Tolna Megyei Népújság, 1979. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-07 / 5. szám
A^EPÜJSÄG 1979. január 7. az emberek természetesnek vették. Mint az ABC pénztáránál. Ahol a kislány beüti a gépbe a kenyér, a liszt, meg a többi árát, s ha kilencvenöt negyven jön ki, természetes, hogy nem mondja a vevő gálánsán a pirosra, hogy a többi marad, köszönöm. Kovács János benzinkútjánál a forgalom szépen nőtt. Az emberek megismerték, megkedvelték a szimpatikus fiatalembert. Különösen, mikor rájöttek, ez az ember nem a három-, ötforintokért igyekszik, nem a jattért kedves, hanem mert amúgy is az. * így ment szépen pár hónapon át. A két régi kútnál nem kellett olyan hosszú sort kivárni, szépen megoszlott a forgalom. S persze a kedvező változást senki nem vette észre. Egy szombat délután kezdődött minden. Kovács János a városka kórháza felkapott szülész főorvosának tette tenyerébe a visszajáró négy ötvenet, amikor az rádöbbent valamire. Villámként hasított agyába: a kutas miatt maradnak el a borítékok. Régebben látogatási napokon diszkréten zsebébe csúsztattak néhány, kettőnégy Adyval bélelt kopertát. S már hetek óta nem értette, miért csökkent, s szűnt meg ez a — na nem jatt, ez mégis sértő — parasolventia. Már attól félt, át kell szervezni háztartását, hogy a havi tízezerből kijöjjön, amit az állam ad. Ez a Kovács tönkretesz engem — fordult meg agyában —, mert már névről ismeiíte a becsületes képű kutast. S kidolgozta a finom, de kivédhetetlen stratégiáját. Este be is ment az osztályba, s a borítékos időkben is ritkán tapasztalt kedvességgfel elbeszélgetett az egyik kórteremben fekvő két kismamával. A születendő kisgyermekről, az időjárásról, meg hogy mekkora az utakon a forgalom, s — ide akart kilyukadni —, a benzinkútnál is. És mellékesen megemlítette, hogy milyen kellemetlen, hogy az az új kutas piszmog a fillérjeivel. Am az még hagyj án, de az már szinte megalázó, hogy ezeket a filléreket, forintokat visszautasítja. Mintha neki nem esne jól, hogy adhat. Hogy csak úgy ad egy-két forintot, mert örül, hogy nem lötykölte le azzal a büdös benzinnel a kocsija oldalát, mit mások. Mert ugye az ember úgy szeret másoknak jót tenni. Mert a kedvesség újabb kedvességet szül. Az autószerelő sem értette, mi az oka, hogy hónapok óta hiába kapja elő a tiszta rongyot, porolja le a kuntsaft kedves feneke előtt az ülést, törli csillogóra a kormányt, sőt, még a szélvédőről lelehelt porszemekre sem jön a százas. A titok nyitjára a felesége vezette rá. Mikor hazajött a kisbabával. A .szerelő pedig természetesen vitt egy borítékot a főorvos úrnak. S ő is mondta már mindenkinek, hogy jaj, de megalázó, hogy hű, de megalázó, hogy pedig, mikor adni olyan jó. És mondta a pincér és mondta a borbély, és a strandon a kabinos, meg még mások. És az új benzinkút forgalma kezdett lecsökkenni. A nyár végén már csak a rendőr, .néhány tanár, egy-két könyökvédős hivatalnok tankolt a Kovács-kútnál. Akik nem nagyon tudták, milyen jó, ha adnak — nekik. De őket is meggyőzték. Az egyik kocsijának minden tankolás után defektes lett a kereke, a másik Trabantjának lámpáját ütötte ki egy kő. S mert nem voltak buta emberek, és nem szerettek különösképpen lámpa után loholni, gumit ragasztani, visszaemlékeztek, hol tankoltak a nyár előtt. Kovács János először azt hitte, a nyár vége miatt esett vissza a forgalom. Ám egyre kevesebb aprópénzt kellett pótolnia a bőrzsebekbe. Végül rájött, erre nincs szükség. A bőrzsebre. De akkor az már csődbe vitte a kutat is. SZEPESI LÁSZLÓ DUNAKÖMLŐDBŐL PAKS LETT Kovács János elmúlt harminc éves. És egyre jobban mérgesítette, hogy régi álmát nem valósíthatja meg. Pedig nem volt valami nagy álom. Kutas akart lenni. Hogy miért, arra bárhogy keresett, nem talált magyarázatot. Mert alapjában véve nem szerette a benzingőzt, nem is rajongott az autókért. Az egész oka, így érezte, nem más, mint valami magyarázhatatlan lázadás. Kovács János állásügyben elment már a városka mindkét benzinkútjához, de elzavarták. Finoman eltanácsolták a vállalat központjában is. így aztán, mikor váratlanul úgy rúgták a labdát, ahogy a szelvényen ő megjósolta, elhatározta, a nyert pénzen vesz egy saját kutat. A pénz megvolt. Beadott egy kérvényt a tanácshoz. S ott azt mondták, lehet. Jó sok utánjárásba tellett, míg minden összejött, s egy ktsz megépítette a kutat. A városka harmadik benzinkútját, ami nem ÁFOR, nem Shell, nem AGIP, se nem BP, hanem Kovács. Dé nem csak ebben különbözött a több száz hazai üzemanyag- töltő állomástól. Hanem abban is, hogy Kovácsnak volt egy speciális munkáskabátja, aminek belülről bőrből volt a zsebe. Bőrből, hogy a sok fémpénz ki ne lyukasz- sza. Ugyanis reggelenként, mielőtt kinyitott, jobb zsebét megtöltötte öt-, kettő- meg egyforintosokkal, a balba pedig vagy egy kiló ötven-, húsz- meg tízfillérest tett. Kovács ugyanis elhatározta, nem fogad el borravalót. Megfogadta s be is tartotta. Oly kedvesen köszönte meg a benzin árát, s számolta ki a visszajáró pénzt, hogy — Városnak nem lehet társközsége, olyan pedig, hogy „társváros”, nem létezik. Mivel a paksi járás megmaradt, így nem vezették be a Paks és város környéke közigazgatást, — mondja Kránicz Endréné, aki 1953. óta tapasztalt már egy-két változást a dunakömlődi tanácson. Adminisztrátorként kezdett, 1970 óta tanácsi kirendeltségvezető és 1979. májusában megy majd nyugdíjba. — Bizonyára kevés dunakömlődi hitte volna pár évvel ezelőtt, hogy hamarosan városi lakossá válik. Mikor értesültek róla az emberek? — Júniusban rendkívüli falugyűlést tartottunk. A moziban telt ház előtt jelentették be a változást. A tanácsi kirendeltség megszűnik, a helyébe szakigazgatási kirendeltség lép, ahová fogadónapokon járnak ki a paksi városi tanácsról. — Paks várossá nyilvánításának egyetlen nap a dátuma. A tényleges folyamat azonban hosszú. Mit jelentett és mit jelent ez Duna- kömlődnek — a fentieken kívül? A városiasodás, várossá válás munkalehetőséget. Azelőtt sokan kerestek munkát Dunaújvárosban vagy még távolabb. A „szomszéd” városiasodása hazacsábította az embereket. Nemcsak a férfiak, a nők is találnak maguknak megfelelő munkahelyet Pakson. — Hallottam olyan véleményt, hogy „Nahát, még a nevünket is elvették!...” — Nézze, kevés az olyan intézkedés, amely mindenkit egyformán kielégít. Biztos, hogy egy darabig még eltévesztjük, ha megkérdezik tőlünk, hol lakunk. Egy rohamosan fejlődő városhoz tartozni akkor is jó dolog. Igaz, hogy a lakosság társadalmi munka és a forintfelajánlása ellenére sem köveztük le az egyik utcát. Tudomásul vettük, hogy elsősorban Pakson kell a pénz, a beruházás, hogy elérjük a óvodások és az iskolások ezentúl Paksról kapják az ételt. — Milyen érzés paksinak lenni? — Kicsit furcsa, mert még nem szokott hozzá az ember. Itt van például a mi utcánk neve. Valamikor régen Hegy utcának hívták, aztán Petőfi utca lett, és most megint Hegy utca. Rendet kellett teremteni a paksi és a dunakömlődi azonos nevű utcák között. — A várossá fejlődés a kulturálódást is magával hozza. Látta már Pakson az új munkásművelődési központot. — Igen. Nagyon szép. Moziba, színházba is el tudunk menni, az utolsó helyi járat este negyed tizenegy után indul Paksról. A fiatalok eddig is bejártak szórakozni, az a négy kilométer busszal nem távolság. Itt helyben a mozi van és a halászcsárda, de ez átmenő forgalmú. Talán egy presszó kéne. S mi az, ami található Du- nakömlődön, azaz bocsánat, Pakson, és egyértelműen a várossá válást mutatja? Leginkább a több szintes családi házak. A település lakóinak lélekszáma: 1560. Csupán azért nem nőtt gyors ütemben ez a szám, mert egyelőre több a házhelyigénylő, mint a házhely. Egy régi ház ára 120—140 ezer forint, megvásárolják, lebontják és újat építenek a telekre... Szekszárdiék szintén bontottak, a félig vakolt emeletes ház a szülők háza helyén áll. Szekszárdi Mihályné is Pakson dolgozott mielőtt nyugdíjba vonult, a fia Pakson kőműves, a menye felszolgáló a kömlődi halász- csárdában. Ilyen házak csak ott épülnek, ahol az építők látják jövőjét a településnek. Dunakömlődből Paks lett. A tábla arrébb költözött. KOVÁCS MÁRIA Fotó: KOMAROMI A bölcsődét — noha nem kevés huzavonával — szintén felújították és állandósították. Ulbert Sándorné, a bölcsőde vezetője büszke is rá, valamint a végzett társadalmi munkára. — A bölcsőde állandósítását éppen a paksi munkalehetőségek indokolták. Jelenleg 21 a gyereklétszám, de várhatóan emelkedni fog. őket változatlanul a bölcsődei konyha látja el, de az Paks város utcája várossá nyilvánításhoz szükséges szintet. Ugyanakkor bővítettük az óvodát, még ebben az ötéves tervben tervezzük az orvosi rendelő felépítését, és akkor kapunk állandó orvost is. 1979. január elsejétől egy helységnévtábla elkerült a régi helyéről. A hatos számú főútvonalon közlekedők valamivel arrébb olvashatják: Paks. A tábla már „elbúcsúzott”.
