Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-10 / 239. szám
Névnap: Gedeon. A Nap kél 5.55, — nyugszik 17.07 órakor. A Hold kél 13.53, — nyugszik 33.58 órakor. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1903. október 10-én született Hriszto Radevszki bolgár költő. * gépvásárlás. Nagyszokolyban a tanács 130 ezer fa. intért vásárolt egy erőgépet és hozzá tartozó pótkocsit. Ezzel megoldódik a község anyagszállítási problémája. + KARIKATÚRÁK a folyosógalérián. A megyei művelődési központ folyosógalériája Nagy János rajzait mutatja be október 10-től. # SÁRGARÉPÁT szedtek a tamási gimnázium kollégiumának lakói és az iskolai KISZ-bizottság tagjai vasárnap a Tamási Állami Gazdaságban. Az így keresett pénzt észak-magyarországi túrára fordítják. O A KUKORICATERMESZTÉS kemizálása a témaköre annak a tanácskozásnak, amelyet október 11- én, szerdán, Faddon, a művelődési házban rendeznek. A programban három előadás hangzik el rangos szakemberek részéről, és egy bemutatóra kerül sor. Értesítjük fogyasztóinkat, hogy Szekszárdon, a déli fűtőmű elektromos betápláló főkábel cseréje miatt 1978. október 11-én 7—17 óráig a központi fűtés és melegvíz-szolgáltatás a távfűtéses lakásokban szünetel. Kivétel a Kölcsey lakótelepi és a Kadarka lakótelepi lakások. Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat (x) A TÁRSADALOM, műveltség, értelmiség. Ezekről a kérdésekről beszélgetett tegnap a faddi művelődési házban dr. Király Ernő, a megyei pártbizottság titkára a Váci Mihály klub tagjaival.-v, ÜNNEPÉLYES keretek között nyílt meg tegnap Tamásiban a nagyközségi és járási könyvtárban a műszaki könyvnapok Tolna megyei rendezvénysorozata. Megnyitót Serfőző Antal, a tamási nagyközségi pártbizottság titkára mondott. Ugyancsak tegnap Gépjárműdiagnosztika címmel előadást tartott dr. Gál Tibor, a KÖTUKI munkatársa. Érdemes lesz ma átkapcsolni televíziónkat a második műsorra. Nyolc órakor Róbert László Texasról készült filmjét, az Arany borjút láthatjuk. Az Egyesült Államok leggazdagabb és leggyorsabban fejlődő államát megszokott, sajátos stílusában mutatja az ismert szerkesztő-riporter. A jubileumi filmsorozatban ezúttal a 141 perc A befejezetlen mondatból című, 1975-ben készült filmet láthatjuk. Déry Tibor regényéből Fábri Zoltán készítette a művet, amelynek főszerepeiben láthatjuk Bálint Andrást, Csomós Marit, Latinovits Zoltánt, Makay Margitot, Mensáros Lászlót. A film egyébként az 1976-os moszkvai filmfesztivál külön- díját kapta. „Nagyon boldog és büszke apa vagyok” — jelentette ki, egyhetes titoktartás után kilétét felfedve Pravat Kumar Agarwal indiai üzletember, akinek a felesége a múLt hét keddjén szülte meg a világ második olyan gyermekét, aki az anya testén kívül fogant. Mint Agarwal elmondotta, feleségének mindkét petevezetéke elzáródott, és ezért nem lehetett gyermeke. Az orvosok sebészeti beavatkozás helyett a „laboratóriumi fogantatást” ajánlották. A megtermékenyítést háromtagú orvosi kollektíva végezte el nem túl bonyolult berendezésekkel. Eljárásuk állítólag eltér attól, amelynek a július 25-én született angol Louise Brown köszönheti életét. Képünkön a világ második lombikbébije, a 3350 grammos kislány. Szép, őszi idő Várható időjárás ma estig: általában kevés felhő, eső nélkül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: általában 19—24 fok között, a tartósan ködös helyeken kevéssel 15 fok fölött. Távolabbi kilátások péntek reggelig: általában kevés felhő, eső nélkül. A hajnali és a reggeli órákban köd. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 6—10 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 20—24 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. „A magyaros vendéglátásért” Új színházi Az oklevelek átadása Képünkön: az ünnepség résztvevői Tegnap kora délután, a megyei művelődési központ márványtermében került sor a szerkesztőségünk által meghirdetett és az idei idegenforgalmi főszezonban lezajlott „A magyaros vendéglátásért” verseny nyertesei részére a díszes kivitelű oklevelek átadására. Az ünnepségen megjelent dr. Kálmán Gyula, a megyei tanács elnökhelyettese, Somi Benjámin a MÉSZÖV elnöke, Szellő László a MUOSZ osztály- vezetője és dr. Bercsényi Vince, a' megyei idegenforgalmi hivatal vezetője. Fejes István, lapunk főszerkesztője beszédében emlékeztetett arra, hogy a verseny egy megyei lap részéről az országban elsőként megrendezett, tehát bizonyos mértékig kísérlet is volt. Eredményt hozott, ami már a lapunkban havonta közölt részeredmények során kitűnt. Célja volt megyénk idegenforgalmának jó hírét növelni, azt a gasztronómiai kultúrán keresztül is fokozni. Különleges követelményeket nem állítottunk, Az október 2-től október 8-ig tartó hét közlekedési mérlege: 13 baleset, tíz súlyos és négy könnyű sérülttel. Két közlekedési balesetet emelünk ki a tizenháromból, jellegzetes voltuk miatt. Az első október 6-án Dombóvá- rott, a Hunyadi tér 20. szám előtti kijelölt gyalogátkelőhelyen történt. Bogdán József, Nagyberény, József Attila u. 10. szám alatti lakos pótkocsis szerelvényével (SD 29—91, illetve XP 11—14) elütötte Mihalkovics Jánosné, Dombóvár, Molnár György u. 22. szám alatti gyalogost, aki súlyos sérülést szenvedett. Az eset világos nappal, fél négykor történt. Még ennél is súlyosabb, s elgondolkodtatóbb, ami október 8-án a Nagykónyi és Iregszemcse közötti úton történt. Hódiás István, Nagykónyi, Medgyes pusztai lakos fogatolt járművel, kivi- lágítatlanul közlekedett délután hat órakor. Vele azonos irányban haladt Güth Gyula, Nagykónyi, Bársony u. 230. szám alatti lakos, EY 73—80 rendszámú motorkerékpárjával. Későn vette észre a kivilágítatlan lovaskocsit és beleütközött. A minden kategória minden versenyzője elsősorban önmagával versenyzett: — a fogyasztók érdekében. Részletesen taglalta a három hónap értékelései során kiderült tanulságokat, a több területen megnyilvánuló fejlődést, tehát a verseny „közhasznát” is. Az I. kategória első három helyezettje a dunaföldvári Vár étterem, a szekszárdi Gemenc, a dombóvári Dommotoros és utasa súlyos sérülést szenvedett. De ezzel nincs vége a történetnek, mert az ütközéstől a lovak megvadultak és belerohantak egy velük szemben szabályosan közlekedő személygépkocsiba. A gépkocsi' az úton keresztbefordult. Egy ugyanabba az irányba haladó személyautó ebbe a gépkocsiba szaladt. Utánuk jött még egy harmadik személykocsi is. Vezetője látta a tömeges karambolt, ráfékezett, elrántotta a kormányt és az árokba borult. Az eset kapcsán figyelmeztetni kell arra, hogy a korai sötétedés és a ködök miatt fokozott gondossággal kell közlekedni. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy itt a szüret, akkor a gondosság különösen nélkülözhetetlen. Még egy dologra felhívjuk olvasóink figyelmét. A baleset, karambol tanúi, a későbbi nyomozás érdekében ne a jármű színét, esetleg típusát igyekezzenek megfigyelni, hanem a rendszámot, mert az valóságos segítséget nyújt az okok felderítésében, míg a jármű színe, esetleg a téves típusmegjelölés félrevezethető lehet. bóvár volt. A halászcsárdák között a dunakömlődi és a paksi bizonyult legjobbnak, míg a III. kategóriában a szekszárdi Sió-csárda vitte el a pálmát, majd a Kulacs, a bonyhádi Béke és Rákóczi éttermek következtek. A helyezésekkel járó tiszteletdíj átadására az egyes vendéglátó üzemek kollektívái előtt, külön kerül sor.-s. -n. Fotó: GK. Kisiklott a vonat Hétfőn 0 óra 40 perckor Sülysáp és Mende állomások között egy tehervonat utolsó kocsijának baloldali első csapja letörött, s a kocsi kisiklott. A mozdony Mende állomásig vontatta így a szerelvényt, ahol további két kocsi siklott ki. Súlyosan megrongálódott néhány váltó, s a kisiklott szerelvény mindkét vágányt elzárta. Személyi sérülés nem történt. A pálya helyreállításáig a személyforgalmat autóbuszokon átszállással, valamint kerülő úton, vonattal bonyolítják le. A MÁV tájékoztatása szerint Mende állomáson tegnap 10 órakor sebességkorlátozás mellett egy vágányon a forgalom mindkét irányban megindult. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 40. fogadási héten 13 és 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. A nyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 12 találatos 31, nyereményük egyenként 54 892 Ft. 11 találatos szelvény 348 darab, nyereményük egyenként 1956 Ft. A tíztalálatos szelvények száma 3563 db, nyereményük egyenként 287 Ft. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. évad Október 14-én kezdődik Szekszárdon az őszi színházi évad. Ismét a kaposvári, a szegedi, a pécsi és a kecskeméti színház társulata vendégszerepei a Babits-, Hegedűs-, Garay-, József Attila- és Vörösmarty-bérlet közönsége előtt. A szezonnyitó előadás Brecht: A szecsuáni jólélek című színműve, a Kaposvári Csíky Gergely Színház mutatja be. Csurka István Döglött aknák című komédiáját a szegedi művészek előadásában láthatjuk. A Babits- és a Hegedűs-bérlet tulajdonosai láthatják a kecskemétiek Sütő András bemutatóját, a Káin és Ábelt. Elsőként mutatkozik be színpadi szerzőként Spiró György. Nyulak Margitja című történelmi drámáját a Pécsi Nemzeti Színház játssza. Bemutató előadás a Play Molnár is, Eörsi István műve, amit a Kecskeméti Katona József Színház játszik. Eörsi darabja Molnár Ferencről szól, de láthatnak a nézők egy Molnár-darabot is. A Játék a kastélyban! a pécsiek mutatják be. A pécsi társulat bemutatja még Heltai Jenő vígjátékát, A néma leventét, és Puccini Tosca című operáját. Az operettbarátok kedvére Hervé Nebáncsvirága kerül színre, — a szegediekkel — láthat a közönség egy új zenés bohózatot, Labiche— Michel az Olasz szalmakalap című művét, a Kecskeméti Katona József Színház műsorában. A színházi előadások mellett ismét sorra kerülnek a népszerű pódium-műsorok is, az Ady-bérletben. Vendégünk lesz Sütő Irén, Bárdi György, Darvas Iván, Harsányi Gábor, Huszti Péter, Piros Ildikó, Lukács Sándor, Szemes Mari és Tolnay Klári. Marseille Űj teória A francia rendőrség új elméletet dolgozott ki a múlt kedden Marseilleben lezajlott és kilenc halottal járt lövöldözéssel kapcsolatban. E szerint a három gyilkos egy olyan nimes-i banda tagja volt, amely a híres párizsi ékszerész, Cartier védjegyével ellátott, hamisított órákkal üzletelt. Az üzlet olyan jól ment, hogy további négy bűnözőt alkalmaztak egy nagyobb olaszországi szállítás lebonyolítására. Azok azonban „rugalmasan elszakadtak” a megbízóiktól és megpróbálták önállósítani magukat a nagy mennyiségű órával. Ezt követte a nimes-i banda véres bosszúja: egy. bárban legyilkolták a négy „hűtlent”. Az egyelőre még nem világos, hogy ki volt a többi áldozat. (UPI). Sorházak Szekszárdon az egyik legkedveltebb lakásépítési forma a sorházépítés. A Herman Ottó lakótelepen 60 lakás épül ilyen módon. Ebből már 26 elkészült, 34 építése most folyik. Fotó: Gottwald. OL VAST AM Az ötlet átvehető Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel! — idézzük a klasszikus jótanácsot. Ez a mondat mostanában sokszor elhangzik olyankor is, amikor leleményre van szükség valamilyen közös gondunk megoldásában. Vegyük a jó ivóvizet. Egy nemrég elkészült felmérésből tudjuk, hogy az ország és a megye számos településén hiánycikk az egészséges ivóvíz. Tudunk ennél többet is. Azt nevezetesen, hogy a jó ivóvíz biztosítása nem oldható meg rövid távon. Idő kell ahhoz, hogy a lakossági hozzájárulással is számolva vezetékes ivóvízhez jusson a népesség. A vízműépítés költséges vállalkozás. De úgy néz ki, hogy átmenetileg megoldható szállítással is a jó ivóvízellátás. Ez az ötlet kitűnő. Am az a lelemény is hasonló osztályzatot érdemel, ami a dombóvári ÁFÉSZ nevéhez fűződik. Olvasom, hogy az ÁFÉSZ, a SZÖVOSZ anyagi támogatásával autóbuszt vásárolt. Nem kirándulásokra, országjárásokra, hanem azzal a céllal, hogy a járművet mozgó élelmiszerboltként működtesse. A guruló ABC a Dombóvár környéki mezőgazdasági üzemek telephelyeit keresi fel másnaponként. Hétvégeken pedig az lesz a „dolga”, hogy a hetényi parkerdő, valamint Gunaras vendégeinek ellátásába besegítsen. Nem hinném, hogy ráfizetéses lesz ez a járat. Ha a mozgó élelmiszer ABC rendre meghozza, amit vásárlói várnak, a vásárlók bizonnyal nem lesznek fukarok az elismeréssel. Indul tehát Dombóvár környékén a mozgó áruház. Valami hasonlónak hosszan tartóan örvendeznének megyebeli kis településeken lakó emberek is. Azok, akiknek ma még sok a panaszuk a kereskedelmi ellátásra, bolthálózatuk korszerűtlenségére... — li — Közlekedési krónika TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZELL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. — Indexszám 25 069 ISSN 0133-0551