Tolna Megyei Népújság, 1979. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-06 / 4. szám
1979. január 6. NÉPÚJSÁG 3 Gyakorló munkavédelem Kecskés Lajos biztonság- technikai megbízott, 1972 óta a „Lampart” ZIM bony, hádi gyárában a munkavédelem szervezője. — A sok adminisztrációs jelentés ellenére rendszeresen ellenőrzőm az üzemrészeket. — Elég gyakran vannak balesetek a gyárunkban. Legtöbb helyen ugyanis lemezekkel dolgoznak, szúrások és vágások igen gyakran előfordulnak. Ez is bizonyítja, hogy a lemezek milyen veszélyeseik. A leszabóüzemrész beindításával jelentősen megnőttek baleseti mutatóink. Mindezek mellett számokkal bizonyítható: gyárunk igen sokat foglalkozik munkavédelemmel, és nem nyugszunk bele abba, hogy technológiánkkal természetszerű a balesetbekövetkezés. — Példaképpen tudnám említeni, amikor a leszabó Budapesten működött, az 1000 főre eső balesetek száma 1973-ban 106 volt, nálunk 1977-ben ez a szám 54 lett. E számok mögött rengeteg munka és erőfeszítés van. A letelepített gépeket a tmk szakemberei folyamatosan átalakították. így biz- tonságtechnikailag és ergonómiailag kedvezőbbek, mióta nálunk üzemelnek. Sajnos nem tudunk megbirkózni egyelőre a targoncajavítás problémáival. Minden évben rendszeresen készítünk munkavédelmi fejlesztési tervet, melynek végrehajtásába esetleg a sajnálatosan jelentkező beruházási költséghiány időnként beleszól. Dolgozóink munkavédelmi képzésére is igen sokat adunk. A vállalati munka- védelmi szabályzat alapján új és régebbi dolgozóinkat is felkészítjük konzultációra és írásos anyagokkal az esedékes biztonságtechnikai vizsgákra. Ez évben is közel 500-an tettek biztonság- technikai vizsgát eddig. Nincs szándékomban azt mondani, hogy a belesetekért csak a dolgozók vétkesek, mert ez csak felületes megállapítás volna. A körülmények döntően befolyásolják a balesetek bekövetkezését, de körülményeink gyors változtatására nincs mód. Jobb szervezés, jobb anyagellátás, vezetői példa- mutatás, az aktív dolgozók segítségének felhasználása, és hasonlóak mind nyújtanak még további lehetőséget. RUMY ERNŐ tudósító Komplett erőművek külföldre A Transelektro Külkereskedelmi Vállalat exportjában idén eléri a 35—40 százalékot a komplett berendezések kivitele. Ez jelentős előrelépés a tavalyi 22 százalékhoz képest. Különösen az erőművi szállítások bővülnek. Az elmúlt években ugyanis magas műszaki színvonalat ért el hazánkban az erőművi berendezések, elsősorban a kazánok gyártása. A kábelipar fejlesztése, rekonstrukciója pedig érezteti a hatását: a kábelimport csökkenése mellett jelentős exportra is vállalkozhatnak. A hazai gyártmányú turbogé- pek is keresettek a külföldi piacokon. Pozícióinkat csak erősíti, hogy a jelenlegi energiahelyzetben nő a széntechnológiájú berendezések iránti kereslet. Ezekre iparunk specializálódott. A görög, török, finn üzletkötések után máris továbbiakról tárgyalnak. A Transelektro idei kiállítási programjában Moszkva, Alma Ata, Köln, Párizs, Birmingham, Hannover, Helsinki is szerepel. Ezenkívül számos filmvetítéssel egybekötött szakmai tájékoztatót tartanak majd Tripoliban, Izmirben, Algírban, Bagdad- ben és Helsinkiben. ÖSSZHANGBAN Idén is zavartalan, folyamatos lesz az élelmiszer- ellátás. Az üzemek általában jól megalapozott kapcsolatot építettek ki a mezőgazdasági termelőkkel, a kereskedelmi vállalatokkal, s így várhatóan nem lesz fennakadás az alapanyagok felvásárlásánál, illetve a késztermékek értékesítésénél. Az élelmiszeripari termelés gyorsabban növekszik, mint a mezőgazdaságé. Ezt a vállalatok úgy érik el, hogy növelik a magasabb színvonalon feldolgozott, a korszerű táplálkozás igényeinek jobban megfelelő termékek arányát. A két ágazat terve mindent összevetve összhangban van. Ezért a termelők és a feldolgozók között minden eddiginél jobban egyeztetett kapcsolat jön létre. Ez a mezőgazdasági betakarítási szezonban sem törik meg, és éppen a munkacsúcs idején teszi lehetővé a mezőgazdasági termékek zavartalan elhelyezését, illetve az ipari alapanyagok folyamatos átvételét, feldolgozását. A hazai és külföldi értékesítési lehetőségek kiszélesedésével megnőnek a tartósító iparok feladatai. A konzervipar 12 százalékkal termel majd többet az elmúlt évinél. Ezen belül különösen bővül erőteljesen a zöldség- konzervgvártás. Ennek megfelelően az iparnak 30 százalékkal több zöldséget kell felvásárolnia. Több mint 900 ezer tonna zöldség-nyersanyagra lesz szükség az idei terv teljesítéséhez. A hűtőipar 6 százalékkal több mirelit árut készít. A tavalyinál 5 százalékkal nagyobb meny- nyiségű gyümölcsöt fogyasztva. A cukortermelésben idén is az a cél, hogy a belföldi szükségletet, a kubai cukorimporttal együtt — a hazái termelésből elégítsék ki. A növényolajipar a terv szerint szintén nagyobb „megbízatásokat” teljesít, az olajnövények összes vetés- területe megközelíti a 250 ezer hektárt. A földekről érkező szállítmányokból úgy kell 116 ezer tonnányi nyers növényolajat és növényi zsírt előállítani, hogy az összes mennyiség 70 százalékát a napraforgóolaj adja. A dohányipar idei előirányzata az elmúlt évihez képest nem változik számottevően. A borászatnak változatlan színvonalon kell kielégítenie az elmúlt években hasonló igényeket. A gabonatermelés idei előirányzata 1,5 százalékkal nagyobb a tavalyinál: az ipar üzemeinek a feldolgozással meg kell tudniok birkózni idén is, éspedig úgy, hogy egész éven át folyamatosan biztosítsák a gazdaságok és a kistermelők jó, színvonalas takarmányellátását is. Az állami tejipar várhatóan 6 százalékkal több tejet vesz majd át a termelőktől, ez a mennyiség lehetővé teszi a belföldi fogyasztás további növelését. A húsipar felvásárlási előirányzatai a tavalyihoz hasonlók. Miután idén az elmúlt évinél kevesebb élő állatot exportálnak, a belföldi csontoshústermelést 4 százalékkal növelik. A magasabb fokon feldolgozott termékek arányát pedig 2—3 százalékkal emelik. Vágóbaromfiból az üzemek annyit adnak majd, mint az elmúlt évben, a tojástermelést szintén a kereslethez igazítják, s várhatóan egész évben folyamatos lesz az ellátás. Az üzemek a tavalyinál 3,5 százalékkal több sört adnak, hozzávetőleg ilyen arányban bővíti az édesipar is a termelést. A sütőiparban folytatódik a péksütemények évek óta tartó előretörése a kenyér rovására. , (MTI) Megszűnt gyár... H egszűnt, hivatalosan és szakszerűen szólva fölszámolták, azaz nem összevonták egy másik, vagy több más termelőhely- lyel, nem olvasztották be nagyobb cégek valamelyikébe, hanem „lehúzták a redőnyt”, bezárták a műhelyajtókat, a gyárkaput. Ritka esetről van szó tehát, mert míg az összevonás, a beolvasztás szinte napi rutincselekedet, addig a megszüntetés...!? Port kavar, visszhangot ver, annak ellenére, hogy — természetesen — senki sem került az utcára, minden ott dolgozónak több helyet fölkínáltak, a fölszámolásról döntést hozók még azt is figyelembe vették, képzettség, családi körülmények szerint kinek, mi felelne meg a legjobban jövendő — ugyancsak a vállalathoz tartozó — munkahelyén. Mégis. a meghökkenés nagv volt. Megszüntetni egy gyárat? Hiszen igaz, termelőberendezéseit műszaki emlékként szívesen átveszi egy gyűjtemény, közművei felújíthatatlanok, s a termék, bár elkelt, hasznot nem hozott. Igen, igen, de azért... De azért nagyon kevés telephely szűnik meg így, véglegesen. Holott indok sokra lenne. A hatvanas évek közepéhez képest 1971—1972-ig növekedett a vállalatok száma nemcsak az iparban — itt nyolcvannal volt több mint 1968- ban —, hanem az építőiparban. a kereskedelemben i£ Ettől kezdve azonban ellentétes irányú mozgást figyelhetünk meg. Csökken az önállóan gazdálkodók tábora, ám nem azért, mert fölszámolták és fölszámolják az alacsony hatékonysággal dolgozó telephelyeket, hanem mert a nagyvállalatok sorra beolvasztották a kisebbeket, ezen a módon szert téve többletkapacitásra, munkaerőre. Tavaly, december végén a vállalatok és szövetkezetek száma — a népgazdaság valamennyi területét fölölelően — 4510 volt. öt év alatt, 1973 és 1977 között 1690 gazdálkodóegység szűnt meg, ám alig félszáz úgy, hogy fölszámolták. A többi működött tovább beolvasztva, összevonva, új cégér alatt, gyakorta azonban változatlanul alacsony hatékonysággal. Első ízben a párt X. kongresszusa fogalmazta meg a társadalmi érdekeltséget azoknak a telephelyeknek a fölszámolásában, amelyek a munka hatékonysága mérlegén az átlagostól jóval elmaradónak mutatkoznak, s ahol a változtatásra nem kínálkozik megfelelő lehetőség. A XI. kongresszus pedig már félreérthetetlenül azt az álláspontot alakította ki, hogy bár nagy körültekintéssel és tapintattal, de a gazdaságtalanul működő telephelyeket föl kell számolni, s az ott dolgozókat a népgazdaság más, hatékonyabban működő területeire kell átirányítani. Kétségtelen, megmásítanánk a való helyzetet, ha hallgatnánk arról, a kongresszusi határozat óta valamelyest javult az ilyesfajta szelekció. A Nehézipari, valamint a Kohó- és Gépipari Minisztériumnak például alaposan megfontolt terve van a gazdaságtalan telephelyek fölszámolására — a teljes megszüntetést értve ezen —, de ezeknek a programoknak a végrehajtása rendkívül lassú. A termelővállalatok ugyanis igyekeznek mentesít- tetni magukat a nehéz, ugyanakkor társadalmilag hasznos kötelességtől, s bizony, nem szabályt erősítő kivétel, hogy próbálkozásaikhoz különféle társadalmi szervek adják a tekintélyüket, amint arra rámutatott az MSZMP Központi Bizottsága 1977. október 20-i ülése. Némelyek személyes joguknak, járandóságuknak tartják, hogy az „ő területükön” — községben, városban, járásban — kerül amibe kerül, de legalább fél tucat üzem, üze- mecske legyen. Úgy vélik, bár helyések azok a központi határozatok, melyek a társa- dalmimunka-ráfordítások észszerűbb mértékét szorgalmazzák, ámde ott, náluk, helyben, speciális jellemzők érvényesülnek, amelyek azt követelik, maradjon minden úgy, ahogyan addig volt.- Távol áll tőlünk annak szándéka, kizárólag a gazdaságtalanul működő telephelyek nagyvonalú kezelésével magyarázzuk, hogy míg a különféle vállalati támogatások a hatvanas években esztendőnként átlagosan 4,9 százalékkal növekedtek, a mostani évtizedben ez 17 százalékra ugrott fel! Azt azonban bátran állítjuk, a támogatások ilyen meredekre tartó bővülése annak a szemléletnek a következménye, amelynek alkalmazói a gazdaságtalanul működő, megszüntetésre érett telephelyeknek is mindig találnak valamilyen mentőövet, ahogy a nem versenyképes terméknek, a laza fegyelemnek, a szervezetlenségnek is akad szerintük magyarázata, mentsége, mi több, objektív oka, másokat terhelő felelőssége. Szó sincs arról, hogy valamiféle kampányt kellene, illene indítani azoknak a termelőhelyeknek a fölszámolására, ahol — amint azt mondani szokták — egy forintot két forintot kitevő ráfordítással keresnek meg. Az azonban bizonyos, a bármi áron életben tartott telephelyek árát — össztársadalmi terhét — egyre kevésbé tudjuk megfizetni, viselni. S azért, mert így az elillanó forintokra — százmilliókra — égetően szükségünk van másutt. LÁZÁR GÁBOR Egy kocsikísérő leendő öröksége Huszáriik János negyvenkét éves kocsikísérőnek öt gyermeke van. Szemüvege 12,5 dioptriás. Fizetést követő napokon egyszercsak megjelenik a könyvesboltban, és száz-kétszáz forintért válogat az úpdonságok. ból. Könyvcsekkje is van. Huszárik János könyvgyűjtő szenvedélyét sokan furcsállják. Először is: öt gyerek mellett jutna hely annak a pénznek másra. Másodszor: akinek ennyire gyenge a szeme, az miért rontja olvasással? Huszárikék Tolnán laknak, egy háromszobás OTP-örök- lakásban, amit a tavasszal tapétázott ki a családfő és felesége, sajátkezűleg. A falakon bekeretezett reprodukciók függnek és egy oklevél, amit Huszárik János, mint kiváló dolgozó kapott, 1976- ban. Ifjabb Huszárik János tizenhat éves, kocsikísérő, Márta tíz, Gyöngyi nyolc, Csaba három, Gábor kétéves. Édesanyjuk, született Bauer Mária a harminchatodikban van. Három műszakban dolgozik a textii- gyárban. * — Apám gátőr volt Tolna- szigeten. Az ő mesterségét kívántam folytatni, ott, az ő helyén, de ez a tervem nem sikerült. Apám olyan ember volt, aki mindig tudta, mi a tisztesség. Nekem is ez a legfontosabb. A vízügynél tizennyolc évet húztam le, nehézgépkezelőként. A látásom romlása miatt le kellett szállni a gépről, marasztaltak udvarosnak, de ugye fiatalembernek az kevés. A sörösöknél hét hónapot töltöttem, tíz éve kerültem mostani helyemre, az állatforgalmihoz. Innen már nem akarok elmenni, megfelelő hely. Ha elkészül a szekszárdi húskombinát, akkor majd valami más munkára kérem magam, mert az ember azért belefárad ebbe. Ugye, én hajtom fel a disznókat, ho. mokolom a kocsit, megyek, úton vagyok, Zalaegeszeg, Keszthely, Nagykanizsa, mindennapi, de még Debrecenben is megfordultunk — mesél Huszárik János, a kislányok szobájában egy gyerekíróaszalnak támaszkodva. Huszárikné karján Gábor, a lábát Csaba öleli, a két kislány a televízió és apjuk között ingázik. Huszárikné: — Tizennégy éves koromtól dolgozom, tizenhat évig konyhán voltam. Két évig a selyemgyárban, két és fél évig idehaza, gyerek, gondozásin, másfél éve dolgozom újra a textilgyárban, az előkészítőben. Három műszak... A legkisebb még pelenkás, de a nagyobb lányom és a férjem segítenek, csak-csak utolérem magam. A legnehezebb a pénzt beosztani, az igen-igen keserves. Tizenöt évig laktunk egyetlen szobában, 1975-ben fizettünk be erre a lakásra. Az egyik kislány közben csipkés szélű amatőrképet hoz: az a bizonyos egyszoba, előtte szépen rendben tartott kertecske. * A gyerekasztalra a Világ- történet képekben, Az első világhábrú és a forradalmak képei kerül, a gyerekek mesekönyveket hoznak, még a hároméves Csaba is. Huszárik János: — Kérem szépen, nekem a könyv a passzióm. Ha megszólnak miatta, könnyen felelek: mások sörre, borra többet költenek. Igaz, eleinte titokban vásároltam, nem tudtam, mit szól majd az asszony. — De nem bánta — folytatja a férfi — és most mái* szépen gyűlnek a kötetek. Felnyitja a Világtörténet képekben című albumot, végigfuttatja a lapokat ujjai között. — Ezt különösen szeretem, nézegetni lehet. A szemem miatt olvasni nem igen olvashatok. A gyerekek olvassák, ami nekik való, de nézegetni mindegyiket nézegetik, nem zárjuk el a könyveket tőlük. Intem őket, óvják a köteteket, ez lesz az örökségük. Azt akarom, hogy sok könyvük legyen, itt a ikezük ügyében, és igen, azt akarom, hogy utánam majd könyvek maradjanak rájuk. Valahogy sokra tartom a könyveket. Ezekben benne van, amit egy ember csak megtudhat. Hátha valamelyik gyerek mindenre kíváncsi lesz? Akkor csak a könyvespolcra kell nyúlnia. — Ha új bútort veszünk, gohdolni kell majd a könyKönyvespolcrészlet vekre is — jegyzi meg Huszárikné, Csaba egy Móra Ferenc mesegyűjteményt dugdos nővére orra alá, „mesélj”. ♦ A családfő felkerekedik, lépegetünk utána. A könyvespolcokhoz vezet. Egyenként mutatja be a köteteket, kit több, kit kevesebb szóval, véleménye szerint, melyik mit érdemel. Huszárik János fizetése 2800 forint, plusz 320 forint túlórapótlék. Huszárikné jó hónapban 3200-at, rossz hónapban 2400 forintot keres. A családi pótlék 1900 forint. A nagyfiú fizetése 1700. — Azért már szépen vagyunk — állapítja meg szétnézve a lakáson az asz- szony, a férfi hozzáteszi: — Nem azt gondoltam, hogy nekem ennyi és ennyi könyv kell. Hogy kétszáz vagy ötszáz elég. Nem így gondolkodom. Amit szépnek, jónak, hasznosnak tartok, azt hazahozom. Hogy gyűljön az örökség. V. F. É. Fotó: Komáromi Családi kép — könyvekkel
