Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-25 / 47. szám
IO Képújság 1979. február 25. Sorozatunkban a legjelentősebb XX. századi klasszikusainknak az 1918—19-es magyarországi forradalmakban betöltött szerepét villantjuk fel egy-egy művükkel és rövid tanulmánnyal; kezdve a sort Ady Endrével, akinek az életműve a század eleji progresszióra gyakorolt hatásával a forradalmak előkészítője volt, s befejezve Nagy Lajos írásával, amely hűen tovább őrizte a 20-as években a forradalmi gondolatot. Kassák Lajos: Fiatal munkás Hozzád beszélek, aki nem vagy több és nem vagy kevesebb nálam, akit embernek mintázlak, bár értelmetlenül duzzogsz, s hetenként hat napra felismerhetetlenné mázol a gyárak piszka. Kidolgozott kezemet beleteszem a kidolgozott kezedbe. Testvér! Mi az erő fiai vagyunk. Elválaszthatatlanul egyek vagyunk az űrben, mint a vándorló meteorok és a kicsépelt búzaszemek. A lávázó vér kovácsol minket össze. Sohse kérdeztem hány éves vagy, mi a neved, honnan gombolyítod a sorsod? Ha összebukkanunk sohse csodálkozom, hogy szőke vagy barna a színed Ö mi értjük egymást rettenetesen. Véletlenek és évszázadok hiába spekulálnak velük. A hidak alánk hevernek. Hidak örömmel kölykeznek nekünk hidakat, s a leszámolás bizonyosságával teleépített a homlokunk s tudjuk, vérünkben dolgozik az igazságtevés órája és tudjuk, csak a mi rombolásunkon kövezhetik fel az új falakat. Aranyat, fényt és meleget préseltek belőlünk. De mi hiszünk a felásított kapukban és a szabad utak lehetőségében a szabad mezőkön. Az utcák keresztjein ismertelek meg. A kidobottság nyirkos ege alatt, az idétlen szeretkezéseknél, a kenyértelenségben, az iskolakerülésnél, az olcsó tolvajkodásoknál, amiknek rádkovászolódott az árnya s most sötét bélyeggel a homlokodon mindenáron indulni akarsz. Indulni akarunk a magas töltésen. Lent eszelősen összemosakodtak a partok. De mi ismerjük a célt. Hitek máglyáznak. Máglyák énekelnek. Cél! Cél! Az élet boldog zászlói játszanak a perspektívában. Ó, megtalált fiatal testvérem. Magyar írók a forradalomban Kassák Lajos Pesti történet — Jó, hogy találkoztunk — szorongatta a kezemet Sze- pezdi —, már írni akartam neked, érettségi találkozóra készülünk. Képzeld, megtudtam, hogy Krecsmarek, a matematikatanárunk még él. Már jóval elmúlt nyolcvan- éves, beszéltem a fiával, megígérte, hogy elhozza a találkozóra az öreget. Azt kérded, hogy mikor és hol lesz a találkozó? Pénteken ötkor a lakásomon tartjuk az előzetes megbeszélést, gyere el. A telefonkönyvben megtalálod a címemet. Két Szepezdi van, és a Schnaucerfalvi utcában lakom. Pontos legyél! Hogy jutok el a Schnaucerfalvi utcába? — tűnődtem pénteken fél ötkor. Taxival megyek, akkor ötre feltétlenül odaérek — határoztam el magam. A sarkon találtam egy taxiállomást. öt ember várakozott kocsira. Megkezdődött a körkérdés: — Bocsánat, önök közül kik vannak együtt. Azt szeretném ugyanis tudni: hányadik vagyok a sorban? A válaszok lesújtóak voltak. Az egymás mellett álló lány és fiatalember nem ismerte egymást. A másik három várakozónak is külön útja volt. — Nem megy valaki véletlenül a Schnaucerfalvi utca felé? — Nem — válaszolták szinte kórusban. De az egyik várakozó megsajnált: — Én a Vak Béla utcába megyek, odáig elvihetem. Talán ott kap másik taxit. — Köszönöm, de mi lesz velem, ha ott nem találok szabad kocsit? Ekkor odasompolygott hozzám egy idős férfi és halkan a fülembe súgta: — Van egy Trabantom, ha megérné önnek... — Miért? Mennyit kér? — A Schnaucerfalvi utca nagyon messze van! — mondta nyomatékosan. — Megszámítom magának százhúszért. — Legyen nyolcvan. — Százhúsz! — mondta a magántaxis és hozzátette: — Tessék gyorsan dönteni, mert másnak ajánlom fel a Trabantomat. — Száz. — Százhúsz. — Egye fene! Mehetünk. öt perc múlva a Trabant hörgött, morgott, azután megállt. Az öreg kiszállt, tíz percig babrált a motoron, azután így szólt: — Tessék adni harminc forintot, és bevárni egy taxit. Az én csikóm nem indul. A busz megállójához gyalogoltam. Jött is egy busz, de gyorsjárat volt. Csak negyedóra múlva jött egy másik. A végállomáson szerencsém volt, kaptam egy taxit. Be akartam szállni, de a gépkocsivezető megkérdezte: — Hová? Megmondtam. — Oda nem megyek. Tetszik tudni, a klinikára kell mennem. Szül az asszony. Képzelheti, milyen izgatott vagyok. Amikor végre egy másik autóbusszal eljutottam Szepezdi lakására, már csak a mamája volt otthon. — Jaj, úgy várták magát, már azt hitték, hogy nem jön. De maradt egy kis feketekávé, megmelegítem. — Köszönöm, de sürgős dolgom van — válaszoltam és elrohantam. A ház közelében várt a magántaxisom. Úgy látszik, nem ismert meg, vagy csak úgy tett. mintha most látna először. Halkan megkérdezte: — Van egy Trabantom, ha megérné önnek... PALÁSTI LÁSZLÓ Kassák Lajos a múlt század végén a létszám és szervezeti vonatkozásban egyaránt izmosodó magyar munNem kis bátorság szükségeltetik ma ahhoz, hogy valaki (Goethe-) életrajzot írjon. Különösen akkor, ha a célba vett személy „szakirodalma” könyvtárnyira rúg már, amely tény egyidejűleg segíti, gátolja is a monográfiaíró dolgát: segíti, mert minden — lényeges vagy lényegtelen — részkérdésnek utánanézhet; gátolja, az előbbiből jól érthetően, hisz így alig marad újabb megírnivaló, ha csak újabb eredményekkel nem kecsegtet az ügy, új szempontok felfedezésével-beveté- sével meg nem próbálkozik a lehetetlent is megkísértő tollforgató. Elképzelhető veszélyekkel jár persze az is, ha ráadásul más nemzet kiemelkedő személyiségéről van szó, aki jelen esetben Goethe. Őt pedig végképp nem szükséges előszobába vezetni, minden — ugyan megérdemelten — rápazarolt jelző közhelybe fullad már. Ilyen aggályok és szorongások után fogtam kezembe Walkó György újabb művét. A német irodalom ismert hazai szaktekintélye nem riadt vissza, megírta az újabb magyar Goethét, s a fentiekben vázolt kudarclehetőségek és 1 kételyek ellenére azt az ingerlő címet adta művének: Az ismeretlen Goethe. Szükség volt-e hát újabb adalékokra, ád-e újat a biográfia? Friedenthal, aki nem csupán Goethe-életrajzával, hanem Luther és Leonardo élet- történetével is megajándékozta a német és külföldi közvéleményt, így a magyart is, hatalmas munkában dolgozta fel a weimari miniszter és író szövevényes és sok tekintetben példaszerű életét. Könyvének ismeretében is szükségszerűen kívánkozik a kérdőjel a Walkó-mű után; ami a kísérletet magyarázhatja (s ha gyengébben sikerül: mentheti), az az, hogy más magyar szemmel, Hunkásosztály, a magyar ipari munkásság soraiból emelkedett ki alkotóművésszé. A legsajátosabb vonulatát jelenniából szemlélve egy adott kor adott hőse, s megint más elfogult vagy honi (értsd: német) szemmel. Elképzelhető, hogy sokak számára még ismeretlen tájakra kalauzol (s ilyenek mindig lesznek) a tudós magyar professzor műve, s az is nyilvánvaló, hogy nem árt az óvatosság, s az ezért fürkész, kételkedő, mindent újra vizsgáló idegen szem; sokszor ez az egyetlen új szempont, ti. a magyar szemszögű vizsgálódás, ami szülhet felfedezéseket, s balfogásokat egyaránt. Szerencsére bőséges anyag szolgálja a kontrollt bármilyen Goethe- kép esetén, így a szembesítés nem okoz gondot, a részletek pontosságától a következtetésekig. Goethét interpretálni szabad különbözőképpen, élet- történetét megváltoztatni lehetetlenség. Walkó György így — életrajzi. elemek és konzekvenciák együttesével — követi a hagyományos irodalomtörténeti igényű, esszéisztikus ihletű monográfiaírókat. Stílu- lusa igen alkalmas az esszé követelményeihez, szaktudása pedig feljogosítja a tettre. A tanulmány (kiadójának, a Magvetőnek szándéka szerint) korunk divatos áramát kívánja követni: leszámolni az évszázadok által felhordott, illúziót és harmóniát felszínen csillogtató nézetekkel, s bemutatni az igaznak, hűnek véltet, a válságos periódusokban, önmaga keresésében vergődő művészt is, egyszóval: bemutatni az embert esendő mivoltában, küzdelmeiben és hétköznapi helyzeteiben. Nemes szándék. Alaposságot. az eligazodás képességében bővelkedő, a trónfosztás árnyékában is mértékkel realista szándékot feltételez. Ha elöljáróban új nézőpont előfeltételét hirdettük, elérkeztünk e ponthoz: az újfajta megközelítésmód hiányában a tisztázó szándék ellenére torti a XX. századi magyar kultúrának, költő, prózaíró, festő. A XIX. század végétől egymás után jelentkező avantgardista irányzatok legjelentősebb magyar híve és hirdetője, a megújuló magyar irodalom vezéralakja, az Ady utáni magyar líra egyik útjának kitaposója, egy olyan útnak, melyre őutána nagyon kevesen tehették lábukat. Európai rangú művészegyéniség és valahogy mégsincs itthon. Amit csinált, az a XX. századi magyar irodalom jelentős nagyjai közé emeli, de műve egyszeri és folytathatatlan. Ezért már életében sokszor elszigetelődött, és ő — a 10-es évek magyar szocialista művészetének vezéralakja, a forradalom nagy művészi előkészítője, kortársainak tanítója — magányos alkotó lett, ha embernek meg is maradt mindig a közösségért mozduló. Kassáknak jelentős funkciója volt a modern líra nyelviképi világa megteremtésében, s mint ilyen gazdagította a költészetet, mert először az ő fogalom-teremtményeit vették át, tették közkinccsé, és így, ha ő maga közvetlenül nem is, közvetve mégis — más alkotókon keresztül — formálójává lett mindnyázó maradna minden kísérlet, s csak filológusvitákat eredményezne cél és haszon nélkül. Walkó tehát, a veszély tudatában, olyan művekhez is fordul, melyek a klasszikus monográfiákban csak másodlagos jelentőségűek voltak, ill. csak utalás erejéig szerepeltek. A közismert életrajzi elemek mellett kutat fel elsikkadt pillanatokat, helyzeteket, melyek együttesen már megérdemlik a nyilvánosságot, s az új szemléletmód és arcképkísérlet bizonyítékai lehetnek. Az esszéről tudni illik, hogy magas stíluskritériumai mellett megad írójának bizonyos gondolati szabadságot is. Nem véletlen, hogy kikhez fordul a szerző bizonyítékért, mint ahogy az sem, hogy korunk egyik nagy fizikusa, a pár éve elhunyt Heisenberg is felfedezte a maga Goethéjét, a természettudóst, s a költőóriás mellé világképalakító fizikusként (értsd Heisenberg) oda meri állítani egyenran- gúként a természettudós Goethét (természetesen a költő korának szükséges tudományos korlátáival, a maihoz mérten szükségképpen kevesebb információ tudatában.) S majdnem úgy áll a helyzet — ahogy Walkó szellemesen megfogalmazza —, hogy „Heisenberg és Goethe szavai közt csupán annyi a különbség, hogy a költő jobb stilisztának bizonyult. „E finom túlzás ellenére van némi igazság a dologban, s ez ismét Goethe szellemi nagyságára vall. A mű képanyaga átlagon felül informatív és korfestő. A végső benyomás úgy summázható, hogy az újabb Goethe-könyv nem félresikerült kísérlet, s az újabb és legújabb hazai meg külföldi kutatások beengedésével a költőről alkotott képünk gazdagodott, színesedett. DRESCHER ATTILA junk gondolkozásának. Neki köszönhetjük a munkástéma korszerű felvetését irodalmunkban, de ő az, aki az akkori munkás számára elérhetetlen absztrakcióval fogalmaz. Ezért — egy-egy versét, például a Mesterembereket kivéve — nemigen tudott eljutni közvetlenül a tömegekhez. De való igaz, folyóiratai, a Tett 1915-ben, s a Ma 1917-ben jelentős lépés volt a korszerű eszmék, s a modern művészet propagálásában, de jelentőségük az irodalmon belül semmi esetre sem mérhető a korszakot meghatározó tehetségű óriásokat teremtő és felfedező Nyugathoz. De politikailag ez az időszak az életmű legfontosabb része. A forradalom igazi viharmadara, előkészítője, aki a kor valódi kérdéseire keres választ. Lapjai gyűjtőfórumává lettek az első világháború antimilitarista erőinek és közülük kerültek ki a szocialista forradalom szellemiségének legjobb magyar hirdetői. Ahogy részt vesz az 1905-ös szervezésében, ugyanúgy verseivel, novelláival, publicisztikájával előkészítője annak a társadalmi erjedésnek, amely előbb a világháborúban természetesen létrejövő anti- militarizmusban, majd a viÉlvonalbeli képzőművész, az alföldi hagyományokat ma is vállaló Orosz János gyűjteményes kiállítása látható Budapesten, a Műcsarnokban. A majd két évtizedes pálya fejlődésében, kibontakozásában tárul a néző elé. Mesterségbeli tudás, lényegre törő festői lág forradalmi megváltoztatásában kapja meg társadalmi feladatait. Ez a magatartás a megvalósult forradalom napjaiban ugyan a művészetet az élet felé akarja emelni, de ehhez már erőtlen, és csak ott hatékony, ahol aktívan politizál és a polgári demokratikus forradalom felemásságait leleplezve a szocialista forradalom irányába hajtja azt. Ez a gazdag, regényekkel, szépprózával, publicisztikával, verssel, absztrakt táblaképekkel építkező életmű a XX. századi, szocialista magyar művészet legfontosabb forrásvidéke, melynek legszebb korszaka a magyar polgári forradalom, a Tanács- köztársaság előkészítésének kora. Ebből a korszakból való a „Fiatal munkás” című jellegzetes műve is. A Kassák-i vers a Whit- mann-i szabadverset magyarítja teljesen önálló prózaverssé, ahol a vers kötőanyaga nem az üres rím, nem is a kötött belső ritmus, hanem a szabadon áramló és a korabeli szavalókórus lélegzetütemével összhangban lévő dikció. Nyilvánvaló, hogy „agitatív” versek egyedi, Kassák-i formavilága azért teremti meg a maga lírai világképét így, hogy az indulat — a kenyérharc hőseinek lírai jelentkezése — természetes és tökéletes legyen. A társadalmi valóság érzékeléséből születtek ezek a versek. A részletek lényegtelenek, a világ himnikus hangvételű egészét énekli meg, melyben természet van, katonák, munkások, a többes szám vagy az egyes szám „személytelenségében, arc nélkül, vonalakként. színfoltokként összemosódva milliókéval”. A „Fiatal munkás”-hoz beszél az első sorokban, de azonnal az abszurdumig tágítja az azonosítást, teljes történelmitársadalmi körképet ad és a végtelenbe vetül a vers vége, hol „Az élet boldog zászlói játszanak a perspektívában”. Ez a háborúellenes, a forradalomra mozgósító, „az aktivista” Kassák-i vers szerkezete, mely az igék fokozott felhasználásával a keletkező pillanatot tekinti a költői kifejezőeszköz legfontosabbjá- nak. látásmód, kísérletezőkedv ötvöződik Orosz János művészetében. Képei a témák széles körét ölelik fel, de mindig kapcsolatban marad a valósággal, életünkkel, ha különös képzettársításaival olykor meglepőek is. Érdekes, gondolatébresztő kiállítás Orosz Jánosé. SZALONTAY MIHÁLY Az ismeretlen Goethe? Orosz János kiállítása Picasso
