Tolna Megyei Népújság, 1978. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-28 / 304. szám
1978. december 28. /tolnáé KÉPÚJSÁG 3 Az 1978. év eredményei Beszélgetés Szőke Gézával, a dombóvári Alkotmány Mgtsz Eredményesen segítette a munkát a BL—15 típusú szárító Elszegődtem segéderőnek Az első munkanap (TUDÓSÍTÓNKTÓL) — Gondokkal terhelt, nehéz, de eredményes évet zárunk 1978-ban a dombóvári Alkotmány Termelőszövetkezetben — kezdte a beszélgetést Szőke Géza, a közös gazdaság elnöke!, amikor a termelési eredményekről érdeklődtem,. — Milyen eredményekről tud beszámolni, elnök elvtárs? — Egész évben helytállt a növénytermesztésben dolgozó 3 szocialista brigád, de különösen a kombájnos és a traktoros brigádtagok. Megvalósították azt a törekvést és vállalást, hogy mindent gazdaságosan betakarítsanak. Az 1978. év kiemelkedő eredménye a jó búzatermés és kukoricatermés. A termelési terv teljesítésében a szárítóüzem dolgozóinak is nagy részük van. A szezon idején nyújtott műszakban dolgoztak, így sikerült megtisztítani 400 vagon gabonát és leszárítani 500 vagon kukoricát. Az őszi időszak legnagyobb feladata a jövő évi kenyér- gabona elvetése volt, amit szintén sikeresen végeztünk el. — A dombóvári Alkotmány Tsz állattenyésztési ágazata is megérdemli, hogy — Termelőszövetkezetünk tagságának és vezetésének jó döntése — mely a kettős hasznosítású magyartarka szarvasmarha-fajtáról az egy- hasznú holstein-friz tejelő fajtára történő váltás volt — meghozta a várt eredményeket. Ez a fajta jól kihasználja viszonylag nagy gyepterületünket, valamint a fajta igényei következtében lehetőség nyílik arra, hogy részükre aránylag kis fajlagos beruházással, de mégis szakszerűen alakítsuk ki a szükséges állatférőhelyeket. Itt kell megjegyeznem azonban, hogy a telep kialakítása során igen sok gondot jelentett a különböző előírások és paragrafusok útvesztője. Természetesen az olcsó beruházás hatására, az egy liter tejre számolt amortizációs költség lényegesen kevesebb, mint azokban az üzemekben", ahol a beruházások értéke magasabb. Tehenészetünk jelenlegi termelési eredménye azt igazolja, hogy ezen az olcsó fajlagos beruházással kialakított telepen is lehet magas szinten termelni. Bizonyítékként csak annyit, hogy tejtermelési tervünket 114 százalékra teljesítettük. — A tsz-ben az 1 kg marhahús szűkített önköltsége 22,40 forint kilogrammonként. Ezt hogyan érték el? elnökével — Ebben az évben marha- hizlalási technológiárikon is változtattunk. Abból indultunk ki, hogy ismert a holstein-friz szarvasmarha jó legelőképessége, valamint a hímivarú utódok visíonyla- gos értéktelenebb húsminősége. Ezért felhagytunk azok intenzív hizlalásával, és célul tűztük ki, hogy az állatok minél értéktelenebb takarmányokból (pl. csutaszár, legelőfű, gyenge minőségű széna, répaszelet, árpaszalma stb.) állítsanak elő húst.- A hímivarú állatokat 3—4 hónapos korukban ivartalanít- juk, így azok a legeltetési időszakban nagy csoportban, egymás ugrálása és zavarása nélkül a legelőn vannak elhelyezve. Ezzel a módszerrel az 1 kg hús takarmányköltsége a korábbi 24—25 forintról 14,86 forintra csökkent. Így tudtuk elérni a 22,40 Ft_ os szűkített önköltséget kilogrammonként. — Már többször olvastunk a Tolna megyei Népújságban is a „Gagarin” szocialista brigádról, Jó munkájukért elnyerték a „Magyar Nép- köztársaság Kiváló Brigádja” címet is. — Ök a sertéstelepen dolgoznak. A sertéstelepünkről ma már természetes tényként fogadjuk el azt, hogy az folyamatosan, üzemszerűen ter_ meV továbbá azt, hogy a négyezer hízó sertés kibocsátására épített telep az utóbbi években 5000 hízót állít elő. Ehhez a folyamatos munkához azonban a telep dolgozóinak és a szakvezetőknek a helytállására van szükség. A jó helytállás mellett azonban feltétenül beszélnünk kell az állatok részére biztosított takarmányok 'jő minőségéről is. A minőségi abrak előállításának igen fontos feltétele volt a „Bábolnai” szárító megépítése. Így a szemes terményeinket igen jó minőségben tudjuk tárolni, majd azokat feltakarmányozni. Az ott dolgozó Gagarin brigád kiemelkedően jó munkáját a tervezett 4629 mázsa értékesítési súly helyett átadott 5400 mázsa sertéshús fémjelzi. — Köszönöm a beszélgetést. Ügy érzem, a szövetkezet gazdái a közelgő zárszámadáson majd arról adhatnak számot, hogy jó munkájuk nyomán tovább gyarapodott a közös vagyon, és valamennyien megtalálták egyéni számításukat is. MAGYARSZÉKI ENDRE Fotó: KRESZLI SÁNDOR Építkezéshez kőművest, víz- és villanyszerelőt köny- nyen lehet fogni. De segédmunkást? Lehetetlen. Ilyenkor kerülnek elő a rokonok, az ismerősök, a barátok és ki tudja milyen ismeretségi vagy építőtársi segítségek. Ennek kapcsán — mint munkatárs — kerültem építkezésre kőműves mellé „segéderőnek”. Ott hallottam: „A segédmunkás megszakadhat, csak a mesternek legyen mindig anyag”. A mesterek többnyire „átajában” vállalják a munkát. Nagy iramot követelnek maguktól, de természetesen a kiszolgáló személyzettől is. Egy ilyen nap után — izomlázzal — határoztam; elszegődöm segédmunkásnak egy-két napra. A MESTER INTELMEI Nem ment nehezen. A kisiparosok egyedül ritkán tudnak dolgozni. A segéderő keresett „árucikk”. A mester — villanyszérelő — hamar elfogadott. Az egyezség úgy szól: bérem 20 forint óránként. Reggel hatra értem jön. „öltözzék fel rendesen, mert a szabad ég alatt fogunk dolgozni.” A mínusz 8—10 fok megviseli az embert. Másnap reggel: Rétegesen kell öltözni, de mibe? A bérházi lakásból — se pince, se padlás — minden felesleges holmit eldobálunk. így a használaton kívüli ruhák a szemétbe kerülnek. Sikerül. Csak mozogni nem tudok. Háromnegyed hatkor csenget a mester. Indulhatunk. A munkahely egy másik megyében van. Hét órakor világosodik. Az út melletti „presszóban” kávét iszunk, cigarettát veszünk. A TERÜLET Dunántúl legnagyobb raktárbázisa. A raktározó vállalat részére az egyik szövetkezet épít egy hatalmas csarnokot. Az átadási határidő december 15. A szövetkezet villanyszerelői nem készülnek el átadásra. Ezért fordultak „maszekhoz”. A feladat, hogy mintegy 300 méterről a raktárépülethez elvezesse az áramot. Első teendőnk felmérni a helyet. A kisiparos feladatot kap, de dokumentációt, tervet nem, azt neki kell kidolgoznia. A vezetéket hat méter magasságban kell végigvinni az előregyártott betonfalon. Először próbálkoznánk létrával, de az épületben nem találunk egy lelket sem. Egy létrát látunk, alkalmas. Kicipeljük a falhoz. Felállítjuk. Rövid. Visszaballagunk — 500 méterre — keresünk feljárót a tetőre. (A segéderőnek semmi sem tiltja, hogy alkalom- adtán átmenjen újságíróba. A mester tudja a foglalkozásomat, csak abban egyeztünk meg, hogy az ő nevét és a szövetkezetét nem írom meg.) Zsörtölődő kérdéseim: — Igazán laikus vagyok villanyszerelési ügyben, de miért kell 300 métert felveze- tékelni, mikor az épület sarkáról csak 30—40 méter kellene? — a mester mosolyog. .— Lát még itt furább dolgokat is! Nekem így adták ki a munkát. A gondom csak az, hogy minél gyorsabban és könnyebben oldjam meg. Különben folyóméterben fizetnek. Nekem akkor jó, ha ötszáz vagy ezer métert vezetékelek. — Jó, ezt értem. De. Az egész épület villanyszerelési munkáit a szövetkezet emberei csinálják. Ezt miért adják ki maszeknak? — Mert így kész lesz határidőre. Kár volt kérdezni. Közben felérünk a tetőre. Végiggyalogolunk. A megoldás hamar kialakul. A tetőről rakj.uk fel a fővezetéket. Itt fönt, hat méter magasban kezdem érzékelni és érezni a mester intelmeit: „rétegesen és melegen öltözz!” A hőmérő higanyszála alig ment még csak mínuszba, de a metsző szél hamar átfújja a ruhát. „Sapkát hozhattam volna!” NEM FÉRÜNK A MELEGEDŐBE A terep felmérése után bemegyünk az öltözőbe melegedni és a szerszámokat előkészíteni. Bemennénk. A két helyiségből álló — melegedő, étkező, öltöző — maximum 20 négyzetméteres. Legalább 30-an „melegednek”. Az asztalon sörös- és borosüvegek. A füstöt vágni lehet. A dobkályha vörösen izzik. Befurakodunk. A mestert mindenki örömmel köszönti, így engem is. Ezen kicsit csodálkozom. Aztán pár pillanat múlva kapcsolók. Munkásruhám közéjük tartozónak mutat. Bemutatkozunk. Foglalkozásomat nem árulom el. Csak ennyit tudnak: szabadságon lévő esztergályos segít jó pénzért a maszeknak. — Már megint nem dolgoztok! — pajkos, mosolygós kijelentés a főnököm szájából nem sok hatást vált ki. — Déneském — mondja az egyik ember — neked is kell munka. Gondolunk mi a maszekra is — erre nevetésbe csap át a beszélgető társaság. Kínálnak bennünket enyhén zavaros fehér borral. Illik elfogadni. Először a mester kortyint, mértékkel. Én is megnedvesítem a számat. Reggelizünk. Mindenki sürgeti a munkát, de az anyagról, szerszámról senki sem akar gondoskodni. Annyi fáradságot sem vesznek a vezetők, hogy megnézzék az építkezést — mondják. Nem hiszek nekik. Csak az ital beszél belőlük. Később már más véleményem lesz, de azért még meg kell szenvedni. Munkához látunk. A HILTI szögbelövő segítségével gyorsan haladunk. Hatvan centiméterenként lőjük a szögeket. Erre kerülnek a bilincsek. Egy újabb gond: a bilincs meg a vezeték nem „passzol”. Nekem kell öt millimétert lefűrészelni a műanyag ágakból, hogy végül bilincs legyen a bilincs. A mester nyugtat: „Ez csak a kisebb gondok egyike.” (Folytatjuk) HAZAFI JÓZSEF Fotó: Bakó Jenő Következik: A- második munkanap MSZBT-aktivisták Leningrádban — Soha ilyen könnyen nem válaszolhattam arra a kérdésre, hogy mi volt számomra az év legszebb élménye — mondja Rauth János, a Paksi Konzervgyár raktár- és szállítási osztályvezetője — és azt hiszem, mind a harmincán így vagyunk, akik az Októberi Forradalom évfordulójára utaztunk a Szovjetunióba. Részt vettünk a leningrádiak ünnepi felvonulásán. Tíz kilométert gyalogolni különben fárasztó. De mi jóformán észre sem vettük, olyan hangulatosan telt el az a háromnégy óra, amíg a vagongyárból a Téli palota elé értünk. Az az ünnepi hangulat, vidámság, lüktetés, ahogy a hatalmas tömeg vonul, betöltve teljes szélességben a Nyevszkij Proszpektet... Az előzmények: a megye MSZBT-tagcsoportjai közül egyre több kérte, hogy szervezzenek ilyen utat, amelyen a Társaság aktivistái vesznek részt. Az idén — első ízben — sikerült. A csoport vezetésével Rauth Jánost, a konzervgyári tagcsoport elnökét bízták meg. — Örömmel vállaltam, hiszen a mi tagcsoportunk is a kezdeményezők között volt. Jutalomútként kapták ezt a nagyobb tagcsoportok legjobb aktivistái — az aparhanti tsz például a „Ki tud többet a Szovjetunióról?” vetélkedő győzteseit jutalmazta az úttal. Lehetett vinni családtagot is — természetesen a költséget az illető viselte. Jómagam is a feleségemmel együtt mentem. — Milyen volt az út? — Nem a legszerencsésebben kezdődött. Ferihegyen reggel nyolctól délután ötig vártunk a gépre. Felhasználtuk az időt az ismerkedésre, tapasztalatcserére. Éjszaka utaztunk, útközben egyszer láttunk fényeket, a kivilágított Kijevet. Moszkvában a Rosszija szállóban helyeztek el bennünket, másnap kezdődött a zsúfolt program. Leningrádba hálókocsival utaztunk. November hetedikén már korán reggel előállt a busz: irány a vagongyár. Ismerkedés, barátkozás a gyár munkásaival, jelvénycsere, indulók... zászlók... jelszavak... Ott meneteltünk, a másfél millió leningrádival együtt. Délután a Piszkarjovói temétőbe látogattunk. Csodálatos és megrendítő látvány a blokád halottainak temetője. Este, fogadás a Barátság Házában. Mi is, vendéglátóink, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság vezetői is a két nép közti barátságról, mozgalmi munkánkról beszélgettünk. Megható volt, ahogy a veteránok elmondták, hogyan harcoltak együtt a magyar internacionalistákkal. Egyikük személyesen ismerte Kun Bélát. Moszkvába vonattal mentünk, onnét pedig ismét a TU 154-gyei haza. Végignó- táztuk a két órát. Emlékezetes volt ez a pár nap. Turista- csoport voltunk, de küldöttség is. Tudtuk ezt mi is, vendéglátóink is, ennek megfelelően fogadtak bennünket. Az első, MSZBT-aktivistákból álló küldöttség Tolna megyéből, de azt hiszem, nem az utolsó. <J) Egyedül Holstein-friz tehenek ridegtartása
