Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-13 / 242. szám
1978. október 13. Képújság 3 Vitakultúránk, vitatechnikánk Bővül a megyei kórház Határidő előtt elkészül A szerződés szerint jövő év szeptemberében kellene elkészülnie a szekszárdi megyei kórház volt tüdőosztálya átalakítási, emeletráépítési munkálatainak. A TOTÉV dolgozói vállalták, hogy lényegesen a határidő előtt, ez év végére befejezik az építkezést. Az emeletráépítéssel ötvennégy új ággyal bővül a kórház. Fotó: Komáromi Városi tanácsülés Szekszárdon Szűkebb és tágabb környezetünk S özéletünknek természetes tartozékai a viták. Ezek a párt-, a különböző szervezetek, az állami testületek életének éppúgy alapvető megnyilvánulásai, mint ahogyan jelen vannak a munkahelyek mindennapos gyakorlatában. Szocialista demokratizmus — pártdemokrácia, tanácsi, üzemi, szövetkezeti demokrácia — elképzelhetetlen viták nélkül. Ezek során formálódnak ki a döntések, az elhatározások; a viták adnak módot arra, hogy az emberek gondolataikkal, tapasztalataikkal, javaslataikkal hozzájáruljanak a közös ügyek megoldásához. Nézetek és felfogások csapnak össze a vitákban, ám ezek mögött emberek állnak. A vitákban „nem testetlen eszmék és gondolatok, hanem eleven emberek vesznek részt”, ezért a viták mint sajátos „emberi jelenségek” is szemügyre veendők. Nem utolsósorban abból a szempontból, mennyire segiti vitakultúránk és vitatechnikánk a szocialista demokratizmus érdemi érvényesülésében szükséges tartalom kibontakozását. Kezdjük egy pozitívummal: mai közéleti vitáinkban nem szoktuk tapasztalni a „címkék” osztogatását. Érv feszül érv ellen, s immár természetesnek tűnik, hogy semmiféle megbélyegző — illetve annak szánt — jelző nem húzhatja le a mérleg serpenyőjét egyik vagy másik álláspont javára. Megszoktuk, hogy a bélyegző rásütése nem pótolhatja az érvelést, a bizonyítást, s ezért nem is igyekszünk igénybe venni ilyen, eszközöket. Közéletünk fiatalabb résztvevői számára ez természetes dolog. De azok, akik részesei vagy tanúi voltak régebbi idők írásos vagy szóbeli vitáinak, jól tudják, miféle beidegződéseket kellett levetni, amíg eljutottunk idáig. Ehhez meg kellett újulnia munkastílusunknak, a közélet légkörének, de meg kellett változniuk az objektív körülményeknek is, hogy ez lehetségessé váljék. Meg kell becsülnünk ezt a fejlődést, látnunk kell értékét, és meg is kell őriznünk. Annál is inkább, mert ha maguknak a nyilvános vitáknak a folyamán, az érvek pótlására nem is kerülnek elő „címkék”, de a folyosói minősítésekben még jelen vannak. (Ma ugyan — s ez is a körülmények változásával függ össze — már nem annyira a „revizionista” és a „szektás”, inkább a „konformista” és a „demagóg” ellentétpárja hangzik el a leggyakrabban.) A jelenség persze magyarázható. Hiszen az emberi gondolkodás sajátosságaiból fakad egy-egy új jelenségnek, megnyilvánulásnak az ismert fogalmakhoz való társítása. (Aztán mi tagadás, némelykor a minősítés nem is teljesen jogosulatlan.) „Magánvéleményünkben” tehát lesz és olykor lehet is helye a jelzőknek — a lényeges azonban itt az, hogy nyilvános fórumokon soha ne szerepeljenek bunkóként s soha ne helyettesíthessék az érdemi érvelést. De ha a megbélyegző címkék nem is fenyegetik már a közéleti viták résztvevőit, mégis vannak a vitakedv kibontakozásának szubjektív akadályai. Ezek közül az egyik legjelentősebb ma — úgy tűnik — a személyes érzékenység, vagy fogalmazzunk élesebben: a sértődé- kenység. Nem ritkaság az a típus, amely mindenféle ellenvéleményt szinte személyes sértésnek tekint, amelyben azonnal „felmegy a pumpa”, ha az övével ellenkező nézetekkel, véleményé helyességének kétségbevonásával találkozik. Az ilyesfajta reagálás pedig nyilvánvalóan nem ösztönöz vitatkozásra, másféle vélemény kifejtésére. szenvedély, az elfoglalt álláspont melletti személyes elkötelezettség természetesen senkinek sem róható fel. Senkitől sem várható el, hogy a vitában hideg közönnyel és szenvte- lenséggel kísérje nézetei, javaslatai sorsát. A szenvedélyesség valóban inkább elismerést érdemel, mintsem megrovást. A baj ott kezdődik, amikor az ellenvélemény a személyes presztízs sérelmének tűnik, az illető a nézeteinek szóló bírálatot saját személye elleni támadásként fogja fel, s úgy is reagál. A túlzott érzékenység elburjánzása kifejleszti a nyílt polémiától való tartózkodás reflexét, ami azután már olyankor is működésbe lép, amikor erre semmiféle ok nincs. Nehéz lenne kimutatni, hogy milyen mértékben, de bizonyára ez is hozzájárul ahhoz, hogy jó néhány vitánk csak elnevezésében az, valójában párhuzamos monológok sora. Természetesen nem lenne helyes vitatkozni pusztán a vita kedvéért, vagy amikor nyilvánvalóan egyetértünk egymással. De néha olyan esetben is monológok hangzanak el, amikor lehetne vagy kellene vitatkozni. indexek ellenére is el- flkjÉ mondhatjuk: sok jó, Jif tartalmas, érdemi vita ■ * zajlik a közélet, a pártélet fórumain. S ezt kimondani egyáltalán nem valamiféle kötelező áldozat a „pozitív kicsengés” oltárán, hanem egyszerűen a valóság tényei- nek leszögezése. S hogy ez így van, abban bizonyára közrejátszik egy, a korábban említettekkel ellentétes pozitív jelenség. Nevezetesen az, hogy az utóbbi időben szaporodik azoknak a felelős vezetőknek a száma, akik nem arra büszkék, hogy kivétel nélkül mindig nekik van igazuk, hanem arra, hogy nekik lehet ellentmondani, velük lehet vitatkozni és meg is lehet őket győzni. Számukra az jelenti a presztízst, hogy olyan embereket tudnak munkatársként kiválasztani, olyan emberek tudnak mellettük felnőni, akik adott esetben helyesebben, jobban látnak egy-egy kérdést, mint ők. S ezt nem szégyenük, sőt, egyenesen vezetői tevékenységük érdemének tekintik. Az ilyen szemlélet terjedése biztató dolog. Több más előnye mellett, bizonyára kedvezően fog hatni vitakultúránk és -technikánk további fejlődésére is. Szekszárd város tegnapi tanácsülésén elsősorban környezetünkről folyt a szó és vita. A napirendi pontokkal már akkor foglalkoztunk lapunkban, amikor azok a tanácsülésre való előkészítés szintjén kerültek a végrehajtó bizottság elé, így most csak röviden, az ismétlés veszélyét elkerülendő. Sztárcsevity Ervin elnökhelyettes a környezet- védelem helyzetéről adott számot. Szó esett a vízvédelemről, arról, «hogy a viszonylag jó levegőjű meBátaapáti nem haldoklik Örömmel jelenthetjük Báta- apátiról, hogy nem haldokló település. Régebben voltak hírek, miszerint a kisközségeket el kell sorvasztani. Ez körülbelül egybe esett a faluról való elvándorlás időszakával, mígnem a nagyközségek és még inkább a városok olyan nagyon „megteltek”, hogy manapság már visszafelé vándorlás kezdődött meg. Legalábbis a hétvégeken. Mennek az emberek a hegyekbe, vizek mellé, nyaralókba és sátrakba, kinek mire telik. Egyre gyakoribb — és az oly sokat szidott autónak köszönhető —, hogy az emberek a városok, járási székhelyek közelébe eső falvakban kezdenek építkezni, ahol munka után csönd van és kis kert. A tömegközlekedés sokat javult. Bátaapáti felé is felújították és kiszélesítették a kismórágyi utat. Jók a buszjáratok, a termelőszövetkezet, az erdőgazdaság, a bonyhádi és bátaszéki üzemek munkásjáratokat indítottak. Könnyebb lett a bejárás. Szinte háztól-házig szállítás van. Ma már arról beszélnek Apátiban, hogy megérik még, amikor nemcsak tataroznak, hanem új házat is építenek. Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben nincs sem bővítési, sem építési tilalom. Lehet élni jól is és szénen is Bátaapátiban. Csak két dolog kell hozzá, munka és igény a szépre, jóra. Körülbelül két évvel ezelőtt még a krónikás arról tudósított, hogy haldoklik a község, málik a vakolat, omladoznak a házak és középületek. És ma?... (A bátaapáti magazin holnapi számunk 4. oldalán olvasható.) gyeszékhelyen is kellett már légszennyezési bírságot kiróni (KPM, kenderfonó, T. m. Építőanyagipari V., T. m. Tanácsi Tervező V.). A város jövendő szemétlerakó helyéül a Magyar Állami Földtani Intézet a Szálka felé vezető út északi oldalán lévő száraz mellékvölgyet jelölte ki. A város tavaly márciusban megrendelte a Vízgazdálkodási Intézetnél Szekszárd környezetfejlesztési tanulmány- tervét. Ez két ütemben készül, a tavaly elkészült kötetről már adtunk hírt lapunkban. Az idén átadandó második rész a problémák megoldásával foglalkozik majd, melyre még visszatérünk. Dr. Bősz Endréné előterjesztésében tárgyalta a tanácsülés a tanácsrendeletek végrehajtásának biztató tapasztalatait. Ezenkívül rendeletmódosítást, illetve új rendeleteket vitattak meg, fogadtak el. Végül a napirend szerint az interpellációk következtek. GYENES LÁSZLÓ Erő- és munkagépek az őszi munkákhoz Az AGROKER telepein bő választék áll a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok rendelkezésére az őszi munkákhoz szükséges erő- és munkagépekből. Képünkön: a rákospalotai telepen is nagy mennyiségű, különböző traktor, eke, vetőgép várja a vásárló gazdaságokat. Méltányes és gyorsabb ügyintézés Lakbérbe beszámítható költségek A tanácsi lakásukat korszerűsítő bérlők az eddigieknél egyszerűbben kaphatják vissza a lakbérbe beszámítható költségeiket — erre a lehetőségre mutat rá az Építésügyi és Városfejlesztési és a Pénzügyminisztérium most megjelent együttes közleménye, amely a tanácsi házkezelési szerveknek ad iránymutatást. Az utóbbi időben ugyanis mind gyakoribbá váltak azok a jelzések, amelyekből kitűnt, hogy a bérbeszámítás havi törlesztésének elszámolása — különösen a kisebb összegű tételek esetében — sok adminisztrációval terheli a házkezelőségeket. Ugyanakkor — főként az idős bérlők esetében — méltánytalanul hátrányos helyzetet teremt, hogy a lakáskorszerűsítésre fordított kiadásaik túlságosan elaprózódva a havi bérbeszámítással rendkívül hosszú idő után, esetleg 10—15 év alatt térülnek meg. A két minisztérium közleménye felhívja a figyelmet: az 1971-ben megjelent alaprendelet kimondja ugyan, hogy a bérlő csak a jogszabályban meghatározott részletekben történő bérbeszámításra tarthat igényt, de a rendelkezés nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy a bérbeadó egy összegben vagy rövi- debb idő alatt térítse meg a bérbe beszámítható összegeket. Célszerű tehát, ha az 5000 forintot meg nem haladó bérbeszámítási igényt egy összegben elégíti ki a bérbeadó. Ezt az alapelvet lehetne követni a nagyobb összegű bérbeszámítási igény esetében is, mégpedig oly módon, hogy a teljes i gény egy részét — 5000 forintot meg nem haladóan — egy összegben, a fennmaradó részt pedig ugyancsak évenként és 5000 forintot meg nem haladóan egy összegben elégítse ki a bérbeadó. Abban az esetben, ha a bérlő családjának egy személyre jutó átlagjövedelme nem haladja me^ az 1500 forintot, célszerű az 5000 forintnál nagyobb bérbeszámítási igény egy összegű kifizetése is. Indokolt ennek az elvnek az érvényesítése akkor is, ha megszűnik a bérlő lakásbérleti jogviszonya. A közlemény irányelvei tehát lehetőséget nyújtanak méltányos és gyorsabb ügyintézésére, de továbbra is a bérbeadó joga, hogy mindenkori pénzügyi helyzetének megfelelően döntsön a kedvezményes eljárásról.
