Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-16 / 39. szám
népújság FEBRUAR 16 PÉNTEK Névnap: Julianna A Nap kél 6.50 — nyugszik 17.08 órakor A Hold kél 21.39 — nyugszik 8.40 órakor Hatvan évvel ezelőtt, 1919. február 16-án jelent meg a Károlyi-kormány által kezdeményezett föld- reformtörvény. Ennek értelmében az 500 holdon felüli nagybirtok, az egyházi birtoknak pedig 200 holdon felüli része — kártérítéssel — kisajátítható. Károlyi Mihály maga február 23-án Kál-Kápolnán ünnepélyesen hozzáfogott saját birtokainak felosztásához, dc®a kápolnai földosztás elszigetelt jelenség maradt. # KÜLÖNÖSEN a helytörténészek számára lesz hasznos az az új kiadvány, melyet a megyei levéltár jelentetett meg és mely a megyével kapcsolatos különböző disszertációk, pályamunkák és szakdolgozatok adatait tartalmazza községenként, illetve a jelentősebb témakörök sorrendjében. + A LAKÁSÉPÍTŐ szövetkezeti társasházak száma ismét növekvőben van Szekszárdon. Az 1976. évi 99-cel szemben 1977-ben csak 36, de tavaly már 127 készült el OTP-hitel felhasználásával. O A SZEKSZÁRDI házasságkötő termet felújítják. Belsőépítész tervei alapján nemcsak a berendezés, hanem a világítás és hangosítás is új lesz. Ez utóbbit a meglévő stúdió helyiségéből úgy oldják meg, hogy a nagyteremben, sőt a lépcsőházban is használható lesz. ^ A ZENEIRODALOM gyöngyszemei című sorozat harmadik előadására kerül sor február 19-én, hétfőn, a faddi művelődési házban. Ezúttal Mátyás Mária kétszeres Kossuth-díjas,. kiváló művész és Tamai Gyula operaénekesek lesznek az est előadói. * SZÁRAZDON, a Béke utcában a megyei tanács és a KPM Szekszárdi Közúti Igazgatósága új, hat méter széles betonburkolatú utat készíttet az idén. A NÉPFRONTBIZOTT- SÁG. Tegnap délután a szekszárdi városközponti népfrontbizottság ülésén Dömösi József főmérnök, a HNF környezetvédelmi csoportjának vezetője tartott előadást Urbanizációs problémák lakótelepeinken címmel. 4f A BÖLCSKEI gyerekek részére szórakoztató előadás- sorozatot rendeznek a nemzetközi gyermekév alkalmából a tél végi, tavaszi hónapokban. Az első műsort, a Mese az aranyalmáról című előadást február 15-én, délután tartották, a művelődési otthonban, a következő a Gólyakalifa lesz. Az úttörők maguk is szerepelnek 18-án, karneváli jelmezekben. Azok, akik szenvedélyes turistái a szép lengyel tájaknak, bizonyára szívesen nézik majd a Horizont-szerkesztőség műsorát. A Lengyelország madártávlatból című zenés film légifelvételeken mutatja be Lengyel- oszág nevezetes vidékeit. 20.20-kor A kard című, 1976- ban készült magyar filmvígjáték kerül a képernyőre. Rendem zője Dömölky János, főszereplője Haumann Péter. 21.35-kor kapcsolják a szovjet televízió 9-es stúdióját, ahonnét vitaműsort közvetítenek a Kínai Népköztársaság bel- és külpolitikájáról. A műsorvezető: Va- lentyin Zorin. A második műsorban 21.35-kor egy lengyel bűnügyi film kezdődik: Arany kerék a címe. A kard O A TOLNA MEGYEI TANÁCS művelődésügyi osztálya helytörténeti könyv- gyűjteményt ajándékozott a Szombathelyi Tanárképző Főiskolának, ahol jelentős számban tanulnak megyénk, bői is diákok népművelés, tanár és könyvtár szakon. HARMADIK alkalommal rendezik meg a közművelődési dolgozók bálját megyénkben. Ezúttal a tamási Dám Hotel nagytermében február 24-én kerül sor a népművelők és könyvtárosok farsangi mulatságára. Csapadékos idő Várható időjárás ma estig: túlnyomóan borult, párás, főként reggel ködös idő. Többfelé eső, záporeső, északon esetleg havas eső, hó. Időnként megélénkülő, néhány helyen megerősödő keleti, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: északon 2—5, délen 5—10 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: az időszak első felében tovább tant az évszakhoz képest enyhe idő, majd kisebb lehűlés várható. Áltálában erősen felhős idő lesz, esőre, későb b havas esőre többfelé lehet számítani. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 1, plusz 4, később mínusz 4, plusz 1 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte plusz 2, plusz 7, később 0, plusz 5 fok között. Jelentős meny- nyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. A Duna vízállása Budapestnél tegnap 284 cm, 2,8 fok volt. Épül a pincehelyi tornaterem-kultúrház „Hegre meglesz!” Idestova tíz éve, hogy napirendre került a tornaterem- kultúrház megépítése. Pénz nem volt. A pincehelyiek szívósságát dicséri, hogy nem kedvetlenedtek el. Téglajegyet bocsátottak ki, „Négy nap Pincehelyért” jelszóval társadalmi munkaakciót szerveztek. A pénz, ha lassan is, de gyűlt. Az idén megfejelték a megyei kölcsönalapból 2 millió forinttal, így együtt van a hozzávetőleg hét és fél millió, ami a felépítéshez kell. A simontornyai költségvetési üzem már fel is vonult és megkezdték a tereprendezést és az alapozást. Az év végére tervezett befejezési határidő csak úgy lesz tartható — a folyamatos anyag- ellátás mellett —, hogyha az eddig megnyilvánult társadalmi összefogás tovább fokozódik. A gáztöltő állomás — elsőként példát adva — társadalmi munkában megépítette a ÜÜe** fc.-. M ^ «a-v Talajegyengetés, alapozás községi vízhálózathoz csatlakozó vezetéket, hogy. a vízellátás minél előbb biztosított legyen. Az ő munkájuk mellett később még sok-sok segítségre lesz szükség, hogy az aggódók megkönnyebbült sóhajából: „meglesz” — kijelentés legyen: „meglett”. ez— Bolgár vendéglátás Szekszárdon ötéves múltja van már a magyar—bolgár vendégbarátságnak, ami bolgár részről a Balkantourist szervezésében a várnai Aranyhomok Szálló szakembereinek magyarországi vendégszereplésében realizálódik, viszonzásként a Pannónia Vállalat szakemberei látogatnak a baráti országba. Az öt évből immár a harmadikban kerül sor Szekszárdon is bolgár ételkülönlegességek bemutatójára a Gemenc Szállóban, az idén február 13—18. között. A Kurban Csorba (borjúhúsleves), Sertés kavarma, netán Kjufteta és Sopszka saláta sziréné sajttal elnevezésű ízes ételek tulajdonképpen okos kedvgerjesztőül szolgáltak a vendégszerető ország felkeresésére. Mint az Ilja Naszto- rov, a Bolgár Állami Idegen- forgalmi Bizottság budapesti képviselőjének beszámolójából kiderült, Bulgária elsősorban tengerparti, de hegyvidéki idegenforgalmi területeit tavaly kevés híján 5 millió külföldi vendég kereste fel, köztük negyedmillió magyar. A hazai szép számokkal szemben ezek értékesebb tartalmat rejtenek, ugyanis a vendégek hosszú tartózkodásra érkeztek a fogadó államba, melynek 378 kilométeres, homokos tengerpartjával, a 30 éves Balkantourist 300 szállodájával és az egy időben 300 ezer vendég elhelyezési lehetőségével egyelőre (és valószínűleg sokáig) nem tudunk konkurrálni. A sajtó- tájékoztatóhoz Albenát és más idegenforgalmilag kiemelt üdülési lehetőségeket bemutató filmek vetítése csatlakozott. WHO-vizsgálat Az Egészségügyi Világszervezet (WHO> szakértőinek előzetes véleménye szerint elsősorban a piszok és a rosszul tápláltság okozza, hogy a légutakat megtámadó többféle virus okozta betegségben nem egészen egy év alatt 63 gyermek meghalt Nápolyban. A WHO hét szakértőt küldött Olaszországba, s ők szerdán tájékoztatták az olasz orvosokat előzetes vizsgálataikról. Eszerint a betegség gyorsabban terjed olyan rossz egészségügyi körülmények között, amilyenek a dél-olasz város egyes negyedeiben uralkodnak. A betegséget okozó vírusok ugyan többfélék, de nem ismeretlenek, nincs tehát szó titokzatos új betegségről a nápolyi esetek kapcsán. A WHO-bizottság jugoszláv vezetője elmondta: 25 évvel ezelőtt ugyanezek a vírusok Jugoszláviában 59 gyermeket pusztítottak el néhány hónap alatt, majd a járvány ahogy jött, el is múlt. A WHO-bizottság csütörtökön utazott Nápolyba, hogy az ottani víruskutató intézetben helyszíni vizsgálatokat is végezzen. Szerződés a tsz-tagokkal ségtermesztésre alkalmas parcellák termelőszövetkezeti földekből — részben parlagokból — kialakított zártkertben vannak. Tartós használati szerződést kötött 218 dolgozójával a paksi Dunamenti Egyesülés Tsz, kertföldek művelésére. A szőlő-, gyümölcs- és zöldOL VAST AM Film a két óriás életútjától Ma már nem tudnám megmondani, mikor találkoztam először könyvben, újságban Marxnak és Engels- nek, a tudomány, a nemzetközi munkásmozgalom e két óriásának nevével, arcképével. Műveiket azóta — sok- százezredmagammal — gyakran olvastam, tanulmányoztam. Filmen megjelenítve azonban — még mellékszereplőként sem — mindeddig nem láttam őket. Van annak már harminc éve is, hogy másfél órás előadást hallgattam meg életpályájukról. Azt hiszem, hiányérzetem nemcsak nekem van, hanem sokaknak, akik tanulják és a gyakorlatban alkalmazzák Marx és Engels tanításait. Tudjuk, hogy milyen emberek voltak, hogyan találkoztak a múlt század negyvenes éveinek első felében és jöttek rá, hogy külön- külön ugyanazokra a következtetésekre jutottak a társadalomtudományokban. És attól kezdve együtt dolgoztak a nagy művön, ami nemcsak a világ magyará- •zását, hanem megváltoztatását célozta. Azóta a világ megváltozott és folyamatosan változik. Ahogy ők előre látták és amiért vezették a harcot. Olvasom a Népújságban, hogy az NDK-ban most került műsorra a Marx és Engels életét bemutató 12 részes filmsorozat. Hiánypótló film ez. Minden bizonnyal többet ad, mint amit eddig tudtunk a „főszereplőkről”. Sikere van a filmnek az NDK-ban, éppen azért, mert „nemcsak politikai dokumentum, hanem egyben élményt adó és szórakoztató játékfilm is" — olvasom a tudósításban. Szerettem volna azt is megtudni, mikor jut el hozzánk. Bár erről nincs szó a rövid hírben, de bizonyos, hogy nálunk is bemutatják. Jó lenne minél előbb. (J) A TIT életéből Az Országos Hadtudományi Választmány február 19- én táj konferenciát rendez Kaposváron a Tanácsköztársaság 60. évfordulója alkalmából. A tájkonferencián megyénk TIT-szervezetének több szakosztálya képviselteti magát. Közéletiség címmel a filozófiai szakosztály elnöke dr. Kalicza Rezső tart előadást Bonyhádon február 19-én 14 óra 30-kor a városi pártbizottságon a KlSZ-propagan- disták és aktivisták részére. Ismeretterjesztési napot rendez a TIT megyei szervezete és a szekszárdi Garay Gimnázium március 22-én. Társadalomtudományi és természettudományi előadások hangzanak él. Különösen a Grúziáról szóló előadás ígérkezik érdekesnek, mivel a gimnázium orosz nyelvű tagozatának küldöttsége Grúziába látogatott el az elmúlt évben. » Dr. Ili Márton kandidátus, a bajai Csillagvizsgáló Intézet igazgatója a naprendszer kialakulásáról és az ezzel kapcsolatos álláspontokról tart előadást Szekszárdon február 22-én 18 órakor a TIT-klubban. Filmművészeti szabadegyetem indul Szekszárdon a Nagyvilág moziban a TIT megyei szervezete és a megyei moziüzemi vállalat rendezésében. Február 23-án 14 órai kezdettel dr. Veres József, a MOKÉP főosztályvezetője tart előadást: A szocialista forradalom hatása a világ és a szovjet filmgyártásra címmel. Az előadás után Dov- zsénko „Föld” című filmjét vetítik le. A vállalati tűzvédelmi megbízottak részére tanfolyamot szervez a TIT megyei szervezete és a megyei tűzoltóparancsnokság. A tűzvédelmi megbízottak részére rendelet írja elő a kötelező alaptanfolyam elvégzését. A tanfolyamot vizsgák zárják. Az eddig használt mérték- egységeket hazánkban is megváltoztatják a nemzetközi szabványoknak megfelelően. Ezért a fizikai szakosztály úgy határozott legutóbbi vezetőségi ülésén, hogy levélben megkeresik a vállalatok vezetőit és felmérik, hogy az egyes vállalatok és intézmények milyen mértékegységet használnak, s milyen változások következnek be az adott területen. Az igényeknek megfelelően előadásokkal segítik az új mértékegységek zökkenőmentesebb bevezetését. Otuen eu késés A sióagárdi Köves Mihály nyugdíjazása után hét évvel kezdte a festészetet. Fő témája a falu és környéke, a falusi munkásember. Nagy mesélő kedve a naív festők áhítatával párosul. — Senkitől nem tanultam, sőt a festékkeverést is magam kísérleteztem ki. Jólesik, ha sikerül egy-egy munka, de ha úgy érzem, nem tudom kihozni, amit szeretnék, az sem keserít el — mondta Miska bácsi. A 73 éves festő lakását mintegy száz kép díszíti. Több mint húsz helyen volt kiállítás képeiből, sokat megvásároltak, így például került belőlük Szegedre, az ÉDOSZ- múzeumba is. Kár, hogy Miska bácsi ötéven év késésben van, nem fiatalon kezdte a festészetet. _______________________ Legkedvesebb témája a sióagárdi népviselet TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla téri. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj egy hónapra 30, — Ft, negyedévre 90,— Ft., egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551