Tolna Megyei Népújság, 1978. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-31 / 307. szám

1978. december 31. IvEPÜJSÄG 13 Olvasóink szavazatai alapján Bolvári és Halász a megye legjobbjai Lapunk sportrovata — a megyei sporthivatallal közö­sen — ezúttal második alka­lommal tette fel a kérdést ol­vasóinknak: az 1978. évi ered­mények alapján kiket tarta­nak Tolna megye legjobb sportolóinak? Az idén bőví­tettük a kört, miután az egyé­ni versenyzők mellett a leg­jobb csapatok sorrendjének eldöntéséhez is kértük a sport- szeretők népes táborának sza­vazatait. Nem hiába, mert három héten keresztül alapo­san felduzzadt szerkesztősé­günk levélforgalma. A december 22-én befeje­ződött szavazás során közel kétezer szavazólap érkezett címünkre. A megye különbö­ző településein kívül a szom­szédos megyékben élő — ka­tonák, középiskolások — sportkedvelők is eljuttatták hozzánk voksukat. Az év sportolóinak megválasztása ezúttal is sikeres kezdemé­nyezésnek tűnt, amit elsősor­ban az érdeklődés nagysága bizonyított. A beérkezett szavazólapo­kon a nőknél kilenc sportág harmincnyolc, a férfiaknál kilenc sportág negyvennégy versenyzőjének neve szere­pelt. A szavazásban részt ve­vők szubjektív véleményé­nek megoszlását bizonyította a csapatok rangsorolásához beérkezett voksok száma is: nem kevesebb mint harminc együttes került megjelölésre. Mindvégig éles küzdelem folyt a dobogós helyezésekért, illetve azok végső sorrendjé­nek kialakulásáért a szek­szárdi kerékpáros, a tolnai asztalitenisz, valamint a szek­szárdi NB I-es kosárlabda­csapatok között. Úgy tűnik, a Spartacus kerekeseinek idei 77 olimpiai pontja döntött végül is az olvasók szavazatai­nak számát tekintve a szövet­kezeti klub gárdája mellett. Az egyéni versenyben a ta­valyi második helyezett Bol­vári Ildikó lépett ezúttal a dobogó legmagasabb fokára, míg a férfiaknál az 1977. évi győztes Halász László ezúttal is megőrizte első helyét. A múlt évi „bronzérmes” he­lyezését viszont ezüstre vál­totta az idén Halász Zoltán. Ezek után nézzük az olva­sók szavazatai alapján kiala­kult végső sorrendet. Tolna megye 1978. évi legjobb spor­tolói: Nőknél: 1. Bolvári Il­dikó (Tolnai VL), 2. Harsá- nyi Mária (Szekszárdi Dó­zsa), 3. Skoda Erika (Szek­szárdi Dózsa), 4. Vaszkó Ju­dit (Szekszárdi Dózsa), 5. Ba­logh Ilona (Tolnai VL), 6. Gazdag Zsuzsa (Szekszárdi Dózsa), 7. Bolvári Katalin (Tolnai VL), 8. Sáfrány Edit (Szekszárdi Dózsa), 9. Dudás Ibolya (Tolnai VL), 10. Bin­der Mária (Szekszárdi Dó­zsa). Férfiaknál: 1. Halász Lász­ló (Szekszárdi Spartacus), 2. Halász Zoltán (Szekszárdi Spartacus), 3. Csereklei Sán­dor (Szekszárdi Dózsa), 4. Tóth István (Szekszárdi Dózsa), 5. Imre Gyula (Szekszárdi Sportiskola), 6. Pálinkás Csa­ba (Szekszárdi Spartacus), 7. Tóth Csaba (Szekszárdi Spar­tacus), 8. Somodi András (Szekszárdi Dózsa), 9. Mándli János (Dombóvári Spartacus), 10. Kovács Miklós (Szekszár­di Dózsa). Csapatban: 1. Szekszárdi Spartacus (kerékpár), 2. Tol­nai VL (asztalitenisz), 3. Szekszárdi Dózsa (kosárlab­da). Jelentős számú szavaza­tot kapott még a Szekszárdi Dózsa NB Il-es labdarúgó, a Szekszárdi Spartacus NB li­es kézilabda-együttese, vala­mint a Teveli MEDOSZ me­gyebajnokságban szereplő labdarúgócsapata. Gratulálunk az év legjobb megyei sportolóinak, a legjobb csapatok tagjainak. Az ünne­pélyes eredményhirdetésre, a díjak átadására január 5-én, pénteken délelőtt 10 órakor lapunk szerkesztőségének V. emeleti tanácstermében kerül sor. Az ünnepélyes eredmény- hirdetésre a felsorolt 20 ver­senyzőt, továbbá a három csa­pat egyesületének vezetőjét várjuk szeretettel. A sportvilág egy éve bben az évben a fran- j* cia AFP hírügynökség bizonyult a leggyor- sabbnak: 1978 legjobb sportolóiról ő közölte elő­ször a félhivatalos véle­ményt. Listáját mind a nők­nél, mind a férfiaknál atléta vezeti, s ez nem is nagyon csodálható, hiszen a sportok királynőjének képviseleté­ben könnyű felhívni a rang­sorolók figyelmét. Nem is kell hozzá más, mint vala­kinek nő létére először^ túl­szárnyalni a hétméteres álomhatárt (Vilhelmina Bar- dauskene), vagy rövid né­hány hónap alatt megjavíta­ni az öt- és tízezer méter, valamint a háromezer méte­res akadályfutás világcsú­csát (Henry Rono). Gyanít­ható, hogy kettőjük nem csak a franciák névsorában kerültek, illetve kerülnek majd ilyen előkelő helyre, hisz’ eredményeik valóban a sportvilág kiemelkedő telje­sítményei között tarthatók számon. Igaz, kiemelkedő teljesít­ményekben ebben az évben sem volt hiány, s hogy a szakértői és szurkolói érdek­lődés egyaránt mintha az át­lagosnál is fokozottabb mér­tékben nyilvánult volna meg a küzdőterek eseményei iránt, az sem írható a vélet­len számlájára. A két olim­pia közötti páros esztendő mindig is különleges figyel­met keltett, úgymond: ez az * időszak a legalkalmasabb a felmérés és a hiteles előre- jelzéSfek elkészítésére. A magyar sport is így te­kintette 1978-at. Hogy azon­ban nyugodt szívvel is te­kinthet-e az 1980-as moszk­vai olimpia elé, az már ko­rántsem mondható el. Saj­nos. A magyar sport idei leg­egyértelműbb sikereit ugyan­is nem olimpiai sportágak­ban érte el, ami persze nem jelenti azt, hogy ne örültünk volna ezeknek a sikereknek. Novemberben az egész világ tapsolt Portisch Lajoséknak, akik ötvenévi szünet után hozták haza az aranyérmet az argentínai sakkolimpiá­ról; s ha kevesebb ember­hez szólt is, mégis szép si­ker volt fogathajtóink száz- százalékos szereplése a kecs­keméti világbajnokságon. De hát igaz, ami igaz: olimpiai szemüveggel „csak” vívóink, kajakozóink és Magyar Zol­tán világbajnoki, valamint birkózók, súlyemelők EB- 9 győzelmeit szabad néznünk, Ha a sakkolimpiát is ide­számítjuk: négy nagy sport­ág világversenyét rendezték meg ebben az évben. Az említett mellett a labdarúgó- VB-t, az atlétikai EB-t, va­lamint az úszó- és vízilabda- VB-t. Nagyszabású esemé­nyek, rengeteg élmény, ér­dekesség, s mindez a sze­münk előtt, hiszen a televí­ziós közvetítések révén a nagy sportesemények világ­méretű közügyek lettek. Mennyi álmos szemű ember kezdte júniusban nálunk a munkanapot! Igazán, egy ki­csit tekintettel lehettek vol­na rájuk a „fiúk”. De, mint tudjuk, nem voltak, s bár a szurkolót igen könnyú szép reményekben ringatni, a Mondial igen gyors ébresz­tőt hozott. Tizenkét évi szü­net után ott voltunk ugyan ismét a VB-n, de minden idők legyászosabb szereplé­sét tudhatja maga mögött válogatottunk. Nem hozták meg immár hagyományos aranyukat a vízilabdázók sem Nyugat- Berlinből, s bár vannak, akik ezt kifejezetten jó jelnek vé­lik, mondván, hogy a mont­reali győzelmiét is egy világ- bajnoki vereség előzte meg (Cali), a többség ezúttal is inkább a borúlátásra hajla­mos. No, nem pusztán az el­veszett arany, sokkal inkább az egyéb „jelek” miatt, ame­lyek úgy látszik, nem vélet­lenül szaporodnak az utóbbi években a világverő vízi­labdacsapat körül. (Faragó emlékezetes pofozkodása csak egy a sok közül...) Ami pedig a prágai atlétikai EB-t illeti, arról jobb nem is be­szélni. Mindezek után furcsa, hogy még egy olyan verse­nyen sem játszották el vé­gül a magyar Himnuszt, ahol az eredménnyel erre rászol­gáltak versenyzőink. Buenos Airesben a rendezők az el­hagyott himnusszal próbál­ták meg kifejezni nemtetszé­süket a magyar győzelem miatt. És ez az eset arra is jó, hogy emlékezzünk rá: 1978 sem volt „politika men­tes” év a világ sportjában. A FIFA elkészített például egy olyan olimpiai selejtező sorsolást, amelyben a szocia­lista országok válogatottjait egy csoportba osztotta. (Mit neki olimpiai színvonal!) A Karpov—Korcsnoj sakkvi­lágbajnoki párosmérkőzésen is voltak pillanatok, amikor a rossz ízű kísérőjelenségek már-már eltakarták a spor­tot. Igaz, persze, nemcsak po­litika van a sportban, de van — sportpolitika is. És utóbbi olykor nemi kevesebb gondot okoz az érintettek­nek, mint az előző. Az év legnagyobb — és kétes érté­kű — sportpolitikai szenzá­ciója vitathatatlanul az 1984- és nyári olimpiai játékok helyszínének kijelölése körü­li huzavona volt. Emlékeze­tes, hogy végül is egyetlen jelentkező akadt a rendezés­re, Los Angeles városa, amelynek gazdái úgy érez­ték, hogy ebben a kényszer- helyzetben ráerőltethetik sa­ját elképzedéseiket a Nem­zetközi Olimpiai Bizottságra. Los Angeles feltételeket sza­bott, amelyeket a NOB nem fogadott el, majd a NOB szabott feltételeket, amelye­ket meg Los Angeles utasí­tott el. Végül is azonban minden jóra fordult: Los An­geles engedett, megadta a szükséges biztosítékot, 1984- ben is lesz tehát olimpia. A sport nem tűri a szo­morúságot, de ha erről az évről beszélünk, szükség­képpen fel kell idéznünk ilyen pillanatok is. A dur­vaság, az erőszak egyre job­ban eluralkodik a világ sportpályáin. És egyre gya­koribb a halál is. gen, a halál... A szep- j $t temberi monzai Forma f 1-es futamrészvételért a svéd Ronnie Peter­son fizetett az életével. Az olasz Angelo Jacopucci a ringben szenvedett halálos sérülést. (A ringvilág nyol­cadik halottja volt 1978- ban!) A sport halálos játék a világ nem egy országában. És elsirattuk saját halot- tainkalt is: köztük a magyar sport nagy öregjét, Hegyi Gyulát. A százszoros váloga­tott Bozsik Cucut, akinek a játékért élő szíve éppen a világbajnoki rajt előtt szűnt meg dobogni. Nem nézhette már a nagyszerű csatákat, s nem lehetett ott azon a ban­ketten sem, amelyen szűk körben az 1953. november 25-i világraszóló diadalra emlékeztek a hajdani részt­vevők. Csöndes, indokolatla­nul csöndes ünnep volt ez a „hathármas” emlékezés, vagy hagyjuk az emlékeket? Való­ban: jelen bajainkon mit sem segít a „régi dicsőség” felemlegetése. — K. L. — Alpinisták találkozója a Pamíron szült az Everest déli oldalá­nak meghódítására a híres angol hegymászó, Dag Scott, és két szezont töltött itt a leghíresebb osztrák alpinista, Herman Akst is. Több tucat külföldi hegy­mászónak sikerült az idei szezonban feljutni a Kom­munizmus-csúcsra. Az ismert hegymászó, Dán Ischerwood vezette amerikai hegymászócsoport sikerrel teljesítette a magasság meg­hódítását a két közismerten legnehezebb útvonalon. Négy lengyel alpinistának két és fél nap alatt sikerült meg­tenni a teljes útvonalat a pi­henőtábortól a hegycsúcsra és vissza, amellyel új rekor­dot állítottak fel a Kommu­nizmus-csúcs történetében. Érdekes egyébként, hogy a Pamir már hosszú ideje a különböző nemzeti hegymá­szórekordok „kovácsműhe­lyévé” vált. így például 1977- ben, amikor két mexikói hegymászó elsőként teljesí­tette a 7000 méteres magas­ságot, ez egyben mexikói ma­gassági csúcsot is jelentett. 1978-ban a magyar alpinis­ták is megmászták a Kom­munizmus-csúcsot. A korel­nökök a Lenin-csúcs megmá­szásában az 55 éves svájci Olaf Lokken és a 65 éves olasz Nino Oppio. A Szovjetunió a világ egyetlen olyan országa, ahol ilyen jól felszerelt nemzet­közi alpinista táborok állnak az érdeklődők rendelkezésé­re. (Az említett táboron kí­vül hasonló működik a Kau­kázusban is.) A nemzetközi sportközvélemény igen nagy­Szovjet és nyugatnémet alpinisták csoportja a Pamir— hegys égben A Pamír-hegységben a tá­borokat légi híddal kötöt­ték össze. Leszállás a Far- tambek gleccser közelében — Egy olyan ország, amely ilyen nagyszerű tábort tud létrehozni, kétségkívül siker­rel rendezi meg az 1980-as olimpiai játékokat. Kalapot emelek a szovjet alpinisták előtt — jelentette ki R. Kirk­patrick amerikai professzor, aki nyári szabadságát a szov­jet Pamir hegyvonulatai kö­zött töltötte. Az itt már öt éve működő nemzetközi al­pinista táborban Európa, Ázsia sok ezer hegymászója fordult meg. A külföldi alpi­nisták számára lehetővé tet­ték a Szovjetunió sportszem­pontból legérdekesebb és leg­magasabb hegycsúcsainak — a 7134 m magas Lenin-csúcs, a 7495 m magas Kommuniz­mus-csúcs és a 7105 m ma­gas Jevgenyija Korzsenyevsz- kaja-csúcs — megmászását is. Az 1978-as szezonban a Pamir óriásainak lábánál az Egyesült Államok, Japán, Franciaország, az NSZK, Lengyelország, Csehszlová­kia, Magyarország, Belgium, az NDK, Ausztria és Liech­tenstein mintegy 250 alpi­nistája gyűlt össze. A szezon a külföldi hegy­mászók számára is sikeres volt. Sokan közülük először teljesítették életük nagy ál­mát, a hétezer méteres ma­gasság meghódítását. A Le- nin-csúcsra például 90 kül­földi hegymászó jutott fel. Ez a hegycsúcs egyébként Földünk egyik legkedveltebb és leglátogatottabb hétezres magassága; 1928 óta, a csúcs első meghódítóit követően, körülbelül kétezer ember járt itt. A Lenin-csúcs hegyoldala­in készült fel sok külföldi al­pinista Földünk legveszélye­sebb hegycsúcsainak meghó­dítására. Itt készültek fel annak idején a csehszlovák hegymászók a Himalája hegység nyolcezer méteres Makalu-csúcsának megmá­szására. A Lendn-csúcson ké­ra értékeli a szovjet alpinis­ták kezdeményezését. A nemzetközi hegymászószövet­ség korábbi elnöke, a francia Jean Juises, a Pamírban tett látogatását követően felhí­vással fordult az UIAA tag­országaihoz a szovjet példa nyomán hasonló alpinista-tá­borok létrehozása érdekében a Kordillerákban, az Alpok­ban és a Himalája hegység­ben. A külföldi szakemberek véleménye szerint egyébként a Pamir kiválóan alkalmas a himalájai típusú hegymászó­feladatok végrehajtására és begyakorlására. A Himalája éghajlati viszonyaitól eltérő­en itt a főszezonban (július— augusztus) ritka a monszun, és általában felhőtlen, nap­sütéses az időjárás. A külföldről érkezett alpi­nisták melegen köszöntöt­ték a Kamcsatkából érkezett szovjet alpinistanőt, Olga Ar- ganovszkáját, aki a Lenin- csúcsról sítalpakon ereszke­dett le. Egyben megismerhették a szovjet alpinizmus eredmé­nyeit, fejlettségi fókát, és szemtanúi lehettek a szovjet hegymászók újabb sikerének, akik Borisz Sztugyenyin — a „hópárduc” — vezetésével egy szezonban három pamiri hétezresre jutottak fel. FELIKSZ SZVESNYIKOV Olasz alpinisták a Lenin-csúcson

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents