Tolna Megyei Népújság, 1978. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-30 / 282. szám
1978. november 30. KÉPÚJSÁG 3 A tomerőmű-építkezés Gyorsabb ütem a főépületnél A reaktoraknánál öt vállalat dolgozói tevékenykednek A szellőzőgépház a reaktorakna szomszédságában épül Az utóbbi néhány hét alatt szemmel láthatóan meggyorsult a munkák üteme az atomerőmű főépületénél. Már nemesük a gépház szerkezete magasodik feltűnően, a reaktorblokkok épülő részei is kezdenek az ég felé törni. Különösen akkor érzékeli az ember a magasságot, ha az alapgödörből néz föl, vagy-a legfelső részen jár és letekint. Tóth Sándor, a 22-es Állami Építőipari Vállalat paksi főépítésvezetőjének műszaki helyettese így adja meg a pontos tájékoztatást arról, hol folynak jelenleg a munkák: az egyes számú reaktorblokk építésén a plusz 5,3 méter és a plusz 7,82 méter szint között dolgoznak. Ez csak az egyik reaktorépület. A kettes reaktorblokk készítése is jó ütemben halad, valamint a kettő közötti rész kiépítése. Felvételeink ott készültek, ahol legtöbbre jutottak a munkákkal, az egyes reaktor körül. A reaktoraknánál öt vállalat dolgozói tevékenykednék egymás mellett, a munkájuk önálló és függetlenek egymástól, mégis szervesen kapcsolódik egyik a másikhoz. A lengyel szakmunkások födémcellákat szerelnek, a Gyúrás Gépszerelő Vállalat dolgozói a reaktorakna technológiai berendezéseinek szerelését végzik, a Siófoki Kőolajvezeték-építő Vállalat feladata a burkolatokat és a szellőzőhálózatot kiépíteni, az egyéb építőmunkákat a 22-es ÁÉV látja el és végül — ugyancsak gyakori, ha nem is állandó munkatársak ezen a helyen a Földmérő és Talaj - vizsgáló Intézet szakemberei, ők a kitűzéseket és az ellenőrző beméréseket végzik el. Tehát az elhelyezendő, kiépítendő épület- és szerkezetelemek helyét határozzák meg, a megvalósítás után pedig bemérik, hogy tökéletes pontossággal készült-e el minden. Tájékoztató riportjainkban többször irtunk már a gépházról, illetve annak hatalmas csarnokáról, szerkezetének megépítéséről. Épül ennél sokkal kisebb gépház is, a reaktorok üzemeltetéséhez, közvetlenül a reaktorakna szomszédságában. Ez a szellőzőgépház. Jelenleg még az építőipari munkák folynak itt, olyan a gépház így fedetlenül, mint egy óriási medence. Rendkívül nagy nyomást kell kibírnia, túlnyomásra méretezetten készül. A technológiai szerelés hamarosan megkezdődik ezen a helyen is. GEMENCI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly Társulások a mezőgazdaságban EBBEN az évtizedben jó néhány olyan fogalom vált közkeletűvé a mezőgazdaságban, amelyeket korábban nem, vagy csak alig ismertünk, legfeljebb ízlelgettünk. Ilyen például a társulás, az egyszerű gazdasági együttT működés, a közös vállalkozás, illetőleg vállalat, a termelési rendszer, az agráripari egyesülés. Mindegyik annak az erős sodrású és nagy horderejű változásnak a velejárója, amelyet a termelőszövetkezetek méreteinek megnövekedése és egyidejűleg az iparszerű termelés térhódítása jelentett. A termelőszövetkezetek száma az 1960. évi 1500-ról 1370-re csökkent, átlagos területük pedig csaknem megnégyszereződött, 4200 hektár lett. Tolna megyében 68 szövetkezet működik, átlagterületük 3200 hektár. Vannak persze kiváló, méltán országos hírű, sőt: határainkon túl is elismert, igen nagy területen gazdálkodó szövetkezetek, de ugyanez elmondható néhány, az átlagosnál kisebb méretű termelőszövetkezetről is. Szerencsére ma már egyre erősebb az a szemlélet, amely mentes a hatalmas méretek bűvöletétől és a lényeg világos megértéséről tanúskodik. Egyebek között arról, hogy helyes törekvésünk fő irányának az értelmes szakosítást és nem a területek, hanem a tevékenységek gazdaságos koncentrációját kell tekintenünk, kiegészítve azzal, hogy nem szabad csupán a régi, ma már elavult értelmezésű mezőgazdaságot szem előtt tartanunk, hanem az élelmiszer- termelés szerves egységét kell meghatározónak tekintenünk. Ebbe a felfogásba illeszkednek jól a különféle mezőgazdasági társulások is. Létszükséglet ugyanis — mégpedig nemcsak a mezőgazdaságé —, hogy megteremtsük az élelmiszer-termelés valamennyi fázisának a szerves összekapcsolódását, kiküszöbölve minden olyan szervezeti, szabályozó rendszerbeli, érdekeltségi és más akadályt, amely ma még — bár a korábbinál jóval kisebb mértékben — gátolja, vagy lassítja a kívánatos fejlődést. Korszerűsíteni, hatékonyabban termelni, eredményesebben gazdálkodni csak úgy lehet a mezőgazdaságban, ha az azonos célok érdekében együttműködést alakítanak ki a gazdaságok. Természetesen nem az egyetlen eszköz ez, de jelentősége sokkal nagyobb annál, amit a mai helyzet mutat. A több száz társulás közül, amely az országban működik, kettő található megyénkben: Tamásiban az építőipari, Duna- földváron pedig a szőlőtermelő társulás. Ami a jövőt illeti, mindent-megelőző követelmény, hogy a társulások, a kooperációk ne csökkentsék a bennük részt vevő üzemek, gyárak, stb. gazdasági önállóságát. A közös cselekvés — bármilyen társulásról van szó — az együttműködésben rejlő előnyök kiaknázására, meghatározott, együttes fejlesztésekre, termelési, feldolgozási, értékesítési célokra irányuljon. Súlyos károkat okozna, ha a társulások háttérbe szorítanák, megbénítanák a bennük részes gazdálkodó egységek öntevékenységét, kezdeményezőkészségét és ezzel együtt felelősségérzetét. Jellegzetes és gyakori társulási formák a termelési rendszerek, amelyek már a nagyüzemi termelés egyhar- madára terjednek ki. Magukban foglalnak minden lényeges tényezőt, amelytől a hozamok mennyiségének, minőségének, s előállítási költségeinek alakulása függ. örvendetes, hogy ma már nem csupán a növénytermelés, hanem a kertészkedés, a szőlő- és gyümölcstermelés és az állattenyésztés több ágazatában is jelen vannak. Eredményeik — a még fellelhető hibák, fogyatékosságok ellenére — meggyőzőek és biztonságos további fejlő-, désre adnak jó reménységet. Mindamellett valószínűleg rövidesen elérkezik az ideje annak, hogy az illetékesek alaposan mérlegeljék, miképpen lehet kiiktatni a nagy igyekezetből fakadó bizonyos kuszáltságokat, felesleges kinövéseket, átfedéseket. S nem utolsósorban azt, az egyikmásik rendszernél már bekövetkezett bajt, hogy a rendszer többé-kevésbé elkülönül létrehozóitól és fenntartóitól, s esetenként gyengíti a taggazdaságok helyesen értelmezett önállóságát. Előre mutató és erősítendő az az irányzat, hogy a különféle termelési rendszerekben nem csupán termelőszövetkezetek, hanem állami gazdaságok, élelmiszeripari üzemek és tudományos intézetek is vannak a tagok között. Mindössze kétéves múltra tekinthetnek vissza az agráripari egyesülések. Eddigi működésük — egyelőre négy van belőlük — még nem teszi lehetővé a minden lényeges összetevőre kiterjedő értékelést. Annyi azonban már most megállapítható, hogy a társulásnak, az együttműködésnek ez a formája igen fontos szerepet tölthet be a ■jövőben. Megvalósíthatja azt az élelmiszer-termelési integrációt, amelyben mezőgazda- sági nagyüzemek — tsz-ek és állami gazdaságok — ugyanúgy részt vesznek, mint élelmiszeripari vállalatok, feldolgozó üzemek, sőt értékesítő vállalatok is. GAZDAG változatosságot mutatnak a mezőgazdasági, pontosabban: élelmiszeripari társulások. Ez a sokrétűség önmagában nem rossz, hanem inkább előnyös. Bármilyen társulásról van szó azonban, a már érintetteken kívül sarkalatos követelmény, hogy mindegyik jól igazodjék tényleges lehetőségeinkhez, adottságainkhoz. Az elméletileg esetleg helyes, de a magyar valósághoz képest illuzórikus törekvések legalább annyira veszélyesek és ártalmasak lehetnek, mint az elmaradás tényleges és megérett lehetőségeinktől. G. P. Ipari mintaoltalom Évente újabb 300—400 gép, műszer, használati eszköz és egyéb ipari termék újszerű külső jegyeit — formáját, rajzolatát, színét stb. részesíti a védjegyhez és találmányhoz hasonló védelemben, úgynevezett ipari mintaoltalomban az Országos Találmányi Hivatal. E jogvédelmet tanúsító okirat kiadásának eljárását azonban még mindig lényegében a 71 évvel ezelőtt — 1907-ben — megjelent miniszteri rendelet szabályozza. Következésként a megmerevedett és túlhaladott jogszabályok nincsenek kellő összhangban az 1969-ben elfogadott szabadalmi és védjegytörvény előírásaival sem. A korszerűsítés, az egyöntetűség és a célszerű ösztönzés tette szükségessé az Elnöki Tanács új, törvényerejű rendeletét, amely átfogóan, közérthetően és jól áttekinthetően szabályozza az ipari mintaoltalom megszerzésének, engedélyezésének és alkalmazásának rendjét, feltételeit. Az új törvényerejű rendelet ösztönzi a vállalatokat és szövetkezeteket a formatervezés fejlesztésére, hogy az ízlésesebb és célszerűbb formákkal jobban szolgálják a minden piacon versenyképes termékek körének bővítését. Ezért előírja, hogy a mintaoltalommal védett termékek szerzőit anyagi elismerés illeti, tehát most már nemcsak a vállalat jóindulatán múlik az anyagi ösztönzés. Ugyanakkor az oltalmi időt is jelentősen meghosszabbítja. Jelenleg három év a leghosszabb oltalmi idő, de ezt az új szabályozó öt évre terjeszti ki, s az oltalom újabb öt évre meghosszabbítható. A viták elkerülése érdekében azt is kimondja az új jogszabály, hogy a vállalati munkaviszony alapján, illetve a megbízásra kialakított ipari minta oltalmi joga elsősorban a vállalatot, s nem a szerzőt illeti. Az új törvényerejű rendelet 1979. március 1-én lép hatályba, s ezzel a régi jogszabályok érvényüket vesztik. (MTI) Kisiparosok — Mester! így szólítja meg a kihívott szerelőt majd mindenki, akinek az adott pillanatban nincs más vágya, csupán, hogy ne csöpögjön a csap, ne .recsegjen a rádió, sima legyen a padló... Mester — mondjuk bizalommal egyrészt, mert hisszük, hogy a megszólított valóban hivatott értője az elvállalt munkának, másrészt a tiszteletteljes megszólítás „üzleti” hatás is. Úgy véljük, hogy ezzel jobb munkára ösztönözzük a „mestert”. A kisiparosoknak ma nagy keletjük van. Korántsem személyes varázsukban rejlik keresettségük oka, mint inkább a szolgáltatások egyre növekvő fontosságában. Szükség van rájuk. Az elmúlt esztendőben új jogszabályokat alkottak a kisiparosokról. Különválasztották az áruelőállítást a lakossági szolgáltatásoktól, követelményként szabták meg a szakmunkás-képesítést az ipargyakorlásnál, a segítő családtagok munkáját is foglalkozásnak minősítették, s lehetőséget teremtettek több mesterember szervezett, együttes ipargyakorlására. A jogszabályok — ahogy az már lenni szokott — igyekeztek lépést tartani az élettel. Mert a tényt, a kisiparosi létszám csökkenését, lehetetlen nem észrevenni. Fokozatosan 84 189 főre csőikként 1971-től öt esztendő alatt a kisiparosok létszáma. Mindössze 66 százalékuk végezte főfoglalkozásban a munkáját, a többiek nyugdíjasként vagy mindennapi munkájuk mellett igyekeztek (és igyekeznek) kihasználni a szolgáltatások igénye megteremtette konjunktúrát. Mert ha a kisiparosokról szólunk, elsősorban a szolgáltatásokkal összefüggésben emlegetjük őket. És nemcsak mi, a „vevők”, hanem a hivatalos állásfoglalások is. Bizonyíték minderre az őket megillető kedvezmények egyike-másika. Az előzőek sejtetik, hogy igencsak megnőtt a kisiparosok társadalmi megbecsülése. Megérdemelten. Alátámaszthatók számokkal is: a szolgáltatásokban 15—20 százalékkal, a lakáskarbantartásban pedig 40 százalékkal nö- velendők a kisiparosi tevékenység értékei az ötödik ötéves tervben. A tervek csak akikor válhatnak valósággá, ha 30—35 ezer fővel emelkedik a kisiparosi létszám. Olyan helyzetben, amikor a munkaerő hiánya, majd mindenhol gond, s emellett hivatkozási alap az elmaradások igazolására. A hiányzó kisiparo- sdk persze részben pótolhatók a nyugdíj ások munkába állításával, sőt a mindennapi munkájuk mellett ipart gyakorlók számának növelésével is. Végső megoldást azonban nem jelenthetnek ezek a szükség szülte próbálkozások. A kisiparosokra, a szolgáltatásban szorgoskodó „mesterekre” szükség van. Ezt aligha kell különösebben bizonygatni. Az ellentmondásokat, ellentéteket éppen ezért mindenképpen időszerű volna feloldani. MALONYAI PÉTER 1600-as Ladák A MERKUR Személygépkocsi Értékesítő Vállalat csepeli telepén az idén már kétezer 1600-as Lada személygépkocsit adnak át a megrendelőknek. A képen: Pénzes István egy 1600-as Lada futóművét ellenőrzi.
