Tolna Megyei Népújság, 1978. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-05 / 286. szám
ArtÉPÜJSÁG 1978. december 5, Moziban Olyan, mint... ? Lehet, hogy megunta Mészáros Márta, hogy azon vitatkozik a világ, feminista-e vagy sem. De az is elképzelhető, hogy egyszerűen azért készült el az Olyan, mint otthon, mert Mészárosnak kedve támadt egyszer egy program nélküli filmre. Az sem meglepő, hogy egy rendező önmagáról, gyermekkori énjéről akar filmet alkotni, van, aki mást sem tesz, mint saját magát idézi. „Alapvető személyes élményem, hogy apám korán halt meg, s gyermekkoromban mindig volt egy-egy felnőtt férfi, akihez vonzódtam, akit apám helyett apámnak »kiválasztottam«” — mondja a rendező egy interjúban arra a kérdésre, hogy honnan származik a film alapötlete. Nos, az Olyan, mint otthon arra vállalkozik, hogy egy tíz év körüli kislány és magányos, felnőtt férfi kapcsolatát ábrázolja. Tudjuk, hogy az ihlető figura a kislány, a főszereplő mégis a férfi. Talán, mert róla több az információja at alkotóknak : egyetemen tanított, ösztöndíjjal Amerikába ment, kinnt maradt — nem tudni miért — visszajött, az okok közül csak a honvágy szerepel. Mire visszatér, „lába nyomát már betemette az idő”, és a férfi cél nélkül, a kiborulás határán szé- deleg a hazába. Társat keres, meg is találná egy korcs pulikutya képében, aztán mégis a kiskutya gazdájánál köt ki, a hét testvére között magányos, szeretetre vágyó Már nem pályakezdő íróként tartják számon Tárnok Zoltánt, hiszen jó pár éve közlik írásait a vezető irodalmi folyóiratok (korábban Farkasházi Zoltán néven). Ezt írja önmagáról: „ .. .negyvenháromban születtem Budapesten, sokféle munka és próbálkozás után az ELTE Bölcsészettudományi Karán szereztem tanári oklevelet, írásaim folyóiratokban és újságokban jelentek meg, ez idő szerint egy irodalmi lap (Kortárs) szerkesztőségében dolgozom. De vajon mit mondhatok még? Hogy észlelni akarom magam körül a világot, megörökíteni színeit és láthatatlan jegyeit? Alighanem csak ennyit.” Zsuzsi személyében. A furcsa, nagyjából apaszerepnek nevezhető állapot azonban nem ad megoldást egy bizonytalan lelki-társadalmi helyzetben lévő, meghason- lott embernek — s így nem nyújt megnyugvást a kislánynak sem. A fent vázolt történetből lehetne jó filmet is alkotni. Az Olyan, mint otthon viszont idegesítően rossz film. Elsősorban a hiteltelensége miatt, aminek nemcsak Jan Nowicki agresszív stílusa (Kern András károgóra hangolt orgánumával) kelt, hanem számos más, kisebb- nagyobb dolog. Aki a magyar valóságot valamennyire ismeri, az csak hüledezik rajta, hogy 1977-ben (elhangzik az évszám!) valahol a Dunántúlon kaszával folyik az aratás, a falubeliek pedig bőszoknyában, gyolcsingben, szekérrel járnak a A közelmúltban megjelent Tárnok-kötet tíz remek novellát tartalmaz. írói gondja az emberi kapcsolatteremtés nehézségeit irányozza. Megoldást nem ígérhet, véglegeset semmiképpen: emberi helyzetei tipikusak, a megjelenésükkel fölmutatott kórképek elemzését vállalja, ám a gyógymódok „kijelölése” társadalmi, egészében — egyetemes társadalmi feladat. Tárnok a nagyvárosi ember kapcsolatteremtési nehézségeinek, a sűrítetten átélt „egymásrautaltságnak és emberiszonynak” az érzését szorítja a megfogalmazás „végjátékaiba”. Tárnok Zoltán írói erkölcse erősebb annál, semmint mezőre. Hiteltelen az is, hogy a szüreten lábbal tapossák a szőlőt, hogy a kislány földig érő rongyokban közlekedik. Sematikus a férfivágyó agronómuslány figurája, ahogy a legtöbb szereplővel kapcsolatosan azt érzi az ember, hogy alakjukat néhány napilapriport olvasása után úgy találták ki. A legnagyobb baj mégis az, hogy a férfi és a kislány közötti tiszta vonzalom sem hihető, azaz a néző igyekszik elhinni, de csak azért, mert tudja, ezt kívánják tőle. Elsietett munkának tűnt a film fényképezése (Koltai Lajos az operatőr). „Engem az emberi viszonylatok pszichológiai mélységei izgatnak” — állítja a rendezőnő. Nagy a fa, vagy kicsi a hogy fényképeket forgasson kezében a „valóságról”. Hősei bőrébe képes bújni (gondolkodás, nyelv, szituáció- építés), de mégse azonosulhat. Vallomásához hű maradt a novellákban is: a maga körül észlelt világot, annak megörökített jegyeit tette számunkra is láthatóvá, s így összevethetővé egyedi és egyéni sorsával. Az emberi áramköröket összekötni akaró írói erőfeszítés — kudarcaival is — olyan elbeszélőről tanúskodik, aki nem választja semmiképpen sem a szkeptikus belenyugvást. DEVECSERI ZOLTÁN Rádió Hol volt, hol nem volt... A mese fontos, de cseppet sem könnyű, amit egyebek között az is bizonyít, hogy nagyon sok kitűnő tollú író se tud egy épkézláb mesét összehozni. A mese ablakot nyit a gyerekek előtt a világra, serkenti a fantázia fejlődését, tömörített erkölcsi tanulságok révén segít eligazítani a jó és rossz között. Van néhány bizonyíték arra, hogy ez utóbbi sokakra felnőtt fejjel is ráfér. A gyerekek joggal igénylik a mesét. Minden, a gyerekeivel törődő gyakorló szülő jól tudja, hogy ezt az igényt kielégíteni nem könnyű. Én azon szerencsések közé tartozom, akinek az édesanyja fejében speciális „gumi- mesék”, vagyis bármikor folytathatók rejtőztek. Utólag úgy sejtem, hogy kissé az Ezeregy-éjszaka mintájára plagizálva. Feleségem emlékezete szerint nála és hét testvérénél az apjuk volt a mesemondó... A mai gyerekek nagyon jelentős többségénél pedig a tévé és a rádió. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy okvetlenül előnyösnek minősíthető-e a helyzet, amikor a tömegkommunikációs eszközök tovább „könnyítik” az amúgy sem mindig kifogástalan gyerek- szülő kapcsolatot. Maradjunk a ténynél és annál, hogy a többnyire együgyű tv-esti mesékkel szemben (tisztelet a kevés szellemes sorozat biztosította kivételnek) a rádió ilyetén szereplése sikerültebb. Nemcsak szórakoztatási, hanem akár közművelődési szempontból is. A múlt héten és a jelen- legin estelente egyebek közt hallgathatók voltak, illetve lesznek tíz percbe sűrítve a következők: Bolond Istók: Bolondoska Ivanuska (Gorkij); Az ész és az arany (üzbég népmese) ; Havacska (japán népmese) ; A sárga kis kígyó (magyar népmese); Amikor a kutyus, meg a cicus színházat játszott (J. Capek); A szegény asszony levese; A csillagszemű juhász (magyar népmesék). A két szerv, a MTV és a MR valószínűleg ezen a téren se akar versengeni egymással. Élek a gyanúperrel, hogy gyengébb színvonala ellenére a tv meséi vannak előnyben, hisz a gyerekek jórésze vizuális típusú. Mint annyi s°k más területen, ezzel kapcsolatban is érdekes lenne ismerni a tömegkommunikációs kutatók tapasztalatait. (ordas) fejsze...? V. F. É. Színes olasz film a moziműsorban: Nézd a bohócot! Végjátékok Tárnok Zoltán novellái Kossuth-könyvek A lemez két oldala A politikai könyvnapakra nem csupán tanulmányok és tudományos kiadványok láttak napvilágot. Van közöttük kellemes olvasnivaló és kalendárium is. A kiadó könyvei közül mindig szívesen válogatjuk ki Janilkovszky Éva és Réber László könyveit. A kamaszok „imádják” ezeket a szövegeket, tanúja voltam, hogy humorát már egy öt-hat éves is értékelni tudja. Ö is kihallja belőle a felnőttek észjárása és magatartása paródiáját épp úgy, mint ahogy fölismeri saját élete díszleteit. ötéves kislányom, amikor nagybátyja olvasott fel a könyvből, így kiáltott fel: Anyu honnan tudja az író néni, hogy mi miről beszéltünk? Tudja, mert író. Réber László remeik rajzai szerves részei a kiadványoknak. Most A lemez két oldala címmel jelentek meg azok a monológok, amelyeket mára tv Családi kör című műsorában is hallhattak az érdéklő-dők, néhány új darabbal kiegészítve. Ha valaki saját otthoni lelki prédikációnak szánt „lemezeire” ismer, azt semmiképpen se tekintse véletlennek és sürgősen vegye le a műsorról. Megjelent a jövő évi naptárat is tartalmazó Érdekes Kalendárium. Aktualitását, a Tanácsköztársaság hatvanadik évfordulójának méltó megünneplése adja. Szerepel benne többek között Móricz Zsigmond születésének századik évfordulója. Az ő művein kívül helyet kapott az irodalmi összeállításban Tömörkény István, Szabó István, Szakonyi Károly, Ilf Petrov és mások rövidebb írása. A kalendárium szokás szerint az aktuális külpolitikai kérdésekről is megemlékezik egy gazdagon illusztrált cikk erejéig. A sportot, háztartási tanácsokat, humort és rejtvényt kedvelők is megtalálhatják az érdeklődési körüknek megfelelő rovatot. Léggömb a Tabán felett 4 Játék és barátság címmel portréfilmet forgat a Magyar Televízió Gross Arnold grafikusról. Rendező: Soós Mária, operatőr: Márk Iván. A filmforgatásnál szerepet kapott egy meleg levegővel magasba emelkedő léggömb is. A képen: filmforgatás a Tabánban. TV-NAPLÓ Mecénások Ugyancsak sokat kell várnunk rá, hogy a televízió teljesítse ígéretét. Beharangozták, hogy a Kisfilmek a nagyvilágból sorozat keretében ezután rendszeresen jelentkeznek majd olyan rövidfilm-összeállítások, amelyek a méltán nevezetes magyar kisfilmekről készülnek. Azóta sokak kedvence, az eredeti műsor is csak nagy- néha jelentkezik, a magyar „különkiadás” pedig egyetlen alkalommal került képernyőre. Pedig régi és jogos vágya azoknak, akik a stúdiómozikba, filmklubokba nem jutnak el, hogy a televízióban láthassák a legjobb magyar rajzfilmeket, rövidfilmeket. Köztük a Balázs Béla stúdióban készülteket is, amelyeknek látásmódja, témaválasztása iskolát teremtett. Esti sorozat helyett most a délutáni órákban kapott teret a bemutatkozásra egy kitűnő magyar rövidfilm, Vitézy László Mecénások-ja. A film a tavalyi Oberhäusern rövidfilmfesztivál díját is elnyerte, méltán nyert nagy nyilvánosságot a televízió révén. Kaposváron hét üzem ösztöndíjat alapított, aminek révén tíz képzőművész ismerkedhetett meg a munkások körülményeivel és alkothatott az üzemek költségén. A kitűnő kezdeményezés balul ütött ki. Csalódott mindkét fél — a munkások a művekben, a művészek a közönségben. A borús vagy dühös képű munkás— művész megszólalók sorában csak a „hivatalos” emberek maradtak derűsek és bizakodók — ők ugyanis nem vettek tudomást a kudarcról... Ez a művelődésügyben is fel-felbukkanó struccpolitika érdemes lenne rá, hogy megvizsgálják, elemezzék. Vitézy László azonban az eset másik, súlyosabb konfliktusát választotta ki, és ha a húsz perc szabta keretek között nem is elemezhette okait, néhány nagyon fontos kérdésre világított rá: mit tudnak és mit akarnak befogadni a művészetből a munkások, az alkotók mennyire ismerik és mit várnak kiválasztott közönségükről? A két tábor között akkor és ott nem lehetett hidat verni. Ez azért is szomorú, mert néhány őszinte, szenvedélyes mondat árulkodott róla, hogy igenis, van közös pont művész és mecénás között. Talán a közvetítők hibája, hogy Kaposváron sem találták meg. Szíria Ha véletlen, akkor szerencsés véletlen, hogy a pécsi körzeti stúdió Bosszra ’78 című riportfilmje éppen akkor került bemutatásra, amikor országunk vendége volt Hafez Al-Asszad, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke. Nap mint nap hallgatva-olvasva a híreket az államfő látogatásáról, önkéntelenül megnőtt az érdeklődés a távoli ország iránt, amelynek hétköznapjairól elég keveset tudunk. A pécsi Mecsek Táncegyüttest meghívták Szíriába, az első bosszrai nemzetközi fesztiválra. A pécsi tv-sek hozzájuk csatlakoztak. Filmfelvételeiken nemcsak a fiatal táncosok szereplését, sikerét dokumentálták, hanem el-elbarangoltak a kamerával Bosszra és Aleppo külvárosaiba, a bazárba, a forgalmas belvárosi utcákba. Ha a képeken nem is a Mecsek Táncegyüttes tagjait látjuk, a riportfilm egész ideje alatt velük vagyunk. Mert a külvárosi házakat és bazár ezüstműves műhelyét az ő szemükkel látjuk, és amíg a képsorokat nézzük, az ő élményeiket hallgatjuk. Az egzotikus utazástól, a gyönyörű környezetben való szerepléstől még felfűtött kis beszámolók persze magvasnak éppen nem mondhatók, és pontosan érzékeli a néző, hol „avatkozott, a dologba a rendező, hol halljuk a színészhangon közbefűzött szerkesztői okos szöveget... Mindent összevetve, mondhatnánk azt is, hogy a fesztivál kapcsán egy felületes, amolyan turista-útifil- met láttunk, sok locsi-fecsivel. Ez így is van, csakhogy e turistafilm mindemellett érdekes volt, színes, jó ritmusú, az ifjú táncosok locsi-fecsi szövege pedig megnyerőén őszinte. VIRÁG F. É. Kötekedőcske Két mondatban így lehetne jellemezni a kedd esti Kötekedő című vitaműsort: 1. A munkások megmondják. 2. Na és kinek, minek? Este kilenc után televíziót — nem játékfilmet — többnyire csak az álmatlanságban szenvedők és a kényes kérdéseket tárgyaló dokumentumműsorokat kedvelők néznek. Csak pár példa: kilenc után vetítették Vitézy László „Hogy a liftekkel mennyi baj van?” című filmjét, vagy Vitray „Ülök és mesélek” sorozatát. Ilyen időben kerül képernyőre a címében is csemegének ígérkező „Kötekedő”. Eddig mind az öt részt sikerült végigbosszankodnom, annak ellenére, hogy kedvelem ezt az érdekes, húsbavágó témákat tárgyaló műsort. Kedvelem, mert gazdasági életünkről kevés jó produkció készül. Kedvelem, mert szókimondó embereket és riportbetéteket láthatok. Bosszankodom, mert az égadta világon senkivel sem kötekednek. Nincs vitapartner. Még a szerkesztő műsorvezető (Karácsondi Miklós) sem kötekedik. Mondja ugyanazt, amit a vitatkozók. Legutóbb a munkakedv került terítékre. Fontos és hasznos dolgokat mondtak el. Csak egy pár példa: Hogyan lehetséges, hogy „maszekban” mindig kapható a hiánycikkekből. Vagy: vállalati munkával nyolc órában annyit keres a munkás, mint fusiban egy-két óra alatt, ugyanott délután. Egyetértek a műsorban elhangzott minden mondattal. Csak. Legalább egyetlen illetékes „ellenfél” vett volna részt, aki válaszolni tud, aki vitapartner. Akkor Kötekedő lett volna a kötekedőcskéből. HAZAFI JÖZSEF
