Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-04 / 29. szám
IO wEPÜJSÄG 1979. február 4. SZIKRA JANOS: Csend KÁZMÉRNAK: Húsomba méreg rakódik, cigarettázom. Ingem kigombolódik, belülről fázom. Idegem inga, jojózik földié az álom. Halott nagynénim szólít, élőnek látom. Hajamba homály fonódik, ülök, hallgatok. Szép kis ügy, könnyen bolondít akié nagyok. Este van, régen is ettem, megvacsorázom. Ágyat bont üres szívemben saját hiányom. Napozó Kincses Mária szobra------------T------------------------------1 . BEVEZETÉS — Családunk férfi -tagjai abnormálisán viselkednek harmincadik életévük előtt — mondta Toll-asi nagynénje, és a konyha felé indult, hogy valamiféle gyógyító ennivalót készítsen a másnapos Tollasinak. 2. (KÉT ÉVVEL KÉSŐBB) Megérkezett a harmincéves kor, s Tollasi valóban -letett az abnormális viselkedésről, no, nem jobb belátásra térve, hanem... Elfáradt. Néha kimerült gátfutóhoz hasonlította magamagát, alki roggyántan botorkál egyik gáttól a következőig, valahogy még veszi az akadályt, aztán tovább tántorog, de unja már a gátakadályokat, jobb lenne a pálya szélén pihenni és közönyös tekintettel figyelni az újabb versenyzőket. 3. ELVIRA Az egyik átlagosnál magasabb akadályban Tollasi megbotlott, elvesztette az egyensúlyát és elterült a gát tövében. Az akadályt Elvi- ránák hívták, fekete haja volt és tintakék szeme; foglalkozására -nézve kékharisnya, jövedelmét levélfordítói és magántanítói tevékenysége adta; sza-bad óráiban rajongó -leveleket írt fiatalkorú költőknek. Kapcsolatuk valahányadik napján moziba menték. Romantikus filmet láttak, amelyben a főhős (Victor) szabadcsapatot szervez a hódító lovagrend ellen, és szerelme (Jadviga) hűséggel Sorozatunkban legjelentősebb XX. századi klasszikusainknak az 1918—19-es magyarországi forradalmakban betöltött szerepét villantjuk fel egy-egy művükkel és rövid tanulmánnyal; kezdve a sort Ady Endrével, akinek az életműve a század eleji progresszióra gyakorolt hatásával ia forradalmak előkészítője volt, s befejezve Nagy Lajos írásával, amely hűen tovább őrizte a 20-as években a forradalmi gondolatat. BABITS MIHÁLY: MÁJUS HUSZONHÁROM RÁKOSPALOTÁN (1912) 1. Pest utcái között rohanó nép, puskalövések, rendőr, tört üvegek, népszava, forradalom. Én egyedül tehetetlenül itt számlálom a percet nincs hír, nincs újság, villanyosom megakadt. Néma falun lakom én, hol még az ebek sem ugatnak, nem bőgnek -tehenek, még a malac se visít. Nádas eresznek alatta topázszemű tengericső csügg. Hószínű fal, kék árny. Csend, csak a fecske csicserg. Csak ha a villanyos átrohan itt (és mint a tehén bőg) sejteni a város szörnyeteges közeiét. Ám most -alszik a táj: egy döglött villanyos állong. Ó bús villanyosom! bús ez a néma világ! Bús e méla falún az üres sínekre merengni. Ö jövevény sínek, visztek-e még ma tovább? Visztek-e még ma odáig, ahol most csörren az ablak, hol most csorran -a vér, forran -a forradalom? hol zajgó -tömegen most úr a néma Petőfi s sarkra az Eszme kiáll isteni rima gyanánt; hol tán míg írom ezt, Magyarország nagy betegágyán vér és -kínok közt megszületett a Jövő. 2. Ö te Jövő, aki jössz és senkise sejti, hogy itt vagy; jössz és senkise lát; jössz sűrű fátyol alatt, mit hoztál, idegen? mit, mit viszel el? van-e célod vagy boros emberként ingatod útaidat? Ah, boros is vagy már ezer őrült eszme borától. Álmodsz s kóros vágy szennyezi álmod izét! Álom vagy magad: a múlt álma, kihalni szeretne, s sír, hogy mindene fáj, s nem lehet így betegen. Jöjjön -az elhazugult életre halálos igazság,-lesben az utcákon álljon a kósza halál: minden mindegy már! Zúgjon fel -a tengerek alja! hányódjon fel a geny! jöjjön a forradalom! Jöjjön a barbárság! jöjjön legalább az igazság, annyi hazugság és elmúl atások után! Jöjjön -a lázálom, mely minden bűnt kibeszél majd: egynek mondja: „Jogok gyáva barátja, remegj!” Másnak: „Ajkaidon kopott szó lett a szabadság! s szíved zsarnok volt, öklöd rossz kalapács”. Másnak: „Ál,nőkul és önzőn fogtál kezet: íme véres -lett a -kezed: moshatod a kezedet!” Mindnek: „Félre vakult csökevény, s ti koholt ideálok! Nem játék a világ! Látni, teremteni kell”. „...Sarkra az eszme kiáll” Magyar írók a forradalomban Babits és Ady Ezt a verset, amely "1912. június elsején jelent meg a Nyugatban és mindjárt másnap a Népszavában is, meglepetéssel olvashatták a Nyugat olvasói. (Nem voltak sokan, főképp -a fiatal művészek, tudósok, és a polgári értelmiség elitje Budapesten, a nagyobb vidéki városokban, továbbá annak a magyar reakciónak a vezető várja őt a fából ácsolt udvarházban. Nagyon szép-történet volt, és a meglepetés: a főhős erősen hasonlított Tollasina. A főhősnő pedig Elvirára emlékeztetett, hosszú fekete haj, hosszú fehér ujjak, hatalmas tükrös szemek, még lottyadtsága is hasonlított Elviráéhoz. A film végén a szabadcsapat és Victor győzelmet arat a betolakodók felett, és a sze. relmesek egymáséi lesznek, szól az -orgona, csillog az oltár, odakint hó, szán, fenyves, aztán a „Koniec”. — Szép volt — susogta Elvira. — Ez a fiú olyan volt, mint te. — Istenemre, úgy van — válaszolta XVI. századi hangon Tollasi, a tárcaíró. 4. VICTOR ÉS JADVIGA És Tollasi hamarosan elmondta Elvirának, hogy ő tulajdoniképpen csatát vív a mindennapokkal, ő harcol, mint Victor, hiszen a karle- nyomósdi is a harc egy fajtája, mindegy, hogy ez a küzdelem az A. utcai kocsmában történik, és nem a különböző frontokon. — Jadviga, az élet harc — -köpködte Tollasi a fürdőkádban ülve, miközben Elvira -a haját mosta. — Néked még változnod kell, hogy oly-an legyél, mint Victor — mondta Elvira, és sampont öntött Tollasi fejére. — De én már most is olyan vagyok, mint Jadviga. — így igaz, becsületemre — mondta Tollasi-Victor, és elmerült a kád vizében. 5. SAROLTA A gátfutás folytatódott. Tollasi tovább botorkált a írói, politikusai, az élükön Tisza Istvánnal és Rákosi Jenővel, akik az irodalmi megújulást hirdető, a Nyugat és Ady körül tömörülő új írói nemzedékben okkal sejtették az úri osztályuralom Magyarországának veszedelmét.) A verset Babits Mihály, egy harmincon inneni fiatal tanár írta, nevét mindössze pályán, már szinte mászva vette az irodalmi és egyéb akadályokat, és néha-néha megtért J-advigához. — Folyik a háború — süvöltötte, amikor bezúdult az ajtón. — „Már régen falud kellene élnem, és hátralévő életemben borozni a tanítóval” — gondolta a -kádban, és utálta a sampont. Elvirát, Jadvigát, sőt még Victort is, a szabadcsapat vezérét. Egy napon Tollasival furcsa dolog történt: szerelmes lett. — „Semmit nem ér az ember, ha nincs cigánylány szeretője” — idézte magában nagyapja szavait, amikor először találkozott Saroltával, a barna, energikus, négyhengeres lánnyal (lány- ny-al?) három férjét kergette -a válásba és idegbetegségbe). — Te vagy életem, és imádlak — mondta Tolilasi- nak eTső vízszintes együttíé- tük után. — Mindenesetre nem te vagy a legjobb férfi, husikám. Egy reggelen Sára bejelentette: férjül veszi Tollasil A tárcaíró riadtan nyugtázta a hírt, és csak annyit mondott, hogy ő már nős: valahol van egy elvesztett és elfelejtett felesége. — Nem baj — mondta Sára, és a konyha felé indult. Összeköltöztek, Sára szegletes otthonába, s Tollasi öt órától műsorzárásig a tévét nézte, igaz, néha már görcsö. sen markolta a fotel karfápár esztendeje ismerhették az irodalmi élet figyelői. Csak az előző esztendőben került a messzi Fogarasról az újpesti gimnáziumba. Rá- kaspalotán bérelt szobát, — és ennek a rákospalotai szobának a versben reális és jelképes jelentősége van. Akik akkor olvasták ezt a verset, egy héttel a hatalmas munkástüntetés után, és emlékeztek Babits addig közölt verseire, meglephette őket a költő változótt hangja, a versben parázsló keserűség és elszánás, mondjuk úgy: társadalmi indulat. Eddigi verseiben a szépség ifjú papjaként mutatkozott ,be, akit csak a költészet örök ragyogása vonz: álmok, ábrándok zenéje szólt verseiben, és a klasszikus művészet nagy alkotásainak bűvöletében élt. Nem is kímélték a kritikusok: Ignotus szerint csak „kultúr-szerelmei” vannak, Bresztovszky Ernő „filo- zopter ilirizmusnak” mondta verseit. A magyar irodalomban pedig ezek a vádak legalább kétszer olyan mélyre szúrnak, minit máshol. Most pedig mintha puskaropogást -lehetne kihallani a vers klasszikus metrumai- ból, rohanó ritmusából!. Arról a napról, amely a vers címében áll, ezt lehet olv-asni a -történelmi -kronológiában: „Vérvörös csütörtök. A korszak legnagyobb mun- kástüntetése”. A százezres munkástömeg egyébként nem egy, hanem két napig tüntetett Pest utcáin. A tüntetés a parlamentben már januárban megindult küzdelmet segítette az általános, titkos ját, „hát mi a túrót csinálok én itt tulajdonképpen?...” — De aztán mégis maradt, mert a fürdőszobából kiszólt Sára, h-ogy: „Mosd meg a hátam !” Reggelente Sárát kísérte a munkahelyére (s emiatt -többnyire elkésett a sajátjáról); délután négykor megvárta Sárát, és hazautaztak a 7/c autóbuszon. — Tulajdonképpen^ unlak néha — mondta Sára, amikor Tollasi a -kezében lógó szatyrok miatt elterült a fékező autóbuszon. ...A szabadcsapat árván bolyongott az erdőben, 6. ELVIRA Jadviga-Elvíra egyedül maradt; szenvedett, és naponta többször felcsengette Toll-asit a munkahelyén. (Tollasi vonakodva vette fel a kagylót, hiszen munka közben valóban hasonlított Victorra, a szabadcsapat ve- zérére. Ám ha a telefonban megszólalt Sári hangj-a, Tollasi koszos szénégetővé változott, aki útonállással is foglalkozik az erdő szélén.) De Elvira hiába telefonált. Tollasi kön-törfalazott, rágta -a kagylót, „dolgozom, nem érek rá”... Még Victorra is hivatkozott, heroikus hangon. „Sok még a betolakodó lov-ag.” 6fa. ELVIRA TEVÉKENYSÉGE Elvira-Jadviga udvarházából kimozdulván felkereste választójogért. Lukács László volt a miniszterelnök, ákiről hamar kiderült, hogy Tisza István feudális gondolkodásának, antidemokratikus politikájának engedelmes eszköze, és az általános, titkos választójog követelése úri osztályuralmuikat fenyegette. A szemtanúk be is számolhattak arról, hogy -a tü-nltetés jelszavai között ott volt -a feudális osztályuralom elleni tiltakozás és a forradalom igenlése is. A tüntető munkástömegben a szellem vezető embe- ,rei, a Huszadik Század szociológusai, a Galilei-kör fiataljai, a demokratikus Magyarországért harcoló sereget ■láttáik, amelynek hat hősi halottja is volt ezen a két napon. Ady Endre másnap „Rengj bsak, Föld” címmel írt Tisza Istvánnak ajánlott verset; in-em sokkal Babits verse után pedig megjelent „Rohanunk a forradalomba” című verse, az érlelődő magyar forradalom nagyszerű lírai 'látomása. , i Babits verséről hadd mondjam meg először is: a Május huszonhárom Rákospalotán egy nagy fordulat dokumentuma, többféle módon is. Fordulat Babits költői pályáján: először azonosul a magyar progresszióval, először szól Vörösmarty-izzású szenvedéllyel a hazájában elhazugult élet ellen, a vér és kínok közt megszülető jövőért. Mintha a kétrészes vers felépítése is szuggerálná, mi történt a költő pályáján, a Tollasi szüleit: ideg-elmeosz- tályi gyógykezelésre javasolta a tárcaírót, „saját érdekében”. Idősebb Tollasi elhült, aztán kirúgta Jadvigát. Tollasi tudomást szerzett Elvira és a szülei találkozójáról felhívta Elvirát és vic- tori hangon elküldte a francba. Sára jókedvően vigyorgott a beszélgetés hallatán, és fülét Tollasié mellé helyezve hallgatta az ijedt csendet, amely Tollasi káromkodásai után következett. — Kár, hogy nem félek tőled — mondta aztán, és „lekoszosdisznózta” Tollasit, mert a földre hamuzott. Aztán Elvira váratlanul megjelent Tollasi munkahelyén azzal az indokolással, hogy „tavasz van...” Tollasi fuldoklott a dühtől, Jadviga nem értette. Hiszen az udvarház még mindig Victorra vár, a ház népe lovakat járat a havas udvaron, odabent égő kandalló, előtte ül a szépséges úrnő, Jadviga... Oda- kintről lódobogás hallatszik, füttyös csapat élén érkezik Victor, legurik a lóról, díszes mentét, gyémántos nyusztföveget visel, hiszen vége, végre vége a háborúnak... Fut a háznép, meleg a fürdő, hatalmas vacsora készül, zenész hangol a sarokban, ünnep, van, világító ablakokkal táncol az udvarház... — Ha még egyszer elkésel, megcsallak — mondta komoran Sára, amikor Tollasi négy óra öt perckor érkezett a vállalati kapu elé. 7. ELVIRA ÁLLAPOTA Elvira egy napon értesítette Tollasit, hogy anya lesz álenne, lehet, lehetne). Tollasi... körötte változásért kiáltó világhoz való viszonyában. A vers az első ikét sor után, amely a távoli Pest utcáin zajló történelmet idézi, a palotai falusi idill képeivel, a hószínű falak, kék árnyak, a topázszemű tengericső szecessziós hangulatlírájával Babits költészetének eddigi világán át vezet az utolsósorokban megfogalmazott helyzetfelismerésig. A második rész mélyen átélt vívódás, a feladatvállalásnak ellenálló belső reflex, görcsök után a költői feladatvállalás tisztult pátoszáig emelkedik. A Nyugatban, bár elvontan polemizálva, mégis a vallomás forróságával ír erről Babits. Az ország érzelmeit akarta kifejezni, „ahol ma már nincs ember, aki ne érezné, hogy rettenetesen összebonyolódott hazugságaiban megmaradni lehetetlen, ezért közeledünk az őszinteséghez, aminek neve felülről államcsíny, alulról forradalom.” Mai fülünket zavarja ez a két oldalról néző és azonosító szemlélet, de a folytatás egyértelmű akkor is, ha nem érthetünk egyet az utolsó kijelentésével: „Én hű katonája akarok lenni a jövendő Magyarországnak, melynek az igazságtalanságok, előítéletek és hazugságok helyett őszinteség, szeretet és szabadság lesz az alapja. Gyáva nem vagyok, ha új állapotot kívánni forradalom : forradalmár vagyok.” Nagy fordulat dokumentuma ez a Magyarország nagy betegágyán született vers. A forradalomba' rohanó munkássereg magával ragadja az egészen másfelé elindult fiatal költőt is, ahogy az akkori magyar értelmiség javát. Sarkra az eszme kiáll, és szava tettre szólít, mert nem játék a világ. 1912. májusában még győzött a reakció és Babits költői pályájának később voltak ismét olyan szakaszai, amikor befelé fordult, költészetében elhalványult a látni, teremteni kell szenvedélye. Május huszonharmadika azonban a magyar progresszió megszerveződé- sének, felkészülésének történelmi jelentőségű ténye marad, a haladás különböző világnézetű és politikai szándékú erőinek első közös akciója. Babits Mihály költészete pedig ezzel a verssel indul el azon az úton, hogy századunk Vörösmartyjaként — nem Petőfijeként, ez Ady volt! — éljen emlékezetünkben. PÖK LAJOS Közölte Elvirával, hogy semmiféle erkölcsi felelősséget nem vállal, csak... — Csak a számlát! — mondta a telefonba. — Legalább a vizsgálatokra elkísérhetnél — suttogta Elvira.. 8. A FOLYOSÓ Ültek a fehér folyosón. Az AB-aj.tó mögött főorvosok és főhozzászólók. A szemközti falon a szabadcsapat kóválygott, egészségügyi plakát formájában. ... — Szerettél egyáltalán valamikor? — Elvira kezében megremeg a papíros. Az erdei úton csörömpölve közeledik az ellenség. A fák között a szabadcsapat lapul, jeladásra vár... De Victor nem mozdul, sápadtan bújik a lova mögé. Fehér nővér jelenik meg az AB-ajtóban. Elvirát szólítja, Jadviga feláll, áh, dehogy Jadviga, Elvira, bemegy. Tollasi Elvira után néz, „iksz-lába van” gondolja, „Victor, hol bujkálsz?” süvölti a csapat, de a vezér futni kezd, lovát elkergeti, kardját elhajítja, „szabad itt egy hely?” szólítja meg egy irhabuindás nő, Tollasi odébb húzódik, a szabadcsapat csörrenve tűnik a föld alá, Victor mocsárhoz ér, belegázol... Görbén ült a pádon. Az érdéi úton rendben, zavartalanul nyomult előre a lovagi ellenség. o — Még egy kicsit, ha lehet, jó?! — szólt rá a bundás nő. Tollasi odébb csúszott, begombolta a nagykabátját, a sálat is összébb húzta a nyakán. Bolya Péter: A szabadcsapat
