millió forintot fordítottak útépítésre, 400 ezret az óvoda, és 150 ezret az orvosi rendelő felújítására. 125 ezer forintba került a mélyfuratú kút rendbe hozása és az idén még 300 ezer forint jut egy víztározó medence elkészítésére. Mindezeken kívül a KPM 4 kilométer hosszan útszélesítést hajtott végre. Nekrológ helyett Az újságíró néha túlságosan is biztos a dolgában és szeret előre dolgozni. így született meg, a korábbi tények ismeretében, egy „előzetes nekrológ”, egy nappal grábóci látogatásunk előtt. Szerencsére össze kellett tépni. Az egyetlen magyarországi úgynevezett „szerzetesi” stílusban épült görögkeleti szerb templom sorsáról volt szó, amivel júliusban lesz 15 éve, hogy először foglalkoztunk és azóta többször is. A kupolás templom mai formájában az 1730-as évekből származik. Néhai utolsó papjának szóbeli közlése szerint elődje jóval kisebb volt, mely aközben is működött, hogy a XVIII. században megszaporodott számú szerzetesek szó szerint „föléje” emelték a jelenlegit, majd a régit lebontották és kihord- ták a kapun. Ez valószínűnek tűnik, mert a régi Ga- rab nevet Grábócra változtató szerbek Grabovácról jöttek és az első családok már Mátyás király idején letelepedtek az akkori ősrengetegben. Szerb ma egy sincs a faluban és Babies Alexej igumen halála óta a templomnak papja sincs. A templom, az érték, műemlék, siralmas állapotban van és csak a júliusi búcsúkor költözik falai közé élet. A helyzet — áini az épület állagát illeti — rövidesen megváltozik. Amint azt Sztepa- nov Radován mohácsi görögkeleti lelkésztől megtudtuk, az Országos Műemléki Felügyelőség nagy összeget fordít a műemlék helyreállítására és hosszú várakozás után kivitelezőt is sikerült találni. A nagy értékű freskók restaurálását az újvidéki képzőművészeti főiskola vállalta. Nekrológról tehát — legnagyobb örömünkre — nincsen szó. F I AT A LÓK Hétköznap délelőtt nincs éppen csúcsforgalom a faluban. A 12 személyautó és a 30 körüli motorkerékpár tulajdonosai dolgoznak, nyugodtan lehet korzózni akár az országút legközepén is. Legnagyobb „tömeg” a boltban van, tán fél tucat asszony. Az utcákat rovó idegennek felcsillan a szeme, amikor megpillant egy fiatalembert, aki mopedje nyergében éppen bekanyarodik az eevik portára. Varjú Miklós tsz-növény- termesztő személyében sikerül megismerkedni a grábóci fiatalság egyetlen elérhető képviselőjével. — Mit lehet hétvégeken csinálni a faluban? — hangzik a panaszt váró kérdés. Ebbéli várakozásával a kérdező melléfogott. — Sok mindent! A KISZ- szervezet ugyan megszűnt, mert a többség a munkahelyén KISZ-tag. Ifjúsági klubunk azonban van, tv-vel, magnóval, lemezjátszóval. A tanács szépen berendezte, pingpongasztalt is kaptunk. Szerdán, szombaton és vasárnap délután meg este szoktunk összejönni, szép számban... Őslakosok A történelem, legfőképpen pedig a második világháború viharai a lakosság összetételén is lemérhetők. Alig-alig van a faluban született grábóci. A nyugdíjas tanácselnök segítségével sikerült öszszeállítanunk egy hattagú listát: — Kezdem magamon: Leitz József vagyok. Itt él az öcsém: Leitz Péter. Grábóci születésű még Gayer Jánosné, Lambert János, Frensch Mihály és Herner György. fi szociális otthon A gyerekek érdekében Grábóc festői fekvésű kisközség a bonyhádi járásban. Sosem volt nagy, a rendelkezésünkre álló adatok szerint legmagasabb lélekszámát 1941-ben érte el, akkor 741 lakosa volt. Most 450 ember él 85 lakóházban. A hozzávetőleg 150 kereső kétharmad része Bonyhád üzemeibe jár dolgozni a többieknek a mőcsényi Völgység Népe Mg. Termelőszövetkezet biztosit megélhetést, illetve a volt görögkeleti kolostorban 1960 óta működő szociális otthon. Utóbbi területén áll, pap és hivő nélkül, a neves műemlék templom. Grábóc hosszú történelme során (már a középkorban is lakott hely volt, a török kiűzése után pedig szerbekkel és német ajkúakkal újra benépesedett) csak nagyon rövid ideig volt önálló község. Jelenleg a mőcsényi közös tanácshoz tartozik, mely állandó kirendeltséget működtet a faluban. Alsó tagozatos általános iskola, óvoda, bolt, italbolt, posta, művelődési ház, a hetente két Ízben kijáró orvos részére rendelő, fűtőolajtelep van Grábócon, a gázcseretelep az idén készül el. Festői környezetben, két szelíd lankájú domb ölében helyezkedik ei az épület, volt kolostor. Az egyik oldalon hatvannégy szerzetes alussza örök álmát, míg lent, a domb aljában serény munka folyik. Az időjárás nekik sem nagyon kedvezett eddig, a munkákat valósággal úgy kellett „ellopkodni” — mondja Seres István, az otthon vezetője. Hatvan gondozottunk van, 24 nő és 36 férfi. — Mi félig-meddig önellátóak vagyunk. Tizennégy holdon gazdálkodunk. Ebben van rét, erdő, gyümölcsös, a szántó ötholdnyi. Van egy pár lovunk, s azokkal műveljük meg területünket. Zöldségfélékből az elmúlt évben any- nyi termett, hogy eddig még nem kellett pénzt kiadnunk érte. Paprikából, szilvából tettünk el jócskán télire is. Disznókat is hizlalunk, évente körülbelül százat. Hetente egyet-egyet levágunk, ha ünnep van, akkor kettőt is. Most vásároltunk 150 naposcsibét, azokat is felneveljük. Az otthon állományában 23-an dolgoznak, közülük húszán grábóciak, az átlagkeresetük 3—3200 forint. Munkánk van bőven. — Az idős emberek sokat segítenek. Természetesen csak az, akinek kedve van hozzá. Időközben a tavaszi szél egy kicsit megszelídült, a Nap is előbújt, s sétára invitál az otthonvezető. Magyar Géza metszőollója serényen csattog. Ö a ribizli- és málnabokrok szorgos gondozója. — Már alig vártam, hogy egv kicsit lehessen kint dolgozni! Nagyon hosszú volt az idei tél. A tavasz, a nyár sokkal jobb. Nyáron már három órakor felkelek. Tizennyolc éve, hogy idekerültem, minden fát, bokrot ismerek. Azóta nekem itt van az otthonom. Feleségem, gyerekeim nincsenek, a testvérem gyerekei látogatnak, elég sűrűn. A rózsákat kisszéken ülve, komótosan nyírja körbe Katona Jenő. ö is régi lakó, tizenhárom tavaszt ért már meg itt. Birodalma a virágoskert. Locsolja, kapálja, gondozza a növényeket. — Amikor virágoznak a rózsák, akkor jöjjenek el hozzánk. Még senki nem állta meg szó nélkül, hogy milyen szépek. A gondozottakat általában csak hétköznap látogatják, mert akkor van megfelelő autóbuszjárat. Vasárnao csak azok jönnek, akiknek gépkocsijuk van. Ekkor ugvanis reggel hétkor van csak busz, ami ideszállítja a látogatókat, de már nem tudnak mivel visszautazni. E heti magazinunkat összeállította Pordán Jánosné, Ordas Iván és Szepesi László, aki a fényképeket is készítette. Segítségükre volt Váncsodi Lajos, a közös tanács elnöke, Leitz József nyugalmazott tanácselnök, Szilágyi János nyugalmazott rendőr főtörzsőrmester, Acsádi Józsefné tanítónő, Adorján Istvánné, Kinhirt Béláné, Varjú Miklós, Seres István, a szociális otthon vezetője és Sztepanov Radován esperes, mohácsi görögkeleti szerb lelkész. Munkanap délelőttjén nehéz járókelőre akadni Felújítják a községi óvodát Az ilyen és hasonló házak 80—100 ezer forintért cserélnek gazdát Apróságok A szociális otthon és a kertészet Az iskolában A látvány, mely a belépőt fogadja, olyannyira hagyományos, hogy már-már a „történelmi” jelzővel is lehetne illetni. Egyetlen tantermében négy osztály: — pontosan egy tucat gyerek. Osztatlan, alsó tagozatos iskola, vezetője immár tizenharmadik esztendeje Acsádi Lajosné. A látogató, aki legutóbb 9, még régebben 15 esztendeje írt Grábócról, emlékeire támaszkodva mérheti a változást. Valamikor mindennapi volt a tetvesség, a piszkos, elhanyagolt ruha. Mostanában az a szóbeszéd járja, hogy a tetű „a városba költözött”, rosszul öltözött gyerek nincs. A négy osztály épp az április 4-i műsorra készül. — Évek óta mi adjuk az ünnepi műsorokat — mondja a tanítónő, aki egyébként arra a legbüszkébb, hogy tanítványainak nagyjából a fele tovább tanult, magasabb iskolába került, vagy szakmát szerzett. Tizenöt éve még arról értesülhettünk, hogy egy beszekundázott gyerek apja részegen bejött az iskolába és megígérte az akkori tanítónőnek, hogy családostul szekérre rakja és kihordja a faluból. Ilyesminek ma már nyoma sincs, a tanítónő jó kapcsolatban van a szülőkkel. Mintha csak szavait akarná igazolni, beállít egy színes ruhájú cigányasszony és a fia számtantanulása iránt érdeklődik. Adjunk most elégtételt a grábóciaknak. Tegnapi számunkban régi cikkeinkből idéztünk, arról az időről, amikor Grábóc még szomorú rekorder volt az analfabétizmus terén. Ez a helyzet már a múlté, az „olvasatlan lelkek” száma elenyésző. PORTÁK
