Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-06 / 30. szám

2 NÉPÚJSÁG 1979. február 6. Letartóztatások Iránban Az elmúlt két napon Irán­ban mintegy száz politikai személyiséget tartóztattak le, köztük volt minisztereket, valamint ellenzéki politiku­sokat. Teheráni, jól tájéko­zott források szerint a letar- tóztatási hullám legújabb ál­dozatai között van Ali Sza- jed Dzsavadi, a januárban alakult „Mozgalom” nevű, el­lenzéki politikai párt vezető­je, aki egyben Irán egyik legismertebb írója is. A le­tartóztatottak többsége ellen általában az a vád, hogy „korrupciós botrányokba” keveredtek. Abióta a hosszú száműze­tés után ismét Teheránban tartózkodó Khomeini ajatoí- lah szombati sajtóértekezle­tén bejelentette „iszlám kor­mányának” küszöbönálló megalakítását, Baktiar mi­niszterelnök több ízben le­szögezte meddig hajlandó el­menni a síita vezető tevé­kenységének engedélyezésé­ben. Vasárnap esti rádiónyi­latkozatában a kormányfő is­mét hangoztatta, hogy „Irán­nak csakis egy kormánya le­het” és — mint mondotta —, szó sem lehet arról, hogy Róma, Simó Endre, az MTI tudósítója jelenti: Szülőföldjén, Szardínián mondott vasárnapi beszédé­ben Enrico Berlinguer, az Olasz KP főtitkára élesen bírálta a kereszténydemokra­tákat amiatt, hogy „néhány idegen ország” intelmei sze­rint alakítják politikájukat. „Nem fogadható el, hogy Hétfőn virradóra összecsa­pások robbantak ki egyrészt libanoni erők és palesztin egységek, másrészt jobbolda­li milíciák között. A leghe­vesebb harcok Nabatieh és a jobboldal birtokában lévő Madzsajun város térségében folytak. Fegyveres harc robbant ki Bej rútban is az arabközi bé­kefenntartó erők és a jobb­Khomeini „valódi ellenkor­mányt” hozzon létre. Nyilatkozatában a kor­mányfő egyidejűleg súlyt he­lyezett arra is, hogy hangoz­tassa „megbékélési” hajlan­dóságát Khomeinivel. Kho­meini azonban eddig eluta­sított minden kompromisz- szumot. Baktiar tehát ellenáll, s ellenállhat, mert a hadsereg minden jel szerint őt támo­gatja. A polgári ellenzék ve­zetője, Karim Szandzsábi is megerősítette: Khomeini erő­feszítései a tábornokok meg­nyerésére eddig nem jártak sikerrel. Hétfő délutáni sajtóérte­kezletén Khomeini ajatollah bejelentette, hogy Mehdi Ba- zargant, egyik közeli munka­társát jelölte ki ideiglenes kormányának elnökévé és felkérte a kormány megala­kítására. A sajtókonferencián Kho­meini ismét követelte a Bak- tiar-kormány lemondását. Az isztám kormány elnöke kinevezésének hírére reagál­külföldi kormányok döntse­nek arról, milyen pártokból tevődjék össze az Olasz Köz­társaság kormánya” — je­lentette ki a keresztényde­mokratákra és Itália nyuga­ti szövetségeseire utalva. Sík- raszállt az OKP-t is magá­ban foglaló kormánykoalíció mellett. oldali milíciák között. A két felet elválasztó „zöld vonal” mentén a békefenntartó erők Szíriái egységei nehéztüzér­séggel válaszoltak a jobbol­dali támadásra. A bejrúti saj. tó hétfőn közölte, hogy az izraeli hadiflotta egységei vasárnap a fővárostól délre ismét behatoltak Libanon felségvizeire. A Kajhan című teheráni napilap hétfőn idézte a had­sereg szóvivőjét, aki cáfolta, hogy az ország katonai ve­zetői kapcsolatban állnak Khomeinivel. A cáfolat közzétételével egyidőben a Reuter teheráni katonai forrásokra hivatkoz­va azt jelentette, hogy a val­lási ellenzék vezetője elnyer­te több ezer olyan katona­tiszt támogatását, akik ko­rábban nyugállományba vo­nultak, avagy eltávolították őket a hadseregből, mert szembenálltak az uralkodó­val. va Baktiar kormányfő azon­nal kijelentette: „Iránban csak egyetlen kormány létez­het”. Hangoztatta, hogy az ország és a törvényes ha­talom egyaránt oszthatatlan. Arra a kérdésre, vajon letar­tóztatja-e Mehdi Bazargant, az ideiglenes kormány elnö­két, Baktiar azt válaszolta: más az, ha csak szavakra szorítkozik, és ismét más, ha cselekszik is. PANORÁMA PRÁGA Lubomir Strougal csehszlo­vák miniszterelnök hétfőn reggel repülőgépen Líbiába utazott hivatalos, baráti láto­gatásra, amelyre Abdussza- lam Dzsallud, a Líbiai Álta­lános Népi Kongresszus fő­titkárságának tagja hívta meg. Látogatása folyamán a líbiai vezetőkkel a két or­szág politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatainak to­vábbi, minden irányú elmé­lyítéséről fog tárgyalni. MOSZKVA Moszkvában hétfőn meg­nyílt a szovjet—amerikai tu­dományos-műszaki együtt­működési vegyes bizottság VI. ülésszaka. A tárgyaló küldöttségeket Vlagyimir Ki­rillin, a Szovjetunió mi­nisztertanácsának elnökhe­lyettese, a Szovjetunió Tudo­mányos és Műszaki Állami Bizottságának elnöke, illetve Frank Press, az Egyesült Ál­lamok elnökének tudomá­nyos és műszaki tanácsadója vezeti. DIVSZ­akcióprogram Dortmundban az 1979. évi akcióprogram elfogadásával véget ért a DÍVSZ végrehaj­tó bizottságának ülése. Az egy évvel ezelőtt Ber­linben megtartott X. közgyű­lés szellemében a Demokra­tikus Ifjúsági Világszövetség továbbra is három fő terü­letre összpontosítja tevé­kenységét. Ezek: a béke és a leszerelés; az antiimperialis- ta szolidaritás; valamint az ifjúság jogai. A végrehajtó bizottság felvette a DÍVSZ tagszervezetei közé a Mo­zambiki Ifjúsági Szervezetet és az Afganisztáni Ifjúság Népi Szövetségét. ' Algéria Népszavazás Algír, Fodor György, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: A Szaharában fekvő 11 al­gériai faluban már hétfőn megkezdődött a népszavazás Bendzsedid Sadli köztársa­sági elnökjelölt személyéről, s javában szavaznak a Fran­ciaországban élő algériaik is. Az előrehozott szavazásra — főként a déli vidékeken— azért volt szükség, mert a si­vatagban élő nomád törzsek véleményének megkérdezése több időt és szervezést igé­nyel. A jelek szerint nemcsak a köztársasági elnök személyé­ről lesz szó február 7-én. Az Algériai Dolgozók Általános Szövetségének (UGTA) or­szágos titkársága felhívást intézett minden dolgozóhoz, hogy február 7-ét tekintsék a'kciónapnak és tömegesen járuljanak az urnákhoz, rész­vételükkel tegyék le a voksot nemcsak a köztársasági el­nökre, áe az FLN-kongresz- szus eredményeire az ott megjelölt út folytatására is. Az alkotmány szerint az új köztársasági elnöknek még azon a héten hivatalba kell lépnie, amelyen a népszava­zás résztvevőinek többsége igent mondott. Az elnöki eskütétel és be­iktatás csütörtökön vagy pénteken várható. KHOMEINI ELLENKORMÄNYT NEVEZETT KI Berlinguer beszéde összecsapások Libanonban Mint annyi sok mohamedán országban, korábban Afga­nisztánban is másodosztályú polgárnak számítottak a nők. A forradalmi kormány számos intézkedést tesz a nők fel- emelkedése érdekében. Az egyik legjelentősebb tépés: ki­nyitották a lányok előtt az iskolák kapuit, s a felnőtt asz- szohyok számára is írás-olvasás tanfolyamokat szervez­nek. A képen: óra a jalalabadi leány-középiskolában. (MTI Külföldi Képszolgálat — KS) Afganisztáni változások Afganisztán sok nemzetiségű ország, ahol a legutóbbi időkig a mohamedán vallás évezredes szigorú törvényei ural­kodtak. A forradalom élcsapata, az Afgán Demokratikus Nép­párt a társadalom általános átalakítását tűzte ki célul. Ezt természetesen csak fokozatosan lehet végrehajtani: az or­szágban még erősek a múlt erői. Az égbe nyúló hegyek országa, Afganisztán a változások korát éli. A tavaly áprilisi forradalmi fordulat új távlatokat nyitott a félfeudális törzsi kötöttségek között ,élő lakosság előtt. Az afgán nép számára óriási jelentőségük van az új for­radalmi intézkedéseknek: eltörölték a parasztok és földbérlők adósságait, nemzeti ellenőrzés alá vették a nagytőkét, meg­indították az ország ásványkincseinek feltárását, harcot kezd­tek az írástudatlanság ellen. A legutóbbi időben pedig meg­kezdődött a földreform is. Ma Afganisztán egyik legfontosabb exportcikke a szárí­tott gyümölcs. A földreform keretében a nincstelen pa­rasztok földhöz jutnak és segítséget kapnak ahhoz, hogy szövetkezeteik korszerű termelési módszereket honosít­hassanak meg. A képen: mandarinszüret Nangrahar me­gye egyik gazdaságában, amely jelentős szovjet segítség­gel létesült. Az egyik legégetőbb gond Kabul főváros lakói számára — a lakáshiány. Az új forradalmi kormányzat jelentős erő­feszítéseket tesz, hogy a legjobban rászorulók mielőbb otthonhoz jussanak. A képen: a Kayakaran Mena új ka- buli lakónegyed építésén dolgozó önkéntes munkások pi­henő közben. Eloltották a lángokat Előkészületek a zsanai gázkitörés elfojtására A sikeres vasárnapi elő­készület után hétfőn ered­ménnyel járt a zsanai gáz­lángoltás. A mintegy 40 mé­ter magasra felcsapó láng­oszlopok 9 óra 10 perckor aludtak ki a nagy erejű — az összes vízágyú és a két turboalk'tív generátor keltet­te — víz- és speciális vegyi­anyaggal kevert légsugarak­tól. A kétszáz atmoszféra nyomással ömlő gázt a várt­nál nagyobb körzetbe teríti a szél, ezért rendkívüli biz­tonsági intézkedést léptettek életbe. A honvédség és a rendőrség bevonásával a biz­tonsági sáv mögé terelik a forgalmat, s közben állandó­an mérik a levegő gáztelí­tettségét. A gázlángok eloltása után megkezdődött az előkészület az ömlő energia elfojtására. Képmagnóra veszilk az kút, illetve az azon lévő kitörés­gátló beillesztésének helyét és a menetek állását. Ezután kerülhet sor arra, hogy a speciális felkészültségű szak­emberek, megfelelő bizton­sági intézkedések után, megkezdjék munkájukat az aknában. (MTI) Üzemszerű villamosenergia-szál lítás a 750 kilovoltos távvezetékben Befejeződtek az üzemi pró­bák és az úgynevezett pár­huzamos járási kísérletek a Szovjetunió egyesített villa- mosenergia-rendszere, vala­mint Bulgária, Csehszlová­kia, Lengyelország, Magyar- ország, az NDK és Románia együttműködő viilamosener- gia-rendszerei között a Viny- nyica—albertirsai 750 kilo­voltos távvezeték segítségé­vel. A sikeres próbák ered­ményeként hétfőn 4 óra 50 perdkor a 750 kilovoltos táv­vezetéken megindult az üzemszerű villamosenergia­szállítás az előzetesen meg­kötött szerződéseknek meg­felelően a magyar, a cseh­szlovák és az NDK-beli ener­giarendszerek részére, ezál­tal javítva villamosenergia­mérlegüket. Az eddigi terv­szerű szállításokon túlmenő­en a magyar—szovjet 750 kilovoltos távvezeték üze­meltetése az idén Magyaror­szágnak 300, Csehszlovákiá­nak és az NDK-nak 125— 125 megawatt többletenergia­importot tesz lehetővé. Ugyanakkor Bulgária, Len­gyelország és Románia ener­giarendszereiben is jelentő­sen növelik a villamosener- gia-fogyasztók ellátásának biztonságát. Ben ke Valéria látogatása a főváros V. kerületében Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szer­kesztő bizottságának elnöke hétfőn látogatást tett a fő­város V. kerületében. A ke­rületi pártszékházban Bor­bély Gábor, a belváros párt- bizottságának első titkára adott tájékoztatást a pártélet időszerű kérdéseiről, minde­nekelőtt a vállalatok párt- szervezetei által készített cselekvési programok tartal­máról, s a most zajló beszá­moló taggyűlések eddigi ta­pasztalatairól. Ezután a Politikai Bizott­ság tagja felkereste a Divat­áru Nagykereskedelmi Vál­lalat központját. Benke Valéria végül az V. kerületi tanácsnál kerületi aktíván tartott tájékoztatót a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseirőL (MTI). Teng és a piros lámpa Hétfő esti kommentárunk. Teng Hsziao-ping még az Egyesült Államokat járja (kü­lönféle üzleteket köt, amelyekkel kapcsolatban amerikai pénzügyi körök homlokráncolva kérdik, miből fizet majd?) és nem is csinál titkot abból, hogy ezt az útját diadalútnak tart­ja. Mivel elsődleges célja az volt, hogy az amerikai vezetést szovjetellenes szólamokra késztesse, elégedettsége nem is tel­jesen alaptalan. Arbatov professzor, a neves szövet Amerika-szakértő nem véletlenül figyelmeztetett arra, hogy bizony „a házigazdák magatartása nem volt sem kifogástalan, sem hasznos”. A professzor a londoni Financial Timesnek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy Peking nem egészen sikertelenül pró­bálja belerántani a Nyugatot, főleg Washingtont egy élesen szovjetellenes politikába. A jelek szerint Teng is ezt érzi és ettől vérszemet kapott. Bejelentette, hogy néhány nap múlva Japánba utazik. Nyil­ván a felkelő nap országában akarja folytatni azt, amit egye­lőre az Egyesült Államokban abba sem hagyott. Veszélyes útján azonban most félreérthetetlenül és jól láthatóan fel­villant egy figyelmeztető piros lámpa. A látogatás hírére a japán külügyminisztérium hivatalo­san úgy nyilatkozott, hogy Japán nem hajlandó részt venni valamiféle Teng által kovácsolt szovjetellenes nemzetközi szövetségben. „Jóllehet Japán a Kínával való kapcsolatok elmélyítésén fáradozik, a kétoldalú viszony nem ápolható egy harmadik ország rovására és kárára” — hangzik a nyi­latkozat. Úgy tűnik tehát, hogy Tokió, amely a közelmúltban maga is meglehetősen veszélyes és kritikátlan közeledésbe kezdett Pekinggel, mérlegelte az amerikai látogatás nemzetközi — és nem utolsósorban szovjet — visszhangját és levonta ebből a szükséges következtetéseket. A Tokióban felvillant piros lámpa talán kijózanítóan hat bizonyos kínai — és amerikai — körökre. Ennek a lámpának a fényénél jól látható és értelmezhető a mostani japán állás- foglalás legjelentősebb mondata, amely így hangzik: „Japán nem óhajt a kínai világstratégia eszközévé válni”. HARMAT ENDRE

Next

/
Thumbnails
Contents