Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-10 / 34. szám
1979. február 10. rtÉPÜJSÁG 3 A Minisztertanács tárgyalta flz építő- és építőanyag-ipar fejlesztése Németkér Új egészségügyi iitézméiy A kormány azokat a rövid és hosszú távú állami intézkedéseket foglalta munka- programba, amelyek az MSZMP Központi Bizottságának az építő- és építőanyagipar helyzetéről és továbbfejlesztésének feladatairól hozott múlt év október 12-i határozata végrehajtását szolgálják és központi döntést igényeltek. A tennivalók egy része ugyanis nem egyedül az építésügyi tárcára tartoznék, hanem más ágazatoknak, valamint a népgazdasági tervezésnek is munkát ad és központi szabályozást igényel. A közös intézkedések alapvető célja az építési feladatok és az építőipar teljesítőképessége közötti összhang megteremtése. A beruházási munka irányításának, szervezésének korszerűsítése érdekében — idén és a jövő évben — növelik a beruházók, a tervezők és a kivitelezők felelősségét és érdekeltségét a legcélszerűbb beruházási program összeállításában, az ütemtervek késedelem nélküli teljesítésében. A megfelelő érdekeltségi és jogi keretek kialakításával ösztönzik a fő- vállalkozás és a generálkivitelezés szélesebb körű elterjesztését. A tanácsok támogassák a területükön működő építőipari szervezetek működésének, fejlesztésének összehangolását. Javítsák a komplex lakásépítési feladatok előkészítését, hogy időben jussanak szabad munkaterülethez az építők. Intézkedéseket irányoztak elő az építő- és építőanyag-ipari dolgozók lakás- és munkásszállás-helyzetének javítására és arra, hogy a lakóhelyüktől távol élő munkások lehetőleg az állandó munkahely környezetében te- leDedjenek le. Megvizsgálják azokat a lehetőségeket, amelyek kiaknázásával építő- és építőanyag-iparunk nagyobb arányban kapcsolódhat be a nemzetközi munkamegosztásba, a komplett ipari technológiák és létesítmények exportjába és megteszik a szükséges intézkedéseket is. A hosszabb távra szóló intézkedéseknek megfelelően az 1981—1990 évekre ki kell alakítani a komplex építésiparosítás műszaki-gazdasági fejlesztési koncepcióját. Meg kell határozni az úgynevezett rendszerelvű építés széles körű kiterjesztésének feladatait. Hasonló programot kell készíteni épületvagyonunk megóvásának korszerűsítésére. Az építés ipari hátterének hosszú távú fejlesztési koncepciójában meg kell határozni a kohászat, a gépipar, a vegyipar, a könnyűipar és a faipar fejlesztésének feladatai közül azokat, amelyek teljesítése meggyorsítja az építésben használt termékek gyártmány- és gyártásfejlesztését, javítja áruik minőségét. Mindez együttesen lehetővé teszi, hogy az igényekkel összhangban elegendő menynyiségű terméket szállítsanak az építőknek. Hosszú távú programok készülnek az építőanyag-gyártás, -szállítás, a termelőeszköz-kereskedelem, az építésgépesítés, a technológiai szerelés összehangolt fejlesztésére is. Ezeket a feladatokat a hatodik ötéves terv kidolgozásában már figyelembe veszik. A népgazdasági tervezés megalapozza az ország indokolt építési igényeivel összefüggő építőipari fejlesztést, az építési kapacitások 'egyenletesebb terhelését. A szükségletek és a kapacitások területi összhangját azonban csak a különböző szervek és az építővállalatok együttműködésével lehet kialakítani. A párthatározat végrehajtásában természetesen magára az építésügyi ágazatra hárul a legtöbb feladat. Ennek megfelelően az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium is kidolgozta intézkedései tervét. Ebben fontos szerepet kap az építésiparosítás fejlesztési koncepciójának elkészítése. Az ellenőrzés, a technikai fejlődéshez igazodó differenciált vállalati szervezeti formák kialakítása és a partnerek közötti együttműködés javítása. A minisztérium erősíti munkakapcsolatait az együttműködésben érdekelt társminisztériumokkal, főhatóságokkal, a területi állami és politikai szervezetekkel. Korszerű egészségügyi intézménnyel gyarapodott Németkér. A község lakói nemrégen vették birtokukba azt az épületet, amelyben orvosi rendelő, egészségház és orvoslakás található. A központi fűtéssel felszerelt épület másfél milliós költséggel épült. Az ösz- szegből negyedmillió a lakosság által végzett társadalmi munka javára írható. czakó Kérdések és kívánságok Bonyhád új szerepben Két jelentős változással köszöntötte a megye az 1979-es évet: városi rangot kapott Paks és megszűnt a bonyhádi járás. Helyébe egy új — Dombóvár viszonylatában már ismert és jól funkcionáló — közigazgatási rendszer, a városkörnyék lépett. Mi tette szükségessé a változást? A bonyhádi járás városkörnyékké való átalakítása a közigazgatás országosan mintegy 15 éve folyó továbbfejlesztésnek eredménye. Az átszervezésre az ad lehetőséget, hogy Bonyhád városnak gazdasági, kulturális vonzása van a környező településekre. Mit jelent a régihez képest az új rendszer Bonyhádnak? A város és a városkörnyéki községek fejlesztéseit a jövőben összehangoltan végzik. A bonyhádi művelődési központ elkészülése után például városkörnyéki feladatokat is ellát. Ez egyben azt is jelenti, hogy a város környéki községekben nem kell beruházást kezdeni új közművelődési intézmények létrehozására. A város és környéke fejlesztési terveit a város környéki koordinációs bizottság végzi, melynek elnöke a városi tanács elnöke, s tagjai a községi tanácselnökök és a városi tanács munkatársai. Igazgatási területen a városi tanács ellenőrzést, felügyeletet gyakorol a községi tanácsok szakigazgatási szervei felett, ugyanakkor a községi tanácsok megőrzik önállóságukat. Az új szerep új szemléletet követel. A várospolitika tág értelmezést kapott, kibővül a hozzátartozó községekkel. A jövőt ennek szellemében kell tervezni. A közigazgatási átszervezés szerint Hőgyész és társközségei — Kalaznó, Dúzs, Mucsi — a tamási járáshoz kerültek. Zomba, Kéty, Felsőnána, Murga pedig a szekszárdi járáshoz. így Bonyhád város és környékét nyolc helyi tanács húsz települése alkotja. A megszűnt járási hivatal apparátusának egy részével megnövekedett városi tanács két épületben helyezkedik el. A városi tanács új épületében maradt az elnökség, a titkárság, az igazgatási, a műszaki osztály, a terv- és munkacsoport, valamint a testnevelési és sportfelügyelőség. A volt járási hivatal épületébe költözött az egészségügyi, a művelődési, a termelés- és ellátásfelügyeleti és a pénzügyi osztály. Ebben az épületben maradt a KÖJÁL, s itt kapott helyet a lakásépítő és fenntartó szövetkezet is. Ide költözik rövidesen a statisztikai hivatal, a népi ellenőrzési bizottság pedig hetente egy alkalommal itt tart majd fogadóórát. Február 12-én, délután 6 órakor, a 3. számú általános iskola épületében elkezdődnek Szekszárdon a tanácstagi beszámolók. Horváth József, a 10. számú, Horváth János, a 12. számú és Kercser Endre a 15. számú körzetek tanácstagjai állnak választóik elé azzal a feladattal, hogy számot adjanak tevékenységükről. Ez a tanácstagok részéről nem szívesség, hanem törvény előírta kötelesség. A választópolgárok részéről... ? Nos, elégedjünk meg egyelőre azzal, hogy a tanácstagi beszámolók végighallgatása, sőt az azokon való tevékeny részvétel se rejt magában szívességelemeket. Az önigazgatás egyik lehetséges formájáról van szó, nemcsak a tettek számonkérése terén, hanem abban is, hogy a beszámolók során hely és alkalom kínálkozik az együtt gondolkodásra: — természetesen közérdekből. Az évek során már nem egy tanácstagi beszámolót hallgattunk végig, részben újságírói, részben választó- polgári minőségünkben. Voltak köztük élményt nyújtóan, kiemelkedően jók és voltak olyanok, melyek idején a teremben nemcsak a cigaretta- füstöt lehetett vágni, hanem átvitt értelemben az unalmat is. Az nyilvánvaló, hogy se egyforma felkészültségű, se szókészségű nem lehet mindenki. Az se biztos, hogy minden tanácstagi beszámolót az egész város problémáit összefogó, elvi és meglehetősen sztereotip szöveggel kell kezdeni. Nagyon valószínű, azonban, hogy a múltban nem e körül volt a fő hiba és őszintén reméljük, hogy a most kezdődő beszámolók idején egyre kevésbé is lesz az. Számlálhatatlam esetben hallottunk olyan kifogásokat, viszonylag apró és egy-egy utca öszefogásával megoldható problémák felmerültekor, hogy „Miért nem csinálta meg a tanács?” A „TANÁCS” csupa nagybetűvel, ilyenkor valami teljesen elvont fogalommá, jótékony Mikulássá, az „Állam Bácsi” helyi letéteményesévé válik. Az esetek többségében a kérdéseket úgy is lehetett volna fogalmazni, hogy „Miért nem csináltuk meg együtt?” Másként fogalmazva: a tanácstag kárhoztatható, ha közgondokra nem hívja fel az illetékesek figyelmét, de szerintünk legalább annyira, ha nem igyekszik közös összefogást szervezni (amikor ez lehetséges) azok megszüntetésére. Másként érzékeltetve a lényeget: nagy probléma a szemét összeszedése, de az sókkal nagyobb, hogy egyáltalán miért szemetelünk. A soron következő tanácstagi beszámolók közt bizonyára sok lesz, melyen az együtt' gondolkodás és együttműködés példáit lehet felhozni. Jó lenne, ha a jövőben még több ilyen lenne. O. I. Festő portré Nem tudom másképpen fogalmazni: köpés a tekintete ennek a szőke hajú, dinamikus mozgású fiatalembernek. Mintha magában mosolyogna azon is, amit kérdezek tőle, meg azon is, amit válaszol. Tulajdoniképpen nem csoda, ha nem tudja egészen komolyan venni témánkat: arról beszélgetünk Saáry Zoltánnal, hogy miként lett festő. Ez a „cím” pedig még olyan friss, hogy jószerint hozzá sem tudott szokni. — „Inkognitóban” adott be néhány képet a Tolna megyei amatőr képzőművészeti stúdió őszi kiállítására. A nevén kívül senki semmit nem tudott Saáry Zoltánról, áki a zsűri véleménye szerint „égből pottyanása” alkalmából máris tehetséges, ígéretes művekkel jelentkezett. Hány éves? — 1946-ban születtem. — És csak most kezdett el festeni? Vagy más oka van, hogy eddig nem mutatkozott be a nyilvánosság előtt? — Festeni tíz éve kezdtem el, de rajzolni sokkal korábban. Nem is tudom, mikor. Amikor először került ceruza a kezembe. Ösztönös tulajdonságom, mindig fut a kezem, rajzolgatok. Olaj festéssel — ahogy mondtam — tíz éve kezdtem el bíbelődni, azóta rendszeresen festek. A képek nagyobb részét elajándékoztam, rokonoknak, barátoknak: szóval nem titkoltam, hogy mivel töltöm az estéket. Igaz, pályázatra nem adtam be korábban semmit. Nem hiányzott a nagyobb nyilvánosság. Mivel autodidakta vagyok, korai képeimen elég sok a technikai bizonytalanság, amit én magam is pontosan láttam. Nem lett volna értelme ezekkel a képekkel előállni. — Most már biztos volt a dolgában? — Nem ez volt a „motívum”... Az embernek néha szüksége van rá, hogy lépjen egyet, hogy kipróbálja magát. — Mondana valamit önmagáról? — Szekszárdon születtem, a Kálvin-téren laktunk. Azóta is vissza-visszajárokarra a környékre, megnézem a régi házunkat. Hatéves karomban költöztünk el Szekszárd- ról, azóta Kaposváron élek. Gimnáziumban érettségiztem, később építésztechnikusi Oklevelet szereztem. Jelen_ leg BM-dolgozó vagyok, építész. Saáry Zoltán — Kaposváron él. Az emberben felmerül a kérdés: vajon miért nem ott mutatkozott be, mint festő? Ne haragudjon a rosszmájúságért: Szekszárdon kisebb volt a rizikó...? — Nem haragszom, logikus a gondolatmenet... De másról volt szó. Kaposvárott nem hallottam ilyen jellegű pályázatról, és abban a városban — úgy éreztem — nem veszik komolyan az amatőr képzőművészeket. Rokonokhoz, barátokhoz sokat járok Szekszárdra, ők biztattak, hogy közeledjem az itteni stúdióhoz. Végül is nekem sem volt jó, hogy senki hozzáértő nem látta a munkáimat, és a környezetemben senki sem volt, akivel az esetleges technikai problémáimat megbeszélhettem voLna. 'Az őszi pályázatra beküldött képeim alapján felvettek a Tolna megyei amatőr képzőművészeti stúdióba, és bár hamarosan Kaposvárott is bemutatom majd egy kiállításon képeimet, festőként maradok a szekszárdiak között. — Klingl Józseffel közös szekszárdi kiállításán, amit januárban láttunk, az olaj- festmények mellett grafikákat is bemutatott. Melyik a kedvesebb műfaj? — Amit csinálok, az számomra minden kedves, különben nem fognék hozzá. Valaki azt mondta — a képzőművészethez értő ember—, hogy mintha ketten készítenék a képeimet: egyik a festményeket, másik a rajzokat. Még most is gondolkodom ezen az állításon, ami őszintén szólva meglepett. Azt tudom, hogy másfajta inspirációkra festek, másra rajzolok, de azt hiszem, ez természetes, mindenkivel így van. Festeni főleg a tájélményeim kifejezésére szoktam. Talán amiatt lettem építész is, mert nagyon vonzanak a házak. A házaik beszélnek: építőkről, a benne élőkről, a környezetről... Nemigen tudom szavakkal kifejezni mi mindent jelentenek számomra. Persze, nem mindenfajta ház. Egy több emeletes, modern szerkezetű épület mint építészt érdekel, mint festőt, nem. — Hadd térjek vissza még egy kis időre arra a bizonyos „égből pottyanásna”. Az ember kamaszkorában, a felnőttkor elején küszködik az önkifejezés, az önmegvalósítás vágyával, akkor gyötrik leginkább a kétségek saját képességeit illetően. Szinte természetes, hogy akkor keresi a választ: érdemes-e, kelt-e — tegyük föl —, festészettel foglalkoznia? — Ha az ember éhes, eszik. Mióta csak emlékszem, így, ilyen ösztönösen csillapítottam vágyamat, hogy rajzoljak, fessek. Nálam mindig erről volt szó: szenvedélyről. — És most? — Az embert megváltoztatja a megváltozott helyzet... Én nem neveztem magam, nem is gondoltam semminek, amatőrnek se, festőnek sem. Hallom, mások vitatkoznak: amatőr festő vagyok vagy egyszerűen festő...? Különös érzés. Élek, dolgozom tovább ugyanúgy, mint eddig. VIRÁG F. ÉVÁ Fotó: komáromi
