Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-18 / 41. szám
1979. február 18. Képújság — Varga bácsi, úgy hallottam, hogy idén lesz százéves. — Majd csak októberben leszek. Azt pedig még meg keld érni. — Hogy érzi most magát? — Ez az esztendő igen súlyos nekem. I — Miért? — Nem tudok menni. A lábam nem bírja. Pedig úgy érzem, hogy a tehetségem amúgy megvolna. — Tavaly még dolgozgatott. — Kukoricát morzsolgat- tam. Úgy jobban telt az idő. — Száz év nagy idő. Sok minden történhetett Varga bácsival ennyi idő alatt. Kérem, beszéljen az életéről. — Én mindig vagyontalan ember voltam. Nekem örök- kön-örökké dolgozni kellett. Mindig szegény ember voltam. I Az édesapja is? — ö is. ö gulyás volt az itteni földbirtokosoknál. Ö még látott betyárokat. Sőt egyszer előfordult, hogy két betyár elhajtott három marhát valahonnan. Hozzá vitték. Mondták: a földbirtokos gulyájával őrizze a lopott marhát is, mert ha nem, hát elvisznek az ő gulyájából is. Mit tehetett? őrizte a lopott marhákat is. így megmentette a földesúr gulyáját. Édesapám 98 éves volt, amikor meghalt. — Említette, hogy szegények voltak. Maga mikor kezdett el dolgozni? — 'Rendszeresen akkor, amikor befejeztem a hat elemit. Négy évig voltam gulyásbojtár. Négy mázsa búzát kaptam egy évre. Rendszeresen jártam aratni, csépelni, persze eleinte félpénzért. De az is jól jött, az is segített valamit a nyomorúságunkon. Később alkalmi munkából éltem. Minden évben cséplőgépnél dolgoztam. Etető voltam. Még nádazni is jártam. I — Nádat aratni? — Nem. Tetőket nádazni. Akkoriban szinte minden ház nádtetős volt. Eljártam én tetőt nádazni a környékre mindenhová: Bölcsikére, Nagydorogra, sőt még a Duna túlsó oldalára is, Bács megyébe, Soltra, meg máshová. Kezdetben csak segítettem a mesternek, aztán ellestem tőle a tudományt. Én ilettem a mester, a fiam pedig segített. Egyszer, amikor egy dohánypajtát ná- daztunk, a Feri fiam, a'ki belül volt, egy szál deszkán állt, megingott és leesett a magasból. Később meg is halt. Akkor már katona volt, táv- írász, jól értette a lámpa forgatását, a különböző színek használatát, tudta, mit jelent a piros, a fehér, a zöld szín, meg mindent, amit egy távírásznak tudni kellett. Megbetegedett a tüdeje és belehalt. Biztosan, akkor, amikor leesett, megrepedt a tüdeje. — Most már elvétve lehet csak nádtetős házat látni. — A mai házak már egész kastélyok. Olyan házuk van a parasztoknak, mint azelőtt nem is tudom kinek. Jól megy az embereknek. Emlékszem, valamikor 480 ház volt Madocsán. Most meg van talán ezer is. És milyen házak! Jól élnek most a parasztemberek. Nem úgy, mint a régiek. — Varga. bácsi mikor nősült? — Korán. 1900-ban. Kénytelen voltam megnősülni, mert meghalt az édesanyám. A ház pedig nem maradhatott asszony nélkül. Az első Világháborúkor már családos ember voltam. Nem is hívtak be az első évben. A másodikban is csak két hónapra. De a két hónapból három év lett. Én a hadtáp- nál szolgáltam. Családosok voltak a hadtápnál. Mi hátul voltunk, mégis fogságba kerültünk. Akkor már fél éve voltam katona. Utána két és fél év hadifogság következett. — Amikor hazajött, mihez kezdett? — Nagyon elszegényedett mindenki, hát még mi! Körülnéztem: mihez kezdhetnék. Élni kellett, hát elszegődtem itthon, Madocsán, a szülőfalumban, községi gulyásnak. Az ón gulyámban négyszáz marha volt. A másik gulyáséban háromszáz. Sok jószág volt akkor a községben. — És mi volt a fizetség? — Tizenöt kiló búza jószágonként. | — Havonta? — A fenét, évente! Évente kaptam minden marha után tizenöt kiló búzát. De a négyszáz marhához én egyedül kevés lettem volna. Magam mellé vettem a gyerekeket is. A két nagyobbacska volt a bojtárom. Egy kiló búza akkor hat krajcár volt. Naponta egy forintot kerestünk hárman. Harminc fillért egyikünk- egyikünk. — Ebből nehezen lehetett megélni! — Nehezen bizony, mert hatan ültünk az asztalnál, a feleségem, az apásom, a három gyerek meg én. — Mit ettek akkoriban? — Krumplilevest, bablevest, kását, meg ilyeneket. I — Húst? — Azt is néha. Tudja, amikor elmentem a jószágos gazdákhoz, akkor szokás volt, hogy a pásztoroknak adtak egy kis kolbászt, sonkát, szalonnát, meg miegymást. Szégyelltek volna csak egy evésre valót adni. így hát volt időnként szalonna is, sonka is, kolbász is. — Úgy hallottam, hogy mezőőr is volt. — Voltam hát. De ez már azután lettem, hogy otthagytam a gulyásságot. Tíz évig voltam községi gulyás. Utána mezőőr. Közben vettem két hold földet, árendás földet is vállaltam. Amikor aztán az urakat leszereltették, az államé lett a föld, akkor nekem is több jutott. — És akkor történt a baleset. — Igen. 45-ben történt. Tudja, az úgy volt, hogy kijött a Duna. Itt volt a víz a falu alatt. Elvitte a víz még a szalmát is. Amikor aztán visszament a víz, én kocsival utána mentem a szalmakazalnak. Megraktam a kocsit szalmával. Hazahoztam. Dobáltam lefelé. Egyszer- csak láttam ám, hogy a szalmából kicsúszik valami csodarab féle. Megtörölgettem, megmostam, láttam, hogy szép szürke. A végén volt valami piszokféle. Gondoltam, lekaparom én azt egy szeggel. El is kezdtem kapar- gatni, egyszercsak egy nagy durranás és lefittyedt a bal kezem feje. Akkor vesztettem el a bal szemem világát is, meg a jobb kezem egyik ujja is megsérült. így maradtam fél kézzel, fél szemmel. Fél kézzel dolgoztam azóta, amit tudtam. Szecskát vágtam, az itthoni állatokat — a lányomékét, mert itt élek a legkisebbik lányoméknál — gondoztam, legeltettem. Aztán még egy baleset ért. Tudja, egymáshoz kötöztem a teheneket, úgy jártam velük legeltetni. Egyszer aztán jöttek idegen tehenek, a mieink megijedtek tőlük és futásnak eredtek. Igen ám, de a kötél az én csonka kezemre volt kötve, eloldozni nem tudtam, magukkal rántottak. Eltört a combom. Azt mondják, combnyaktörésem volt. Szekszárdon kigyógyítottak. Kezdetben mankóval jártam, később bottal, most is így járok. — Említette hogy 45- ben kijött a Duna. Életében hányszor öntött ki? — Azt nem tudnám pontosan megmondani. Volt olyan év, hogy háromszor is, amikor még nem volt gát. — Hány gyereket nevelt fel Varga bácsi? — öt gyerekünk volt. A Feri az meghalt. Most négy élő gyermekem van. Mindnek megvan a háza, a megélhetése. I — Hány unokája van? | — Uku.nokája is van? — Van. Négy. I — Pesten volt-e? — Többször is. I — Autóban ült-e? — A vöm autójában ültem. Gyorsan ment az autó. Egykettőre ott voltunk, ahová indultunk. Valamikor még a messzi vásárokra is gyalog mentünk. Most meg annyi már az autó, mint valamikor a ló. — Mindenkinek van kedvenc étele. Varga bácsi mit szeret a legjobban? — A krumplilevest, a bablevest, meg ilyeneket. I Erősen szereti? — Mindegy nekem. Erősen is megeszem. | — Szeszt fogyaszt? — Most már nemigen. Korábban is csak módjával. Fél- egy liter naponta. Részeg csak egyszer voltam életemben. I — Dohányzik? — Várjon csak. Az egyik fiamnak, a Lajosnak három fia, a másiknak, a Jánosnak két lánya, egy fia, a Rózának hat élő gyereke, a legkisebbnek, a Julisnak egy fia, egy lánya. — Dédunoka? — Az is van. Tizenhét. — Elhagytam már. Az ágyban nem nagyon lehet. Azelőtt pipáztam is. — Varga bácsi, maga százéves. Mindenki kiváncsi arra, én is, hogy minek köszönheti, hogy ilyen hosszú életű. — Nem tudom. Soha nem gondoltam volna én, hogy ilyen hosszú életű leszek. Sokat dolgoztam, sokat szenvedtem, sok minden utolért, mégis itt vagyok. Csak ne kellene feküdnöm. — Hosszú életében sok minden történt magával. Mi volt a legszebb életében? Mire emlékszik a legszívesebben vissza? — Arra, hogy dolgozni tudtam. Dolgoznom mindig kellett és mindig szerettem dolgozni. Most már sajnos nem tudok. A lányomék gondoznak. Kapok egy kis járadékot, kilencszáz forintot. A vöm is nyugdíjas már, így hát a járadékból meg a nyugdíjból éldegélünk. — Varga bácsi sze- retne-e ismét fiatal lenni?' — Az már nem lehetek. — De, ha mégis csoda történne, megfiatalodna ...? — Olyan csoda nincs, hogy én még egyszer fiatal legyek, hogy még egyszer dolgozni tudjak. SZALAI JÁNOS Múltunkból A Magyar Nemzeti Tanács kebelében működő Országos Propaganda Bizottság 1918. decemberében és 1919 januárjában kérdőíveket juttatott el a községi (városi) nemzeti tanácsokhoz, kérve, hogy a 35 kérdésre pontos választ adjanak. A Tolna megyei Levéltár iratai között számos ilyen kitöltött kérdőív található. A mai rovatunkban a dombóváriak válaszát ismertetjük. A válaszok jól mutatják megyénk akkori községének igényét a dinamikus fejlődésre, a megoldásra váró gondokat és a politikai helyzetet. A kérdőívet 1919. február 4-én töltötték ki. A kérdések egyike arra irányult, hogy nevezzék meg: a községben kik azok, akik a lakosság osztatlan bizalmát élvezik. A válaszban megírták, hogy a járási főszolgabíró, a pártok vezetői, valamint a jelentés készítői, azaz Farkas Ferenc bíró és ILlás Gyula főjegyzői?) Milyen pártok működtek a jelentés megírásakor a községben? ,,Csak a Károlyi-párt és a Szociáldemokrata Párt van megalakulva. Az elsőnek dr. Jakab Lajos ügyvéd az elnöke és mintegy 300—400 tagja lehet, a másiknak pedig Molnár György főgimnáziumi tanár az elnöke és mintegy 1500—2000 tagja van. A pártok között súrlódás nincs” — állapítja meg a jelentés. Észlelhető-e nyugtalanság a község területén? A válaszból megtudhatjuk, hogy az emberek általában idegesek, ami az ország általános helyzetéből adódott. Más ok miatt nyugtalanság nem volt észlelhető. A következő válasz szerint a községben nem volt ellen- forradalmi megmozdulás, fosztogatás sem volt, nemzetiségi és vallási zavargások sem háborították a község nyugalmát. Ennek az a magyarázata, hogy a község lakói a köztársaság hívei — állapítják meg a jelentés készítői. Valóban igaznak tűnhet a jelentésnek a nyugalomra vonatkozó tétele, mert arra a kérdésre, milyen erők tartják fenn a rendet, így válaszoltak : „A rendet a nyolc tagból álló rendőrségen kívül 80 főből álló nemzetőrség tartja fenn. Eddig 200 főből álló polgárőrség is volt, azonban ez működését beszüntette, mert a nemzetőrség és a rendőrség a rend fenntartására elégséges”. Más képet fest a közélelmezésről, az iparcikkel való ellátottságról a jelentés. Idézzük részletesen a leírtakat: „A közélelmezés eddig akadályba nem ütközött, az élelem azonban a jövő aratásig nincs biztosítva. Hiányzik 1600 métermázsa gabona, melynek engedélyezése- eddig várm. alispán úrnál, majd pedig a közélelmezési miniszter úrnál hiába kérel- meztetett. Nincs szén. Elöljáróság hiába kérelmez, sürget táviratban vagy személyesen. Teljesen hiányzik a gyufa is. Szén igen sürgősen kellene legalább 10 vagon, mert tűzifa sincsen, minek következtében nemcsak alakosság szenved, de a hivatalokat is már be kell zárni. Központnál kellene sürgősen - eljárni, hogy szén és gyufa utaltassák ki sürgősen. Nagy a hiány ruházati cikkekben is, valamint a világítási anyagnál is, e téren az utóbbi időben javulás ígérkezik.” A jelentésben elpanaszolják, hogy az árak a községben is igen magasak, s a hatóságnak kellett közbeavatkoznia, hogy mérsékeljék az árszínvonalat. Időlegesen csökkentek az árak. A munkanélküliségre is nagy a panasz. Szinte hihetetlen — az akkori viszonyok ismeretében —, hogy a községhez tartozó nagy határban nem volt be- takarítatlan termés, lényegében még az ősz folyamán elvégezték az összes mezőgazdasági munkát. A földéhség nagy, állapítják meg a jelentés készítői. Véleményük szerint ezt az igényt csak a herceg Eszterházy Miklós hitbizományi tulajdonát képező birtokból és az Ujdombóvár- hoz tartozó uradalmakból lehetne kielégíteni. A 26. kérdés is visszatér a földkérdésre, s megfogalmazza az akkori idők egyik legégetőbb gondját: milyen magatartást tanúsítanak a földbirtokosok és a földnélküliek a földkérdéssel szemben? Történt-e a kis- és középbirtokosok megnyugtatására intézkedés? A válasz: „Várakozó magatartást tanúsítanak most még, de a kilátásba helyezett földosztásra feltétlenül számítanak. Igen — értekezleten történt felvilágosítás és megnyugtatás, ezenkívül pedig lépések tétettek arra, hogy a végleges rendezésig is megfelelő mennyiségű (2000 kh) föld haszonbérlésére megszereztessék”. Úgy tűnik, a politikai viszonyok még nem voltak alkalmasak arra, hogy a közéletbe bevonják a nőket. Mint jelentették, a községi Nemzeti Tanácsnak egyetlen nő tagja sem volt. A háború végi állapotokat tükrözi az a válasz, amely a postára és a közlekedésre vonatkozott: „Jelenlegi közlekedési és postai viszonyok nagyon rosszak. Míg a háború előtt a személyszállítást eszközlő — érkező és induló — vonatok száma naponta 70—80 között váltakozott, ma összesen 4 ilyen vonat nran, melyek közül kettő nappali, kettő pedig éjjeli. A sürgöny 2—3 nap alatt, a levél a feladó hely távolsága szerint 2—10 nap. Hasonlóan rossz a csomagszállítás is.” A kérdőívből megtudjuk, hogy a községben népjóléti intézmények néven a hadigondozó népiroda, továbbá az Izrael Nőegylet tevékenykedett, a. hadiözvegyek és hadiárvák segélyezését végezték. Igényelték, hogy a községben szervezzenek árvaházat, létesítsenek kórházat és a hadirokkantak részére menhely létesítését is szorgalmazták. Milyen sérelme volt a községnek, amit nem tudott elintézni? — tették fel a kérdést az Országos Propaganda Bizottság részéről, íme a válasz: „Dacára annak, hogy adóhivatal felállítását a község még 1914 elején kérelmezte, mint nélkülözhetetlenül szükségeset, az a háború miatt nem állíttatott fel. A másik, és még fontosabb panasz, hogy az 1913. évben megnyílott főgimnáziumnak ma sincs saját épülete, jó lehet annak elhelyezése miatt az állami elemi iskola egyik épületét teljesen elvonni kellett.” Sérelmezik, hogy a járás- bíróság nem fizet az általa használt épületért lakbért, pedig szükség lenne rá, hogy a község pénzügyeit rendezni lehessen. Végül szorgalmazták a MÁV-építkezések megkezdését (állomás kibővítését és a szertár megépítését). A község közművelődési helyzetére vonatkozó kérdésre ismét a főgimnázium elhelyezésének gondját teszik szóvá, mert a gimnázium miatt 15 elemi iskolai osztályt hat osztályba kellett összezsúfolni. K. BALOG JÄNOS ■m sh i lü H mTSTn hm rmJli PilnS/Arjj ÜliilinMI Varga Ferenc százéves madocsai Járadékossal
