Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-11 / 240. szám

1978. október 11. «ÉPÚJSÁG 5 Tolna megye életében a korábbi évtizedekben épp­úgy, mint napjainkban, a víz fontos szerepet játszott. Nem­csak a felszíni formákat ala­kította, és életet adott a meg­telepedett növényzetnek, ha­nem befolyásolta az itt élő lakosság helyzetét is. A me­gye vízfolyásai felett 1881- től egészen a felszabadulás utáni évekig a Székesfehér­vári Kultúrmérnöki Hivatal gyakorolt felügyeletet. E hi­vatal egyike volt Magyaror­szág legrégebbi kultúrmér­nöki intézményeinek. Illeté­kességi területe az 1890-es évekig az egész Dunántúlra kiterjedt, a századfordulótól pedig Tolna megyén kívül Veszprém és Fejér megye tartozott fennhatósága alá. A kultúrmérnöki hivatalok feladata a kisebb vízfolyá­sok szabályozása, öntözőbe­rendezések létesítése, belvíz­levezetés volt. Szükség esetén azonban terveztek árvízvé­delmi gátakat, vízvezetéke­ket, csatornákat, ipari vízmű­veket is. 1886-tól a kultúr­mérnöki hivatalok foglalkoz­tak vízjogi és engedélyezési ügyekkel, hozzájuk tartozott a belvízelvezetés, öntözés, patakszabályozás céljából alakult társulatok felügyele­te is. A Duna szabályozásá- - val, a vízi utak biztosításá­val, a jelentősebb medersza­bályozási munkákkal a fo­lyammérnöki hivatalok fog­lalkoztak, azonban a megye falvaiban és városaiban élők számára fontosak és jelentő­sek voltak mindazon mun­kák, amelyeket a Székesfe­hérvári Kultúrmérnöki Hi­vatal irányított. E hivatal iratai a közel­múltban Budapestre, az Or­szágos Vízügyi Levéltár bir­tokába kerültek. Miről val­lanak ezek az iratok Tolna megye vonatkozásában? Csaknem mindenről, ami az utóbbi száz évben az itteni vízrendezések, öntözések, le- csapolások során történt. Á Székesfehérvári Kultúrmér­nöki Hivatal felügyelete alá több Tolna megyei vízrende­ző társulat tartozott. Köztük legjelentősebb a Kaposvízi Társulat volt, amely már 1820 óta működött. A Nagy- koppány-patak Társulat az 1930-as években alakult meg a Koppány szabályozásra és a környező területek lecsapo- lására, és hasonló céllal szer­vezték meg a Bölcske—Du- nakömlődi Lecsapoló Társu­latot is, amely szintén érté­kes szántóföldek és rétek vízmentesítését oldotta meg. A Székesfehérvári Kultúr­mérnöki Hivatal által irá­nyított munkák közül fontos szerepet kapott Tolna megye területén a patakszabályozás. A tavaszi hóolvadás és a nyá­ri esőzések folyamán elszaba­dult vizek elöntéssel fenye­gették a lankás réteket és időnként a szántóföldeket is. A patakszabályozási mun­kákra főként az 1920-as, 1930-as években került sor. 1927-ben rendezték a Ten- gődi-patakot, a paksi Páli- patakot, 1930-ban a bátai Lánka-patakot, 1933-ban a dombóvári Köves-patakot, a tamási Cserengáti-vízfolyást, a Szentmártoni-, Györkönyi-, Cseralj a-patakokat. 1939-ben került sor a váraljai Farkas­víz, a szemcsédi Ireg-patak medrének szabályozására. A patakszabályozás mellett a községek életében döntő A Tolna megyei Duna-szakaszon alkalmazott tilalomtábla rajza jelentőségű volt a belvizek levezetése is. A századfordu­lóig a lecsapolási munkák jórésze a nagybirtokok víz- mentesítését szolgálta. 1894- ben Kajdacson, 1896-ban Tolnán, 1898-ban Tolnanéme- din, 1900-ban Tabódon. Kakasdon végeztek nagyobb belvízelvezetési, lecsapolási munkát. Az 1920-as évektől sor került a községi belsősé­gek, majd a szántók és lege­lők vízmentesítésére is. A kultúrmérnöki hivatal min­dent megtett, hogy a mun­kához pontos tervek készül­jenek, és a községek határá­ban ne legyen mocsár és bel­víz. 1923-ban a szekszárdi, 1935-ben a szakcsi, 1938-ban a bátaszéki, 1941-ben a püs- pükladányi rétek, 1928-ban a szekszárdi szántók egy ré­szét, 1938-ban a bátaszéki Zsi- zsáki-dűlőt, 1940-ben a györ­könyi Hencsepusztát csapol­ták le. 1921-ben Tolna, 1924- ben Nemeskér, Simontornya, 1931-ben Decs, 1932-ben Bonyhád, 1934-ben Pince­hely, Györköny, Paks, 1936- ban Dombóvár, 1941-ben Du- naföldvár belsőségeinek, egyes utcáinak vízmentesíté­sére került sor. A Tolna megyei lakosság — az ország más területeihez hasonlóan — nemcsak véde­kezett a víz ellen, hanem igyekezett azt szolgálatába állítani. A Sárvízen, Sión, Kapóson a XVIII—XIX. században egymást érték a malmok, és a sebes folyású patakok az 1900-as években is sok energiát szolgáltattak. Az öntözés a megye mező- gazdaságában már a felsza­badulás előtt fontos volt. A vizet a Dunán kívül a Sár­vízből, Sióból, Kapósból, Koppányból vették. A szá­zadfordulóig főként a nagy­birtokokon találkozunk ön­tözőtelepekkel : Tolnanéme- din, Nagydorogon, Rácegre­sen. Már az 1900-as évektől öntözték a réteket Felsőire- gen, Majsán, Keszőhidegkú- ton, Faddon, Bikácson; és az 1920-as évektől létesítettek a megyében szántóföldi, per­metező öntözéseket is. Az 1930-as évektől a kertészke­désre alkalmas községekben — főként a Sárvíz és Sió mentén — bolgáröntözések­kel találkozunk. Jelentős szerepet játszott a megye életében a tógazdál­kodás is. A levéltári iratok­ban az 1900-as évektől — többek között — az alsónyé­ki, szakályi, alsónánai, szem­csédi, felsőnyéki, tabódi, bá­tai, tamási, okrádi, felsőire- gi, fürgedi, koppányszántói, tolnai, őcsényi, tengődi, si- montornyai, szekszárdi ha­lastavak, kenderáztatók, -úsztatok dokumentumait ta­láljuk meg. DÓKA KLÁRA Részlet a levéltár kiállításából: a tárlóban a Kaposvize Társulat jegyzőkönyve és a Tolna megyei Sió-szakasz épí­tési naplója is látható. Kiváló áruk egy szekszárdi kisiparostól A háromszögletű jelvény minőséget jelent. Amelyik árura ezt rétehetik, az kiváló, hosszú időn át kiállta a KÁF-próbát, azaz a Kiváló Áruk Fórumán elfogadták, s ez a megkülönböztetés mind­addig érvényes, amíg az áru minősége nem változik. De ez a jelvény több ennél az egy­fajta áruminősítésnél. * Kárpáti István kisiparos 1977. június 29-én Pécsett tette le a mestervizsgát, s idén a BNV, a fogyasztói ja­vak nagy őszi vására meg­hozta számára az első sikert: megkapta a KÁF-jelvényt fregolijára. A műhely a szekszárdi Séd­patak szegte meredek oldal­ban áll. Amolyan garázsféle, de itt szerszámok, alkatrészek vannak, az autó az udvaron tanyázik. Ebben a kis mű­helyben dolgozik a fiatal mes­ter, aki akkortájt, ezelőtt har­minc éve született, amikor a hazai kisiparosok megalakí­tották országos szervezetüket. Tehát ez amolyan ünnepféle is a kisiparosság számára, hi­szen még egyetlen Tolna me­gyei kisiparos, de még szek­torba tartozó üzem sem ka­pott KÁF-jelvényt. Hogyan gondolta el, hogy pályázik a KÁF megkülönböztetésére? — kérdeztük a fiatal mestert. — Az a célom, hogy a la­kosságot tisztességesen szol­gáljam. Lakatosmester . va­gyok, de spéciéi a lakások vasas-lakatos munkáinak el-, végzésére álltam be. Tehát: polc, állvány, függönytartó, fregoli, meg ilyesmi dolgokra specializáltam magam. Lát­tam, hogy a lakosság ilyen irányú igénye egyre nő — szinte a földből bújnak elő az új házak, és a lakáskiegészí­tőkre nagy szükség van. Nem­egyszer tapasztaltam, hogy a lakástulajdonosok mit kínlód­Cégtábla a Bálint-köz 8-as háznál nak, mire egy polcot elhe­lyeznek a betonfalon. Én ki­találtam, hogyan lehet ezt könnyen, jól csinálni, igaz vettem igen drága gépeket, meg szegeket, csavarokat — és ha hívnak, azonnal me­gyek, a kívánt munkát elvég­zem, munkámra garanciát vállalok. — És hogyan jutott el a fregoli a BNV-re? — Tudom, hogy a betonla­kásokban nincs hol megszárí­tani a ruhát. Kitaláltam, hogy a fregoli pompásan fölilleszt­hető a fürdőkád fölé. Tanul­mányoztam néhány lakástí­pust és Juhász Laci kollé­gámmal, azaz alkalmazottam­mal, megtaláltuk a kérdés kul­csát. Olyan fregolit csiná­lunk, amely hosszú életű, mi szereljük fel, saját magunk készítjük ezt a terméket, né­hány bedolgozónk természe­tesen van: egy iparostársam a T-idomot önti, a tolnai htsz pedig a műanyag vége­ket. Áz alumínium csőre a szerelvényfelrakáshoz én csi­náltam a speciális gépeket. — Tulajdonképpen tavaly pályáztam erre a címre, de elkéstem, s idén adták át ün­nepélyesen, ott voltak a ha­zai KÁF-jelvényesek képvi­selői, kisiparosok csak ketten, egy soproni kötőmester, meg én. A díjat dr. Szabó Imre könnnyűipari miniszterhe­lyettes és dr. Sütő Kálmán, a szabványügyi hivatal elnök- helyettese adta át. Én amikor pályáztam ezernégyszáz fo­rintot fizettem be, ennyi a „nevezési díj”, utána minden ellenőrzött termékvizsgálat­nál, ez a hivatalos elnevezés, fizetni kell. Tehát, nekem csak költségemben van ez a KÁF-jelvény, de mondhatom, megéri. Egyfajta erkölcsi el­ismerésnek is tartom. Már csak azért is, mert nemcsak a KÁF-bizottság, hanem a la­kosság is szereti, jónak, hasz­nálhatónak tartja a fregolit. Évente háromszázat szere­lünk fel, mert nem árunak termelem ezt a szerkezetet, hanem ez az én munkám, te­hát elkészítem valakinek a fürdőszobaméretéhez a frego­lit és én szerelem fel. Hat hónap garanciát adok. De a szerkezet még hosszabb életű, csak a zsinór miatt nem tu­dom meghosszabbítani a ga­ranciát, mert az elkopik a sok használattól. — Meddig csinálja ezeket a KÁF-os fregolikat? — Üj ház, új lakás mindig épül, jó minőségű fregolira évek múlva is szükség lesz, mert az asszonyok szeretnek mosni, a lakást nem akarják zsinórokkal behálózni, s az én fregolim pótolja a szárító­kamrát is * Abban bízom, Kárpáti Ist­ván lakatosmester KÁF-jel­vény es áruja után találko­zunk majd más, megyei üze­mek, vállalatok KÁF-os, há- romszögjelvényes árujával is... PÁLKOVÁCS JENŐ i^älinlcaporfyci : A pálinkát hullott gyü­mölcsből, szőlőtörkölyből fő- ^ik — ezeket nem lehet meg­enni és dunsztolni. Az efféle gyümölcsből legfeljebb lé ké­szülhet, a törkölyből meg csi­ger, ami ugye nem valami fi­nom. Minden olyan helyen, ahol gyümölcsöt termelnek, akad alma, körte, meg szilva, ami nem bírja ki a fán. Le­esik. Mit csináljanak vele? összeszedik, mert sajnálják a földön rohadni. Érthető ugye: a poshadó gyümölcsöt is ültették, metszették, kapál­ták és permetezték, és hát amiért megdolgoztak az ak­kor is érték, ha egy-két mé­terrel lejjebb van, mint kel­lene. Az egyik Duna menti üzem­ben tavaly úgy adódott, hogy 70 vagon hullott gyümölccsel nem tudtak mit kezdeni. És ennek már a fele se tréfa. Kí­nálták fűnek fának, a végén már azt se kérdezték, hogy ki mennyit fizetne érte. A sza­badegyházi Szeszipari Válla­lat 20 vagonnyit elvitt, de még mindig maradt 50 vagon. Az üzem dolgozói ledarálták, és föld alatti betongödörbe cefrézték — ‘gondolván; jó lesz pálinkának. Sikerült is a paksi és dunavecsei ÁFÉSZ- nál kapacitást szerezni. Még ki sem főzték, de a pálinkát már árulták. És árulják azóta is. Éppen fél éve, hogy 100 hektoliter 51 fokos pálinkára vevőt ke­resnek. Az ital egy része Pak­son van, másik része Duna- vecsén a harmadik részét a múlt héten eladták a kunszál­lási Alkotmány szövetkezet­nek. Ez az üzlet sem ment si­mán. A kunszállási téesz már a harmadik vevő volt, akivel végre sikerült megegyezni. De még mindig maradt pá­linka. Elővették hát a telex­gépet, és megnézték: kik azok akik esetleg pálinkát vehet­nek. A telexgép napokig ko­pogta: „megvételre ajánlunk jó minőségű gyümölcspálin­kát”. Ajánlat a VOSZK-tól — Szövetkezetek Kereskedelmi, Ipari és Szolgáltató Közös Vállalata — 52 forintot ad­nának hektoliterfokonként. Ha szükségük lenne pálinká­ra. De nincs. A budapesti TSZKER közvetítésével újabb vevő: a likőripari vállalat, de mintát kért. A mintát föl­vitték, a vállalat köszönte, de nem kérte, mert magas a pá­linka réztartalma, ami máj­elváltozást okoz. Ezekután le­derítették a pálinkát, és a réztartalom most már elfo­gadható lett. Telex Budapest­ről : a likőripari vállalat ilyen kis tételért — 80 hekto­liter — nem megy vidékre. Az üzem felszállította volna, de a vállalat a következő­képpen nyilatkozott: a pálin­ka íze, aromája jó, de „bizo­nyos hibás erjedésből szárma­zó mellékíz érezhető”, és csak akkor tudják forgalmazni, ha házasítják. Ősz van, szedik ismét a gyümölcsöt. A tavalyi pálin­kából egy huncut fillérje sem lett az üzemnek. Pillanatnyi­lag úgy áll a helyzet, hogy a fa alatt rothadó gyümölcsöt a kutya sem ugatja meg. Hát szóval ettől a sok pálinkától egy kicsit becsiccsantottam. Pedig nem ittam belőle egy kortyot sem. Mégis megártott. D. VARGA MARTA Kitaláltam, hogy a fregoli pompásan fölilleszthétő a für­dőkád fölé. Részlet az Országos Vízügyi Levéltár raktárából

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents