Tolna Megyei Népújság, 1979. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-04 / 2. szám

Névnap: Titusz A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.06 órakor A Hold kél 10.57 — nyugszik 23.23 órakor Kilencven évvel ezelőtt, 1889. január 4-én szüle­tett és 1943-ban halt még Pór Ernő, a magyar és a nemzetközi kommunista mozgalom jelentős szemé­lyisége. JANUAR 4 CSÜTÖRTÖK # SZERDÁN VÁCOTT, a nevét viselő kórház udvarán felavatták Szőnyi Tibornak, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemel­kedő harcosának szobor­portréját. Az avatóünnepsé­gen megjelent Aczél György, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Miniszter- tanács elnökhelyettese. Ott volt Szőnyi Tibor özvegye. Kornidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottsá­gának osztályvezetője mél­tatta Szőnyi Tibor harcos életútját, az illegális kom_ munista mozgalomban és a felszabadulás után a párt vezető szerveiben végzett munkáját.-v VÁROSSÁ AVATTAK szerdán az 1600-as évek ele­jén egyszer már városi ran­got nyert Berettyóújfalut. A jelenleg már 15 500 lakosú település lakóinak e neveze­tes ünnepségén részt vett Kállai Gyula, az Elnöki Ta­nács tagja. Kállai Gyula köszöntötte az új város la­kóit, majd átnyújtotta a ta­nács elnökének az Elnöki Tanács alapító okiratát és a város jelképes kulcsát. * SZÍVMŰKÖDÉS-SZA­BÁLYOZÓ. Az NDK hallei Ultrahangtechnikai Vállala­ta január első munkanapján megkezdte az emberi szer­vezetben elhelyezhető szív­működés-szabályozó beren­dezés sorozatgyártását. + MEGRITKULT a Hor­tobágyi Nemzeti Park ma­dárvilága a hirtelen zordra fordult időjárás következté­ben. Gyorsan felkerekedtek és délre vonultak tovább az északról érkezett madarak. Ezen a télen a szokatlanul enyhe decemberi időjárás­nak köszönhetően sokkal tovább tartózkodtak a csa­patok a „tranzit szállóban”, mint más években. Az észa­ki sarkvidékről érkezett óriás sasok viszont a Hor­tobágyon töltik a telet, szá­mukra viszonylag kellemes a mostani időjárás is. ^ NEM SZIKRÁZNAK és nem „ráznak” az idén for­galomba kerülő „Habion”. termékek. A Magyar Visco- sagyárnak az őszi BNV-n díjat nyert antisztatikus fo­nalából az idén a tavalyinál 50 százalékkal több fehér­neműt készít a Habselyem Kötöttárugyár. Az új fona­lat a ViScosagyár termékei­nek korszerűsítését célzó kísérletek alapján dolgozták ki. Elektrosztatikus feltöltő- dése egytizede a korábbi­nak, s ennek köszönhető az is, hogy sokkal kevésbé piszkolódik. Tíz éve készült az a doku­mentumfilm Lukács Györgyről, amelyet Déry Tibor és Illyés Gyula közreműködése is fém­jelez. Az akkor 85. évében járó filozófus a forradalmiság mai tartalmáról beszél, és saját éle­téről is szól. Ma délután ismét láthatjuk a filmet, a ForradaL mák nemzedéke sorozatban. A pécsi körzeti stúdió ma is jelentkezik: Kossuth-bánya új­jászületik című műsorával. Este Cseres Tibor íróról lát­hatunk portréfilmet. Az írónak közel húsz regénye, kötete je­lent meg, de egyik sem aratott akkora sikert, mint a Hideg na­pok. Bodnár György irodalom- történész elsősorban ennek a műnek a születését nyomozza a beszélgetés során. A második műsorban a Kis- filmek a nagyvilágból sorozat keretében ismeretterjesztő fil­meket láthatunk. O A KULTURÁLIS Mi­nisztérium és a Fővárosi Operettszínház közli: Honthy Hanna temetése ja­nuár 8-áii, 14 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — A SÉRÜLT görög olaj- szállító hajó, amelynek tes­tében egy ismeretlen erede­tű robbanás következtében óriási lék keletkezett és amelyből változatlanul öm­lik az olaj a tengerbe, je­lenleg Spanyolország észak- nyugati partjai mentén ha­lad. Egy holland hajómentő társaság arról tárgyal a spanyol hatóságokkal, hogy a tankhajót egy félreeső ki­kötőbe engedjék szállítani. A MINDEN KORÁBBI­NÁL nagyobb, 22 millió forint értékű társadalmi munkával segítette 1978-ban Tatabánya fejlesztését a vá­ros lakossága. Többek kö­zött öt autóbuszvárót, hat sportpályát, ifjúsági parkot, játszótereket, utakat és jár­dákat, munkásmozgalmi emlékhelyet építettek. Az üzemi brigádok 62 bölcsődét, óvodát, iskolát és napközi otthont patronáltak 3,2 mil­lió forint értékű társadalmi munkával. O TEMESVÁROTT szer­dán a román kulturális élet számos kiemelkedő képvise­lőjének jelenlétében vettek búcsút és temették el a 91 éves korában elhunyt Fra. nyó Zoltán írót, műfordítót és publicistát. Hideg idő Várható időjárás ma estig: válto­zóan felhős idő, számottevő havazás nélkül. Fokozatosan mérséklődő északnyugati, északi szél. Tovább tart a hideg idő. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet csütörtökön mínusz 5, mí­nusz 10 fok között. Munkásörök Minden főútvonal járható Szerdán hajnalban a várt mínusz 15 és mínusz 20 fok helyett mínusz 8, mínusz 13 fokot mutattak országszerte a hőmérők. Az ászaikról be­áramló hideg szél ereje azonban alig mérséklődött, a széllökések a Dunántúl kö­zépső és északi részén és á főváros térségében időnként még mindig elérték a viha­ros erősséget. Az Utinform-tól kapott tájékoztatás szerint az ország főútvonalai két sávban min­denütt járhatók. A gépkocsi- vezetőknek azonban to­vábbra is nagy figyelemmel, óvatosan kell közlekedniük, mert a főútvonalak egyes szakaszain jeges és síkos az útburkolat. A Volán 20-as számú vállalatának Engels téri autóbusz-pályaudvará­ról — aminta központi ügyeletén elmondták — me­netrendszerűen érkeznek és indulnak már autóbuszok, s megszűntek a késések is. A Tisza áradása miatt lezár­ták a záhony—vásárosnamé- nyi út Mezőladány és Újke­néz - közötti szakaszát, ame­Teniszütők exportra Az Iskolabútor és Sport­szergyár rákospalotai telepén évente ötvenezer teniszütőt gyártanak, ennek a mennyiségnek nyolcvan százalékát tő­kés piacon értékesítik Nyeremény­betétkönyv­sorsolás Az Országos Takarék- pénztár szerdán Budapesten tartotta a nyereménybetét­könyvek 1978. IV. negyed­évi, sorrendben 110. sorso­lását. A húzáson az 1978. december 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban lévő nyereménybetétköny­vek vettek részt. Mindazok a betétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvégződése) megegyezik az alább felso­rolt számokkal, az 1978. IV. negyedévi átlag betétüknek a számok mellett feltünte­tett százalékát nyerték szám % szám % 009 25 351 25 027 50 353 50 050 50 407 50 063 25 514 25­090 25 521 250 094 50 630 100 182 25 645 100 212 25 679 25 221 25 808 25 228 25 849 25 A nyereményösszeget a betétkönyvet kiállító OTP- fiók, postahivatal vagy ta­karékszövetkezet január 18- tól fizeti ki. lyet a terelőút Kisvárda felé kerül meg. Viharkár Budaörsön A budaörsi repülőtéren a viharos erfejű szél a MÉM repülőgépes növényvédelmi szolgálat több helikopterét és merev szárnyú repülőgépét felborította, s a hangár tető- szigetelésének mintegy 50 százalékát is felszaggatta. Az épületben mintegy 400 ezer forint értékű kár keletkezett. A szerdára virradó éjszaka is megfeszített erővel dol­goztak az elektromos művek hibaelhárító brigádjai a vi­har okozta vezetékszakadá­sok kijavításán. így szerda reggelre a viharkárok miatt áram nélkül maradt laká­soknak több mint a felében kigyulladt a fény, megkez­dődött az áramszolgáltatás. Befagyott a Balaton Gyors jégképződés kezdő­dött a Kisalföld folyóin. Szerdai felmérés szerint a A hatodik óriás transzfor­mátor vasszerkezete készült el a Vinnyica—Albertirsa kö­zötti 750 kilovoltos villamos távvezeték albertirsai fogadó- állomására a Ganz Villamos- sági Művek szolnoki hegesz­tett gépszerkezetek gyárá­ban. Marcal folyó 60 százalékát jég borítja, a Rába erősen zajlik, s helyenként össze­függő jégtakaró is kialakult. A Lajtán csaknem teljesen összefüggő már a jégmező. A Dunán megjelent a parti gallérjég, a folyó teljes be­fagyására több hetes mínusz tíz fok körüli hidegre van szükség. Ez legutóbb 1963- ban történt a Szigetköznél. A mellékfolyók — a Mosoni- Duna, a Rába, a Marcal va­lószínűleg ezen a héten be­fagynak. Az ásványrárói vízügyi kikötőben készenlét­be helyezték a kis jégtörő hajókat. A viharos erejű szél elle­nére szerdán reggelre már összefüggő jégtakaró borítot­ta a Balaton felületét. Csu­pán a siófoki öbölben, ahol állandóan törik a jeget az ott horganyzó vízi járművek kö­rül hullámzik a víz. A der­mesztő hidegnek és a kedd éjszakai orkánszerű vihar­nak sok száz vízimadár esett áldozatul. A 42 tonna súlyú vasszer­kezetet januárban szállítják Budapestre, ahol a további tartozékait — többek között a 105 tonna súlyú vasmagját — kapja meg. Készre szerelve 235 tonna súlyban kerül majd Albertirsára, végleges rendel­tetési helyére. Úttörők Simontornyán Simontornyán 1975-ben ala­kult az úttörő munkásőralegy- ség. Munkája az iskolai rend­tartáshoz igazodik, így szep­tembertől június 20-ig tart. 1978. január 5-től a Hunya­di úti általános iskolában két­hetenként tartottuk foglalko­zásainkat a jóváhagyott terv alapján. A hideg, téli időben a foglalkozásokat teremben tartottuk, így többek között a lőelméleti, lőelőkészítési, fegyver-anyagismereti foglal­kozásokat is. Volt foglalkozás a lőszerekről és robbanó­anyagokról, valamint a fen­tiek veszélyességéről. Meg­ismerkedtek az úttörő mun­kásőrök az elsősegélynyújtás alapelemeivel, a kölcsönös se­gítségnyújtással. Megtanulták a munkásőrdalt és más moz­galmi dalokat is. Tavasszal, a jó idő beállta után az elmé­letben tanultakat hasznosítot­ták. A hét közbeni foglalko­zásokon az iskola udvarán, vasárnaponként pedig az MHSZ lőterén tartottunk lég­puskás lövészetet több alka­lommal. Márciusban és ápri­lisban felkészültünk az „Együtt a Gárda” járási út­törő munkásőr-járőrverseny­re. Májusban két 10 fős csa­patunk vett részt a Regöly- ben megtartott járási úttörő­seregszemlén és -versenyen. Első csapatunk a negyedik helyen végzett, így nem ju­tott tovább a megyei döntő­be. Az úttörő munkásőrök ígéretet tettek arra, hogy 1979-ben jobban felkészülnek a járási versenyre. Az úttörő munkásőr-alegy- ség május végén úgy döntött, hogy ifjabb Papp Istvánt, a II. szakasz parancsnokát két­hetes úttörő-parancsnokképző tanfolyamra küldi Balaton- földvárra. Több úttörő mun­kásőr a tanév végén munká­jáért jutalomban és jutalom­üdültetésben részesült. Szeptemberben újraalakult az úttörő munkásőralegység. Első ízben vált lehetségessé, hogy leányokból külön rajt tudtunk szervezni, 8 fővel. Ifivezetőnek jelentkezett az úttörő munkásőregységhez Fung Éva, aki a tavalyi tan­évben fejezte be a 8. általá­nost és jelenleg a bőrgyárban dolgozik. Részt vesz vala­mennyi foglalkozáson és nagy szorgalommal segíti az 5-ik osztályos úttörő munkásőrö­ket. A fegyveres erők napján, az iskolai ünnepélyen adta át Körtés István, a Bőr- és Szőr­mefeldolgozó Vállalat igazga­tója a BSZV ajándékait, a munkásőrsapkát, vállszíjat és a munkásőrjelvényt vala­mennyi úttörő munkásőrnek. A jelképesen átadott sapkát Kőműves Szilvia szakaszpa- rancsnok-helyettes vette át és köszönte meg a BSZV vala­mennyi dolgozójának aján­dékát. , Az ünnepség után az egész iskola kivonult a munkásőr- lőtérre, ahol járőrversenyt tartottak. A régi, 2—3 éves úttörő munkásőrök mellé jelentkez­tek az 5. osztályba most lépő úttörők is. Nagyon lelkesek, mindennel szeretnének meg­ismerkedni, mindent meg­tanulni a munkásőrök életé­ről. Emelkedett a munkásőr szülők gyermekeinek száma az úttörő munkásőrök között. Papp István, Somogyi József, Fung Nelli és Fung Éva szü­lei munkásőrök. A többi tanuló is nagy lel­kesedéssel jár az úttörő mun­kásőrök foglalkozásaira. Sze­retnék megismerni a híradó- eszközöket, a munkásőrbázist Tamásiban. Szeretnének együttműködni az Ifjú Gárda­egységgel, közös gyakorlato­kat és kirándulásokat tartani az ifjúgárdistákkal. Szeretné­nek részt venni egy munkásőr- szakfoglalkozáson és lövésze­ten is. Ehhez kérnek segítsé­get az úttörő munkásőrök. MÉZES FERENC úttörő munkásőr szakkörvezető Fagylalt télen Reggel kidugtam a hőmérőt ablakunkon, mire visz- szahúztam, már mínusz tizenkét fokot mutatott. Kollé­ganőm nyolc órakor érkezett, de még fél tízkor is vö­rösre fagyott orrát dörzsölgette, hogy végre megindul­jon benne a vérkeringés. Ezek után mérsékelt lelkesedéssel értesültem róla lapunk tegnapi számából, hogy végre van olyan első osztályú cukrászda a megyszékhelyen, ahol télen is le­het fagylaltot kapni. Még ha azzal kecsegtetnének, hogy fűszeres forralt bor a specialitásuk? Persze, mivel igé­nyeim igazán nem túlzottak, azzal is beérném, ha a város különböző pontjain ihatnának a felmelegedni vágyók forró kakaót, tejes kávét, citromos teát. Arról sem tehetek, ha az új cukrászda csinos berendezését nézegetve is az jut eszembe, hogy valamikor de fino­makat — de olcsón — reggeliztem a szomszédban, a néhai tejbárban. Persze, nem akarom elvetni a sulykot, mert tulaj­donképpen örvendetesnek tartom, hogy megnyílt ez az új, kulturált szórakozóhely. Ez is hiányzott. Csak talán az idei, rendkívüli január az oka, hogy a télen is felszolgált fogylaltkülönlegességek híre nem a kívánt hatást érte el — nálam. Mert a vendéglátóipar bizonyára tud olyanokról, akik mínuszos időben is fagyit követelnek. Elérkezett az ő idejük! —vfé— Felújítják a kertmozit Határozat született a szekszárdi kertmozi és szabadtéri színpad felújításáról. Az eddigiekkel ellentétben nem autóparkoló lesz a jelenleg romos kertmozi helyén, ha­nem az eredeti célokat fogja továbbra is szolgálni. A terveknek ebben az évben, a felújítási munkálatoknak pedig 1981-re kell elkészülniük. Fotó: Komáromi A hatodik óriás TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÄNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Szé­chenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbe­sítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. — Indexszám 25 069 ISSN 0133-0551

Next

/
Thumbnails
Contents