Tolna Megyei Népújság, 1978. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-01 / 283. szám

a Képújság

1978. december 1.

A közművelődés kérdései

Az irodalmi estek helye, szerepe a művelődésben

Egy 1964-ben megjelent kiadványban azt olvashatjuk, hogy az irodalmi estek — a helyes arányok betartásával — alapvető emberformáló lehetőséget, eszközt szolgáltathatnak a legtöbb művelődési intézmény számára. Tán kevesen hiszik el, s főként azért a negatív hajlandóság, mivel a „divat-időszak” (ötvenes évek eleje-közepe, majd 1960-tól kb. 5—6 éven át) után, mintha az írókban csalódtak volna a szervezők.

Pedig az írók nem lettek rosszabbak, csupán a szervező-előkészítő tevékenység nem mélyült tovább a kifuttatott lehetőségekkel. Hallottam olyan esetekről, amikor a szervező intézmény azt se tudta kit hívott . meg, de „sejtések alapján” például ugyanabban az időpontban egyszerre három helyen várták Sánta Ferencet, „mondaná el az életét”. Bizonyára nem így volt valójában, de hogy az író—olvasó találkozók lényegével nem voltak tisztában a „mesebeli” helyeken — az több mint valószínű. Nem ironizálás a célom, mert lehetne szándékosan hanyag példákat is hoznunk. Sőt: a múlt századból anekdotába illő esetről tudunk, nem is akárkivel, Jókai Mórral történt. Fehérvárra menvén az író—olvasó találkozóra, káprázatos fogattal várták a Nagy Embert vendéglátói, több tucat szakács, felszolgáló készítette a lakomát, de vásárlásra kínált könyveiből mindössze két darab kelt el. Ám a búcsúztatás a fogadtatást is felülmúlta: két ágyúból négy díszlövés garantálta az ősi város tiszteletét nagy írója iránt. Egy mai népművelő már leleményesebb lenne: eladná az ágyúgolyókat, s megvásárolná a meghívott író könyvét legalább harminc példányban (az ágyúgolyó, illetve a

A 69. számú budapesti antikvárium, évtizedek óta törzshelyem, időről időre megküldi számomra a könyv- ritkaságokat tartalmazó ajánló jegyzékét. Ez nagyon kedves az üzlet vezetőjétől és felettébb önzetlen, mert nincs sok haszna belőlem. Vagy elfeledkezem a jegyzékről, vagy késve nézem át, esetleg nem megyék fel Pestre, de az is előfordul, hogy egész egyszerűen nincs pénzem a sokszor nagyon borsos árú könyvekre. Pedig érdekességre bőven lehet bukkanni ezekben a jegyzékekben, ami bizonyítására hadd idézzek néhány példát a legutóbbiból. (Egyúttal példákat arra vonatkozóan is, hogy mi minden serkentette írásra a különböző korok toliforgatóit.)

„A rozsnyói vadásztársulat alapszabályaiért” — fűzve — valószínűleg sose adnék 16 forintot. „A budai basák magyar nyelvű levelezésének” két kötetéért 600-at tulajdoniképpen szívesen, de ennek az összegnek máshol is helye van családi költségvetésünkben. Számomra a legriasztóbb címe bizonyos Bíró Ányos 1911-ben megjelent munkájának van, mely egész pontosan így hangzik: „A Germán I—Umlaut különös tekintettel az indogermán szóhangsúlyra, mint ezen umlaut regressiv voltának egyik okára”. Ennek a témának 109 oldalt szentelt a tudós szerző. Bizonyára érdekes lehet Huszty Sándor munkája is, aki 452 lapon dolgozta fel „A magyar rovartani szaksajtó történetét”

könyv árfolyamától függően), s kiosztaná a múlt századihoz hasonló „lelkesültségű” olvasók között. De félre a tréfát, helyette idézzük a legfontosabb gondolatokat, a már említett módszertani kiadványból (Pál Ottó: írók és olvasók. TIT 1964.): „A találkozók helyes értelmezése kizárja, hogy valamiféle múló jelenséget, divatot lássunk bennük, vagy az irodalmi propaganda egyetlen célravezető módjának vagy „hasznot nem hajtó” kötelezettségnek tartsuk. Az író— olvasó találkozó — bármilyen kis méretben rendezik is — fórum, nagy nyilvánosság, a könyv írójának és olvasójának élőszóbeli érintkezési formája. Az eddig csupán elképzelt író előlép és véleménycserét folytat az ugyancsak elképzelt és most színre lépő olvasókkal, akikről és akiknek készülnek a versek, elbeszélések, regények. Beszélget egyedi, általános irodalmi kérdésekről (stb.) A találkozó így része az irodalmi propagandának, tá- gabb értelemben pedig — éppen az írók és olvasók egymásra találása kapcsán — az irodalmi közvélemény kialakításának, formálásának is rendkívül fontos eszköze. Közvélemény-alakító szerepénél fogva tehát fontos szerepet tölt be a művelődés egészében (!) is.”

Ha fölteszünk egy leegyszerűsített kérdést: Kik találkoznak, kikkel és miért, a közművelődés helyi és általános céljait szem előtt tartva kettős válasz lehetséges: egyrészről természetes, hogy „irodalmi propagandát” is jelentenek a találkozók, közvélemény-alakító szerepük is rendkívül fontos; mégis azt emelném ki, amit az előbbiekkel párhuzamosan kell célként megjelölnünk már a

és az 1883—1926 közti évekkel csak az első kötetig jutott el. (24 forint). A finomtollú esztétával, boldogult Kunszery Gyulával hosszú évekig egy házban laktam. Nagyon érdekelne „A magyar írók bűnperei” című munkája, okulásul is, mert mit lehet tudni.. Ha már másképp nem sikerült, hátha egy csinos bűnperrel szerezhetem meg az írói rangot. Lubbock J. S. „A történelem előtti idők megvilágítva a régi maradványok, s az újabbkori vadnépek életmódja és szokásai által” című kétkötetes munkájából főleg az újobbkori vadnépek tesznek kíváncsivá, mert úgy rémlik, hogy ezek a véltnél sokkal többen vannak.

1872-ben Pesten, a Hecke- nast-nyomdában jelent meg Medve Imre műve: „Magyar gazdasszony. Kézi és segédkönyv nőik és hajadonok számára”. Meglehet, hogy a feleségem érdeklődéssel forgatná,'' éppúgy, mint a könyv árának kifizetéséről szóló nyugtát: — 300 forintról.

Kapható még „Az 1861. Nagy Üstökös pályájának meghatározása” (30 forint), egy 1750-ben megjelent latin— magyar—német nyelvű lexikon (800 forint), Szidarovsz- ky János új elméletei az indogermán inyhagokról (18 forint) és még nagyon sok, a maga területén értékes szak- és forrásmunka. Az éllovas — teljes joggal — gróf Széchenyi István, akitől a „Stádium” és ,,A’ Kelet népe” első kiadásai 1200—1200 forintért kaphatók.

— s n —

tervezés legelején: az egyén- és közösségformáló társadalmi szerepet. Költői fogalmazásban: „az ember belső világának megmentését”.

Nem lehet feladata e cikknek, hogy gyakorlati tanácsokat adjon (ebben az évben még talán az is elkészül a Tolnai Könyvtáros részére), annyi így is határozottan kimondható: az imént említett emberformálási módnak (szerepnek) is csak eszközei lehetnek az irodalmi estek. A meghívott írót, költőt pedig szinte irodalomtörténeti szinten kell annak ismernie, aki(k) szervezi (k) az esteket. Feltéve: értékes írót képvisel az alapos ismeret. Az intézményi összefogás szükségessége — miként más közművelődési lehetőségek terén is — szinte közhelynek számít, de itt különösen hangsúlyozandó: nem kizárólagosan

könyvtári-könyvtárosi feladatról van szó, hiszen az előkészítés „utánjárási” munkáiban elsősorban a művelődési házak dolgozóira hárulnának a döntő teendők. A könyvtárnak egyenrangú partnere a művelődési ház, de az előbbi a legtöbb esetben az állandó „hátország” szerepét vállalhatja: a meglévő olvasók figyelmének ráirányítása a meghívott író műveire, az írót ismerők értesítése... stb. A legfelkészültebb pedagógusok közreműködését vagy akár az éppen meghívott író tisztelői közül a leglelkesebb olvasókat segédmunkástól a gyárigazgatóig. És természetesen a könyvesbolt támogatását ugyancsak igényelni kell.

Ä felhasználás alapja pedig csak ez lehet: az irodalom nem ..csak-irodalom”, hanem az „élet része” (Móricz Zsigmond).

DEVECSERI ZOLTÁN

Bonyhád

Római kori emlékek Sárosdon

Újabb római kori emlékek — egy feltehetően a II—III. században épített villa, valamint a hozzátartozó kisebb építmények maradványai —, ikerültek elő a Fejér megyei Sárosdon az őszi mélyszántás közben. Az ekevas különös formájú, díszes köveket fordított ki a földből, s a gyors tájékozódó kutatás során kiderült, hogy egy harminc méter szélesre, negyven méter hosszúra becsült római villa maradványai rejtőznek a földben. Az épületet sűrűn borítják a tetőcserepek, kerámiatöredékek, díszes kőfaragványok. Körülötte több, sírkőre emlékeztető, faragott követ is találtak. A sárosdi leleteket jövőre tárják fel teljes részletességgel.

Illír szokások

Évek óta folynak az ásatások a jugoszláviai Stolacától nem messze fekvő ősi illír város, Daorsana környékén. A feltárt leletek alapján sikerült rekonstruálni a város egykori képét, lakóinak életét, szokásait.

Nemrég érdekes tárgyak kerültek elő a föld mélyéről: az i. e. II. századból való kalapácsok, laposfogóik, körzők — vagyis ugyanolyan szerszámok, amilyeneket ma is használnak a kovácsok és az ékszerészek. A feltárt 150 lelet között megtalálhatók az illír mitológiai alakok megmintázásához használt,

bronzból készült öntőformák is.

Könyvritkaságok

Elvi politikánktükre

' Kádár János beszédeinek és cikkeinek gyűjteményes kötete

at esztendőt fog át Kádár János beszédeinek és cikkeinek legújabb gyűjteményes kötete, amelyet most jelentetett meg — az idei politikai könyvnapok alkalmából — a Kossuth Könyvkiadó. E beszédek és cikkek túlnyomó többsége nem ismeretlen az olvasó számára, mivel azok annak idején .a sajtóban, tévében és rádióban napvilágot láttak; csupán néhány olyan beszéd található a kötetben, amely most kerül első ízben a nyilvánosság elé. Ám együttesen, összefüggéseikben a korábban már olvasott, hallott beszédek és írások egy töretlen folyamat tükreként más dimenzióba kerülnek. A kötetet forgatva átfogó képet kaphat az olvasó arról, miként gazdagodott és vált valóra a gyakorlatban a párt politikai irányvonala. Láthatjuk, miként észlelte a felvetődő új kérdéseket a párt, hogyan rajzolódtak ki a megoldás körvonalai, milyen tapasztalatok alapján, milyen gondolati folyamatok eredményeként alakult ki egy- egy állásfoglalás, hogyan fogalmazódtak meg a konkrét célok és törekvések az utóbbi hat esztendőben.

Pártunkban a politikai állásfoglalások és döntések kollektív munka nyomán, testületek együttes elhatározásaiként születnek. Nem titok azonban — s miért is kellene titkolni? —, hogy a politikai irányvonal kidolgozásában és érvényesítésében jelentős személyes szerepe volt és van a Központi Bizottság első titkárának. Beszédeiben, írásaiban a kollektív vezető testületek állás- foglalása tükröződik, de kiolvasható belőlük személyes hozzájárulása is a közös elhatározások megszületéséhez. Ilyen módon nyújt képet ez a kötet a párt egészének politikai törekvéseiről és tetteiről.

E politikai tevékenység fő irányvonala több, mint két évtizede változatlan, töretlen. Kádár János több alkalommal is hangsúlyozta, hogy ezt a politikai irányvonalat, amelyet több párt- kongresszus is megerősített, a 1 gyakorlat folyamatosan igazolta. Ez a politika élvezi a nép bizalmát, támogatását. „A mi politikánk igazát, erejét, tényleges befolyását legjobban az bizonyítja — mondotta 1974 tavaszán a nyíregyházai pártaktíván —, hogy nálunk az emberek a nemzetközi helyzet feszültebb periódusaiban vagy bizonyos szempontból nehezebb hazai helyzetben akkor nyugodtak meg, amikor meggyőződtek róla, hogy elveinkhez, politikánkhoz hűek vagyunk, a követett irányvonalon nem változtatunk, kijelölt útunkon haladunk tovább.”

Ugyanakkor Kádár János rámutatott arra is: a párt és az ország fejlődése nemcsak azért egyenes vonalú, mert „a párt a kongresszusok által kijelölt fő irányvonalat megtartotta, hanem azért is, mert sohasem tért ki a gyakorlat által felvetett kérdések marxista—leninista megválaszolása elől”. Ezért nemcsak a XI. kongresszus előkészítése idején (amikor az idézett szavak elhangzottak), hanem minden szakaszban helytálló, általános érvényű gondolat, hogy „a párt fő politikai irányvonalát... a gyakorlat által felvetett kérdések megválaszolásával, újítva, gazdagítva kell tovább erősíteni és folytatni”.

Egy másik lényegi eleme a párt által alkalmazott megközelítési módnak, hogy „munkánkban érvényesítjük a szocializmus építésének nemzetközileg közös, fő törvényszerűségeit, és ugyanakkor figyelembe vesszük a nemzeti történelemből és az ország konkrét helyzetéből adódó sajátosságokat”. Bármelyiket hanyagolnánk el a marxizmus—leninizmus alkotó alkalmazásának e két fő kritériuma közül — figyelmeztet a Politikai Főiskolán elhangzott beszéd —, lehetetlenné válna a szocializmus további eredményes építése, veszélybe kerülnének eddigi vívmányaink.

A marxizmus—leninizmus ilyen módon felfogott alkotó alkalmazása akkor lehet eredményes, ha szüntelenül törekszünk a valóság alapos megismerésére, ha a párt a tények ismeretére és elemzésére alapozza politikáját. A kötetben közölt valamennyi beszédet és írást ez a higgadt, mértéktartó, szélsőségektől mentes valóságlátás jellemzi. „A pártnak, a munkásosztálynak és. a népnek nem dicsekvő és nem önmarcangoló értékelésre van szüksége, hanem az eredmények súlyának, jelentőségének megfelelő számvetésre és a hibák önkritikus elemzésére” — hangsúlyozta a KB 1972 novemberi ülésén elhangzott előadói beszéd. Ebben a szellemben húzza alá a pozitív és optimista hangvétel indokoltságát, amikor munkánk egészét tesszük

mérlegre, amikor az élet

minden területén érzékelhető, nagy jelentőségű eredményeinket vesszük számba. De figyelmeztet arra is: „Akkor védjük helyesen a párt, a kommunisták becsületét, ha nem próbáljuk elhitetni a közvéleménnyel, hogy a kommunisták sohasem hibáznak”. A munka gyönge pontjainak felvázolása ter-- mészetesen nem valamiféle öncélú dolog: arra szolgál, hogy a párt „kellő időben és csírájában felismerje, korrigálja, illetve megszüntesse a fejlődés egészségtelen tendenciáit — amelyek akkor még nem otkoznak nagy bajt, de ha a párt úgy hagyná évekig, okozhatnának”.

A párt ebben a szellemben vette szemügyre és elemezte az utóbbi hat esztendőben is a társadalom életének valamennyi szféráját, a bel- és külpolitika minden kérdését. Akár nemzetközi kérdésekről, akár gazdasági helyzetünkről, akár a közgondolkodás alakulásáról szólott pártunk első titkára, mindig az előbbiekben vázolt felfogás jegyében értékelte a végzett munkát, jelölte meg a tennivalókat. A felelős politikusiként vizsgálva az eseményeket, vagyis szüntelenül azt kutatva, mit kell cselekednünk, milyen terveket kell végrehajtanunk az előrehaladás érdekében. Annak a tudatában, amit a kötetben utolsóként közzétett — a Hajdú-Bihar megyei pártak- tívaülésen elhangzott — beszéd zárógondolataként emelt ki: „Szavunk hitelét azok a sikerek adják, amelyeket a hazai építőmunkában elértünk. Akinek eredményei vannak, annak a szavára odafigyelnek.

örténelmi fejlődésünk egyik legfontosabb eredménye, hogy a társadalmi viszonyok mélyreható átalakítása következtében ma a cselekvés össztársadalmi méretekben egyirányú lehet —, az alapvető politikai kérdésekben kialakult egység alapul szolgál az egységes cselekvésre. Kádár János szinte minden beszédében és írásában kiemeli a különböző osztályok és rétegek összefogásának, az e célt szolgáló szövetségi politikának fontosságát, a párt és a dolgozó nép naponta megújuló egységének nélkülözhetetlenségét. Amint ezt több alkalommal hangsúlyozta : „Az új társadalom az egész népnek épül, s a párt vezetésével a kommunistáknak és a pártonkívülieknek, a népnek, a történelmet formáló tömegeknek együtt kell megvalósítaniuk.”

öcsényben felújítási hitelből és a lakosság összefogásával új iskola épült. Az öt tantermet és a napközi helyiségeit magában foglaló létesítményt a mostani őszön vették birtokukba a gyerekek. Mivel a falu lélekszámában jelentős változások nem várhatók a következő években, hosszú időre megoldódott a község iskolagondja. —czakó—

ÖT TANTEREM