Tolna Megyei Népújság, 1978. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-06 / 263. szám
1978. november 6. Képújság 11 Szobrok a parkban A pesti Városliget régóta kedvelt pihenőhelye a fővárosiaknak. Harmonikus természeti képe, hangulatos sétányai irodalmi alkotásokban is fölbukkannak. Zegzugos ösvényein barangolva természetesnek hat, hogy a természeti ritkaságok mellett művészeti életünk érdekességei is útba esnek. A Szépművészeti Múzeummal szemben található Műcsarnoktól a liget belseje felé haladva új élmény várja a látogatókat. A Képzőművészeti Kivitelező Vállalat itt nyitotta meg kiállítását, a műtermek mögötti parkrészben. A Képzőművészeti Világhét alkalmára elkészült szoborpark huszonöt nemesanyagból való köztéri szobra várja az érdeklődőket. Az alkotások a budapesti bemutatás után kerülnek végleges fölállítási helyükre, az ország különböző részére. A Képzőművészeti Kivitelező Vállalat rég dédelgetett tervének talált végleges formát a városligeti szoborpark létrehozásával. E park elődjének tekinthető a pár esztendővel ezelőtt, ugyancsak a Városligetben felállított portrékiállítás, a kecskeméti vasúti pályaudvar előtti parkban látható szobrok együttese, valamint a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központot övező park szobrai. Itt látható egyebek között Pátzay Pál Felszabadulási emlékműve, amely Hőgyész főterén hirdeti majd az ember esendöségében is hősies, legyőzhetetlen voltát. A Kossuth- díjas szobrász ez alkalommal egy a zászlóra féltő tisztelettel föltekintő magányos katona alakjával figyelmeztet és késztet gondolkodásra. Zenei krónika Jan Pospichal hegedűestje A fiatal cseh hegedűművésznek nyilvánvalóan kitűnő mesterei voltak. Hangszerén mindent tud, briliáns a technikája, minden nehézséget könnyedén old meg és hegedűhangja is gyönyörű. Zenei, formai megoldásai is megalapozottak. Ha mégsem jelentett ez a hangverseny élményt, annak részben a műsorválasztás is oka lehetett. A zömmel romantikus művek egymásutánja, sőt Vi- tali Chaconnjának is romantikus felfogása egysíkúvá tette a koncertet. Az érdekes és sokszor eredetien újszerű, de alapjában véve ekletikus Janacek Szonatinájánál meg kitűnt, hogy nincs jelen egy előadói egyéniség, amely talán elhitette volna a mű szépségeit. Az előadóművész társa kell hogy legyen az alkotónak. Ha nincs feszültség, feloldás, ha a hallgatót nem ragadja meg a költészet szépsége, akkor nem hű a tolmácsolás. Ilyenkor derül ki, hogy a szakmai, mesterségbeli felkészültség önmagában kevés. LISZT-EMLÉKEST Felejthetetlen' élmény volt a Liszt-emléknap esti koncertje, amelyet a Liszt Társaság rendezett. A Schubert—Liszt-művekből álló műsor érdekessége az volt, hogy egymás után szólaltak meg Schubert csodálatos dalai és ugyanezen művek Liszt által átköltözött zongoraátiratai. Liszt korábban nagy divat volt a zongoraátiratok-készítése. Ezeknek túlnyomó többsége a feledés homályába tűnt. A Liszt-féle átiratok abban tündökölnek, hogy hiánytalanul jelen van az eredeti alkotás, amelynek nagyszerű keretet ad a bril- liáns letét és hangszerelés. Legtöbbjük olyan, mint egy drágakő, művészi foglalatban. Ennek egyik legszebb példája az est folyamán elhangzott „Erlkönig” volt. Schubert ebben a miniatűr drámájában az énekes négy szereplőt szólaltat meg. Liszt átiratában a drámai szerep- osztás karakterisztikusabb hangszerelésben még plaszti- kusabban jelenik meg. Liszt emberi nagyságának is beszédes bizonyítéka sok Schu- bert-átirata. A minden idők legünnepeltebb zongoraművésze ezekkel tette ismertté az akkor még méltatlanul nem ismert és temetői csenddel körülvett Schubertét. A nagyszerű programot olyan kitűnő művészek tették emlékezetessé, mint Ben- de Zsolt, Jandó Jenő és Lantos István. Bende Zsolt különösen az Erlkönig előadásával frappírozta hallgatóit. Jandó Jenő Liszt Obermann völgyének filozofikusan té- pelődő és remekül felépített tolmácsolásával nyűgözött lel Lantos István Liszt: Scherzo és Induló című művének káprázatos előadásával keltett elragadtatást. A hangversenyélet sok hétköznapja után ritka az olyan ünnep, mint amilyen ez az emlékest volt. Ezen az estén úgy éreztük, hogy Liszt jelen van és ismét hazalátogatott Szekszárdra. HUSEK REZSŐ Műemlékrestaurálás Szófiában Szófia legrégibb épülete —■ az ókori római Rotonda, amely eléggé jó állapotban maradt ránk. Ez az épület az i. sz. IV. évszázadban keresztény templom lett, miután pedig a törökök meghódították Bulgáriát — mecsetté alakították át. Jelenleg restaurálják ezt a nagyszerű építészeti emléket s helyreállítják a XI—XIII. századból való freskókat. Használt holmik divatja idején A használt holminak tudvalevőleg az a természete, hogy eldobják, majd pótolják. Ma a használt holmik divatját éljük. Ami régen a szegénység gőgjét és fájdalmas szégyenét jelentette, ma gyakran sikkesnek számít, a topi elegancia divattá emelkedett. Hogy jó-e ez, vagy bosszantó, büszkék lehetünk-e erre, vagy gyerekes túlzás az egész, elgondolkoztató, de nem érdemleges. Ez van, itt tartunk — szerencsére? — tudomásul kell és lehet venni. Kortünet, kiheverjük. Igen gyakran az történik, hogy éppen az ágál ellene később a leghevesebben, aki maga is zászlóvivőnek számított a dologban. Volt persze olyan időszak is, amikor bizonyos okokból érkeztek bizonyos anyagi javak bizonyos országokból, meghatározott, jóhiszemű, honi rokonokhoz, és sajnálkozók ajándékai lepték el bús magyar szívünket... úgymond nemes, humánus okokból. A baj csak az volt, hogy némely „szupertopi” ajándék már nálunk sem volt divat... illetve kétszer jobb volt a hazai minősége az ajándékozott holmiénál. Szegények! — mondták ők sajnálkozva. Szegények! — mondtuk mi dühös elképedéssel. Hanem az anyagi szférán túl vajon hogy fest a képlet? A használt szellemi termékekkel mi történik? Még ma is előfordul olykor, hogy újgazdag családok (a jelzőt itt ne tessék okvetlenül negativen érteni) kultúrát emelő szándékkal bebútorozzák szobáikat könyvespolcokkal, s csakis jól mutató könyvekét vásárolnak, attól ugyanis az egész olyan „hercig” lesz, jó a lakás hangulata, s persze a műveltség jele sem rossz bizonyítvány ... Aztán mikor a látogató — az illendőség végett — egyik-másik mű és szerzője után érdeklődik, szóval kínosra sikeredik a helyzet. Anekdota, de előfordult, hogy a kék színűből egy, a vörösből éppen másfél méterre volt szükség a harmóniához. Tanúja voltam annak a jelenetnek, mikor egy tisztes kinézésű vásárló azt a művet vette meg, amely jobban passzolt az adott lakás bútorszínéhez. Hogy szélsőséges a példa, elismerem, ám hogy megtörtént, nem veszélytelen. Mint ahogyan az sem példa nélküli, hogy sok helyen a könyv csak portalanításkor kerül le a polcról'. Félreértés ne essék: nem azokról van szó, akik eleve könyvek, lemezek között forgolódnak, hanem a szellemi terméket csak külcsínnek, kirakatnak megvásárlókról, azokról, akik azzal ejtenek kétségbe, hogy a hónapokig hajszolt művet ott látom hivalkodni a polcukon, s tudom, soha bele nem néznek, az pedig, aki • meg akarta venni más okokból, hoppon maradt. Mert miről tudósít a használatlan könyv? A gondatlan gazdáról, aki elfeledte feltárni értékeit? Uram bocsá’ a műről, mely oly pocsék, hogy nem is volt érdemes felnyitni? Akkor miért került a polcra? — s újra jönnek a kellemetlenkedő kérdések. A használatlan könyv — a gazda vagy a mű kritikája — előnytelen az előnyös külső ellenére. Antikváriumok lelkes látogatói ismerik azt a szellemi gyönyört, mikor csemegére akadnak, de ritka holló az újszerű állapot (mily kár, hogy a megyeszékhely sem rendelkezik ez id® tájt ódon könyvek boltjával), mert a jó könyv szellemi vagyon, érték agyonolvasottan is — s megint nem a salátára olvasott filléres regényekről beszélek: a ponyváról, az más fejezet. Szerencsére a mű és szerzője időnként eligazít, s meggyőződöm, hogy nem ők a ludasak a használatlan holmi odakerülésében. Hát ezért remélem, hogy a fentebb emlegetett kortünet, a használt holmik divatja a szellemiekre is át- és kiterjedő. Meg hogy az anyagi és szellemi javak tekintetében egyaránt — és ismét szerencsére — a használt holmik divatjának tanúi lehetünk. A szellemiekkel kapcsolatban pedig még egy zárójelet hadd ejtek: reményem, hogy e területen — kivételesen — a „topi” lesz még sokáig a viselet, és soha nem szűnik meg e kortünet! DRESCHER ATTILA Öskorkutatások Mórágy-Tűzkődombon malomkő Pakson Jelenünk megértéséhez, jövőnk tervezéséhez szükséges a múlt minél alaposabb megismerése, mégpedig a legrégibb időkig visszamenőleg. Az írásos korok előtti idők történetére az öskorkutatások vetnek fényt. Az ősrégész nem az írott forrásokból, hanem a régészeti leletanyagból merít. A múlt megismeréséhez minden egyes őskori lelőhely nagy segítséget nyújthat. Ezért kezdett a szekszárdi Béri Balogh Ádám Megyei Múzeum őskori ásatásokat Mórágy-Tűzkődombon. A Tűzkődomb és környéke ideális lakóhely volt az őskor embere számára. A dombot akkor még több oldalról mocsaras víz kerítette, a víz oltalmat nyújtott az embereknek, bőséges halászzsákmánnyal látta el őket. A lan_ kás terület pedig a földművelésre volt alkalmas. A lelőhelyről már eddig is tudtunk, hiszen a felszínről a folyamatos művelés következtében évek, évtizedek óta kerültek és kerülnek elő őskori leletek. E felszíni gyűjtések leletanyagát dr. Csaná- dy György bátaszéki orvos magángyűjteménye őrzi. Most, a későbbi nagyobb arányú feltárást előkészítendő, néhány napos hitelesítő leletmentést végeztünk. Már az eddig előkerült gazdag leletanyag, valamint felszíni gyűjtésünk anyaga alapján bepillantást nyerhetünk a kőkori lakosok mindennapi életébe, megismerhetjük életmódjukat. Sok kő- és csonteszköz került elő. Ekkor még nem használtak fémszerszámokat, de ez nem jelentett hátrányt a kőkorszakiak számára. A rendelkezésükre álló anyagokból különféle eszközöket készítettek, melyekkel halásztak, vadásztak. Az állat- csontleletek alapján nem is eredménytelenül. A csontok szerint ismerték a háziállatokat, főképpen juhot, kecskét, szarvasmarhát tenyésztettek. A vadászat azonban még nagyon fontos volt életükben. Az előkerült növényi magvakból megállapítható, hogy milyen növényeket termesztettek és gyűjtöttek. Kőbalták, kőekék, kőkapák, agancseszközök, csonttűk, csonthorgok, kovakőpengék, vakarok, fúrók alkotják a mórágyi kőkori ember eszköztárát. Távoli kereskedelmi kapcsolataira az obszidiánpengék és tengeri kagylóból készült ékszerek utalnak. Számunkra nagyon fontosak a kerámia leletek. Az agyagból égetett edények díszítése és formája a kőkor minden népénél, törzsénél, csoportjánál kisebb-nagyobb mértékben különbözik. Ennek alapján határozzák meg a régészek, hogv milyen csoporttal, ún. régészeti kultúrával is állunk szemközt. A gyűjtött anyag szerint tudjuk, hogy a kőkor minden periódusában lakták a Tűzkődombot. Jelenlegi ásatásaink a kőkor végi lengyeli kultúra településén folynak. Majdnem száz éve, hogy nem folytattak megyénkben rendszeres kőkori kutatásokat. Utoljára nagy hírű múzeumalapító régészünk, Wo- sinsky Mór végzett módszeres kőkori ásatásokat Tolna megyében, az azóta világszerte ismertté vált lengyeli sáncon. Pedig nagyon fontos kőkori lelőhelyek vannak a megye területén, így pl. Medinán és Hidason. Az eddigi eredmények alapián feltételezhető, hogy a mórágy-tűzkődombi őskori településrendszer a legnagyobbak közé tartozhatott Európában. Ezt a feltételezést szeretnénk megerősíteni a rendszeres ásatássorozattal, melynek csak első láncszeme a Tűzkődomb. Ez a feltárás is hosszú évek munkáját jelenti. Az ásatások során keresünk választ az újkőkor gazdasági, társadalmi és kulturális viszonyaira. A ikülön- böző idejű kultúrák időrendi kapcsolatait is tanulmányozhatjuk, a teljes feltárásók legnagyobb jelentősége éppen ebben rejlik. A lelőhely a mőcsényi termelőszövetkezet területén fekszik. A szövetkezet elnöke megértő támogatásával nagyban segítette eddigi munkálatainkat. A termelőszövetkezet és más intézmények segítségét a továbbiak során sem mellőzhetjük! Ásatásainkkal sok megoldatlan tudományos kérdés megoldását segíthetjük elő. GAÁL ISTVÁN Régi Paks központjában egy régi ház bontásánál került elő ez a szép régi malomkő, melyet szellőzőnyílás záróköveként falaztak be még valamikor a múlt század éveiben. Ma már ritkaságszámba menő tárgyi emléke ez az egykor oly híres paksi malmosmesterségnek, a hajdani molnároknak, akik a mezőváros, vagy a molnárcéh tulajdonában lévő számos vízi- és szárazmalmon őrölték a környék gabonáját. Volt esztendő, hogy a paksi sziget és a város közötti folyamszakaszon tíz vízimalom is dolgozott, s egyre szaporodó számuk már-már a vízi közlekedés biztonságát is veszélyeztette. Fontosságukat a gőzzel, villannyal hajtott hengermalmok megjelenésével vesztették el végleg, pusztulásra ítélt, működés- képtelen épületeik azonban még néhány évtizede is láthatók voltak a paksi Duna- szakaszon. Kívánatos lenne, hogy a leendő paksi helytörténeti gyűjtemény számára is fontossággal bíró emléket már most megfelelő, védett helyre szállítanák. GAÁL ATTILA Század eleji kép Paksról. Előtérben a „kosaras” uszoda, háttérben a hajómalmok sora.
