Tolna Megyei Népújság, 1979. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-09 / 6. szám
e Képújság 1979. január 9. Asztalitenisz OIK-bajnok: a Tolnai VL SAKK Az idén legkorábban megyénk serdülő sakkozói ültek le az asztalok mögé, hogy eldöntsék a helyezéseket. Nyilván a zord időjárás miatt a vártnál kevesebben jelentek meg a rangos versenyen. Szekszárd, Szedres és Paks vezetői mérték össze tudásukat. A legnépesebb delegációja a szedresieknek volt. Tizen- ketten jöttek Szekszárdra. Úgy látszik, a népes gárda nemcsak létszámával, de eredményességével is élenjárt. A lányoknál az első hat helyezett szedresi volt. A bronzjelvényes iíjúsági sportoló, Rafajlovics Angéla imponáló fölénnyel nyerte a versenyt. Öt követte a még úttörő Molnár Mária. A harmadik helyre Molnár Klára került. Az újonc Ümmenhof- fer Ildikó negyedik helye meglepetés. A kisdobos Kovács Andrea a várakozásnak megfelelt. A paksi Vajnai Attila kiemelkedett a mezőnyből. Bajnokságát egyenletes játékának köszönhette, örvendetes volt a szekszárdiak jó szereplése. Apatóczky Pál második helye a versenyző fejlődését bizonyítja. A Magyar Asztalitenisz Szövetség ezúttal is szolgált meglepetéssel: január" 2—3án rendezte az 1978. évi ÓIK és OSK országos döntőit. Az időpont a lehető legrosszabb volt, hiszen az ünnepek alatt kevés lehetőség adódott a megfelelő felkészülésre. Megyénket a Tolnai VL képviselte mindkét korosztályban... Az első napon a serdülőkupa versenyeire került sor. A tolnai lányok a papírforma szerint könnyedén nyerték mérkőzéseiket, és a döntőbe a Bp. Statisztikával mérkőztek. Ezen a találkozón a fővárosi csapat 5:3-ra győzött, így a tolnai csapat a 2. helyet szerezte meg. A második napon az ifjúsági csapatok álltak asztalhoz. A tolnai szakosztály jó eredményei alapján lehetőséget kapott két csapat indítására. A Bolvári—Bízó—Dudás összetételű csapat — mint kiemelt — mentesült a selejtezőtől. Első mérkőzésükön a Pécsi BTC ellen 5:l-re, A közeli napokban ismét megkezdődnek a sportegyesületeknél a beszámoló közgyűlések. Legfrissebb a paksi városi sportfelügyelőség volt, ahonnan már megkaptuk a közgyűlések ütemtervét, mely a következő: január 29: Dunaföldvár. Február 4: majd ezt követően a Bp. Spartacus ellen 5:0-ra győztek. Következett a döntő a Bp. Statisztika ellen. Ez sokáig emlékezetes lesz a versenyzők és szakemberek számára. Mindkét csapat tudása és küzdőképessége maximumát nyújtotta, hiszen a győztes tulajdonképpen az NB I. ifjúsági csapatbajnoki címét szerzi meg. Az első fordulóban a Statisztika 2:l-es vezetést szerzett. A második fordulóban ezt a tolnaiak kiegyenlítették. Az utolsó forduló 3:3-as állásnál következett. Itt a tolnai csapat minden mérkőzését megnyerte, végeredményben 6:3-as győzelem született. A csapat valamennyi versenyzője dicséretet érdemel nagyszerű helytállásáért. Bolvári Ildikót pedig külön elismerés illeti, hiszen az egész verseny- sorozatot veretlenül játszotta végig. A tolnai B csapat igen jó teljesítménnyel a 6. helyet szerezte meg. Kajdacs. Február 5: Duna- szentgyörgy. Február 12: Nagydorog: Február 17: Du- nakömlőd. Február 19: Paksi SE. Február 25: Gerjen. Február 26: Bölcske. Március 3: Madocsa és Pusztahen- cse. Március 10: Györköny. Március 11: Pálfa. Március 15: Németkér. — L — Közgyűlések A téli sportok közül világszerte talán a legnépszerűbb a sí. Az északi népektől terjedt el, akik eredetileg köz. lekedésre használták — és használják ma is — a két rugalmas, lábra csatolt lécet. A téli olimpiákon mindenesetre ez a sportág adja a versenyszámok döntő többségét. A két métert meghaladó hosszúságú lécpár nem sokat változott az idők folyamán, anyaga viszont annál inkább. Az eredeti fenyő-, kőris-, vagy a különleges keménységű és hajlékonyságú északamerikai hickoryfát újabban egyre inkább felváltják a fém- és műanyag talpak. Az egészséges és szép sportot azonban gyakran zavarják meg a viszonylag sűrűn előforduló láb-, illetve boka- töréssel járó balesetek. Ezek leggyakrabban abból adódnak, hogy ütközéskor vagy bukáskor a sítalp nem válik le elég gyorsan a cipőről és kicsavarja a sportoló lábát. Ennek kiküszöbölésére számos olyan mechanikus oldórendszert dolgoztak ki, amely bukás esetén gyorsan oldja a kötést. E szerkezetek hátránya, hogy egyrészt lassúak — 0,2 másodperc alatt oldódnak — másrészt a sízőnek kell az oldóberendezést lábfeje elmozdításával működésbe hoznia. Francia kutatók újabban kidolgoztak egy elektronikus vezérlésű, robbantással működő kötésoldó szerkezetet. Ebben egy feszültségmérő kengyel méri a sportoló lábára ható erőt, és ha ez az erő meghalad egy meghatározott küszöbértéket, úgy egy miniatűr robbanószerkezet lép működésbe amely a kötést 0,01 másodperc alatt kioldja. A szerkezet első mintapéldányai állítólag igen hatásosnak bizonyultak. E drága szerkezet helyett új típusú síféket konstruáltak Csehszlovákiában, a Koh-i- noor vállalat szakemberei, és a kedvező tapasztalatok alapján azonnal meg is kezdték a gyártását. Az új típusú sífék, a ,,Ski Stop Massage” eséskor azonnal működésbe lép és leválasztja s sílécet. A rugó beszerelése a sífékbe A gyár alkalmazottja bemutatja az új típusú sífék működését Foci nagypályán és kicsiben [•ijjjji! Italanos iskolában taní- •S|p tották: számtanban Ifis aem szabad összeha......' i sonlítani a körtét az u lmuval. Azt hiszem, a nagypályát sem szabadna a kicsivel. Mégis, a folyamatosság felrúgat velünk minden bölcs szabályt. Mert immár évek óta szinte minden kísértetiesen ismétlődik a hazai labdarúgóberkekben: csapnivaló bajnokság, levezetőként teremtorna, később alapozás, bizakodás (a fiúk annyi kilométert futnak, hogy azzal egy gépkocsit lehetne bejáratni), s mindezek után döntetlen, vereség vagy győzelem, az ellenfél erejétől függően. Változatlanul unalmas a játék, az ürességtől konganak a stadionok, s változatlanul emelkednek a labdarúgó-szakosztály támogatására fordított (a patronáló ágazat, vállalat, intézmény dolgozóitól elvont) összegek. Mindez így nem folytatható. Ha fontosnak tartjuk a gazdaságtalanul termelő üzemek felszámolását, akkor előbb-utóbb hasonló rendszabályokat kell életbe léptetni a gazdaságtalanul gazdálkodó szakosztályoknál is. Igaz, a sport nem lehet, és ne is legyen nálunk üzleti vállalkozás. Éppen ezért megengedhetetlen, hogy néhány ember öncélú játszadozása miatt százezreknek ne jusson megfelelő felszerelés, létesítmény. A labdarúgóknak nem maradhat más választásuk: vagy színvonalas bajnokságot teremtve visszahódítják a fizető közönséget, vagy maradnak a mai szinten, de már e szinthez illő anyagi támogatás mellett. Tagadhatatlan, a kispálya méretei, szabályai különböznek a nagyobb pályáétól. De a játék szellemének itt is, ott is ugyanannak kell lennie. A közelmúltban éppen ezért aggodalommal figyeltük a Győrben történteket, • melyeket a televízió közvetített. Egy csapat gólt, esetleg gólokat lőtt a mérkőzés elején. A játékosok a vezetés birtokában azt hitték, hogy ők a jobbak, a meccset már megnyerték, a mérkőzés hátralévő része csupán már formaság. És ez nem kispályásbetegség. Visszalapozva az elmúlt évek statisztikáját, ki- derüt, hogy válogatottunk az elmúlt tíz évben 17 mérkőzést vesztett el, vagy adott döntetlenre vezetése után. Hasonló példát a labdarúgóvilágbajnokságon is láttunk. Csakhogy, amíg mások képesek vesztett állásból újítani, addig a statisztika szerint: a „Teveli szurkoló” jeligére: Nincs akadálya a vélemény- cserének, szívesen folytatunk beszélgetést bárkivel. Erre legalkalmasabb lenne, amikor Tevelre látogatunk a labdarúgó-szakosztályhoz. Előre láthatólag február első napjaiban kerül erre sor. A pontos időpontot közölni fogjuk. Válasz egy telefonálónak: Mi is hallottuk a tévedést, Jól tudja: Bolvári Ildikó nem Szekszárd, hanem a Tolnai Vörös Lobogó neveltje, és várhatóan az is marad, továbbra is Tolnán játszik. A sportriporter tévedett a tévében. M. I. Tolna: Fejtegetése érdekes, de nem megalapozott. magyar válogatott az elmúlt tíz esztendőben mindössze négy (!) mérkőzést nyert meg úgy, hogy előzőleg az ellenfél vezetett. A tv Mundial-összefoglaló- jából láttuk, micsoda iszonyatos küzdelem folyik a labda megszerzéséért, megtartásáért. Szomorúan .summáztuk: nemzetközi kupamérkőzéseket, válogatott találkozókat kell követnie a tv- kamefának, hogy a nézők milliói azt lássák, amit bajnoki találkozókon szeretnének látni. A mi NB I-ünkben a csapatok játék és küzdelem helyett 90 percet töltenek a pályán, s egy.bizonyos előny megszerzése után nem nagyon erőltetik magukat, hiszen a meccspénz ugyanannyi 1:0-ás és 12:0-ás győzelmekkor. Hiába az évek óta ismétlődő intelem: ami itthon elég a soványka győzelemhez, az nemzetközi szinten a döntetlenhez is kevés — a labdarúgók rossz diákként befogják fülüket, és úgy lazsálják le a mérkőzéseket, ahogy tudják. Mindezért felelősségre sem vonhatók. Az iskolában a nebulók 1-től 5-ig osztályozhatók. Mert ott van viszonyítási alap. A mohácsi vész dátuma 1526, a múlt idő jele magánhangzó után két té, a kivonás ellenőrzése az összeadás. Aki ezt nem tudja, az máris írhatja be magának a szekundát. A labdarúgásban nehezebb ellenőrizni a tudásanyagot. A néhány éve bevezetett követelményrendszer lényegében arra jó, hogy egy-egy vesztes meccs után elmondhassuk: a vereség ellenére játékosaink távolugrásban, egy- és tízperces futásban jobbak ellenfeleiknél. Ráadásul a követelményrendszer megosztotta a szakvezetőket. Egy részük kiállt mellette, mondván: az előrelépés egyetlen biztosítéka. Mások szerint az erő megöli a technikát, semmivé teszi a magyarokra jellemző szellemességet. Az csak egykét edzőnek jutott eszébe, hogy a kettőt (erőnlétet és technikát) egyformán lehet fejleszteni. A játékosok Arcán látszott, hogy egy-egy helyzetben micsoda erőfeszítéssel döntöttek, hogy vajon ésszel vagy erővel oldják meg feladatukat. Sajnos, mire eljutottak a helyes válaszig, addig a labda többnyire az ellenfél birtokába került. A munka egyik legsarko- sabb meghatározása: célszerű és ésszerű emberi tevékenység. Nos, a labdarúgásunk Igaz, hogy a Budapesti Honvéd versenyzői szerezték a legtöbb olimpiai pontot, de ez nem zárja ki azt, hogy megyénkben a Szekszárdi Sparacus kerékpárversenyzői voltak a legeredményesebbek. Ennek titka: olimpiai pontnak nevezik a nemzetközi versenyeken elért teljesítményeket, és egy másik kategóriában ugyancsak olimpiai ponttal mérik a házai versenyen nyújtott teljesítményt. Addig, míg a Budapesti Honvéd nemzetközi, addig a Szekszárdi Szövetkezet kerekesei a hazai versenyeken szerezték a pontokat. Arról mi nem tehetünk, hogy mindegyik elnevezése olimpiai pont. irányítói elérték céljukat: csapatunkat bevezették a VB 16-os döntőjébe. Az ésszerűség azt kívánta volna, mindebből a sikerből gyűjtsünk erőt a későbbi összecsapásokra. Mégis, ennek ellenkezője történt. A Mundialon való részvétel nemcsak erőinket emésztette fel, hanem tartalékainkat is. Ez nem kis mértékben köszönhető a szemléletnek, mely szerint nálunk a győztes csapat mindig jól, dicséretesen küzdve, vagy elszántan játszott. Nálunk az eredmény befolyásolt véleményeket, az értékeket is hozzáigazítottuk. A futball színházának rendezői a szórványosan elhangzó tapsból az egész előadást értékelték sikeresnek. Emlékezzünk csak, micsoda örömujjongás fogadta egyetlen őszi válogatottgyőzelmünket. Micsoda szentségtörésnek tűnt volna megjegyezni, hogy a csapat ugyanúgy játszott, mint a Wales ellen, ugyancsak a Népstadionban. Csakhogy 1978 őszén a szovjet csatárok a legjobb helyzeteiket is kihagyták, míg három évvel korábban a britek kevés lehetőségükből kettőt értékesítettek. Az MLSZ új elnöksége egy. vesztes háború utolsó három csatája előtt kapta meg kinevezését. Csapatunk az Európa-bajnokságon elbukott (csodákban ne reménykedjünk), az új cél nyilvánvaló: egy egységes olimpiai gárda kialakítása és felkészülés az elkövetkezendő világbajnoki selejtezőkre. iiipHl; hhoz persze, hogy a §ÉjS. magyar labdarúgás jjijlp megújhodjon, sok min- :iennek meg kell változnia. Elsősorban talán a szemléletnek. A teremtornán egyik csapatunk edzője mondta, hogy játékosai félnek a talajtól, nem szívesen jöttek Győrbe. Mindezt egy nappal azután jelentette > be, hogy a televízióban ismét láthattuk a 3—6 fokos hidegben a csúszós füvön, a nyirkos időben zabolátlan csikóként száguldó, a „pályán lehetek” érzésétől szinte megrészegült labdarúgókat. Egy héten belül egy ország figyelhette, hogy mennyire más a kis- és a nagypályás foci. A nézők persze bármikor lekapcsolhatták készülékeiket, ha a látnivalókkal elégedetlenek voltak. A különbségek ettől függetlenül megmaradtak. HORVATH KÄLMÄN K. F. bonyhádi autósnak: A tolnai vártúrákra nemcsak csoportosan, hanem egyénileg is lehet jelentkezni. Küldje meg pontos címét, és mi a túrák előtt a pontos időpontról, a találkozás helyéről értesítjük. „Aggódok Dombóvárért” jeligére: Ismerjük a dombóvári ügyet, sajnos ilyen gond másutt is akad a labdarúgóknál. Reméljük, tisztázódik a helyzet, és megkezdődnek az edzések. Gerjeni labdarúgó-szakosztálynak: A baráti beszélgetésre holnap, szerdán délelőtt 10 órakor kerül sor Gerjenben. Több nemzetközi kézilabdatornát rendeztek a hét végén. Schweriben a férfitornán a helyi Post együttese szerezte meg az elsőséget veretlenül 8 ponttal a Wismut Aue (6) és a válogatottjai nélkül szereplő Bp. Honvéd (4) előtt. Az Odera menti Frankfurtban a CSZKA Moszkva végzett az első helyen a nemzetközi tornán, 7 pontot szerzett, a székesfehérvári Szondi negyedik lett, két ponttal. A magyarok a zárónapon két vereséget szenvedtek, a CSZKA Moszkvától 21:16, és a Slask Wroclaw csapatától 15:14 arányban. Berlinben női tornán a TSC együttese lett az első, miután a döntő mérkőzésen 24:18 (14:11) arányban győzött a Bp. Spartacus ellen. A magyarok így sem maradtak siker nélkül, mert Nyári Erzsébetet választották a torna legjobb játékosának. így kellett volna 1. Avellino—Atalanta 0:0 X 2. Fiorentina—Juventus 0:1 2 3. Lanerossi—Ascoli 1:1 X 4. Napoli—Lazio 1:1 X 5. Perugia—Verona 1:1 X 6. Róma—Internazionale 1:1 X 7. Brescia—Pistoiese 0:0 X 8. Foggia—Cesena 0:0 X 9. Lecce—Genoa 2:1 1 10. Rimini—Taranto 2:1 1 11. Sampdoria—Monza 1:1 X 12. Sambened.—Palermo 2:0 1 13. Varese—Bari 1:1 X +i Pescara—Spal 0:0 X ÜZEMETEK