Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-02 / 51. szám
1979. március 2. InEPÜJSÄG (ifff ff ff 11 inrii.pi cikkek egyik fajtája. Rövid terjedelmű, több___n,\iu luráló jellegű, gyakran ironikus hangú s időszerű kérdésekkel foglalkozó állásfoglalás — írja az Értelmező Szótár. Bár jobbára írásos műfai, nem ismeretlen a fotóriporteri munkában sem. Mindaz, ami az írott anyagra vonatkozó meghatározás, a glosszaképre is érvényes. Szőrözök Tévedésből? Tegnap lószőrtolvajlási üggyel foglalkozó bírósági tudósítással találkozhattak lapunkban az olvasók. Ez az ügy a megyehatárokon túl is feltűnést keltett, pedig tolvajok mindig voltak, a lófarkak ritkítása se újdonság, továbbá a kefe-, ecset- és szitakészítés is régi mesterség. A feltűnést alighanem a tolvajok „ötletessége” okozta, amit a bíróság előbb-utóbb minden bizonnyal kellő módon honorál majd, tehát ez nem ránk tartozik. „Szőrözésem” tárgya kissé távolabbi és aligha én vagyok az egyetlen, akit foglalkoztattak ilyen, vagy ehhez hasonló gondolatok. Ugyanis nemcsak a Glávics- banda mögött áll „teljesítmény”. Negatív előjellel ugyan, de elmondható ez a fél Dunántúl másfél száz ter- melőszövetkézeti majorjáról, az istállók tömegéről is. Nem azokról, ahol 150—200 forint „hálapénz” fejében az éjjeliőrök megengedték a lófarokaratást, hanem azokról, melyekben észre se vették. Vagy, mert nem figyeltek rá, vagy mert egész egyszerűen nem volt éjjeliőr a helyszínen. A lófarkasok működése nem volt titok. Már hosszú hónapokkal ezelőtt tudtunk róla, meg is írtuk azt a furcsa, szemérmes, illetve álszemérmes hallgatást, melybe ezzel kapcsolatban a termelőszövetkezeti vezetők burkolóztak. Azt, hogy szégyellték az istállóikban elkövetett garázdálkodást, meg lehet érteni. Félő azonban, hogy ez a szégyenkezés nem vonatkozott többre, mint elkerülni a nevetségessé válást. Végtére is milyen gazda az, akinek legnemesebb állatait, a lovait csak úgy minden további nélkül sörényükben, farkukban meg lehet rövidíteni? Ezért is érkeztek késve, vagy egyáltalán nem, a feljelentések, akarva-akaratlan kezére játszva ezzel a tolvajoknak. Némi túlzással azt is mondhatnám, hogy Glávicsék működését jó „társadalmi összefogás” segítette. Az ügy tárgyalásán tanúként szerepelt egy soproni kisiparos is. Lelke alighanem tele lehetett az emberi megbízhatóságba vetett hittel, mert egy állítólagos igazolvány futólagos megtekintése után gond nélkül fizetett ki a kisebb-nagyobb tételekkel érkezőknek 105 ezer forintot. Érthető, hisz alapanyagra szüksége volt és a vásárolt tételeket becsülettel elkönyvelte. Kilónként 550 forint. Hajlamos lennék játszani a gondolattal, hogy nem exportkeféket, -ecseteket, és -szitákat állított-e elő a lopott szőrből. Ez a gondolati játszadozás vezet oda, hogy eltöprengjek: ha már a lószőr ilyen tetemes pénzt ér, a lovak ugyanis ingyen termelik, miért nem vágják gazdáik, és miért nem gyűjti rendszeresen a MÉH?-s -n Félreértés Egy szép, napfényes téli szombat délelőttön túllenni a fodrászati tortúrákon, önmagában is jó dolog. Nem csoda, hogy harminc feletti főhősnőnk örült ennek és annak nemkülönben, hogy még az idén is belefér a tavalyi nadrágkosztümjébe. Tele volt önbizalommal és a kirakatüvegekbe pislantva megállapította, hogy tulajdonképpen szép és fiatal. Szabad szombat lévén, ráért, mert úgy döntött, hogy a bevásárlást nem hajlandó munkának tekinteni. Úgy állt be a halbolt előtt kígyózó sorba, mint aki csak éppen arra járt és merő szórakozásból álldogál ott. És ekkor észrevette, hogy egy Férfiú figyeli őt. Most már biztos volt benne, hogy a fodrász, a tavalyi nadrágkosztüm és az önbizalom megtette a magáét. A Férfiú egyre közelebb sodródott hozzá. Nahát, gondolta büszkén, ez azért mégiscsak túlzás, ennyi ember előtt, amikor a Férfiú egészen közel hajolt és a fülébe súgta: — Asszonyom, lecsúszott a zippzárja. —ia— Iskolasirató A tények ismeretében bizton állítható, hogy nem lesz szakácsiskola Tamásiban. Pedig szükség lenne rá. Tudják ezt azok is, akik elkezdték szervezni — hiszen azért szervezték — és tudják azok is — mind a huszonötén — akik jelentkeztek a tanfolyamra, hiszen naponta saját bőrükön érzik, a mindennapos főzés során tapasztalják, hogy szükség lenne a korszerűbb ismeretekre. Szükség, meri nagyon nem mindegy, hogy valaki csak négy-öt, esetleg tíztagú családjának főz otthon, vagy pedig két- háromszáz embernek. Tamásiban, a járási hivatal művelődésügyi osztályán ismerték fel, hogy a gyermekélelmezésben nagyon sok szakképzetlen — azelőtt háziasszony — szakács dolgozik. Jó lenne valamit tenni azért, hogy ők is megismerkedjenek a nagyüzemi főzés fortélyaival, módszereivel — állapították meg, majd szervezni kezdték a tanfolyamot. A járás területén működő általános iskolai napközis konyhákról mintegy húszán jelentkeztek. A helyi „Kop-Ka” ÁFÉSZ is küldött öt hallgatót üzemi konyháin tevékenykedő szakácsai közül. Persze, egy „iskola” megszervezéséhez más is kell. Az ÁFÉSZ vállalta, hogy helyet, gyakorlási lehetőséget és tanfolyamvezetőt is biztosít. Minden úgy ment, mint a karikacsapás. Miután kiderült, hogy a járási hivatal — mint felügyeleti szerv — nem lehet egy ilyen tanfolyam gazdája, eldöntötték, hogy az ÁFÉSZ égisze alatt szervezik tovább. A krach nem sokkal ezután ütött be. A tanfolyamvezető értesítést kapott, hogy rövidesen behívják néhány hónapos katonai szolgálatra. Később ideiglenes felmentése ugyan megjött, de bizonytalan időre. így senki sem merte folytatni a tanfolyam szervezését. Ami tehát már majdnem elindult, meghiúsult. Igény volt, a jelentkezők sem hiányoztak, volt megfelelő helyiség, és volt oktatójelölt is. De mert az utóbbiból csak egy volt, a szakácsok iskolázása elmaradt. Jó lenne, ha az élet rácáfolna ezekre a sorokra, mert nehéz elképzelni, hogy az egész megyében nincs alkalmas tanfolyamvezető... — tj — Kérelem, óh! Levelet bárkinek lehet írni és 'banki kaphat. Az alábbit egy könyvtár kapta lelkes és szókimondó olvasójától: „Csókólom a kezeit! Nagyon jó könyvet szíveskedjék küldeni, pl. szerelmesét és ha lehet, ami felviszi az ember vérnyomását. És ha megvan a Helga c. könyv, szíveskedjék odaadni. Háromnál több könyvet nem kérek. Egy új olvasójegyet kérek, mert megette a gyerek. Megkülönböztetett tisztelettel: B. I. s. k.” Eddig és így a levél. És ezután mondja valaki, hogy a hivatalos levelekből kiveszett a közvetlen emberi hang, és eluralkodott a hivatali bükkfanyelv. A könyvtár valószínűleg elküldte a kért könyveket, olyat is, ami felviszi az ember vérnyomását, és olyan szerelmesét, amilyen szerelmes csak egy könyv lehet. Hogy a gyerek megette az olvasójegyet. Hát ehhez nem tudok hozzászólni, mert ilyet még nem ettem. Bj—St. Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy tévedésről van szó. Mert ugye nem gondolják komolyan, hogy további sebességkorlátozásra szorul az a gépjármű, amelyik 80 kilométeresnél is nagyobb sebességgel kanyarodik a 6-os útról a siófoki útra? Tartok tőle, hogy inkább a mentőkre és a roncsszállítókra szorul, ki ezt kipróbálja. A tábla mégis pár méterre az útkereszteződéstől van elhelyezve. Zavarba jövök, ha arra gondolok, hogy tudtam több száz vagy talán több ezer lépcsőn le-feljárni eddig anélkül, hogy jól látható táblán velem ennek létét, hollétét közölték volna. Bevallom (egyik új intézményünket kivéve, ahol mindezt nem mulasztották el) félelem fog el, hogy életem hátralévő részében megtalálom-e a célom eléréséhez szükséges lépcsőt, ha nem mutatja tábla előfordulási helyét ennek az épületelemnek. Szögesdrót és óvoda. Merőben ellentétes emlékeim vannak a két fogalomról. A szögesdrótról egyértelműen kellemetlen emlékek jutnak eszembe, míg ezt az óvodára gondolva nem tudom elmondani. Úgy látszik, a „mű” megalkotójának nem támadtak kellemetlen asszociációi. — kz — Lépcső jobbra Csak az állunk lel ne kopjon! Elmélkedek gondolataimban ...” mondá egyik szakemberünk abban 'a rádióműsorban, amiben az MLSZ vezetői szólaltok meg. A riporter — méltóan alanyaihoz — szintén választékosságra törekedett. Ezért szólt vala hozzánk így: „Valamelyest olvashatták már...” Mit? Hát azt, hogy mi készül Hunniában, ahol a „labdarúgás hadseregének” 135 ezer igazolt játékosa van. Nem érhet vád, hogy nincs bennem semmi jóra való készség. Szívemet megdobogtatták az „alkotó légkörre” buzdító szavak és ha valamivel fiatalabb vagyok, meg sem állok, amíg nem szerzek magamnak egy csukát, hogy beálljak én is a nagy csatarendbe. Hol van az előírva, hogy honleányok nem, csak a honfiak szidolozhatják a régi dicsőséget a kerek bőr kergetésével?!? Majd elkezdtem én is elmélkedni gondolataimban. Szöget ütött a fejembe az atyamesterek nyilatkozatának az a passzusa, hogy most a zöld gyepen aratni kell, vetni alig. Illetve, ha nagyon erőszakoskodnak a realitások, azért kicsit vetni is kell a nagy aratáshoz. Meg kell hagyni, ez kolosszális program! Csak a mezőgazdaságunk át ne vegye, mert amitől a labdarúgásnak nem, attól nekünk haj, de félkophat az állunk! —óa Ki emlékszik még a kis, lyukas pénzdarabkára? Annak idején a svájci sapkák villámhárítójára fűzték, mára pedig teljesen eltűnt a forgalomból. Mit lehet kapni két fillérért? Senki sem tudja. Pedig, hogy milyen nagy értéke lehet annak az alumínium darabkának, nem is hinné a nyájas olvasó. A tröszt vezérségének „szálláshelyén” székesfőváro. sunkban az év első napjától kezdve másik közétkeztető vállalat vette át az üzemi konyhát. A tárgyalások után kiderült, a vállalati hozzájárulás ebédenként ezután két, azaz kettő fillérrel kevesebb lesz. Hiába, a takarékosság egyre jobban diadalmaskodik! Valami ördögi szikra valakinek a fejében felgyújtotta a tüzet. Ha Pesten olcsóbban lehet enni, akkor vidéken is — ahol, ugye, élelmet termelnek — meg kell spórolni azt a kettest, fillérben. Ha pedig széles e hazában kipattan egy ilyen szikrácska — példázva a hatalmas munkát, melyet a vezénsé. geknél végeznek — ott kő kövön nem marad. Megszületett a körlevél. Ezután az étkezési hozzájárulás a tröszt minden üzemében két fillérrel kevesebb lesz. Egy hét alatt a posta mind a nyolc üzemegységbe szétvitte az utasítást. Kapott a gyáregység igazgatója, a szakszervezet titkára, meg mindenki, akinek az üzemben szava van. Két fillér ügy lett. Komoly, tárgyalásra alkalmas és természetesen mérgelődésre szolgáló ügydarab. A gyáregységvezetők és az szb-titkárok — jobb dolguk nem lévén — tárgyalásokba bocsátkoztak az üzemi konyhák vezetőivel. Kalkulációk jobba, balra; a kettes az istennek sem akart megmaradni. Egyre többen szálltak be a dologba. A költségvetési osztályoktól kezdve az igazgatóságok titkárnőiig számoltak, keményen. Végül két lehetőség maradt. Vagy áthárítják a dolgozókra ezt a két fillért, vagy a vendéglátó egység naponta ilyen mértékben csökkenti az adagokat. A két alternatíva kidolgozása heteket vett igénybe. Megszületett a dön. tés. Legegyszerűbb a dolgozókra áthárítani a költségeket. A szakszervezeti titkár vonatra ült és megbeszélte a dolgot a vezérségnél székelő csúcs szakszervezeti ember, rel. Másnap, miután ott engedélyt kapott, az SZMT emberével tárgyalt. Itt már keményen csóválta a fejét a szakszervezet munkatársa, de mivel csak két egész fillérről van szó ebédenként — — 1000 dolgozóra vetítve — tehát naponta 20 forintról: engedélyezte. Ezután összehívták az egyenként 25 tagú választott szakszervezeti tanácsot. Mun- kaidőban. Két óra alatt megszavazták a dolgokat. És még azt mondják, Magyarországon munkaerőhiány van! HAZAFI JÖZSEF Pár méterre az útkereszteződéstől Kerítés plusz szögesdrót
