Tolna Megyei Népújság, 1978. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-07 / 288. szám
1978. december 7. ^fepÜJSÄG 3 „Liszt Ferenci Szegzárdon” Készül egy tévéfilm Nem véletlenül írtuk így: film készül. Igen, Szekszárdim készül a film, nemcsak itt forgatják. Bükkösdi László rendező, és munkatársai a pécsi tévéstúdióból ugyanis képrögzítővel készítették Liszt Ferenc és Augusz Antal kapcsolatáról, a szeks^rdi Liszt-kultuszról, szóló riportfilmjüket. A képrögzítő hasonlóképpen működik, mint a hangrögzítő, azaz a magnetofon. Fölveszik a filmszalagra és letörölhetik róla. Mindez nagyon egyszerűen hangzik, pedig a beavatatlant a hideg is kileli felvétel közben, a rendező háta mögött kuporogva... A szó szoros értelmében is, hiszen a kocsiban, ahol a monitorok előtt, a vágópultnál dolgozik a rendező, a vezető operatőr és a vágó, éppen olyan hideg van, mint kinn, a decemberi utcán. A csípős hidegben jön-megy, ül a monitor előtt félórákat a rendező, hogy egyetlen percnyi anyag elkészüljön... Innét irányítják a vezető operatőrrel — mikro- fonos összeköttetés révén — munkatársaikat és a segítőket a négy kamera mögött, az utón, fenn a zeneműtárban. Egyszerre tíz helyre kell figyelni, de ugyanakkor azt is tudni kell, hogy mi lesz az az egyetlen dolog, amiért ennyien szorgoskodnak. A film szerkesztő-rendezője, Bükkösdi László elárulta a születő műsor „titkát” : Hagyományápolás ürügyén differenciáltabb képet szeretnének mutatni Liszt századáról. Ebben közreműködött a Liszt Ferenc Pedagógus Kórus, a Szövetkezeti Madrigál Kórus, Lányi Péter, Thész László, Balázs István. A helyszínek: Szekszárdon a zeneműtár, a régi vármegyeházas az újvárosi templom és Mecsekná- dasd. A filmet január 3-án látjuk, a televízió második műsorában. Komáromi Zoltán felvételei A külső felvételek idejére lezárták a Garay teret Felvételre készülnek a zeneműtárban A műsor szerkesztő-rendezője, Bükkösdi László (középütt), Bárány György vezető operatőr (jobboldalt) Nagyvonalú károsultak A legfőbb ügyéé* helyettesének nyilatkozata Tavaly 177 és fél millió forinttal, egy esztendővel korábban még ennél is súlyosabb mértékben, majd 261 millióval rövidítették meg a társadalom javait. E hatalmas társadalmi veszteség visszakövetelésében törvényeink a károsult vállalatok, gazdálkodó szervezetek oldalán állnak. Hogyan lehetséges ákikor, hogy a társadalmi tulajdonban bűncselekménnyel okozott károk mindössze 16—30 százalékának visszaszerzéséért indítanak pert a károsult vállalatok? — Az utóbbi esztendőkben indult több mint 2600 per iratának tanulságait kutatták az ügyészek, hogy választ keressenek a meglepő arányira. A legfőbb ügyészség irányításával végzett országos vizsgálat főlbb megállapításairól dr. Lévai Tibor, a legfőbb ügyész helyettese tájékoztatta az MTI munkatársait. — Még rosszabb az okozott károk visszatérülési statisztikája, ha figyelembe vesszük azt is, hogy 1976-ban például a büntetőeljárásban már megítélt követelések 65, a polgári peres útra terelt kártérítések 49 százalékában elmaradt az összeg behajtása is. A felmérés során kiderült, hogy a bűncselekménynyel előidézett veszteségek megtéríttetése nem az ügyészi és az ítélkezési gyakorlatokon múlik. Sokkal inkább áll vagy bukik azon, hogy a kárvallottak élnek-e jogos követelésükkel. Érthetetlen közönnyel, hanyagsággal kezelik a kárvallott vállalatok többségében a veszteségek megtérülésének ügyét. Legtöbbjük befejezettnek tekinti ténykedését a feljelentési kötelezettség teljesítésével: a nyomozóhatóság felhívására azonban már nem adják meg a szükséges felvilágosítást a kár mértékéről, és ennek bizonyítékairól. Nem csoda hát, hogy az adatszolgáltatási hiányt az ügyész a vádirat benyújtására előírt törvényes időn belül nem tudja pótolni. — Még kevesebb eséllyel kecsegtet az a jogi lehetőség, hogy a társadalmi tulajdonban okozott kár megtérítésének ügyét nem a büntetőeljárásban, hanem a polgári vagy munkaügyi perben döntik el. Ugyanis a károsultak rendszerint csak ügyészi felhívásra kezdeményeznek eljárást a kár megtérítése érdekében. A Somogy megyei Főügyészség felhívására kellett megindítani például azt a kártérítési pert is, amelynek sikerén — a Kajdi József és hat társa ellen hűtlen1 kezelés miatt indult bűnügy kapcsán — több mint 317 ezer forint visszatérülése múlott. A „felperesi” magatartásra kirívó példát szolgáltatott az a hulladékfeldol- igozó vállalat, amely ügyészi figyelemfelhívásra sem volt hajlandó kártérítési pert indítani a csalás és üzérkedés miatt jogerősen szabadság- vesztésre ítélt bűnelkövetőik ellen. A vádlottak több mint 936 ezer forint hasznot húztak abból, hogy — fondorlattal — termelői áron szerezték meg a fonalat és búsás haszonnal adták tovább. A bíróság előtt a vállalat tagadta, hogy a bűncselekmény miatt kár érte, ezért az igényt a Fővárosi Főügyészség érvényesítette helyette. A károsult, a Legfelsőbb Bíróság másodfokú eljárásában is a károkozók mellé állt, sőt indítványozta az ügyészi kereset elutasítását. Hogy -miire hivatkozott? Arra, hogy a kár megtérítésével keletkező forgalmiadó-fizetési kötelezettsége, úgymond, szükségtelen „pénzügyi bonyodalmak” elé állítja őket. — Ami pedig a jogerősen megítélt kártérítési összegek megfizetését illeti, a végrehajtási eljárásban is mulaszt a károsultak többsége. Nem kérik a jogerős ítélet végrehajtását. Ez történt a büntetőeljárásban megítélt kárigények 36 százalékában. Igaz, az eseték jó részében mindez a jogi tájékozatlanságra vezethető vissza. Legtöbben úgy vélekednék: a bűnüldöző szervek hivatalból intézkednek a kár behajtásáról. így gondolkodott a Fejér megyei Tanács martonvásári foglalkoztató iskolája és nevelőotthona is, amikor az ügyész felhívására „bevallotta”, hogy a kár megtérítéséért azért nem tettek egyetlen lépést sem, mivel azt hitték, hogy az illetékes büntetésvégrehajtó szerv „hivatalból” vonja majd le és utalja át részükre az összeget. — Az országos vizsgálat tapasztalatai is felhívják a figyelmet: a jog szabta keretek között ne csak azoknak a felelősségre vonását szorgalmazzuk, akik személyi javainkhoz nyúlnak — mondotta befejezésül dr. Lévai Tibor. (MTI) Tartós fogyasztási cikkek tartós problémái Szeptemberben 24,1 milliárd forintot fizettek ki a lakosságnak; január és szeptember között a lakosság készpénzbevételei a tavalyi hasonló időszakhoz képest 9,2 százalékkal növekedtek. Ugyancsak szeptemberben 10 743-an vehették át új személygépkocsijukat, elkelt több mint hétszázmillió forint értékű bútor; az árufőcsoportok között változatlanul tartotta első helyét a forgalmi adatok alapján a tartós fogyasztási cikkek eladása. Állandóság és VÁLTOZÁS Parányi metszet a forgalmazás, értékesítés szövevényéből, de mint minden metszet, ez is fölmutatja a jellemzőket. Azt például, hogy évek óta folyamatosan és a legegyenletesebben ezeknek az áruknak a kereslete és eladása növekszik, s a nemzetközi tapasztalat is a hazait erősíti. Ez utóbbi szerint még az úgynevezett dekon- junkturális helyzetben is, amikor általában csökkennek a lakossági vásárlások, a tartós fogyasztási cikkek utáni érdeklődés élénk marad. Hosszú távú folyamatról van szó tehát — a lakosság egyre nagyobb tömegei szokják meg, veszik természetesként az ilyesfajta áruk kínálta kényelmet, köny- nyebbséget —, amivel mint állandó tényezővel lehet számolni. Az állandóság azonban a változással ölelkezik; az átlagosnál gyorsabban növekszik a kereslet a jó minőségű, szolgáltatásaiban magasabb színvonalú termékek, cikkek iránt, mégha azok drágábbak is a korábbi, hasonló áruknál. A termelőknek, s nem kevésbé a kereskedőknek ehhez a kettősséghez kell — kellene — igazodniuk. Tavaly minden száz forintból, amit a kiskereskedelemben elköltöttünk, átlagosan tíz forintot tartós fogyasztási cikkekért fizettünk ki. Azaz összesen 25,2 milliárdért vettünk ezekből az árukból, s hogy érzékeljük a változás ritmusát, leírjuk: 1970 és 1977 között négyről nyolcvanmilliárd forintra nőtt például a bútorok egy esztendei forgalma. A kiskereskedelemben egyetlen hónap alatt 19 750 hűtő- szekrényt adtak el, a villamos vízmelegítők értékesítése a hetvenes években több mint a háromszorosára bővült, havonta tízezer darab talál gazdára^ de csak azért ennyi, mert több nincsen, hiánycikk. Egy-egy nyitva tartási napon átlagosan 1110 kerékpárt adnak el az üzletekben, s míg 1960-ban varrógépből 15 ezer darabot vásároltak, 1970-ben 39, 1977-ben 65 ezret. A tartós csoportba sorolt áruk forgalma tehát meredek emelkedőn kaptat felfelé hosszú évek óta, s ez örvendetes. Az már kevésbé, hogy a problémák is tartósnak, mi több, makacsnak bizonyulnak. Említettük a bútorokat. Nos, mindmáig megoldatlan a teljes választékot bemutató forgalmazás s bár a mennyiségi igények nagyobb részét az ipar már kielégíti, kisbútorokból, egyedi darabokból tartás a hiány. Az sem megnyugtató, hogy e fő lakberendezési tárgyaknak a negyede — mint egy tárcaközi vizsgálódás megállapította — sérülten, hibásan jut el a vásárlóhoz,, gyakori a magasabb minőségi osztályba sorolás, nehézkes a garanciális javítási jogok érvényesítése. HOMÁLYOS HÁTORSZÁG Ilyen és hasonló tapasztalatok birtokában fogalmaztunk úgy, hogy bár a szóban forgó árucikkek kínálata, mennyiségben, választékban sokat fejlődött, a hátország, a termékek használati értékének növelésétől a javítás, karbantartás megnyugtató rendezéséig, meglehetősen homályban maradt. Napjainkban ezer lakosra például 246 mosógép, 69 személygépkocsi jut, telítettségről tehát korai lenne beszélni, mégis,, mosógépből alig van választék, a gépjármű- javítás az alkatrész-utánpótlás rendezetlensége miatt akadozik. Kétségtelen, sokat mond az életszínvonal emelkedéséről, az életkörülmények változásáról, hogy tavaly csupán tv-készülékekért 2,2 milliárd forintot hagyott az üzletekben a lakosság, s tízszer annyi magnetofont vettek meg, mint 1960-ban. Azt azonban saját bőrünkön érezzük, hogy vajmi keveset ér a korszerű készülék, ha egyetlen kisebb alkatrész hibája miatt hetekig vár a javításra, avagy még szerelőt sem tudunk keríteni, aki a hibát megállapítaná. Valójában arról van szó, hogy a tartós fogyasztási cikkek termelésében, forgalmazásában folyamatos, de szelektív fejlesztés szükséges, ezt azonban nagy időbeni késedelemmel érzékelték az érintettek. Igaz, vannak jó példák, így a villamos hűtő- szekrényeké, s negatívok is: a mosógépeké, bojlereké. Előbbiek lépést tartottak az igények változásával, utóbbiak messze elmaradtak attól. Természetes, hogy a viszonylag szűk belső piac miatt nem elégíthetjük ki mindenféle tartós fogyasztási cikkből a keresletet hazai árukkal. Lassú azonban a KGST-országok közötti munkamegosztás fejlődése, ellentmondásos a beszerzési lehetőségek feltárása, s a kooperáción alapuló műszaki fejlesztések vontatottak. JOGOS KÖVETELMÉNY Az MSZMP XI. kongresz- szusának határozata kimondja: „A lakosságot a jövedelmekkel arányosan több, jobb, választékosabb közszükségleti cikkel kell ellátni.” Jogos követelmény ez* ám teljesítéséhez — mind az iparban, mind a kül- és belkereskedelmi tevékenységben — más sebességre kell kapcsolni. Csupán kiragadott példaként említjük: a munkásosztályhoz tartozó családok 58,1 százaléka saját tulajdonú családi házban él, ennek ellátási, árukínálati követelményeit, következményeit is föl kellene mérni, s tükrözni a termelésben, az értékesítésben. Igaz, fokozatosan megszűnik a hazai porszívógyártás, mert nem állja a versenyt, s végre rozsdamentes acéllemezekből készítik a bojlereket, azaz nem lyukadnak ki egy-két esztendő alatt, tehát a frontvonalak — ahogy azt mondani szokás — mozgásban vannak. A mozgás irányának, sebességének azonban sokkal nagyobb figyelmet kell kapnia, mint eddig, s nem kevésbé annak, hogy a frontvonalak mögött miként alakul a hátország helyzete. Mert joggal elvárjuk, hogy tartós fogyasztási cikkeink valóban tartósak legyenek. S éppen ezért használatuk tartós problémáinak megoldása most már legalább annyira fontos, mint az, hogy megfelelő mennyiségű áru kínálja magát az üzletekben. MÉSZÁROS OTTÖ Atomerőmű-építkezés Uizesakna Pakson, az atomerőmű főépületénél az egyes és a kettes számú reaktorblokk közötti területen épül a vizesakna. Ennek a műtárgynak lesz a feladata az erőmű területén a csurgalék vizek összegyűjtése.
