Tolna Megyei Népújság, 1978. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-19 / 298. szám

ANÉPÜJSÁG 1978. december 19. Moziban A maláji tigris A mozik ünnepi műsorából: Száguldás gyilkosságokkal RECEPT: végy egy Kabir Bedit, egy Labuan Gyöngyét, néhány dzsunkát, elefánto­kat, tigrist legalább kettőt, kalózokat és nem kalózokat, egy portugál kalandort, an­gol ezredest, fehér rádzsát és keverd össze jól. Ne felejtsd ki az egészből a pontosan há­rom óra hosszat tartó hatású álomport se. Szükséges továb­bá egy sziget, melyet nevez­zünk Mompracemnek, de ez mellékes, hívhatnánk más­ként is. A fenti kellékeket tanácsos valamilyen cselek­mény fonalára fűzni, de arra ügyelni kell, hogy bárki bár­milyen tettének minimális legyen a lélektani valószí­nűsége. Majdnem elfelejtet­tem ! Kabir Bedi kapja a ma­láji tigris nevet, amit egysze­rűsítve úgy mondanak, hogy Sandokan. Tigris és a többi malájok beszéljenek folyé­konyan olaszul, mert így jól próbára lehet tenni a kedves . Collodi—Litvai Pinokkió című mesedarabját mutatta be a Népszínház társulata Szekszárdon, Csongrádi Má­ria rendezésében. Ez azoknak a — többször felpanaszoltan — kevés számú előadásoknak egyike, amelyet vidéki műve­lődési házakban játszik a Népszínház, úgyis mint a „Déryné” utódja. Sőt, alig­hanem egyenesen a vidéki­eknek szánták ezt a Pinokki- ót, alig hiszem, hogy lenne olyan kényszerítő erő, ami a Várszínház színpadára so­dorná az előadást. Az ember azt gondolná, hogy egy szín­háznak minden egyes elő­adásáért vállalni kell a ga­ranciát, ami azt is jelenti, hogy rendezőiért, rendezései­ért és színészeiért is vállalja a felelősséget. Ez így is van minden egyes magyar szín­néző képaláírásolvasási ké­pességét. Ha mindez megtörtént, akikor a siker biztos, amiként Szekszárdon is az volt, ahol házban a társulatokkal, az egyetlen kivétel alighanem a Népszínház. Éppen a Nép­színház ... Valószínű, hogy a Pinokkió nerh kiváló darab, még a maga nemében sem. De a gyengébb darabokból is „ki lehet hozni” jó színpadi pro­dukciót, ha a rendező meste­re fölvállalt feladatának, ha van mondanivalója és van­nak eszközei megvalósításá­hoz. Csongrádi Mária szín­padra állítása bántóan nél­külözi az erényeket Színpadi világa annyira elavult, olyan avittas darabfelfogása, hogy az a legkevesebb, ha megállapítjuk, hogy fogalma sincs a mai gyerekek világ­képéről, pszichológiájáról, absztraháló képességéről. Már pedig manapság már A maláji tigris című filmet több napon át telt ház előtt játszották. nem lehet gyerekdarabot (sem) rendezni rutinból, minden, a közönséget is számiba vevő elmélyülés nél­kül. *' A színtársulattal is baj van. A nézőtér negyedik so­rában már nem lehetett ér­teni a színészeik felének be­szédét, egyik-másik szereplő pedig úgy motyogott, hogy fogalma sem lehetett a kis nézőknek arról, mit mond. A díszletek jelképei lehetnének az előadásnak: jellegtelenek, ötlettelenek, sem nem natu­rálisak, sem nem jelzéssze­rnek, A Pindkkiót még júniusig játssza a Népszínház. Nem ár­tana felfrissíteni az előadást menet közben. Nemcsak a nézők kedvéért: a színház hírneve miatt. V. F. É. Dalest Az Országos Filharmónia rendezésében került sor a de­cember 11-én megtartott dal­estre. Sokak rég óhajtott vá­gya teljesült ezzel a rendez­vénnyel. Ezen az estén csak az énekhang szolgáltatta a zenei élményt. Tokodi Ilona és Sólyam-Nagy Sándor, a Magyar Állami Operaház mű­vészei magas színvonalú hangversennyel örvendeztet­ték meg mérsékelt számú, de lelkes közönségüket. Az est sikerében nagy része volt Pogány Imola művészi zon­gorakíséretének. A műsor el­ső részében Schumann: Asz- szonyszerelem, asszonysors c. dalciklusát Tokodi Ilona ad­ta elő. A nyolc dalban egy fiatal leány mondja el sze­relmének történetét, amit az énekművész nagyszerű át­éléssel tolmácsolt. Wolf hét Mörike-dalában a deklamáló előadásmód jó példáját mu­tatta be Sólyom-Nagy Sán­dor. A hangverseny második felében Kodály: Kádár Ist­ván balladája és Kit kéne el­venni, majd a híres Nausika és a Tavasz c. dalok hang­zottak el. Az est fénypontja Ravel: Don Quichotte és Dulcinée c. három dalban a spanyol kolorit pompás színei csillannak fel, a lovagkor Spanyolországának gáláns stílusa kel új életre. Az utol­só bordalban a gunyoros mulatozás megjelenítéséért Sólyom-Nagy Sándort, vala­mint Brahms: Szerenádja brilliáns előadásáért Tokodi Ilonát vastapssal jutalmazta a hálás közönség. Befejezésül hallhattuk Brahms: Négy duett alt és bariton hangra c. művét. Az est folyamán két kiváló énekművészt ismerhettünk meg, a mindig magas szín­vonalon éneklő Sólyom-Nagy Sándor és Tokodi Ilona sze­mélyében, habár ez utóbbi énekes hangjában a fáradtság jelei érezhetők. Reméljük e nemes kezde­ményezésnek folytatása is lesz és több dalestet is hallhatunk a jövőben. A hangverseny anyagát Kékesi Mária ismer­tette. Mivel a dalok eredeti nyelven hangzottak el, jó lett volna a dalok címeit magya­rul is közölni. KOVÁCS JÓZSEF Színház A Népszínház - gyerekeknek Debreceni egyetemi könyvtár Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetem könyvtára 1918-ban nyílt meg. A könyvtárnak 1932-ben már 200 000 kö­tet könyve volt, nap­jainkban ez a szám egy­millió. A könyvtárban szakkönyvtárak is mű­ködnek. Jelentős a 100 ezer egységet tartalmazó zeneműtára. „Az magyaroknak dolgairól” című könyv, melyet Heltai Gáspár 1575-ben jelentetett meg Kolozsvárott Délutáni rádiószínház A rádiókritikusok nemré­giben lehetőséget kaptak a Magyar Rádió elnökségétől arra, hogy ne csak utólag ír­hassanak már elhangzott műsorokról (eső után köpö­nyegként), hanem néhányat még az adásidő előtt meg­hallgatva mondhassanak azokról véleményt. Ennek nyomán szégyenkezve kell bevallanom, hogy Björn Ru- ‘ neborgnak sosem hallottam a nevét, ami a svéd iroda­lomban való járatlanságom sajnálatos bizonyítéka. Viga­szom, hogy tudatlanságomat egészen az elmúlt hét pén­tekjéig sokan oszthatták, amikor is a Kossuth Rádió Délutáni Rádiószínházában először hangzott el „Az autókereskedő” című, kitűnő hangjáték, ennek a svéd szerzőnek a műve. Ismétlé­sére pontosan egy héttel ké­sőbb, 22-én kerül sor, ugyan­csak a Kossuthon. Az ataphelyzetet akár ko­mikusnak is lehetne nevezni, pedig cseppet- sem az. Egy kitűnő gottlandi autókeres­kedőt felhelyeznek a stock­holmi központba, ahol fer­geteges sikerrel ad el Cit­roen kocsikat. Csak ezt a márkát, mert ebben .hisz és „Az embernek ragaszkodnia kell ahhoz, amiben hisz”. Sajnos emellett ízes, derűs tájszólásához is ragaszkodik. A helyzet érzékeltetésére kü­lönb színészt keresve se le­hetett* volna találni, mint a született palóc Csendes Lász­lót, -a kassai Thália Színház tagját. A fővárosi központ­ban a tájszólás nevetséges, követelik tőle, hogy „tanul­jon meg svédül”. Ahogy fo­kozatosan hajlik a szóra, úgy lesz igazán komikus, sőt már tragikus is, mert az átállással párhuzamosan veszti el emberségét. A hangjáték briliáns, ha az irodalomtörténészek végre felfigyelnek majd erre a mű­fajra, úgy Björn Runeborg nevét vastag betűkkel kell jegyezniük. Vass István Zoltánét már kevésbé. Két évvel ez­előtt karácsonykor talá­lomra elkezdett telefonálni és tudakolta, hogy ki mivel tölti a szeretet ünnepét. Eb­ből műsor sikeredett, amiből kiderült, hogy egyáltalán nem okvetlenül szeretettel. Most az ötleten felvillanyo- zódva a saját telefonszámát tette közkinccsé és várta a magányosok jelentkezését, így született a „Most engem hívtak”. A magányosok ugyanis, mint várható volt, jelentkeztek, mert sokan - varinak. Távol legyen tőlem, hogy a magányosság nagyon is emberi érzését elbagatel­lizáljam. Inkább kortünet­nek, sőt, kórtünetnek tar­tom. Csakhogy itt legköny- nyebb a giccs területére té­vedni. Olyannyira, hogy végre egyszer már valakinek foglalkoznia kellene azzal, hogy nemcsak giccseS fest­mények, kerti törpék és ke­rámiák vannak, hanem gics- cses életek is. A Vass István Zoltánnál jelenkező szép, fiatal, gazdag és kiélt hölgy szeretetlensége éppúgy ilyen, mint az ötvenéves asz_ szony szeretettelensége. Az örvendetes kivétel a műsor harmadik harmadában je­lentkezik egy vak férfi sze­mélyében, aki vak nőt vett feleségül, gyerekük (látó gyerekük) született és még továbbiakat kívánnak, mert így kerek az életük. ORDAS IVÁN TV-NAPLÓ A sztori Bármi előfordulhat velünk az életben, az is, amit Éve Mieke megírt, Dieter Lemmel megrendezett a nyu­gatnémet második tv-adás költségén. „A sztori” törté­nete sajátságos, de nyomasztóan elképzelhető. Ki az közülünk, akivel nem fordulhatna elő, hogy legkedve­sebb hozzátartozójáról kiderül, gyógyíthatatlan beteg? A rák, hétköznapjaink, mindannyionk atombombája, bármikor szétrombolhatja életünket. Igen, igen, de ki az, aki ennek a tudatában él? Az ember — ha egészsé­ges idegrendszerű — nem számolhat állandóan a ve-, széllyel. A katasztrófa nem „A sztori” szerzőit ihlette meg először. Egy másik sztori, a Love story már bejárta a világot, mielőtt a nyugatnémet tv-film megszületett. A két alkotást érdemes is lenne összevetni, ha a Love story-ból készült filmet is láthattuk volna. De a magyar közönség csak magát a kisregényt ismeri, így ettől tekintsünk el. Annyit azért megállapíthatunk, hogy A sztori mellett a Love story nem egyszerűen hamis. Egyenesen hazug. A rózsaszín szívfájdalom, a könnyes-gyönyörű agónia érzelegni vágyóknak való mese. A valóság más: aligha­nem olyan kegyetlen, ahogyan a nyugatnémet film állítja. A film egy fiatal pedagógus házaspárt mutat be, egy róluk forgatott dokumentumfilm indítja a történetet. Nászúton készült, ahol szokás szerint mosolyognak mind a ketten, habár már tudják: a férjen végrehajtott műtét eredménytelen volt, a rák ott burjánzik a férfi testében. Ekkor még nyugodtak, sőt, boldogok. Úgy gondolják, az egyetlen, amit tehetnek, hogy szépen, tartalmasán, egymás szeretetében töltik el azt az időt, ami még a férfinek visszavan. A napok múlásával azonban egyre nagyobb lesz a távolság köztük, egyre inkább elhatalmasodik a férfi­ban a halálfélelem. Végül már nem Gabit és Johannest látjuk, csak a nőt, aki élni fog, és a férfit, aki nem; a film szerint ennél hatalmasabb dolog nem választhat el egymástól két embert. A tökéletes pszichológiai és művészi hitelességű film rossz hatással volt mindannyiunk kedélyére, az bizo­nyos. De gazdagabbá tett, olyan tapasztalat közelébe vitt, amit adja isten, hogy ne kelljen magunknak meg­szerezni. VIRÁG F. É. Magyar Philemon és Baucis A jelképpé vált öreg házaspár, Philemon és Baucis történetét Ovidiust hagyta az utókorra, azóta hol itt, hol ott bukkannak föl az irodalomban, Goethe is föl­lépteti őket. így szól a legenda: Jupiter, aki Mercur tár­saságában érkezett a földre, hiába kopogtatott a gaz­dagok ajtaján, csak a boldog szegénységben élő házas­pár fogadta be őket. Kunyhójukat Jupiter pompás templommá változtatta, s elérvén az emberi kor végső határáig Philemont tölggyé, Baucist hársfává változtatta. Déry Tibor átköltötte. Makk Károly pedig tovább­álmodta a legendát, sejtelmes költészetét. De mintha nagyon is sejtelmes lenne ez a költészet, példázata sem egészen egyértelmű, mert egyaránt fölfogható az irracio­nális események hordozta tragikumként, de úgy is — megfordítva az ókori történetet —, hogy az öreg házas­pár nem fogadja be az idegent, tehát a sors kegyetlen­ségével kell szembenézniük. Mert a váratlan vendég itt is megjelenik, egy sebesült katona személyében, akit rejtegetni kellene, de az öregek nem vállalkoznak rá. Mindkettejüket eay eltévedt folyó öli meg, de a komor utcai lövöldözésről nem tudni, hogy kik lőnek kire. Szimbólumként is fel lehetne fogni az egészet, az em­beri sors hányattatásának, esetlegességének jelképeként, ám Makk Károly két alkalommal is sejteti az esemé­nyek időpontját: a film elején az öreg férj Déry Nikijé­nek utolsó lapjait olvassa föl, már pedig ez a könyv 1956 nyarán jelent meg, az asszony pedig azt mondja a sebesült katonának: Három fiam volt, kettő elesett a fronton, egyet kivégeztek. Ezeknél a fordulatoknál a film kilép az általánosból, a házaspár sorsát valahol időben el kellene helyeznünk, s az események erkölcsi tartalma iránt sem' lehetünk közömbösek, mert végtére tudnunk kellene, hogy Philemon és Baucis áldozat-e, vagy azzal hívja ki a sorsot, hogy nem fogadja be a titokzatos sebesültet, aki egyformán lehet isten', de ellenforradalmár is.- Semmi kétség, Makk Károly nagyon költői filmet akart csinálni, szép filmet, melynek általános érvénye önmagában is hat. De ez, úgy érzem, nem sikerült. Tu­lajdonképpen nem is sikerülhetett, mert a szép indítás után hiányzik a filmből a feszültség. Ugyanis az öreg férj csendes halála után tudjuk, mert nem is tudhatunk mást, hogy feleségének is így kell végeznie, s ebbéli hitünket csak alátámasztja az az éktelen lövöldözés, melyben egy golyónak el kell találnia az öregasszonyt. Máskor motiválatlan jelenetek akasztják meg pillana­tokra a cselekményt, váratlan alakok bukkannak fel, akik ahhoz nem elég árnyaltak, hogy egy kort jelképez­zenek, megjelenésüknek pedig alig van köze a házaspár történetéhez. * Fél siker? Valószínűleg csak az, pedig Bulla Elma drámai erővel telített öregasszonya emlékezetesen szép, s mellette Páger is hatásos. CSÁNYI L. A könyvtár raktára

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents