Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-28 / 73. szám
Egyiptom távol marad 2 NÉPÚJSÁG ____________ K edden az iraki fővárosban megkezdik tanácskozásukat az arab 'külügyminiszterek — majd utánuk a gazdasági ügyekkel megbízott miniszterek is tanácskoztak — a bagdadi csúcsértekezlet határozatainak, vagyis az Izraellel békét kötő Egyiptom elleni szankcióknak a végrehajtásáról. Az iraki hírügynökség jelentése szerint Dzsibuti, Omán, Szudán és természetesen Egyiptom ‘kivételével valamennyi arab ország bejelentette, hogy részt vesz a konkrét intézkedések kidolgozására hivatott értekezleten. Egyiptom hétfőn hivatalosan bejelentette, hogy felfüggeszti tevékenységét az Arab Ligában. A külügyminisztérium közleményét órákkal azelőtt tették közzé, hogy az Arab Liga többi tagállamának kül- ügy- és gazdasági miniszterei Bagdadban tanácskozást kezdtek az Egyiptom ellen életbe léptetendő szankciókról, miután Szadat hétfőn aláírta a különbékét Izraellel. Kairói indoklás szerint a lépésre azért került sor, mert az Arab Liga minisztereinek tanácskozását nem a szervezet titkársága hívta össze, hanem Irak és más, a különbékét elítélő arab országok szorgálmazták. Az egyiptomi külügyminisztérium nyilatkozatából egyértelműen kiderül, hogy az egyoldalú lépéssel Egyiptomnak az Arab Ligából történő kizárását akarják megelőzni. Waldheim Bonnban Waldheim ENSZ-főtitkár Bonnban tárgyal. A képen Schmidt nyugatnémet kancellárral. (Képtávirónkon érkezett.) Entebbét ostromolják a felkelők Ellentmondó jelentések érkeznek Idi Amin ugandai elnök tartózkodási helyéről, miután a hivatalos kampalai rádió azt közölte, hogy az előrenyomuló tanzániai páncélosok tűz alá vették a korábban Entebbében tartózkodott elnök rezidenciáját. Egyes jelentések úgy tudják, hogy Emilio Mondo dandártábornok, hadügyi államminiszter fellázadt Idi Amin ellen, csatlakozott a felkelőkhöz és ő vette át az Entebbét ostromló csapatok irányítását. Az ugandai felkelők és a tanzániai reguláris csapat egyesült serege a fővárostól 40 kilométerre lévő Mpigi városánál tartózkodik, s innen indított ostromot Entebbe városa ellen. Az Idi Amin ellen fellázadt ugandaiak a hét végén egységes frontot alakítottak és állítólag arra készülődnek, hogy az ország általuk ellenőrzött déli részén ideiglenes kormányzatot hozzanak létre. Egy hír margójára Palesztin szakemberek A teheráni hírözönben is felhívta magára a figyelmet "áz a bejelentés, hogy a Palesztinái Felszabadítási Szervezet — szükség és.igény esetén — hajlandó olajszakembereket küldeni Iránba, a távozó nyugati mérnökök és technikusok pótlására. Amikor a palesztinokról szól a híradás, rendszerint arra a harcra utal, amely saját államuk létrehozásának jogáért, valamint annak gyakorlati megvalósításáért folyik. Érthető, hogy a tudósítások zöme diplomáciai akciókról, tüntetésekről, gerillamegmozdulásokról számol be, sőt néha előadódtak olyan szélsőséges, terrorista támadások is, amelyek sajnos nem használtak a palesztinok valódi ügyének. Bizonyos értelemben meglepetést kelthetett tehát az a rendhagyó közlés, hogy a palesztin mozgalom képes vállalni a világ második legnaevobb olajexportőrjének szakmai segítését, annak bonyolult feladatait, s nem kis felelősségét. DIPLOMÁSOK népe A hír margóján érdemes felfigyelni a szerénynek tűnő, de annál lényegesebb összehasonlító adatra: az arab világban ma viszonylag a palesztinok között a legnagyobb a kiművelt emberfők, a közép- és főiskolát végzettek száma. Ez természetesen kényszerszülte erény is: a menekülttáborokban sok az idő, s rendelkezésre állnak egyes ENSZ-programok, oktatási és tanulási lehetőségek. Mégis rendkívül fontos, hogy a menekülttábori lét nem egyszerűen a múló idő mor- zsolását, nem a reménytelen siránkozást jelenti, hanem a palesztin fiatalok derékhada felkészül a jövő tennivalóira, s megfelelő szellemi tőkét képez majdani hazája számára. A palesztin szakemberek keresettek és nagy tekintélynek örvendők Líbiától Ku- vaitig, s hivatkozhatunk akár magának Jasszer Arafatnak személyes példájára is. (Amikor tanulmányait végezte a kairói műszaki egyetemen, nemcsak politikai aktivitásával, de kiváló szakmai előmenetelével is kitűnt. S a mérnöki diplomával zsebében, néhány más társával együtt, műszaki vállalatot alapít Kuvaitban, amely nem kevés nyereséget hoz. Ezt nem a saját hasznukra fordítják, hanem megteremtik a Fatah-szervezet induló pénzügyi eszközeit...) AZ ÁLLAMALAPÍTÁS GONDJAI Aki realista módon közelít a nehéz világpolitikai témákhoz, nem melenget ábrándokat. A palesztin államalapítás nem ígérkezik könnyűnek. Ha a térképre pillantunk, nyilvánvaló, hogy a létrehozandó palesztin haza két nagyobb területi egysége, a Ga- za-övezet és Cisz-Jordánia (a nyugati part) nem szomszédos egymással, izraeli föld ékelőBUDAPEST Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke kedden a Parlamentben fogadta Shigeo Naganot, a Japán Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, aki küldöttség élén a Magyar Kereskedelmi Kamara meghívására tartózkodik hazánkban. Az eszmecserén jelen volt Bíró József külkereskedelmi miniszter, Kallós Ödön, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke és Shinich Sugihara, Japán budapesti nagykövete. HAVANNA Julius Richmond amerikai egészségügyi, oktatási és népjóléti miniszterhelyettes küldöttség élén, ötnapos látogatásra Havannába érkezett. Richmondot a havannai repülőtéren vendéglátója, Jose Gutierrez Minuz kubai egészségügyi miniszter fogadta. OTTAWA Feloszlatták a kanadai parlamentet és bejelentették: Pierre Elliott Trudeau miniszterelnök május 22-re új választásokat hirdetett meg. Trudeau az eddigi igen kedvezőtlen választási előrejelzések miatt tolta ki a választások időpontját hivatali ideje utolsó, ötödik évének végére. . LUANDA Az Interflug NDK légitársaság egyik IL—18 típusú repülőgépe hétfőn a luandai repülőtér közelében lezuhant. A repülőgép személyzete életét vesztette. A tragikus szerencsétlenség kivizsgálására az Interflug bizottságot küldött a helyszínre. BUDAPEST Otto Rösch, az Osztrák Köztársaság szövetségi hadügyminisztere — Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter meghívására — kedden hivatalos látogatásra, katonai küldöttség élén hazánkba érkezett. dik közéjük. Miként lehet majd az összeköttetést biztosítani, lehet-e olyan viszony, hogy valamilyen folyosó képződjön — minderre ma nehéz lenne választ adni. Gondot jelent majd a hazatelepülés is, hiszen másfél tucat arab országból másfél tucat véleményt és álláspontot hoznak magukkal, ami tovább rétegzi a palesztin társadalmat. (Ez lényegében egységes a független állam elérésének céljában, de a következő szakaszban természetszerűleg jelentkeznek majd az osztálykonfliktusok és politikai ellentétek — s ezt fegyverekkel támaszthatják alá a különböző irányzatok fegyveres osztagai.) Meg kell teremteni a megfelelő gazdasági feltételeket is — a szakértők legalább tíz-tizenkétmilliárd dolláros alapot tartanának szükségesnek. Ismét kérdés, hogy az ENSZ, vagy az arab olajállamok hajlandóak lesznek-e mélyen zsebükbe nyúlni, ha igen, milyen körülmények között? Az államalapítás gondjait senki sem becsüli alá. de hát mikor és hol volt zökkenőmentes a nemzetté válás folyamata, egy független ország felépítése. De vannak keveset említett biztató lehetőségek is — éppen a palesztin értelmiség léte, fejlettsége. Minden bizonnyal leküzdhetnék a mostoha adottságokat, ha végre nem fújna ellenszél. s mindenki — rokonszenvből, szolidaritásból vagy egyszerűen a realitások kényszerűségét végre tudomásul véve — támogatná egy palesztin állam létrehozását. Ez megszüntetné a Közel- Kelet legsúlyosabb feszültség- forrását. s a különutak útvesztői helyett valódi lehetőségeket biztosítana az általános békerendezéshez. (r.) 1979. március 28. Nyugtalanító békekötés Magyar idő szerint hétfőn este írták alá Washingtonban az egyiptomi—izraeli békemegállapodást. Képünkön a ceremónia főszereplői: Szadat egyiptomi és Carter amerikai elnök, valamint Begin izraeli miniszterelnök. {Képtávírónkon érkezett.) Békekötés - veszélyekkel Kedd esti kommentárunk. Megszületett hát a „Pax Jimmyana”, az egyiptomi— izraeli különbéke, amelynek a tekintélyes amerikai hetilap, a Newsweek adott ilyen gunyoros-humoros nevet. Találóan, hiszen Carter elnök személyes presztízse forgott kockán a különalku elhúzódásával. A Fehér Ház északi kertjében rendezett hétfői ceremónia kilencvenkilenc nappal késett se eredetileg jelzett időponthoz képest, s ennél is többet a Camp Davidben oly naív kincstári optimizmussal beharangozotthoz viszonyítva. Mi tagadás, az Egyesült Államok jókora kockázatot vállalt, amikor harmadikként „beszállt” a minduntalan zátonyra futott tárgyalásokba. Szadat és Begin hosszú vitáját — helyesebben alkudozását — végül is dollármilliárdok simították el. S ami a legvisszatetszőbb: a világtörténelem első olyan békeszerződését írták alá Washingtonban, amely tömérdek fegyver, hatalmas mennyiságű hadianyag fölhalmozását helyezi kilátásba az érintett térségben. Ez azonban csupán egyik — bár kétségtelenül fontos — oka annak, hogy nemcsak az arab államokban, hanem világszerte aggodalommal tekintenek a megállapodás jövője elé. A legnagyobb kétséget az táplálja, hogy a közel-keleti rendezés alapkérdésében, a palesztinok ügyében jottányit sem engedett Izrael. Márpedig a palesztin nép önrendelkezési jogának elismerése, önálló állama megalapításához a megfelelő garanciák nyújtása nélkül tartós és stabil rendezés elképzelhetetlen. Nem kisebb jelentőségű a különbékének az a nyugtalanító vonatkozása sem, hogy a térség eddigi egyensúlya alaposan módosul az Egyesült Államok fokozott jelenléte révén. Márpedig a térség katonapolitikai fontossága közismert, s éppen közelsége a Szovjetunióhoz, valamint kontinensünkhöz fokozza az aggodalmat Amerika katonai terjeszkedése miatt. Az Egyiptomnak és Izraelnek kilátásba helyezett fegyverzet még inkább robbanásveszélyt sejtet, ám ezúttal már a kanóc vége a Pentagonig'ér. Ráadásul egész sor titkos katonai okmány egészíti ki a békeszerződést, ami önmagában is megalapozza a közvetlenül és közvetve érintett államok bizalmatlanságát. Talán sokan furcsállják, hogy a három évtized alatt négy véres háborút, tömérdek veszteséget és emberi drámát sűrítő Közel-Kelet első olyan békéje, amely egy arab állam és Izrael között kétségtelenül új alapokra helyezi a kapcsolatokat, több ellenérzést kelt, mint megnyugvást. Csakhogy a „Pax Jimmyana”, az amerikai beavatkozással tető alá hozott különbéke egész sor kérdést változatlanul nyitva hagy. Semmiképpen nem alkalmas arra, hogy helyettesítse az igazi, átfogó rendezést. Gromiko szovjet külügyminiszter hétfőn befejeződött Szíriái látogatása alkalmat adott arra, hogy a Szovjetunió egy arab frontállamban ismételten elkötelezze magát az átfogó és igazságos, valamennyi érdekelt fél közreműködésével kimunkált rendezés mellett. Ezt az álláspontot képviseli hazánk is, mint arról a közelmúltban a Lázár György miniszterelnök kuvaiti tárgyalásairól kiadott közlemény, valamint az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány több korábbi állásfoglalása tanúskodik. Az arab külügyminiszterek kedden Bagdadban megkezdett értekezletére vár annak eldöntése, hogy miként reagáljanak a különbékére. Az eddigi megnyilatkozások alapján biztosra vehető, hogy az arab államok túlnyomó többsége Szadat különutas politikájának megbélyegzése és néhány Kairóval szemben foganatosítandó lépés mellett foglal állást. A palesztinok véleményét Jasszer Arafat már megfogalmazta. „A békeszerződés célja, hogy a palesztin nemzetet szolgasorba taszítsa, ebbe azonban a felszabadítási mozgalom sohasem fog belenyugodni” — hangoztatta a PFSZ elnöke. Szadat és környezete „történelmi alkalomról” beszél a különbéke kapcsán. Nos, valójában szó sincs erről. Inkább önigazolásnak tűnik a kairói érvelés, silány mentegetőzésnek, a megalkuvó politika kimagyarázásának. Az arab államok és a térség tartós, igazságos rendezésén munkálkodó nemzetközi erők aligha adnak — nem is adhatnak — neki hitelt. GYAPAY DÉNES Le Duan Haiphongban A pekingi vezetők nem mondtak le alapvető céljaikról, országunk meggyengítéséről és annektálásáról, és ily módon nagyhatalmi, terjeszkedő politikájuk érvényesítéséről Délkelet-Ázsiá- ban — jelentette ki Le Duan, a VKP KB főtitkára Haiphongban. Le Duan az elmúlt napokban a rendkívül nagy jelentőségű kikötővárosban tett látogatást. Megbeszélést folytatott a helyi párt- és állami vezetőkkel, felkeresett több üzemet és termelőszövetkezetet. A haiphongi párt- bizottság vezetőségével találkozva rámutatott, hogy a városnak, amelynek erős a munkásosztálya, eddigi hagyományaihoz híven, fokoznia kell részvételét az ar- resszió elleni küzdelemben. Megnyílt a bagdadi értekezlet A nyolc oktatóközpont egyikében a diákok földmérő mérnöki képesítést szerezhetnek.