Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-14 / 61. szám
1979. március 14. Képújság 3 Nyomják a vállalatot A szabályozó rendszer az utóbbi években éppenséggel nem volt híján a kivételezéseknek, felmentéseknek, egyedi elbírálásoknak. Ma már közismert, hogy a támogatások elburjánzása és áttekinthetetlen szivárgása a költség- vetésből a vállalatokhoz, nagymértékben ezzel — az egyedi elbírálások sokasodásával — függ össze. Aligha kétséges, hogy voltak és minden bizonnyal ezután is lesznek a gazdálkodásnak olyan valóban sajátos körülményei, amit az egyetemes szabályozás nem méltányolhat — más kérdés, hogy helyénvaló-e, célravezető-e, ha az egyedi válik általánossá, a kivételezés jellegzetessé. Az idei terv és szabályozás az egyetemesség, az általánosan érvényesítendő feltételek erősítésével, ezeket a gazdaságon kívüli, szubjektív és ezért a hatékonyság mércéivel mérhetetlen módszereket igyekszik korlátozni. Ami egyszersmind azt jelenti, hogy most — ha más hangsúllyal is —, de bizonyos tartalmat kaphat a.„nyomják a vállalatot” nézőpont. A vállalatokra ugyanis, bíznunk kell benne, a korábbinál sokkal erőteljesebb és egyetemesebb nyomás nehezedik majd, abban az értelemben, hogy a népgazdaságra nehezedő nyor más válik helyileg, sőt személyileg érzékelhetőbbé. A gazdasági törvényszerűségeket megkerülő álláspontok, nézetek és panaszok azonban aligha tűnnek el a szabályozás varázsütésére. Ez azért sem várható, mert az árrendszer bizonyos horná-s lyosságai aligha teszik lehetővé a siker és a kudarc, az eredmény és a hátrány minden esefben egyértelmű megítélését. Elég csak azokra a vállalati vitákra utalni, amelyek a nem kifizetődő termelés megítélése körül itt-ott megfigyelhetők. Való igaz, nem mindenkor és minden terméknél lehet fillérpontossággal felderíteni a hasznot vagy a ráfizetést, s ez teremt módot a megítélések különbözéséhez, a számok és ellenszámok sajátos háborúságához. Aki valamelyest járatos a vállalatok házatáján, jól tudja, hasonlatos mindez a térképészeti módszerhez, amelynél más igényű a nagyléptékben ábrázoló geográfikus kép mint a kis tereptárgyakat is jelző részletrajzolat. Magyarán: bizonyos gazdasági magaslati pontról, s meghatározott nagyságrendiséggel a ráfizetés körvonalai meglehetős pontossággal kirajzolódnak^ akkor persze, ha gondosan vizsgálják, keresik ezt a rajzolatot. Ehelyett — igaz — egyszerűbbek a hivatkozások részint az egyedi sajátossá-, gokra, részint arra, hogy a szabályozók, lám, „nyomják a vállalatot”. Az idei népgazdasági tervről szóló minisztertanácsi határozat rámutat, hogy „a vállalati tevékenységet a tervcélok megvalósítását szolgáló munka dinamikussá- gától és annak népgazdasági eredményességétől függően kell értékelni”. Ez egyszersmind azt is feltételezi, hogy a szabályozás „normatív jellegének erősítésével szigorítani kell az általános gazdálkodási feltételeket”. Az ily módon körvonalazott törekvések, s mindenekelőtt a szabályozás szigorúbb és normatívabb, általánosabban érvényes jellege mind szűkebb teret engednek majd a gyengébb vállalati bizonyítványok afféle magyarázatának, amelyekben az eredményt bizonyos indokolások pótolják. Az idei szabályok azt is előrevetítik, hogy a vállalat gondjait — akár rossz munkából, akár méltánylandó sajátosságokból származtathatók, — a korábbi esztendőkben megszokott módon, év közben, nem enyhítheti majd a közpénzből folyósított segélyezés. Ily módon tehát a nyomásra — a szó valódi, tehát világméretekben egyértelmű jelentésében értve — célszerű jobb munkával kiváltott ellennyomással válaszolni. TÁBORI ANDRÁS Dunántúl legnagynbb nyomdaüzeme lesz Guszmann Ilona ismerkerkedik a szedőgéppel Az egyik új ofszetgépen Szemes Anna dolgozik (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Pátria Nyomda dombóvári üzemében főleg ügyviteli nyomtatványokat gyártanak. Most készítik például az 1980-ban tartandó országos népesség-összeírás személyi összeíró íveit 14 millió, a lakásösszeíró íveit 5 millió példányban. — Mi tette lehetővé azt, hogy ilyen nagy példány- számú nyomtatványokat gyárthatnak Dombóváron? — Ezzel a kérdéssel fordultunk Vass Sándor igazgatóhoz, aki készségesen válaszolt: — A dombóvári nyomdaüzem a hetvenes évek elején indult. Amikor a vállalat vezetői elhatározták a dombóvári nyomda létrehozását, kettős cél vezette őket: a szűkös alapterületű budapesti üzemben a termelést tovább már nem lehetett növelni, valamint a dombóvári elő- közművesített ipartelep jó feltételeket biztosított fejlesztési elképzeléseink megvalósításához. — Az eltelt évek alatt több olyan körülmény merült fel, ami indokolttá teszi a Dombóváron termelő üzemünk nagymérvű bővítését. Egyik ilyen körülmény az, hogy igen megnövekedett az igény a nagy példányszámú ügyviteli nyomtatványok iránt — melyet köztudott, hogy a Pátria Nyomda készít az országban. A fejlesztést a jelenlegi dombóvári üzem alapterülete és felszereltsége hosszabb távon nem teszi lehetővé. E kérdés komplex rendezése érdekében vállalatvezetésünk 1977-ben megkötötte a Magyar Nemzeti Bankkal azt a hitelszerződést, amely biztosítja a tervezett beruházás anyagi fedezetét. — Az elmúlt évben igyekeztünk jelenlegi gépparkunkat felújítani. így új bútorokkal rendeztük be a szedőtanműhelyt, beszereztünk egy korszerű szovjet N 140-es szedőgépet. Tanműhelyünkben 12 betűszedő tanulja a szakmát. Szeretnénk létszámukat negyvenre kiegészíteni és részükre helyben megoldani az elméleti és gyakorlati képzést. — A régi nyomdagépeket is újakra cseréltük ki; így beállítottunk négy nagy teljesítményű rotációs tekercsnyomót, amely négyszínnyomásra is alkalmas. Ezeken készülnek a népesség- összeírási nyomtatványok, és az exportra kerülő alma színes csomagolója is. A kézi berakású nyomdagépeket az NDK-ban gyártott Victoria 820-as íves — magasnyomó gépekkel váltottuk fel és beszereztünk 4 db Romayor 313 típusú csehszlovák ofszet nyomógépet is. — összességében mintegy 32 millió forintot fordítottunk a dombóvári üzem gépparkjának fejlesztésére, és ezzel ma már korszerű technikával tudjuk ellátni feladatunkat. — Fejlesztési tervünknek megfelelően, a jelenlegi üzemcsarnok mellett — már elkezdődött az új beruházás, egy 60x40 méteres üzemcsarnok, valamint egy 40x14 méteres kétszintes szociális és igazgatási célokat szolgáló épület. — A termelő berendezések beszerzése során ki akarjuk építeni a teljes magasnyomótechnológiát, valamint le kívánjuk rakni az ofszettechnológia alapjait is. A beruházás tervezett üzembe helyezési ideje: 1980. december 31. Elkészülte után elmondhatjuk, hogy Dombóváron üzemel majd Magyarország legnagyobb ügyviteli nyomtatványokat gyártó és Dunántúl legnagyobb nyomdaüzeme. A beruházás tervezett bekerülési költsége kb. 184 millió forint. — Ahhoz, hogy az új nyomdaüzem zavartalanul termelhessen, intenzíven foglálkoz- nunk kell a szakmunkások biztosításával. Már ebben az évben újabb 60 általános iskolás végzett fiatal jelentkezését várjuk, akiket hároméves tanulási idő alatt gépszedőknek, gépmestereknek, könyvkötőknek képezünk ki. — Az iparitanuló-képzésen felül, messzemenően támogatjuk tehetséges dolgozóink továbbtanulását is, mert csak így tudjuk biztosítani a mai 174 fős kollektívánk létszámának felemelését 333 főre. Ugyanis az üzembővítés után ennyi munkásra lesz szükségünk. Kép és szöveg: MAGYARSZÉKI ENDRE Dunaföldvár fejlesztési lehetőségei (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A közismerten ősi múltú, jó adottságokkal rendelkező Tolna megyei nagyközség Dunaföldvár, a felszabadulást követő évtizedekben sokáig eredménytelenül kereste helyét a Tolna megyei települések hierarchiájában. Az utóbbi esztendőkben — talán bírálatok révén is — jelentős változások történtek Dunaföldvár életében, fejlesztésében, Erről tárgyalt a közelmúltban a Hazafias Népfront nagyközségi bizottsága. Bevezető előadásában Jendrolovics Ferenc tanácselnök elmondta, hogy Dunaföldvár kiemelkedő vonzás- körzet. A közvetlen környezetében megtelepült apró falvak több mint 40 ezer állampolgárát érintő művelődési, iskolai, kereskedelmi szükségleteit elégíti ki. Az elmúlt néhány esztendőben a fejlesztés területén több történt, mint korábban, több évtized alatt. Megépült a „belváros” szennyvízlevezető csatornája. Tízezer embert lát el a községi vízmű ivóvízzel. Minden utcában van már villany. A megye egyik legszebb, legnagyobb forgalmú áruháza működik Du- naföldváron. Uj óvodák révén, szinte minden óvodáskorú gyerek számára van hely. A nagyközség lakossága az elmúlt évben öt és fél millió forint értékű társadalmi munkával segítette elő Dunaföldvár fejlesztését. A tanácselnök, a jövő feladatait ismertetve közölte, hogy sok még a tennivaló. Dunaföldvár közismert sáros utcáiról. Betonjárda sincs még minden utcában. A nagyközség tisztaságáért is sokat kell még tenni. Az idei évben kezdik el az új autóbuszpályaudvar építését A lakáshelyzet javításáért a már közművesített területen több szintes háztömböket építenek. E házak „földszintjén” üzletsorokat alakítanak ki. Dunaföldváron egyre nagyobb az idegenforgalom. A Duna-parton 300 személyes kempinget létesítenek. A már meglévő faházakhoz betonút épül. Mindez kiegészíti a vármúzeum és a várétterem adta lehetőségeket. A község fejlesztésére 1979-ben 18 millió forintot fordítanak. Ehhez a 'lakosság hozzájárulása 5—6 millió forint lesz. (—V.) Útközben a győztesek átsszunk egy kicsit! Próbáljunk az alábbi kérdésekre válaszolni — csak úgy kapásból. Melyik országot illették a következő jelzőkkel: az Indiák védőbástyája, az Újvilág kulcsa, az Antillák gyöngye? Melyik az a tudmány, amelyik az öregedés folyamatának .törvényszerűségét kutatja? Melyik Tolna megyei község lett a településfejlesztési verseny győztese? Nos, sikerült? Ugye, nem is olyan könnyű. Igaz, az Útközben ’78 vetélkedőn résztvevő szocialista brigádoknak nem kellett azonnal megadniuk a választ. A megyei pártbizottság, a megyei tanács, a szakszervezet, a KISZ és a TIT által indított kulturális versengés tavaly márciustól novemberig tartott és idén februárban hirdettek eredményt. A benevezettek minden hónapban megkapták az ajánlást, hogy milyen folyóiratokat, könyveket böngésszenek, milyen műsorokat kísérjenek figyelemmel — aztán várták a Népújságban közzétett kérdéseket. S azok meg is érkeztek. Tavaly augusztusban — többek között — a fent idézett három. A győztes brigád: a Magyar Selyemipari Vállalat tolnai fonógyárának Radnóti szocialista brigádja. S úgy „mellesleg” itt található a második helyezett brigád is — a Babits brigád — és ösz- szesen kilenc selyemgyári brigád jutott az első húsz közé. Szép siker, főleg, ha a számot a megyéből benevezett 268 és a jutalmazott 81 brigádhoz viszonyítjuk. A győztes Radnóti brigád vezetőjével Straubinger Máriával, valamint két tagjával, Steinbach Ferencnével és Böndör Jánosnéval beszélgetésünk közben nem kerüljük meg az úgynevezett kényes kérdéseket sem. — Sokszor bírálják a szocialista brigádok kulturális vállalásait, mondván, formalitás az egész. Elkoptatott közhelyek keringenek például a brigádnaplóba beragasztott színházjegyekről. Mi tagadás, a gazdasági jellegű vállalás jobban mérhető: vagy selejtes a munka, vagy ■nem. Igaz ez? — Nálunk, a Radnóti brigádban pontosan fordított a helyzet, mivel nem vagyunk termelőbrigád: a laborban, a meónál, a termelési osztályon, a technológián dolgozunk. Még 1967-ben a meó- ban alakultunk, s azóta zömében együtt is maradtunk. Mi éppen a kulturális vállalásokban tudunk valami mérhetőt produkálni, régebbi vetélkedőkről egy első, második és negyedik helyezést őrzünk. — Úgy hallattam az „Útközben” során, hogy nem mindig olyan szép a menyasszony, mint amilyennek első pillantásra látszik. Előfordult, hogy — noha a brigád égisze alatt folyt a versengés — valójában csak a brigádvezető és rajta kívül még egy-két ember böngészett ... — Szerencsére ez ránk nem vonatkozik. Mi szétosztottuk egymás közt a feladatokat, mindenki kivette a részét. Gyakran ketten-hárman is válaszoltunk ugyanarra a kérdésre, igaz, az is megesett, hogy mindannyian néztük a Deltát, mégse tudtunk semmi okosat kisütni. — Nehéz kérdéseket állított össze a megyei operatív bizottság? — Hát azt nehéz meghatározni, hogy kinek mi a nehéz. Egy biztos: utána kellett járni a dolgoknak. A problémát inkább az jelentette, hogy a visszajelző hiányzott, ritkán közölték velünk a helyes válaszokat. Az sem éppen szerencsés, ha olyan könyvet ajánlanak elolvasásra, ami még a megyei könyvtárban is csak egy-két példányban lelhető fel. — Milyen a brigádtagok iskolai végzettsége? — A hat elemitől a főiskoláig terjed. Zömében általános iskolai végzettséggel, szakmunkásbizonyítvány- nyal és persze érettségivel rendelkezünk. Akad köztünk, aki éppen az „Útközben” hatására bátorodott fel és vágott neki — sikerrel — a szakmunkásvizsgának. — Tizenkilenc lány és asz- szony azzal töltötte a szabad idejét, hogy — hivatalosan fogalmazva — kulturális brigádvállalásainak tett eleget. Mit szóltak hozzá a férjek és a családtagok? — A brigád átlagéletkora 43 év, a legfiatalabb 19, a legidősebb 54 éves. Ebből következik, hogy általában kisgyerekek még vagy már nincsenek. A férjek pedig már megedződtek. Szinte minden brigádtag betölt valamilyen funkciót, ha mást nem, szülői munkaközösségvezető az iskolában. De a mi brigádunk tagja a szakszervezeti kultúrfelelős, a gyári KISZ- titkár, az üzemi könyvterjesztő, aztán van szakszervezeti és pártbizalmi, vöröskeresztes és így tovább. — Térjünk vissza az Útközben ’78-hoz. Honnan ered a selyemgyári brigádok jó szereplése? — A hatvanas évekig működött a gyárban színjátszó csoport, zenekar, népi tánccsoport. Az irodalmi színpad ma is él. Talán ebből táplálkozik a kulturálódási igény. — Az Útközben ’78 első díj 2500 forint, amely kulturális célokra fordítható. Tulajdonképpen nem nevezhetjük nagy nyereménynek ... — Egyáltalán nem baj, sőt! Itt az igazi nyeremény a megszerzett tudás, a felcsipegetett műveltség, tájékozottság. — A szokásos zárókérdés: mit szeretnének hozzátenni az eddigi beszélgetéshez? — Csak azt, hogy legyen még sok ilyen vetélkedő! A tolnai Radnóti brigád ezen kívánsága máris teljesült. A selyemgyárból tizenharmad magukkal ismét beneveztek — az Útközben ’79- re, a tapasztalatok alapján egy kissé módosított megyei vetélkedőre. A műveltségnek valóban nincs végállomása, mindig csupán útközben lehet az ember. Jó szereplést, jó utat valamennyi résztvevőnek! KOVÁCS MÁRIA w Végh József né kéziszedő munkában
