Tolna Megyei Népújság, 1979. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-14 / 11. szám
1979. január 14. tníÉPÜJSÁG 11 Francia festmények Moszkvából Egy idegenvezető naplójából Magyar emlékek Weimarban Nem először kölcsönöznek Magyarországra tulajdonukban lévő műkincseket moszkvai és leningrádi múzeumok; —• a budapesti Szépművészeti Múzeum illetőleg az Ermitázs és a Puskin Múzeum kapcsolatát a kölcsönös segítségnyújtás jellemzi. Az említett két nagy gyűjteményből remekművek sora jutott már el hozzánk az elmúlt években. A Szépművészetiben most látható 'kiállítás — Francia festészet remekei a moszkvai Puskin Múzeumból címmel — a mintegy száz évvel ezelőtt kezdődött festői forradalomról ad tájékoztatót. Soha derűsebb forradalmat! A szabad levegő, a napsütés, a napkelték és alkonyaták káprázata, a vizek csillogása és tükröződése, a lombok rezgése, az utcai és vendéglői sokadalom nyüzsgése, vagyis az örök változás, mozgás, átalakulás kifejezése volt a maga választotta fő feladata annak a fiatal francia művészek által indított festői átalakulásnak, melyet impresszionizmus néven tart számon a művészet- történet. 1874-es első közös kiállításuk egyik kritikusa gúnyból ragasztotta rájuk az elnevezést, ám az új festői kifejezés apostolai vállalták és diadalra vitték meglátásaikat. Útjukat sok harc kísérte, a ma már csillagászati összegekért gazdát cserélő képeket annak idején potom pénzért adták el a festők, hogy szerényen megélhessenek. Renoir Békás tanya című képe a legelső a kiállított művek keletkezését tekintve: 1869-ben készült. Akárcsak Monet, Renoir is három változatot festett a vízparti mulatóról. A moszkvai példány elsősorban a part fáinak árnyában sétáló sokaságot ábrázolja fényittas színekkel, apró ecsetvonásokkal, puha formákkal. Igazi impresszionista kép a Békás tanya, ám több csak impresz- sziónál: világfelfogást és magatartást tükröz. Az 1874- es bemutatkozás évéből való Pissarro Szántóföld című, szűrt világítású tájképe. Az új festői felfogás kiteljesedéséről a legkövetkezetesebben impresszionista mester, Monet képe (Szénakazal Gi- verny mellett, 1899) 'tájékoztat. A témának ezen a változatán délelőtti verőfényben fürdik a táj, kékesen rezegnek a nyárfák, s a boglyák napsütötte oldalai sárgásrózsaszínben, árnyékos részei kékeslilás reflexekben mutatkoznak. Sisley erdőszélt, Forain lóversenyt, Raffaelli párizsi utcát ábrázoló képei ugyanazt a könnyed, az élet zajlását kifejező festésmódot mutatják, mint a vezető impresszionista festők alkotásai. Az impresszionistákkal együtt indult Cézanne-tól az irányzattól elkanyarodó képet látunk á kiállításon, benne a magányos kutató művész a táj szerkezetét tárta fel. Ugyancsak az impresz- szionista látásmód híve volt kezdetben Van Gogh, ám hamarosan többet adott vissza festményein, mint csak benyomásait: nyugtalan lelke háborgásait veszítette bele örvénylő rendszerré szerveződő színáramlataiba. Dokter Rey arcképe (1889) a mélyenszántó emberi jellemzésnek és a dekoratív értékre emelt szín- és formaképzésnek mesteri példája. A pályája kezdetén szintén impressziót tükröző Gauguin két bemutatott festménye már művészetének kiteljesedett, színfoltokból komponáló időszakát idézi a nézők elé. A Tahiti nők szobában (1896) finom hangulatával hat ránk, míg A gázló (1901) című festmény a csendesóceáni sziget tüzes színeit és embereinek tevékenységét álomszerű együttesbe szőve szól a világ realitásairól és a festő vágyairól. Manguin, Lebasque, Mar- quet és Fidesz képei az impresszionizmus színben egyre harsányabban és rajzosabb századfordulói változatairól tudósítanak, ugyanakkor elindult már több nagy áramlat. Pablo Picasso volt az a zseniális mester, aki a továbblépést keresők közül a legtöbb értéket mutatta fel. Ifjúkorának egyik remeke, a Vándorcirkuszosok (Két artista, 1901) című kép kék- piros-narancs-fehér színösszhangjával, lényegre egyszerűsített formálásával mély emberi tartalmat jelenít meg. Pár évvel később keletkezett kubista képeivel (Barátság, 1908; Három asz- szony, 1909) viszont a geometrikus törekvés alapvető művészének mutatkozott. A másik mértékadó festőtől, Matisse-tól az 1909-ből való Spanyol nő tamburinnal című vásznát kölcsönözte a Puskin Múzeum. A „Vadak” művészcsoport vezető alakjának egyre dekoratívabbá váló festői útjáról sokat mond ez a kép lendületes ritmusával, a kék háttér, a vörös szoknya és a sárga hímzésekkel díszített fekete mellény erős színbeli ellentétével. Ha Matisse hangsúlyozta, Léger önállósította a színfoltokat, s a rajzot, mint ezt Nadia Légért, illetőleg két fejet ábrázoló képein látjuk. A szőnyegei., révén világhírű Lurcat-tól a Keleti táj (1927) című festményt mutatja be a kiállítás. „ A modern francia művészetét tanulmányozni Párizsba 'kell menni, vagy Le- ningrádba és Moszkvába. E sorok írója még egyik helyre sem jutott el, a budapesti vendégszereplésekét azonban következetesen megtekintette élve a lehetőséggel, hogy helyébe hozták a képeket. Nagy élmény volt mindegyik bemutató. Ezért ajánlja az olvasók figyelmébe a szóban forgó tárlatot. HEITLER LÁSZLÓ Régóta járom Európa országait, vidékeit és városait. A sok látnivaló közt különös figyelemmel keresem a magyar vonatkozású emlékeket. Több mint egy évtizede annak, hogy első alkalommal jártam a Német Demokratikus Köztársaságban, s IBUSZ- csoportunk műsorán szerepelt Weimar megtekintése is. Megdobbant a szívem, amikor buszunk egy szerény, egyemeletes ház előtt megállt. A pompásan gondozott, matuzsálemi fákkal árnyékolt park szélén áll az a bizonyos Hof- gártnerei (udvari kertészház), ahol életének utolsó évtizedében évenkint hónapokat töltött (felváltva Pestet és Rómát) a „hírhedett zenésze a világnak”, Liszt Ferenc. Az udvar felől találjuk a bejáratot, az első helyiségben — kivételesen nem ízléstelen giccses — emlékeket árusítanak. — Nyikorgó falépcsőn igyekszünk az emeletre. Épp egy német csoport jön velünk szembe, befejezték már az emeleti szobák megtekintését. Szabad elvonulásuk érdekében félreálltunk. Közülük utolsónak egy házaspár maradt, ők a zongora mellett álló házbeli idegenvezetőhöz fordultak kérdésükkel: tessék megmondani nekünk a valóságot a zeneművészről! Mi volt ő tulajdonképpen, német, francia, olasz, vagy éppenséggel magyar?... Szívem hangosan kalapált, szemem szinte habzsolta a szent hely sok-sok látnivalóját, ám agyam és fülem felcsigázva várta a válaszadást. És a megkérdezett hölgy rendkívül nyugodtan, hideg logikával adta meg a választ, ami magyarul körülbelül így hangza- nék: Liszt Ferencről sokat írtak, beszéltek, locsogtak, ám feltétlenül igaz az, hogy ő... „a lábától a fejebúbjáig magyar volt, noha talán két komplett mondatot sem tudott elmondani magyarul”. Nem egyedüli festőnk Bar- tha László, akinek Erdély a szülőhazája. Kevesebb társa akad viszont, akinek a Dunántúl valóságával, kultúrájával oly szorosan összefonódott volna művészete, mint az övé. Ezt eddig is tudtuk, de most megerősítést nyerhetünk Horváth György könyvéből, amely immáron a negyedik Corvina Műteremkötetként jelent meg a karácsonyi könyvpiacon. Az előző füzetek szerzői, így Horváth György is a szokottól eltérő módon igyekszik tárgyát megközelíteni. Kiinduló pontja az a felismerés, hogy Bartha festészetének jelentős hányada ciklusokba foglalható. Egy-egy élmény hosszabb-rövidebb időre irányt szab művészi kísérleteinek. Külső és belső, lelki okok — utazás, ösztöndíj, betegség — befolyásolják stílusváltásait, de a tehetségből fakadó erő sikeresen lefaragja a pályagörbe kilengéseit. Egyenletes fejlődés után jutott a csúcsra. Hetven esztendősen is tartja formáját; s képes új tájékok feltérképezésére. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a kötet ele- -jén részletesen taglalt Cirkusz-ciklus folytonosan gyarapodó képsora. Kitűnő illusztrációkkal kísért elemzés — a sokadszor követett fejlődés-fázisok nyomába szeSzerettem volna kezet csókolni a tájékozott és kedves kolléganőnek, ő azonban már invitált is bennünket befelé. Mind a négy szobában ismertette a rendkívül értékes és sok emléket, közben megnyomta a magnó gombját és mondanivalója aláfestéseként mesterünk „Szerelmi álmok”- át hallhattuk éteri távolságból és szépségben, majd pedig a „Les preludes” tömör hangzású muzsikáját. — Az első szobát uralja a fekete zongora, pianínó és a magyar nemzeti színekből font hatalmas függönycsokor. — Hamar elrepült a fél óra, ismerkedésünk Liszt emlékeivel, már siettettek bennünket a lépcsőn várakozó turisták. — A földszinti bal oldali szobában szembe kerültünk a magyar rapszódiák némelyikével. Fő helyen látható Liszt jellegzetes, szálkás hangjegyeivel, fekete tintával írt kotta, amelyikre a Mester utólag, piros ceruzával írta fel a XV. számot, tehát a Rákóczi induló eredeti kottája előtt álltunk! — Nem mesz- sze attól, alacsony tárlóban egy halotti maszk felírás és magyarázat nélkül. A turisták találgatását elvágva mondtam el, Beethoven maszkját látják. Bécs városa a nagy mester földi maradványait magának tartotta meg, ám megértésből a halotti maszkot elküldte a szülőváros, Bonn számára. És évtizedek múltán, amikor Bonnban felállították Beethoven szobrát, a városi vezetőség viszonozni kívánta Liszt Ferenc nagyszerű gesztusát (a szobor felállítása költségeinek nagyobbik részét gavallérosan ő fizette), így a halotti maszkot Liszt Ferencnek ajándékozták. Tehát így került ez a csodálatos érték Weimarba, Liszt otthonába! Elbúcsúzáskor megköszöntem a helyi idegenvezető hölgynek az ismertetést és a gődik. Érzékletesen, tényekkel megtámasztva mutatja be, miként halad a festő a közvetlen élmény lejegyzésétől elvontabb, egyetemesebb igazságok feltárása felé. A vizsgálódásban hangsúlyt kap a láncolat tagjait összefűző kompozíciós rendszer, s a színek formai-hangulati-ér- zelmj hullámzásokat követő szerepe is. Ezután mutatja be a szerző az életpálya főbb állomásait. Bartha indulása nem szokványos, de fejlődése, sikerei kezdettől bizakodással tölt- hették el. Erős egyénisége már főiskolás korában megmutatkozott. Tudatos művész, aki érzékeny a benyomásokra. A hatásokat beépíti művébe, de az önállóság állásait soha nem adja fel. Nagy feladatokra szemelik ki, de a római ösztöndíj eredménye nem a besorakozás a „hivatalosak” közé. Nem hódol be később a sematizmusnak sem. Párizsi útja után legfeljebb „franciásabb” lesz, nem stílusmásoló. Üjabb erdélyi utazáséi sem sodorják az „új-népiesek” táborába. A szülőföld színei, formái, ter- mékenyítőek, de nem érintik a festői szuverenitást. Horváth György tanulmánya idézetekkel, beszélgetés- részletekkel, kritikákkal fűszerezve tárja fel a „sorsfordulatokat”. Visszatérő jelentősége van a tihanyi élméMŰVÉSZET német házaspárnak nyújtott korrekt magyarázatot, egyben közöltem, magyar vagyok, s Szekszárdról jöttem, ahol a mester kellemes vendégségben többször tartózkodott. Kolléganőm szeme felcsillant, igen, tudja, Szek- szárd magyarországi kisváros és ott báró Augusz volt Liszt vendéglátója. Hálásan és szívesen gondolok vissza erre a hölgyre, s elméletben neki adományoznám a még nem létező magyar idegenvezetői érmet. — Azóta majd tízszer jártam a Liszt-házban Weimarban, de mindig más személy végezte a házi idegen- vezetői teendőket. Egy ott megtörtént másik sztorit is leírok, annak a hangsúlyozásával, nem voltam jelen, csak valamelyik kollégámtól hallottam. Érthetően kíváncsiak a turisták, vajon milyen hangja van ma annak a zongorának, amelyen Liszt Ferenc utolérhetetlen virtuozitással játszott. Az egyik turista hölgy pár hangot megszólaltat a zongorán, de felfigyel a német kolléganő és azt mondja, ne tessék a zongorához nyúlni, ha azonban akad valaki, aki zongorista, annak rövid időre engedélyezheti a játékot. — És ekkor hangzott az idegenvezető szájából: a múltkor volt itt egy magyar hölgy, aki „egészen jól zongorázott”, úgy emlékszem Frau Annie Fischernek hívják. — Mi emberek sem vagyunk egyformák, így a wei- mari idegenvezetők sem, de azért meg kellett volna magyarázni ennek a másik idegenvezetőnek, hogy Fischer Annie indokoltan jól zongorázott, hisz a világ élvonalában álló pianista. nyéknek, a letelepedésnek. Első eredménye az Esti kocsizás (1935), az első igazi siker. Róma valójában „a latin élet megismerését” hozza magával. 1941-ben a Hargita- vidék ragadja el. Szinte feloldódik e gondtermő, mégis tündéri tájban. 1946-ban Párizs következik — állami ösztöndíjjal! — s utána „száműzetése” a művészeti életből. 1955-ben Tihanyban talál „menedéket”, úgy látszik, véglegesen. Olyan szellemi közeg" fogadja, amely sokáig irányt szabott törekvéseinek. 1958-ban önálló tárlat jelzi visszatérését. Még tíz év telik el, amikor hirtelen Kőszegre költözik: a rutin rémületétől űzve menekül új természeti környezetbe, mert a „látvány” közvetlenségére mindvégig szüksége volt. A Királyvölgy csendjében otthont, nyugalmat, új témát talált, de ez már lényegében nem változtatott festészetén: tovább hódol a pannon táj szépségének. Csak dicsérni lehet a könyv szép, átfogó jellegű képanyagát. Segíti tájékozódásunkat a bő irodalomjegyzék is. Horváth György írása^ sok ismeretet ölel fel, de nehezen tudja rendbe szedni gondolatait. Felbukkan a • szakmai zsargon is, az itt-ott mutatkozó pongyolaság pedig megnehezíti az egyszerű olvasó dolgát. SALAMON NÁNDOR Picasso: Két artista Gauguin: A gázló Cézanne: St. Victoire
