Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-03 / 52. szám
u Képújság 1979. március 3.-----------------A község területe a kőkortól kezdve lakott volt. Nyugati részén római település maradványai kerültek elő. Az Árpád-kor idején a tolnai várispánsághoz tartozott, neve ekkor még Tolna- szentgyörgy volt. Tolnaszentgyörgy tulajdonosa a tihanyi apátság, majd később a fehérvári káptalan lett. Csere folytán került Tolnaszentgyörgy a palotai várispánság tulajdonába. A török időben 60—80 ház után fizettek adót. 1686—1700 között a község szinte teljesen elpusztult. 1718-tól számíthatjuk újra- települési idejét és ettől az időponttól Dunaszentgyörgy a neve. A község 1978-ban ünnepelte újratelepülésének 260. évfordulóját. • A cigánygyerekek is jói tanulnak Dunaszentgyörgyön diákotthont létesítettek a cigány- gyerekek részére, megyei segítséggel és sok társadalmi munkával. A három év alatt, amióta a kényelmes otthonban laknak a cigánygyerekek, hatalmas fejlődés következett be, minden tekintetben. Kartai István iskolaigazgató elmondta, minden tanköteles cigány tanuló jár iskolába, megszűnt gond, hogy 15—20 gyereket egyszerűen nem lehetett osztályozni, annyira gyengén tanultak. Tavaly mindössze egy cigány tanuló bukott meg. Intenzíven foglalkoznak velük, együtt tanulnak a többiekkel. Belőlük minden valószínűség szerint szorgalmas munkásembereket nevelnek. Herman János tanácselnöktől tudjuk: 15 cigánycsalád, 85 személy él Dunaszentgyörgyön. Közülük 9 család lakik külterületen. Van még gond éppen elég. A tanács mindent megtesz, hoev kiemelje őket a rossz környezetből, életmódból. A község különböző részein meghagyAlig fér el a sok könyv Csaknem kilencezer kötet van a községi könyvtárban és az újabb könyveknek már nehezen tudnak helyet adni. A művelődési ház egyik szobájában állnak a polcok, egy évvel ezelőtt újakat is tettek be, így már tökéletesen kihasználják a nem könyvtárnak való helyiséget. A tanács 15 ezer forintot ad évente könyvek beszerzésére, tehát a gyarapodás továbbra is nagy lesz. Halász Julianna 1965 óta dolgozik itt, sőt az iskolai könyvtárat is ő kezeli tavaly szeptembertől. Nagyon szereti a munkáját, most csak azért nem a könyvtárban tartózkodott, mert eltörött a lába. Heti öt alkalommal tart kölcsönzést, délután kettőtől este hétig. Van olvasója szép számmal: 559. A legtöbben 15 és 19 év közöttiek. A községi könyvtárban havonta kétszer iskolai órát is tartanak, magyar irodalomból. Tanítás után sok gyerek visszamegy és „keres valamit piros pontért, vagy kis ötösért”. Könyvtáros szakkör alakult az ötödik és hetedik osztályosokból, ők már maguk választják ki a keresett könyveket. tak több telket is arra az esetre, ha a cigány családok közül valaki házat akar építeni. Ebédhez terítenek a naposok a diákotthon étkezőjében Most hozták az autóbuszt Uj Ikarus 211-es autóbuszt vásárolt az Ezüstkalász Tsz, múlt pénteken hozta el a kocsit Székesfehérvárról Kiss László gépkocsivezető, ő jár majd a szép autóbusszal meghatározott útvonalakon és rendkívüli alkalmakkor, kirándulásokon. Sok helyre kell vinni a szövetkezet dolgozóit. ősztől tavaszig a mö- zsi hűtőházhoz jár 20 nő, sokan dolgoznak a gépműhelyben és a majorban is, s mindegyik más irányban van. Nagyok a távolságok falun belül, a határban még inkább. A szőlészet, a kitűnő bort termő öreghegy például öt kilométerre esik a falu központjától. A szövetkezet régi autóbusza 13 éves. Nem viszik el ócskavasnak, többet ér itthon. Felhasználják nyári időben rögtönzött pihenőhelynek a határ különböző részein. Sportköri elnök: a föagronómus Benedek János főagronó- mus a Dunaszentgyörgyi Tsz SE elnöke. Tavaly választották meg. 1965. óta dolgozik a tsz-ben és a lelkes biztatáson kívül megragadott minden alkalmat, hogy segítse a szövetkezeti sportegyesület munkáját. Dunaszentgyörgyinek számít; ide nősült és a termelőszövetkezetnek is ösztöndíjasa volt, amíg tanult. Amikor beszélgettünk vele, természetesen nem a sportköri munkáról volt szó elsőként, hanem gazdasági kérdésekről. Nem is tudtunk a második beosztásáról, ő hozakodott elő vele, de úgy, hogy szeretné, ha a sportkörről írnánk. Hogy arról se feledkezzünk el: „sportkombinát” van Dunaszentgyörgyön. R ö í* í d e n — A tanács házilagos építőbrigádja jelenleg Balaton- szabadi-Sóstón dolgozik, a paksi járás úttörőtáborában korszerűsítési munkákat végez. • — A községben 1527-en járatnak újságot, ebből 376 a Tolna megyei Népújság. Hatszázkilencvenöt rádió- és 705 televízió-előfizető van a faluban. Postatakarékban a betétállomány 5 millió 200 ezer forint. — Gépkocsi 162, motorkerékpár 81 van a faluban. Ezzel szemben 29 évvel ezelőtt egy személygépkocsi- és 5 motortulajdonost tartottak nyilván. — Három ÁFÉSZ-vegyesbolt, 1 zöldségbolt, 1 presszó és egy italbolt áll a lakosság rendelkezésére. ♦ — Negyven főt befogadó öregek napközi otthona van a falunak, ahol az idős emberek minimális térítésért kapnak egész napos ellátást. • — Lassan már hagyománnyá válik, hogy a dunaszentgyörgyi Ezüstkalász Termelőszövetkezetből minden évben, a nemzetközi nőnap alkalmából négy jól dolgozó nőt egyhetes jutalomüdülésre küldenek külföldre. Az idén Csehszlovákiába és az NDK-ba megy a négy „kiválasztott”. A paksi ÁFÉSZ baromfikeltető állomása Dunaszentgyörgyön üzemel. Amikor benéztünk a keltetőhöz, már voltak kikelt kiscsibék, tehát az idén is korán kezdődött a szezon, a naposcsibe-szállítás. Sok háztáji gazdaságot, baromfi- nevelő családot lát el naposcsibével és -kacsával a dunaszentgyörgyi üzem. Közös érdek — nagy gabonatároló Kitűnő együttműködésről, jó partneri viszonyról tanúskodik a termelőszövetkezet legújabb beruházása, az 550 vagonos gabonatároló. Saját erejéből nem tudta volna megépíteni, adott hozzá másfél milliót a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat. Azért adott, mert szüksége van búzára, kukoricára, napraforgóra: tízéves szerződést kötött ezeknek a növényeknek a folyamatos és a lehető legnagyobb területen való termesztésére a szövetkezettel. A vállalat tehát egy jó termelőjét segítette a beruházás megvalósításában. A tároló persze szövetkezeti érdek és vállalati érdek egyaránt, mert a termények megóvása elengedhetetlen. összesen hárommillió 800 ezer forintba került a tároló, a tsz építőbrigádja készítette el. A tavalyi termésű kukoricát már itt raktározták. Az iskolásoknak és a termelőszövetkezeti sportkör tagjainak, sportolóinak egyaránt örömére szolgál, hogy tavaly augusztus 20-a óta tornaterem áll rendelkezésükre a testedzéshez. Nem kis büszkeséggel sportkombinátnak nevezik a dunaszent- györgyiek a létesítményt, amelyben megfelelő nagyságú tornaterem, két öltöző, klubhelyiség, két szertár, gondnoki iroda, sőt külön játékvezetői öltöző is található. Bekerülési költsége egymillió 118 ezer forint volt és még félmillió forint értékű társadalmi munkát is adtak felépítéséhez a helybeliek. Becsületére válik a tanács házi brigádjának, amely elkészítette az épületet. A második osztálytól kezdve az összes gyerek számára itt tartják a testnevelési órákat és délután a szakköri foglalkozásokat is testgyakorlatokból. A sportköri tagok esténként edzenek, heti 5 alkalommal. Testnevelési órán az ötödik osztályosok Két utca aszfaltos A község két leghosszabb utcájában aszfalton járnak. Tavaly ősszel készítettek szilárd burkolatot a második, a Várdomb utcában 1200 méter hosszúságban. A megyei tanácstól kapott a község 600 ezer forintot és a már korábban felajánlott támogatással meg tudták építeni a pormentes utat. Legközelebb a Kossuth utcát teszik rendbe. Dunaszentgyörgyön, mint csaknem minden községben, az a legnagyobb gond, hogy őszi-téli időben legtöbbször járhatatlanok az utgk. Ha lassan is, de változik a helyzet, inagy erőfeszítések eredményeként. A falun kívül, a termelő- szövetkezet majorjához és még tovább, az öreghegyi szőlőfeldolgozóhoz is kiépítették már a jó utat. Ennek nagyobb részét ugyancsak állami pénzből, az épületek környékén pedig saját erőből. Az erőmű vonzása A község háromezer lakosából ezren naponta eljárnak dolgozni, tehát a munkaképes korosztály zöme. Természetesen igen sok ember talált munkára az atomerőmű építésénél is hiszen az jóformán a szomszédban van. Panaszkodnak a . szövetkezet vezetői, hogy nem tudnak versenyezni az építő vállalatokkal, ott jóval több a pénz. Az Ezüstkalász Tsz eredménye sokat javult az utóbbi néhány évben, tavaly például 2500 forinttal volt nagyobb egy-egy tag átlagos évi keresete, mint 1977-ben. Az évi jövedelem a mostani zárszámadás a'datai szerint 37 400 forint volt. A dunaszentgyörgyi magazint készítették: Pordán Já- nosné, Gemenci József, Komáromi Zoltán. Legközelebb, március 5-én Öcsénybe látogatnak munkatársaink. Sportkombinát