Tolna Megyei Népújság, 1979. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-03 / 1. szám
1979. január 3. mÉPÜJSÁG5 Születésnapi ajándék „Kívánni sem tudtam volna sikeresebb évet 1978-nál. Valahogy minden olyan szépen összejött. Februárban kezdődött, amikor az egyik szekszárdi versenyen könnyűsúlyban új országos csúcsot állítottam fel szakításban. Akkor 97,5 kg-ról 98 kg-ra módosítottam Csóka Péter (Bp. Honvéd) által tartott csúcseredményt. Kemény felkészülési munka, majd újabb versenyek következtek egy-egy csúcsjavítással. Röviden így jellemezhetném az első félévet. Aztán elérkezett az edzőtáborozás ideje. Három hetet az IBV-keretben töltöttem, majd itthon folytattam az edzéseket. Augusztusban az országos spartakiád jelentette számomra a második félévi versenyidőszak rajtját. Az volt a vágyam, hogy a dobogó valamelyik fokára állhassak az eredményhirdetésnél. Nagyon is akartam, aztán a szakításban majdnem kiestem. Az edzőm is meglepődött, amikor a 100 kg-os kezdősúlyt csak harmadik kísérletre „fogtam” meg. Később 105 kg-ra emeltettem a súlyzót. Éreztem: sikerülni fog. Bátran indítottam, néhány pillanattal később valóban sikeresnek bizonyult a gyakorlatom. Hosszú, fárasztó felkészülés következett. Nyolc héten keresztül keményen edzettem, különösen a lökésre erősítettem. Ebben a fogás- nemben Mátrai Gyula, klubtársam 1975-ben felállított országos csúcseredményének túlszárnyalását terveztem. Az MTK-VM október 8-i versenyén valóra vált ez a terv. Jó erőben voltam, fogyasztani sem kellett, így 67,5 kg-mal mérlegeltem. A szakítást itt is 100 kg-on kezdtem, csakúgy, mint az előző újpesti versenyen. Érvényes gyakorlat után a 105,5 kg-ot harmadikra kiszakítottam. Saját országos csúcsomat szárnyaltam túl. Lökésben 120 kg-mal kezdtem, és sikerült megbirkózni a 125,5 kg-os súllyal is. Ezzel együtt összetettben 230 kg-ot teljesítettem, ami szintén új országos csúcs volt, a régit Mátrai tartotta. Már kilenc csúcsjavítás szerepelt eredménylistámon, amikor az országos bajnokság küzdelme következett. Most decemberben, éppen a születésnapomon rendezték Salgótarjánban. Együtt volt a súlycsoportomon belüli legjobbak mezőnye. Szerénytelenség nélkül mondom: ünnepelni akartam a riválisok legyőzésével. önmagam megajándékozására készültem, meg pontot szerezni egyesületemnek. Jó formában voltam, akaraterőmet pedig tovább növelte a határtalan lelkesedéssel szurkoló tarjáni közönség. Nem is szaporítom a szót, hisz a Népújság már megírta: 235 kg-os összetett eredménnyel — új csúccsal — országos bajnoki címet nyertem. A szakításban elért 110 km-os eredményem is új rekordnak számított. Sikeres év volt, szép születésnapi ajándékkal.” Ennyit mondott önmagáról, az 1978-as évről Csereklei Sándor, a Szekszárdi Dózsa serdülő súlyemelője. Ma már sporttörténelem Nagymányok: az alakulás éve 1930 A nagymányoki kőszénbánya futballcsapata 1930-ban alakult. A csapat szervezője és intézője a szekszárdi származású Pintér Ernő bányatisztviselő volt, aki ebben a sportágban már nagy tapasztalatokkal rendelkezett és így reálisnak, illetve érettnek látta a bányászcsapat kialakításának idejét, annak lehetőségeit és fontosságát. Ö volt tulajdonképpen a Nagymányoki Sport Egylet — NSE alapítója, intézője és hajdani sikerek előkészítője. Az alakuló csapat neve kezdetben — Nagymányoki Polgári Lövész Egylet — NPLE volt és piros-fehér színű dreszben játszott — ekkor még barátságos edzőmérkőzéseket például Bonyhád, Pécsvárad, Komló csapataival. Ezeken a mérkőzéseken a bányászfiúk már figyelemre méltó sikereket értek el, de a bajnoki alosztály benevezésére Pintér Ernő még nem látta elég érettnek a fiúkat, ezért erőpróbának benevezte a csapatot a következő évre hirdetett Tóth János vándorkupa mérkőzéseire. Közben a csapat új nevet és színt választott, így lett a bányászcsapat NSE — Nagymányoki Sport Egylet — és zöld-fehér színben játszik mindmáig. De térjünk vissza a vándorkupa történetére. Szekszár- don 1930-ban egy lelkes futballrajongó díszes serleget ajánlott fel a róla elnevezett Tóth János vándorkupa győztes csapatának. A serleg elnyeréséért négy csapat indult, Bátaszék, Nagymányok, Szek- szárd és Tolna. A kupamérkőzéseket 1931-ben, az őszi bajnoki forduló kezdése előtt játszották le. Nagymányok részéről a rajt jól sikerült, ugyanis első mérkőzését hazai pályán, Szekszárd ellen játszotta és itt 3:3-as döntetlent ért el, ami komoly sikert jelentett az újonc bányászcsapatnak, ha figyelembe vesszük, hogy Szekszárd ekkor már a délnyugati csoport pécsi alosztályában játszott bajnoki mérkőzéseket és jól képzett, tapasztalt játékosokkal rendelkezett. Ezt követően a bányászfiúk Bátaszéken, idegenben, Tolnát pedig hazai pályán győzték le és ezzel az eredménnyel a mányoki csapat esélyes lett a kupa elnyerésére. Ezután következett a Szekszárd elleni visszavágó — hidegzuhany —, ahol Nagymányok csapata 5:0-ás vereséggel hagyta el a pályát. A soron következő mérkőzést hazai pályán játszotta a Nagymányok és itt 4:0-ás győzelmet aratott a vendégcsapat Bátaszék ellen. Ekkor újból felcsillant a bányászfiúkban a remény a kupa elnyerésére. Végül is az utolsó mérkőzésen dőlt el a kupa sorsa Tolnán. Itt Nagymányok a visz- szavágó mérkőzésen 3:3-as döntetlent ért el, és ezzel a végeredménnyel azonos pontszámmal végzett Szekszárd csapatával, melynek viszont jobb volt a gólaránya, és így 1931-ben Szekszárdon maradt a serleg, megérdemelten. A nagymányokiak számára ez az eredmény viszont komoly sikert jelentett, és önbizalmat adott a bányászcsapat tagjainak és vezetőinek egyaránt. Ezen felbuzdulva kérték a csapat benevezését a délnyugati csoport pécsi alosztályába és ezt sikerült is elérniök. Közben Nagymányokon 1931-től 1932-ig széles körű társadalmi segítséggel megépült az új sportpálya. Itt játszotta 1932 őszén első bajnoki mérkőzését a bányászcsapat. A vendégcsapat ekkor a DPAC — Dunagőzhajózási Pécsi Atlétikai Club — volt, ugyancsak bányászcsapat. A két csapat még nem játszott egymással, és nem ismerte az ellenfél játékerejét. így érthető, hogy a rangos pécsi csapat nem sokra taksálta a „falusi labdarúgókat”. Az öltözőben mégis feszült volt a hangulat. A nagymányokiak egy döntetlen kiharcolásában Ezzel a csapattal kezdődött a nagymányoki labdarúgás története 1930-ban. Balról jobbra: Pintér Ernő, a csapat alapítója és intézője (egy éve hunyt el Szekszárdon), Klausz F„ Schobert, Schnürer, Ludvig, Csordás, Klausz J„ Fenyő, Martini, Verebi, Hirnikel, Leicht. A tehergépkocsi zsúfolásig megtelt a bányászcsapat játékosaival és szurkolókkal. Az útirány Tolna. (A felvétel 1931-ben készült.) bíztak, a pécsi csapat pedig könnyű győzelem reményében készült a játékra. És amint ez ilyenkor lenni szokott, a DPAC-csapat 3:2-es vereséggel hagyta el a pályát ezen a mérkőzésen. A győztes hazai játékosokat viszont az örömmámorban ünneplő lelkes szurkolók vitték le a pályáról. így kezdődött tehát a Nagymányoki Bányász csapatának ragyogó pályafutása és folytatódott sikersorozata egészen a háború kitöréséig. Ez idő alatt a nagymányoki csapat igen nagynevű ellenfelekkel került össze csoportjában, de mindig az élbolyban volt az első négy között és hazai pályán ritkán kapott ki. A Nagymányoki Sport Egylet — NSE — csapatának igen nagy számú és lelkes szurkolótábora volt, akik minden lehetőt megtettek kedvenc csapatuk érdekében. Egy-egy fontos mérkőzésre „stráf- kocsival”, lovas szekéren kísérték csapatukat Pécsre, Szekszárdra, Simontornyára vagy Dombóvárra. A legendás bányászcsapat tagjaiban — akik közel fél évszázaddal ezelőtt oly sok örömet és dicsőséget szereztek lelkes szurkolóiknak — már csak az emlékek élnek. A csapat megmaradt tagjainak elváltak útjaik az elmúlt évtizedek alatt és akik Mányokon maradtak, a hajdani bányászközségben, azokban óhatatlanul felmerül a kérdés, vajon hol vagytok, régi játszótársak, hol vagytok, öreg cimborák. Gölcz Pál- ' ” Küzdelem a Tóth János vándorserlegért. Az eredmény: 4:0 a bányászcsapat javára. (1931) Tudósítónk írja Elmélkedés egy öltöző építésének kapcsán Nem tudom miért, de mindig jóleső érzés lesz úrrá rajtam, ha sporttal kapcsolatos híreket hallok, vagy magam is tudósítok. Nemrég arról írtam e lap hasábjain, hogy Német- kéren új aszfaltos kézilabdapálya épült, s most meg arról lelkendezhetem, hogy a régi sportöltöző mellett tavaszra készen lesz a mai igényeknek megfelelő új. Töprengtem már azon, mi okozza bennem ezt a megelégedéssel párosuló jó érzést. Talán a sport iránti szeretetem. Talán az, hogy újra gazdagodtunk egy létesítménnyel, amely jó szolgálatot tehet a felnövő nemzedéknek. Talán az, hogy ismét tanújelét (jó példáját) láttam a nemes cél érdekében kifejtett közös társadalmi összefogásnak. Az is lehet, hogy a községi sportélet fellendülésének hőn óhajtott vágya késztetett erre. Nagyon jól tudom, hogy a tömegsporthoz tárgyi feltételek is kellenek. Ezek hiányát nagyon megsínyli az eredményesség. Mégsem csak ezen múlik, hogy milyen edzett lesz ifjúságunk, s milyen eredményeket fog felmutatni. Nagy elismeréssel nyugtázom egy-egy település szinte valamennyi lakosát megmozgatni akaró és nagyon sokszor sikeres sport- rendezvényeit. Hasonlóan vélekedem a tv néhány olyan rendezvényéről, amely gyermeket, szülőt egyaránt aktív testedzésre, mozgásra bír. Emlékezetemben elevenen él előző munkahelyem, Felsőnána sportszer etete. Vasárnap délelőtt és délután az iskola poros udvarán felállított röplabdapályáján a tizenévesektől az ötvenévesekig majd minden épkézláb ember játszani akart. Nem egyszer veszekedések közepette folyt a mérkőzés, mert valaki már 2—3 szettben játszott! A megyebajnoki mérkőzéseket sokszor többen megtekintették, mint manapság egy-egy NB Il-es labdarúgó-mérkőzést. Pihentebbek, ráérőbbek lettek volna azok az emberek? Aligha, hiszen gépesítés szempontjából még hol tartott a mezőgazdaság! Talán a gondolkozásuk, a szemléletük volt , más. Jutott idejük a kikapcsolódásra, így a sportra is, aminek hasznát közvetlenül vagy közvetve, de a mezőgazdaság is megérezte. Joggal kérdezhetné valaki, hogyan kerül az új sportöltözőről szóló tudósításba volt munkahelyemen élő emberek sportrajongásának dicsérete. Talán nem erőltetett az összefüggés felfedése; jó lenne, ha a tárgyi feltételek javulásával erősödne a németkéri emberedben is a sportolási, testedzési vágy, ez nemcsak néhány sportoló életeleme lenne, hanem olykor-olykor az egész községé, örülünk labdarúgóink sikereinek, de szeretnénk, ha a feltételek javulásával mind többen szívlelnék meg e gondolatokat is. NAGYFALUSI ALBERT
