Tolna Megyei Népújság, 1978. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-01 / 258. szám
1978. november 1. WÉPÜJSÁG 5 /U/agnlfSiirfn ..A dolgozónak a munkahelyen, munkarend szerint munkával eltöltendő ideje, ami heti, havi vagy éves keretben is meghatározható. A munkaidő ma Magyar- országon általában heti negyvennégy, negyvennyolc óra. A Minisztertanács rövidebb munkaidőt is engedélyezhet, illetve kivételesen heti negyvennyolc óránál hosszabb munkaidőt is megállapíthat.” (Közgazdasági Kislexikon, 1977.) % A forma és a tartalom Ahány ház, annyi szokás: a munkaidőkezdésre minden . vállalatnál más-más irányadó: elsősorban azt veszik figyelembe, ha a munkakezdés előkészítése is időbe telik, ha a munkavégző dolgozónak a nyolc órára szükséges anyagot magának kell előkészíteni, bizonyos rátartással kezdik a napot. Azaz, a dolgozó jól felfogott érdekében úgy készíti elő az . anyagot, hogy egész nap kézre legyen, s ne kelljen óránként felállni, újabb munkaanyagot előkészíteni. A szalagrendszerben dolgozó műhelyek, mint a varrodák, tüzödék stb. szigorú kezdési időpontot kívánnak, hiszen a szalag pontosan munkakezdéskor elindul, s napközben csak a beugrók válthatják fel a dolgozót, személyes szükségleteik elvégzésének idejére. Az a tapasztalat, hogy a munkahelyek többségénél nem kezdik el pontosan a munkát. A hat-, vagy a hétórai kezdés lényegében tíztizenöt perccel elhúzódik. Ezen változtatni nem tudott az ötperces mozgalom sem, hiszen azok a látványos munkakezdések a napközbeni lógáshoz vezettek. Azokon a munkahelyeken, ahol darabbért alkalmaznak, a dolgozót nem kell biztatni a munka felvételére. Hiszen minden elveszett peré, kézzelfogható elveszett forintokban testesül meg. Tehát van a munkaidőnek egyfajta formája, másrészt a tartalma. A forma általában az, hogy folyamatos a nyolc óra munkaidő — kivétel egyes szakboltok —, pontos kezdési és végzési idővel. Ezt általában úgy tartják be a dolgozók, ahogy a „helyzet megkívánja”. Nem dicsekedhetünk ugyanis azzal, hogy nálunk mindenki végig dolgozza munkaidejét. Hiszen nem egy alkalommal figyelhetjük meg, magunk is ezt gyakoroljuk, hogy a négy órát már a kapuban várják a dolgozók átöltözve, megmosakodva. A reggeli kezdéskor a tülekedés leginkább a vidékről bejáróknál van, hiszen őket a vonat, autóbusz hozza, és a gyárkapuba leteszi, avagy éppen a vasúttól, az üzemig terjedő út, az együtt, beszélgetéssel, reggelizéssel eltelt út, sietős áramlata készteti a dolgozót, hogy mielőbb gépénél legyen. A munkaidő külső formáját kollektív szerződés rögzíti, pontosan meghatározva mely munkahelyeken, mettől meddig tart a munkaidő, rögzíti természetesen a reggeli- zési és az ebédelési időt is. Általában a munkaidő felénél tartják a fő étkezési időt, s a reggelizési, vacsorázási tíz-tizenöt percet is a műhelyben kialakult szokás szerint tartják meg. Főleg a vidéki dolgozók, a bejárók igénylik a reggelizési és a vacsorázási külön időt. A munkaidő tartalma több kívánnivalót hagy maga után. Egy korábbi Tolna megyei vizsgálat szerint húsz jelentősebb termelő egységben a munkaidőben elveszett órák száma egy év alatt 2 millió 901 ezer munkaóra! Érzékeltetésül: ez az elveszett munkaidő megfelel egy 1170 személyt foglalkoztató termelőegység egyévi munkaidejének, s folytassuk tovább a számítást, ha egy dolgozó egy évben félmillió forint körüli termelési értéket állít elő, akkor... ha azt számoljuk, hogy ennyi embernek egy évben mennyi munkabért és nyereségrészesedést (!) kell kifizetni?! — inkább ne folytassuk a számolást. Hozzávetőleges számítások szerint az iparból több mint százezer ember hiányzik, ezt növeli még a fentebb említett veszteségidő is, úgy hogy jogosan állapította meg a Gazdaságkutató Intézet: a rendelkezésre álló munka- időalap 20—25 százaléka megy veszendőbe, ez országosan több mint kétmilliárd munkaórát tesz ki. Tehát a húsz Tolna megyei üzemben elveszett munkaórák száma- aránya is azt bizonyítja, hogy az országos átlagot erősen meghaladtuk. A munkaidő alatti veszteségek jelentős része a szervezetlenségből fakad. A kapkodásra jellemző példa: az egyik szekszárdi nagykereskedelmi vállalatnál elrendelték a tisztviselők bélyegzés munkavégzését, tehát a kezdést, a befejezést is kartonon tartják nyilván, de a napközbeni tétlenségre utalt dolgozókat a nagytudású, magát korszerű elveket valló főkönyvelő nem tudta folyamatosan ellátni munkával — keresztbe dolgozások, fölösleges kimutatások és keresztrejtvény-fejtés töltötte ki a munkaidőnek nevezett időt. A munkaidő helyes és jó kihasználása egy olyan „rejtett” tartalék, amely mindenki előtt nyilvánvaló. Több kísérlet történt arra, hogy az üzem- és munkaszervezés területén előrelépve a termelés folyamatosságát megteremtsék. Erre fontos határozatok láttak napvilágot, minden tárca elkészítette üzemeinek korszerűsítésére a' tervét — látványos eredmény itt sem mutatható ki, ha csak néhány olyan nem, mint a Szekszárdi Bútorgyár. Ebben az üzemben drága pénzért egy kutatóintézetet bíztak meg az üzemszervezéssel — azóta a munka folyamatos, a termékek minősége jó — és a kutatók is megkapták tisztes pénzüket a jól végzett munkáért. A dolgozóktól függő veszteségek minden üzemben sokkal' kisebbek, mint amelyek a dolgozóktól függetlenek. A munkások szervezetien körülmények között kénytelenek „dolgozni”. A rossz anyagellátás, a kooperáció hiánya egyre több túlórát követel. A megyében a fizikai dolgozók 35—40 százaléka rendszeresen túlórázik. És a túlórák a szakszervezet hozzájárulásával egyre növekszenek. Főleg az építkezések átadási határideje tájékán, illetve az árutermelő gyárakban, a félév és az év vége hozza a sok-sok túlórát. Amikor a Tolna megyei pártbizottság a munkaidőkihasználás vizsgálati anyagát elemezte, megállapíthatták, hogy nemcsak a húsz üzemben befejezett vizsgálatot, elemző munkát kell folytatni, hanem további negyven termelő egységben is kiterjesztették a munkaidő kihasználásának tanulmányozását, a munkaidő-tartalom vizsgálatát. Legyünk rugalmasak! „Milyen is lesz?”, „Akkor jövünk mikor akarunk?”, „Uj lehetőség a lógásra?” — ezek a kérdések keringtek Szekszárdon a Tanácsi Építőipari Vállalat központjában a nyár elején. Rugalmas munkakezdést vezettek be a vállalat nem fizikai állományú dolgozói részére. Egyetlen kikötés volt, 10—14 óra között a munkahelyen kell mindenkinek tartózkodni és természetesen a havi törvényes munkaidőt le kellett dolgozni. Szinte természetes, hogy ez a próbálkozás nagy visszhangot váltott ki. Abban az időben egy karbantartó lakatossal beszélgettem a dologról. Kicsit mérgesen, de megértőén nyilatkozott az új „módiról”. Tudta, hogy a fizikai dolgozóknál ezt nem lehet bevezetni, hiszen aki gépen dolgozik nem kapcsolhatja le menetközben azzal az indokkal, hogy neki a városban van elintéznivalója. A darukezelőnek is reggeltől folyamatosan dolgozni kell a gépével. Ennek ellenére 'gondja is volt a dologgal: ezután kereshetik az irodistákat, könnyen mondják majd, a városban van. A július elsejei rugalmas munkakezdés tapasztalatai kedvezőek. Szinte egycsapás- ra megszűnt a törtnap! mulasztás, megszűntek a kilépők, a késések, a hiányzások. Könnyebbé vált a munkaügyek intézése 10 óra előtt, illetve 14 óra után, ezzel is csökkent a nem munkával töltött távoliét. Erősödött a dolgozókban az önállóság és a függetlenség érzésése és javult a munkamorál. A kedvező tapasztalatok mellett szólni kell néhány beidegződött régi szokásról. Az új munkarend adta lehetőséget nem mindenütt ismerték fel. Nem a munkához szabják a munkaidőt, hanem a munkaidőhöz a munkát. Ugyanis ha lejár a nyolc óra 15 perc, amit átlagban teljesíteni kell, akkor félbehagyják a munkát és távoznak. Az előző nap félbehagyott iratot, jelentést pedig sokkal nehezebb újra kezdeni, mint aznap befejezni. Pedig, ha negyedórával, vagy félórával tovább dolgozik, azt másnap, vagy a hónap bármely munkanapján ján felhasználhatja. A rugalmas munkaidő alkalmazása a vezetés módszereinek a megváltoztatását is követeli. Tudatosan kell megszervezni a munkát, pontosabban meghatározni a határidőket. Általában a vezetőknek kell ellenőrizni a rugalmas munkaidő-beosztás „játékszabályainak” betartását is. Négy hónap tapasztalatai bizonyítják: a rugalmas munkaidő bevált, hasznos, érdemes volt beindítani. Amíg az anyagra várnak, addig az asztalosok meózzák a * kárpitosok munkáját Mikor dolgozik az igazgató? Az egyszemélyi vezető munkaideje is nyolc óra. Vajon mivel foglalkozik az igazgató ebben a 480 percben? Mindennel. Tanúja voltam olyan kis ügyeknek, amelynek még véletlenül sem szabadna -eljutni a titkárságig. Az egyik helyen két szál padlódeszka kellett egy asszonynak. Senki sem merte a hét végére „engedélyezni”. A szövőnő bekopogott az elnökhöz, az bosszankodva, de engedélyezte. Nem azért mérgelődött, mert az asszony hozzáfordult, örült neki, mert mindjárt megragadhatta az alkalmat, hogy szóljon, ha tud hozzon a faluból egy-két ügyes kezű asszonyt dolgozni. De a padlódeszkát azt nem tudja, hogy miért nem a kőművesek vezetője adta oda. Az elnök munkaidejéből így elveszett fél óra: felhívta telefonon a csoportvezetőt, adhatja-e, utána beszélt a gépkocsielőadóval, szállítanak-e arrafelé, stb. A másik azon méltatlankodik, hogy minden szerv őt keresi. Az iskolának kell támogatás, a Vöröskeresztnek aktívák, a KISZ-nek, a Polgári Védelemnek, a tűzoltóságnak... mindenki az igazgatót keresi. Belekap egy komolyabb tervdokumentációba, szól a telefon — pitiügyben — neki intézkedni kell. Amelyik kicsit mozgolódik, vállal társadalmi funkciót, biztos lehet benne, még hármat rásóznak. Túlontúl sokat keressük az igazgatót. Maholnap már mással, a főmérnökkel, a főkönyvelővel, az osztályvezetőkkel szóba sem állunk. Csak az igazgató, ö dönthet és ő dönt mások helyett, mert azok hozzászoktak, „majd a direktor”. „Mikor dolgozik igazgató elvtárs?” — tettem fel a kérdést többnek is. „Otthon, este, televíziónézés helyett” — volt az egyöntetű válasz. „Főmérnök kartárs, ha már nem terveztek anyagmozgatást, segíthetnének cipekedni” Meddig tart a munkaidő? „Tsz-tagok kézikönyve” — ez a címe annak az 523 oldalas kiadványnak, amely 1977-ben jelent meg a Kossuth Könyvkiadó gondozásában. A betűrendes tárgymutatóban nem találkozni a „munkaidő” kifejezéssel. A tartalomjegyzéket is hiába böngésszük: itt sincs. Márpedig ha valahol, hát éppen ebben a kézikönyvben igazán szólhatnának róla, hisz többek között részletesen taglalja a tagsági és munkaviszony kérdéskörét. Függetlenül attól, hogy betartják-e vagy sem, a tsz-ekben dolgozók munkaidejére is van szabályzat. Az elmúlt évben módosították a tíz éve hozott tsz- törvényt, s ezzel jelentős változás következett be a munkaidő-számításnál a tíz- is. A szövetkezetekben a munkaidőszámításnál a tízórás munkanapok helyett ma már munkaóra szerint tartják nyilván a végzett munkát, azt is amit a háztájiban végzett a tsz-tag. Míg korábban 250 tízórás munkanap, addig az új rendelkezések értelmében 2300 munkaóra az az idő, mely alapján úgynevezett „folyamatos dolgozónak” tekinthető valaki. A végzett munkaórák után állapítják meg a fizetett szabadságot, többet vagy kevesebbet, — aszerint, hogy az előző évben hány munkaórát teljesített a dolgozó. A szabadság megállapítása nem is olyan könnyű, hisz korábban a tízórás munkanapot jegyezték, azt viszont senki sem tartotta számon, hogy ki hány órát dolgozott. A mezőgazdasági szövetkezetekben a traktorosok, a növénytermesztők, a kertészek, sőt még az állattenyésztők is teljesítményben dolgoznak. A bérszabályzat határozza meg, hogy például egy hektár búza elvetéséért mennyi pénz jár a gépen dolgozó személyzetnek. Csakhogy. Vetni kizárólag ajkkor lehet, mikor nem esiik az eső, s a különböző gépekkel és magféleségekkel hol lassabban hol meg gyorsabban lehet haladni. Ezenkívül minden munkának meghatározott az optimális ideje — ha nem ekkor, hanem ennél korábban vagy később végzik el, nem lesz jó minőségű a vetés, vagy a betakarított termés. így aztán nincs sok választási lehetőség: a munkacsúcsok idején több műszakban dolgozik az ember és a gép, ha felszárad a harmat, szedni kezdik a paradicsomot és szüretelik a szőlőt. A munka kezdetének és befejezésének időpontja az időjárástól függően nap mint nap változik — ez a mezőgazdaságban dolgozók számára teljesen természetes. Azt viszont korántsem tartják a dolgok természetes rendjéhez tartozóknak, ha mondjuk a betakarításra kiválóan alkalmas időben csak azért kell leállni, mert nincs elegendő áruszállító tehervagon. Nemritkán a dolgozókon kívülálló okok miatt hosszabbodik meg a munkaidő, s ha hellyel-köz- zel el is hangzik néhány rosszalló vagy éppenséggel illetlen megjegyzés, azért a munka megy tovább. A mezőgazdasági üzemekben a tagok, a dolgozók és a vezetők a lehető legritkábban beszélnek arról, hogy meddig tart a munkaidő. A munkaidő addig tart, ameddig dolgozni kell. Mert a kora hajnali és a késő esti háztáji tennivalók között munkával eltöltött időt nem órákban, hanem eredményekben mérik. Munkahelyi torna Oj serkentő táblák
