Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-14 / 37. szám
A ^NÉPÚJSÁG 1979. február 14. ON KERDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Legfőbb érték az ember E. S. aláírással érkezett Dombóvárról a következő levél: „Ezt a mondást nagyon sokszor használjuk. Nem tudom, más hogyan vélekedik, de nekem az a véleményem, hogy legtöbbször ez csak mondás. Hogy miért ez a véleményem? Azért, mert Dombóváron, a gyalogátkelő, helyek nem biztonságosak (főleg az áruház előtt). Kérdezem, ha az ember a legfőbb érték, hánynak kell még megrokkannia, vagy meghalnia, amíg valamilyen berendezést, vagy intézkedést hoznak Dombóvár gyalogosai megvédésére? Véleményem szerint egy villogó sárga fényű lámpa — de addig is, amíg azt kihelyezik —, egy sebességkorlátozó tábla is megnyugtatóbb lenne és úgy gondolom, meghozná a kívánt eredményt...” Olvasónk levelét továbbítottuk a Tolna megyei Tanács V. B. építési, közlekedési és vízügyi osztályára, ahonnét az alábbi választ kaptuk: „...A panaszt január 31-én a helyszínen felülvizsgáltuk. Megállapítottuk, hogy a tanács kezelésében lévő utakon a kijelölt gyalogosátkelőhelyek nem minden vonatkozásban felelnek meg a rendeletben előírt feltételeknek (KRESZ-tábla, közvilágítás, burkolati jel, stb.). A hiányosságok megszüntetésére a városi tanács vb műszaki osztály figyelmét felhívtuk. A Napsugár áruház előtt lévő gyalogátkelőhely a KPM kezelésében van és ez ügyben már korábban (január 27-én kértük a KPM Közúti Igazgatóság intézkedését...)” CSÉB Vida Istvánná Faddról a következőket írta: „...A CSÉB-ről szeretnék Önöknek írni. Az idén februárban lesz két éve, hogy beadtam segélykérelmemet, a CSÉB-könyvet és a kisgyerek anyakönyvi kivonatát a faddi ÁFÉSZ-irodába, mivel ott az ügyintéző azt mondta, hogy ők majd postán elküldik. Azóta sem az iratokat, sem a pénzt nem kaptam meg. 1976. január 2-a óta dolgoztam. Még ez év szeptemberében 40 forintos csoportos életbiztosítást kötöttem Aigner Sándorral, aki kint járt nálunk az üzletben. Októbertől már fizettem a díjat. 1977. január 22-én szültem. Azóta gyes-en vagyok és várok. A CSÉB-díjat viszont fizettem. A faddi ÁFÉSZ neve megváltozott, most a tolnai ÁFÉSZ-hez tartozunk. Tavaly nyáron találkoztam az utcán a fiatalemberrel és mondtam neki, hogy nem küldték még a segélyt. Csodálkozott és megígérte, hogy majd intézkedik. Szeretném megkérdezni, kaphatok-e még pénzt, vagy csak az iratokat küldik vissza? Ha netán elvesztek volna, számon kérhetem-e valakitől?...” Panaszosunk levelét elküldtük az Álami Biztosító Tolna megyei Igazgatóságának, ahonnét Lux Sándor igazgató a következő választ adta: „...Az ügyet kivizsgáltattam és megállapítottam, hogy valóban nyújtott be szülési segély iránti kérelmet a faddi ÁFÉSZ-hez, ahol az iratokat Mácsik Lászlóné megbízottunk, az ÁFÉSZ alkalmazottja vette át. CSÉB- biztosítást. 1976 szeptemberében kötött, segély iránti kérelmet pedig 1977 januárjában nyújtott be. Ebben az időben azonban részére segély megállapítására nem volt lehetőség, mivel a tagság még nem volt egyéves tartamú. Helytelen volt a megbízott eljárása, amikor az iratokat nem származtatta vissza, és . nem közölte, hogy kérelme nem teljesíthető. Az üzletkötő olyan értelmű felvilágosítása, hogy az 1976 szeptemberében megkötött biztosítás alapján már 1977 januárjában született gyermeke után ísegély folyósítható, a fenti okok miatt szintén nem volt helytálló. Sajnálatos módon, a faddi és a tolnai ÁFÉSZ egyesülésekor a becsatolt iratok elvesztek, ezért azokat a megbízott visszaszármaztatni nem tudja. Figyelemmel arra, hogy jelenleg már a segélyezéshez szükséges tagsági idővel rendelkezik, ezért intézkedtem, hogy a szociális segély beadásához szükséges segélykérő lapot önnek közvetlenül megküldjék. Ugyancsak intézkedtem — a szekszárdi fióknál —, hogy az elveszett CSÉB-tagsági könyve helyett másolatot adjanak ki. Meg kívánom jegyezni, hogy az elveszett anyakönyvi kivonat miatt felelősségre vonást nem alkalmazhatok, mert az eljáró ügyintéző csak megbízottunk, akivel szemben nincs lehetőségem intézkedni. Úgy vélem azonban, hogy a Panaszost is terheli bizonyos mulasztás, mert hosszú idő elteltével kérte csak az iratait...” Telefonszámunk: 129-01, 123-61. Ml VÁLASZOLUNK Jogszabályokról — röviden A gépjárművezetési pótlék rendszeresítéséről szól a munkaügyi miniszter és a 'közlekedés- és postaügyi miniszter 2/1979. (I. 24.) MüM— KPM számú együttes rendeleté, amelynek hatálya a munkaviszonyban, valamint szövetkezeti tagsági viszonyban álló, nem gépjárművezetői munkakörben foglalkoztatott dolgozókra terjed ki, s amely szerint kollektív szerződés, munkaügyi szabályzat kötelezheti a dolgozót a munkáltató vagy a szövetkezet által üzemben tartott casco-szer- ződéssel biztosított gépkocsi rendszeres vezetésére, ha a gépkocsi igénybevétellé a munkakör ellátásához nélkülözhetetlen és a dolgozó rendelkezik az adott jármű- kategóriára érvényes vezetői engedéllyel, sőt a közületi szerv a munkakör további betöltésének feltételévé is teheti a vezetői engedély határidőben történő megszerzését. Ha munkaviszonyra vonatkozó szabály (kollektív szerződés, munkaügyi szabályzat) nem kötelezi a dolgozót, de a dolgozó rendelkezik a szükséges vezetői engedéllyel és munkaköre ellátásához a gépkocsi igénybevétele nélkülözhetetlen, a munkáltató és a munkavállaló megállapodhatnak abban, hogy a szerv által üzembentartóit casco-szerződéssel biztosított gépkocsit a dolgozó vezesse. Ha a szerv az adott közületi gépkocsin gép- járművezetőt nem foglalkoztat, a gépkocsit rendszeresen vezető dolgozó részére a gép- járművezetői feladatok ellátására fordított idővel arányos gépjárművezetési pótlékot kell fizetni, ennek öszszege személygépkocsi vezetése esetén legfeljebb havi 1000 Fit tehet. A rendelet, amely a Magyar Közlöny 1979. évi 3. számában jelent meg, február 1. napján hatályba lépett. A saját gépjárműnek belföldi hivatalos kiküldetés (külszolgálat) alkalmával történő használatával összefüggő egyes kérdéseket rendezi a munkaügyi miniszternek ugyanitt megjelent és ugyanekkor hatályba lépett 1/1979. (I. 24.) MüM. számú rendelete, amely szerint a dolgozót saját gépkocsi használata fejében az eddigi 2 Ft helyett február 1-től kezdődően kilométerenként 2,70 Ft illeti meg, az e rendelet hatálybalépése előtt megállapított átalányokat pedig — a keret újbóli meghatározása után — feliül kell vizsgálni és újra meg állapítani. Indokoltnak tartjuk felhívni a figyelmet a Könnyűipari Értesítő idei 2. számában megjelent arra a közleményre, amely a Minisztertanácsnak az alkoholizmus elleni küzdelem fokozása érdekében szükséges intézkedésekről szóló határozata vállalati végrehajtásának elveit írja elő, s amely szerint a váltelati munkavédelmi szabályzatba építendők be a különböző tiltó rendelkezésék, mint pl. szeszes italnak a munkahelyre történő bevitele, az ittas állapotban való munkavégzés, szeszes italnak a munkahelyen, munka közben és munkán kívüli időben (ünneplés címén) történő fogyasztása. DR. DEÁK KONRAD osztályvezető ügyész Felvételi előkészítő népművelőknek Megyénkben is jelentős még azoknak a népművelőknek a száma, akik nem rendelkeznek munkakörüknek megfelelő végzettséggel, de annak megszerzésére törekednek. Nekik jelent most közvetlen segítséget, hogy részükre főiskolai felvételi vizsgára előkészítőt tartunk Tamásiban. A felvételi tárgyak (magyar nyelv és irodalom, történelem) ismeretanyagából a tamási gimnázium tanárai elkészítették a téma- és ütemtervet, amelynek megfelelően havonta két-három, összesen tíz egész napos foglalkozáson készítik fel a mintegy 25 továbbtanulni szándékozó népművelőt. Az előkészítő anyagi feltételeit a megyei tanács biztosítja, tartalmi és módszertani segítséget a megyei művelődési központ nyújt, a szervezést a tamási művelődési központ végzi. Az első foglalkozási nap: 1979. február 16. Illés Lázár osztályvezető, megyei művelődési központ Józsefvárosi bemutató A Népszínház józsefvárosi színháza február 3-án mutatta be Ruzante „A csapodár madárka” című vígjátékát. A képen: T. Nagy András, Siménfalvy Lajos. A kedves szüle Ott él — immár 79 éve — ahol a Lónyai-csatorna ömlik a Tiszába. Szép vidék. Tiszta időben ide kéklenek a Zempléni hegyek, nyáridőben, ha északi szél fúj, itt zuhog keresztül a Rét és a Bodrogköz összes szénaillata. Ha erre járok, el nem kerülhetem Ilka néni házát, akit tulajdonképpen a veje, az én katonacimborám révén ismerek már évtizedek óta. Tél volt, hogy legutóbb is náluk vendégeskedtem. Tiszteletemre a tisztaszobába is begyújtottak, s ott iddogál- tunk, beszélgettünk, amikor megszólalt a kedves szüle: — Kint a nyárikonyhában is meleg van. Ott is elücsöröghetnétek, amíg én tömöm a libákat. No de erre mint a darazsak — lánya, veje, de még a nagylány unokája is — zúdultak a jó kis öregre. — Hová vinné a kedves vendéget! Meg mi... Ilka néni majdnem elpityeregte magát, s amikor kifelé oldalazott, csendesen megjegyezte: — Mert úgy szeretem hallgatni, amikor okoskodtok. Hát gondoltam, hogy amíg én... — Ej, mama! — csapott a szavába a veje, de én akkor már felálltam, s megölelgetve a kis öreget, követtem a nyári konyhába. Cimborám — kezébe kapva a boros- kancsót és a poharakat —, kénytelen volt utánunk jönni. Folytattuk a beszélgetést. Az öregasz- szony hallgatott, de a keze ügyesen járt, s amíg mi a vejével „kiokoskodtuk” magunkat, degeszre tömött vagy tíz libát. — Mindig kitalál valamit — intett a fejével cimborám a mamára, aztán így folytatta: — Pedig nem kellene már, hogy szaggassa magát. Ilka néni hallgatott, de én kíváncsian megkérdeztem: — És most mit talált ki a kedves szüle? — Nem most, hanem már évek óta... — Jól van már, no — szólt közbe az öregasszony, de a veje folytatta: — A fejibe vette, hogy mindegyik lányunokájának vesz egy szobabútort, ha férjhez mennek. — Aztán hány lányunokája van? — kérdeztem. — Eddig három. — No, akkor bajban lesz a mama! — Miért lennék bajban? — röppent rám az öregasszony tekintete, s ki kellett mondanom: — Mert három szobabútor ára már komoly kis summa ám! — Mennyi? — állt le egy percre, még a keze mozgása is az öregasszonynak. — Hát... — tekergetem a nyakam. — Mondja csak ki! — biztatott a mama —, legalább tudom magam mihez tartani. — Gondolom, hogy legalább harmincezer forintot. — Gondolja, vagy tudja is? — Biztos vagyok abban, hogy a három szobabútorért — no persze, amelyik már rangos, divatos —, ki kellene fizetni százezer forintot. — Majd összejön az, amire kell — mosolygott magabiztosan a kedves szüle. — Ne őrjítsen már meg! — kurjantott dühösen a cimborám —, van magának fogalma arról, hogy mennyi százezer forint? — Majd ki vall ja a kiskönyv... — Miféle kiskönyv? Azt hiszi a mama, hogy ha időnként berak egy kis pénzt a takarékba, hát az annyit fial majd neki, hogy csillagokat rakhat belőle az unokáira. — Hiszek, amit hiszek — gebeszke- dett fel az utolsó pár megtömött libáról az öregasszony. S amikor kivitte őket az ólba, kis idő elteltével hozta a takarékbetétkönyvet. — Kukkantson csak bele! — nyújtotta felém. Elámultam. De a veje méginkább, amikor kiderült, hogy a könyvecske 116 ezer forintot ér. — Tudtam — hebegett a veje —, hogy a libamájért jó pénzt adnak, de- hát ennyit... — Cseppent ide máshonnan is már, vagy tíz éve — mondta büszkén az öregasszony, aztán kedvesen invitált a nyárikonyhából vissza a tisztaszobába. DAVID JÖZSEF Egy szövetség, amit nem ismerünk Korunk embere kénytelen tudomásul venni, hogy a civilizációs ártalmak sorában stabil helye van a halláskárosodásnak. Mind több a hallássérült ember, s szorul ilyenként a szükséges egészségügyi ellátás mellett gondoskodásra, segítségre. Ezért is alakult meg Szekszárdon 1976 őszén a Hallássérültek Szövetségének Tolna megyei Szervezete, mely ma 130 tagot számlál. A szövetség — mely öttagú vezetőséggel működik — a Babits Mihály művelődési központban kapott helyet klubja számára. Ebben a klubban találkoznak szombaton délután 15 és este 20 óra között a szervezet tagjai, hogy beszélgetéssel, olvasással, közös játékkal, filmvetítésekkel, kiállítások megtekintésével töltsék ismerke- - désre is alkalmas foglalkozásaikat. Az elmúlt évben a szervezet tagsága meglátogatta Pécsen a testvérszervezet klubját. Ebben az évben is változatos Drogram várja a hallássérültek szervezetének klubéletet igénylő tagjait Szekszárdon. A szövetség egyébként szoros kapcsolatot tart fenn a megyei kórház—rendelőintézet fül-, orr-, gégeosztályával és audiológiai szakrendelésével A kórházi osztály rendszeresen kiszűri a szociális otthonok lakói közül azokat a hallássérülteket, akik fülhallgató-kezelésre alkalmasak és részükre az intézet hallókészüléket biztosít. Mint azt a szövetség vezetőitől hallottuk, kevesen tudnak a szövetség létezéséről és így megfosztják magukat attól a segítségtől, amit kaphatnának. Pedig a csekély összegű évi tagsági díj — 24 forint — többszörösét téríti vissza a szervezet azoknak, akik a klubnapokra utaznak be. A szövetség tervei között egyébként szerepel az, hogy egy-egy nagyobb településünkön is életre hívják a hallássérültek csoportjait 1979-ben.
