Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-10 / 239. szám
u Képújság 1978. október 10. Filmjegyzet A Pokoli torony az első úgynevezett katasztrófa-film, amelyet Magyarországon vetítenek. Bár bizonyára nem bagóért vettük, a filmforgalmazóknak — a nyereséget vagy a ráfizetést illetően — nem kellett túlságosan nagy kockázatot vállalniuk a vásárlásnál. Tudták, még akkor is telt házra számíthatnak, ha a dupla helyárakat felemelik. A tény, hogy a pénztárnál tolonganak a jegyért, nemcsak a filmátvételi bizottságot, de bizonyos szempontból a rendezőt is „igazolja”. Maga a történet — annak ellenére, hogy két regényt is felhasznál a forgatókönyv írója — bizonyára nem sok sikerrel pályázhatná meg az irodalmi Nobel-díjat. A rendező, az operatőr és a zeneszerző viszont — természetesen nem az irodalmi kategóriában — joggal számíthat szakmai babérokra. Hasonlóképpen a technikai gárda, különösen a pirotechnikusok és a hanghatások keltői, rögzítői. A jelen esetben meglehetősen másodlagos szerepet játszó történet arról szól, hogyan válik a világ legmagaA Kossuth Könyvkiadó jelentette meg nemrég Freyer könyvét a Népszerű történelem címmel indított nagy sikerű sorozatában Viharmadarak címmel. A kötet a német császári flotta vörös matrózainak állít maradandó emléket, akik 1918 őszén — vagyis hatvan évvel ezelőtt — kirobbantották Németországban a novemberi forradalmat. Freyer könyvének rövid tartalma elmondható néhány mondatban: 1918 őszén a német császári hadvezetés a béketárgyalások küszöbén még egy újabb kalandra készült. A hosszú háborúban sokat szenvedett matrózok pedig fegyveres felkeléssel megálljt parancsoltak a kalandorpolitikának. Bátor fellépésükkel megakadályozták az oktalan vérontást. Keveset és mindössze eny- nyit, vagyis a fentiekben elmondottakat tudtuk azokról az emberekről, akiket Rosa Luxemberu viharmadaraknak nevezett. Freyer könyvéből nyomon követhetőek az események. 1918 őszére már senki sem hitt a győzelemben. Világossá vált, hogy a háború idegen érdekért folyt, s a háború után sem sabb épülete, az éppen csak hogy elkészült 138 emeletes, csupa üveg San Franciscó-i felhőkarcoló a lángok martalékává. Egy ilyen hatalmas tűzvész természetesen életeket követel, jelen esetben főként az avatási bankett többnyire dúsgazdag résztvevői közül vagy kétszáz emberét. A forgatókönyv és a rendező jóvoltából értük szurkol, őket sajnálja a film valószínűleg sok-sok millió' nézője, szerte a glóbuszon, tekintet nélkül világnézeti meggyőződésére. Nem tehet mást, hiszen a borzalmas tűzhalál küszöbén álló kapitalista is csak szánalomra méltó ember, hát még ezek a filmbeli, szalonképes, egymás menekülését önzetlenül segítő gentlemanek! No azért legtöbbjük megmenekül, — főleg a nők és gyermekek — és a „rossz” is elnyeri méltó büntetését. Szörnyű halállal bűnhődik a katasztrófát nyerészkedésével előidéző egyik kivitelező. Nem szóltunk még a főszereplőkről, pedig nem szu- perfilm a szuperfilm super- manek nélkül! Kettő is akad belőlük: a felhőkarcoló tervezője, Paul Newman és a tűzoltóparancsnok, Steve lesz más a helyzet: nem fognak átrendeződni a dolgok. A gazdag marad, a szegény pedig még szegényebb lesz. S amikor a háború utolsó pillanatában már mindenki a hazatérés óráit számolgatta, egyszerre csak elterjedt ahír a matrózok között: „... a flotta októberben kifut. Az angolok ellen.” Az események ettől a pillanattól kezdve gyors ütemben követték egymást. Az addig minden parancsnak vakon engedelmeskedő matrózok megkérdőjelezték a parancsot és nem teljesítették. A harcot azonban nemcsak a tengeren, hanem a szárazföldön is meg kellett vívniok. Bárhol folytak a harcok Berlinben, Brémában, a Ruhr-vidéken, vagy Bajorországban, mindenütt az első helyen, az első sorokban küzdöttek Kiel, Cuxhaven, Wilhelmshaven hős matrózai. Nekik állít emléket Freyer, róluk szól könyve, a Viharmadarak. Az események olyan munkásvezéreket hívtak életre, mint % Kari Baier és Alfred Meurer. ök voltak azok, akik szavakba formálták az elhatározást, a mindenkiben ott élő kétségnek és reménytelenségnek adtak hangot és McQeen (őt Pillangóként láthattuk nem is oly rég). Értük aztán lehet izgulni. Erő, ügyesség, önfeláldozó bátorság — és még lehetne sorolni az őket, pontosabban a szerepüket jellemző tulajdonságokat. Mindezekből kijut, természetesen jóval szerényebb mértékben, a lángokkal hadakozó tűzoltóknak is, akik — akár csak a valóságban — a saját életüket teszik kockára, hogy a másokét mentsék. A színes, kétrészes cinemascope filmen három óra hosszat tart a küzdelem a lángokkal, ennyi ideig szurkol és szorong a néző, szinte egyfolytában. A rendező — néhány higgadt dialógus beiktatásával — alig-alig hagy időt a pihenésre, azt nyújtva, amit a filmcím és a reklám- szöveg előre sejtet és amiért rengetegen hajlandók leszurkolni a busás belépti díjat. Tehát a néző azt kapja, amit vár, talán még egy kicsit többet is. Márpedig ez nem kevés! jelölték meg az utat, amelyen a harc sikere érdekében végig kell menniük. Átérezzük Kari Baier vívódásait, a helyzet parancsolta sürgetést: úgy megszervezni a matrózok felkelését, hogy ne végződjék kudarccal, mint 1917-ben, amikor a haditörvényszékek mondták ki az utolsó szót, és kivégzések sorozata volt a felelet a munkásság lépésére. Baier tudott 1917-ről, tudott az orosz példáról és arról is, hogy minden országnak, minden népnek maga — magának kell megtalálnia a cselekvés legmegfelelőbb láncszemét. Néhány pillanatra feltűnik Rosa Luxemburg és Kari Liebknecht mélyen emberi alakja, érezhetővé válik, hogy mit jelentett szerepük a német munkásmozgalomban. Olvasva ezt a könyvet — hatvan év távolából — világosan látható, hogy hatalmas erő rejlett ebben a bukásban. Tanulságul szolgált a későbbi évek harcaihoz, tanúsította, hogy ideológiai tisztázottság nélkül nem lehet győzelemre vinni a munkásak harcát, bármilyen elszánt is a küzdelem. SZILVÁGYI IRÉN Rádió Előzetes műsorkrónika Legutóbb, a Magyar Rádió elnökének sajtótájékoztatóján is szóba került a rádió- kriitikus nehéz helyzete. Míg, aki filmekről is, az bizonyos fokig orientálja a közönséget, addig ezt a rádió műsorainak ismertetője, bírálója csak szűkösen teheti. Legfeljebb egy ismétlés lehetősége áll szemben azzal, hogy például a megyeszékhelyen játszott filmek előbb-utóbb bejárják Tolna megye valamennyi moziját. Az előzetes figyelemfelkeltésre viszonylag kevés mód kínálkozik, de most a Rádió Politikai Adásainak Főszerkesztősége jóvoltából van egy, az októberi előzetes műsorkrónika. Ebben tallóztunk, elkezdve a mai nappal. A Falurádió mától 14-ig minden reggel az őszi szállítási problémákkal foglalkozik, aminek épp a közelmúltban mi is sorozatot szenteltünk lapunkban. Vonzónak ígérkezik a 13.10-kor a Kossuthon Kapás Irén „Törvénykönyv” műsora „Aktahalmaz a ház helyett” alcímmel. Miért ad az Aszfaltútépítő Vállalat a munkásszállási diszkóműsorra pénzt és miért nem ad a Betonútépítő még engedélyt sem? Ez derül ki Bakonyi Péter riportjából ugyancsak a Kossuthon, csütörtökön 17.07-kor. Amiről nagy vonalakban korábban már tudósításban emlékeztünk meg, október 16-tól új műsorok jelentkeznek. „Napközben” címmel Petress István szerkeszti a Petőfin kéthetente csütörtökön délelőtt 8.33-tól 10.30-dg hallható „zenés szolgáltató műsort”. Havonta azonos időben bukkan majd fel az Ismeretterjesztő Szerkesztőség „Randevú a tudománnyal” című adása. Kéthetenként változó szerkesztők állítják össze a „Fehéren, feketén” című „rádió-folyóiratot”. A „Tíz perc külpolitika” ezután hétfőtől péntekig 22,10-kor naponta lesz hallható a Kossuth adón, az 55 perces „Gondolatjel” pedig vasárnaponként, 14.05-kor vár nagyobb hallgatóságot a Kossuthon. Folytassuk a hónap érdekességeinek ismertetését. Október 16-án, hétfőn 13.25^kor Lussa Vince fotóművész a Petőfin az aktfényképezésről beszél „Aktfotó” címmel. A svájci frank helyzetéről 22- én, vasárnap 17.10-kor hallhatunk a Kossuth rádióban. „Nemzetiségi kongresszusok előtt” címmel lesz összeállítás több riporter közreműködésével 27-én pénteken, 16.05- kor a Kossuthon. Ugyanezzel a témakörrel foglalkozik majd 29-én, vasárnap 19.T5- kor a pécsi stúdió is „Vasárnapi beszélgetés a kongresz- szus jegyében” címmel, ahol a riporter Reil József lesz. O. I. Gyuricza Könyv Viharmadarak Leányvásár Pécsváradon Nagy tömegeket megmozgató rendezvénysorozat zajlott le a hét végén Pécsváradon. A minden év őszén, hagyományosan megrendezett leányvásár most is nagy sikert aratott. Vasárnap reggel sok ezer érdeklődő töltötte meg a pécsváradi utcákat, ahol a részt vevő csoportok menet- táncversenyével megkezdődött a program. Megyénk színeit a decsi, a bogyiszlói, a váraljai, a madocsai és az izményi csoport képviselte, nagy sikerrel. A község főutcáján a legkülönbözőbb mesterségek művelői kínálták portékáikat. Nagy sikere volt az utcaszínháznak, a különböző együtteseknek. A kétnapos rendezvénysorozat este nagyszabású bállal ért véget. Képünkön a bogyiszlói együttes menettáncát örökítettük meg. Fotó: B. J. TV-NAPLÓ Ami a műsorból kimaradt! ... az az érdekes, amit a szombat kora délutáni műsor után a néző továbbgondol. Már az ötödik részéhez érkezett az „Ami a brigádnaplóból kimarad” című vitaműsor. Napjainkban a viták korát éljük, hol szerencsével, hol csak időtöltésből. Mindenesetre a brigádmozgalom megérdemel — rá is szolgált — egy televízióvitát. A mostani témája: a tanulás, a munkásművelődés, a továbbképzés, sok-sok nyitott kérdéssel. Akár ilyen mottóval is mehetne: „minden ember a maga sorsának a kovácsa”, vagy egy Lenin-idézet — nem szó szerint: akinek ma nincs ideje a tanuláshoz, holnap már nem tud dolgozni a tudatlanságtól. Lehet-e egyáltalán gondolkodni a tanulásról? Annyira fontos a munkásnak, hogy képezze magát? Az egyén, vagy a közösség gondja legyen a „kiművelt emberfő”? Tehet valamit az ügyben a brigádmozgalom? Kérdések tömege. Hajlamosak vagyunk azt hinni: a közművelődés csak jelszó! Vajon komolyan gondoljuk a mozgalmat? Az emberekben — munkásokban, sokszor vezetőkben is felmerül a kérdés: ha mindenki tanul, ki dolgozik? Ki fogja meg a nehéz vasakat? Ki keveri a maltert? Az íróasztalok mögött így is sokkal többen csinálják a semmit, mint kellene! Itt van a másik oldal: újratermelődik az analfabétizmus! Tolna megyében 1977-ben a munkások 43 százaléka (!) volt csak szakmunkás! Beszélni kell még a segédmunkás-, betanítottmunkás-, szakmunkásképzésről. Ha csak képzésről lenne szó, egyszerűen megoldhatnánk. De. Sokszor a segédmunkás több bért kap a betanított dolgozónál, a betanítottnak sokkal több van a borítékjában, mint a szakembernek. Aztán ott vannak a nyugdíjhoz közel álló vezetők nyolc általánossal. Mikor örül ő annak, ha a beosztottja tudománnyal tömi a fejét. Érettségizik vagy uram bocsá’ főiskolát végez. Vagy: „én gürizzek helyette, ő meg az iskolában pöffeszkedik”. Vagy: „büdös a munka, mi?” Ha ezek a kérdések megválaszolásra kerülnek — jönnek az éjszakai tanulások utáni fejgörcsszerű pár órás, agyzúgásos ájulások. Másnap dolgozni kell, nap nap után. Akkor is, ha nincs sem szellemi, sem fizikai erő. A televízió szombat délután vitára, önvizsgálatra, továbbgondolásra serkentette a nézőt. HAZAFI JÓZSEF Kinyílik-e a könyv? Manapság annyi a felmérés. Szinte lehetetlen, hogy valaki ne vizsgálta volna meg, milyen a hatása a televízió Nyitott könyv műsorainak a bemutatott olvasmányok könyvesbolti forgalmára. Az ötlet — így képzeletben — fejleszthető: azt is megvizsgálhatnánk, hogy a nagyközönség hogyan mérlegel egy-egy mű írott és látott változata között? A vitát végső soron így dönthetnénk el. Mert a Nyitott könyv műsorról — az első adásoktól kezdve — élénk vita folyik. Jól válogatják ki a műsor szerkesztői a bemutatandó — és ezzel együtt népszerűsítendő — műveket? Helyes-e, ha tömörítve, zanzásítva kerül a cselekmény a képernyőre? Jobb, ha csak kedvkeltő részleteket látunk? A könyvesbolti megjelenés előtt, vagy után kerüljön műsorra? A film előtt vagy a film után beszélgessenek a szerzővel? Csak a könyvről essék szó, vagy az egész életműről? A vita pillanatnyi állását tükrözik a Nyitott könyv-adások változásai, és talán számuk is, ami meglehetősen egyenetlen. Az év harmadik negyedében három könyvvel ismertetett meg a televízió, a mostani, Raffai Sarolta „Jöhetsz holnap is” című regényét bemutató Nyitott könyvet — a televízió műsortájé- koztatója szerint — ebben az évben már nem követi több. Raffai Sarolta műveinek világa a kisváros, aminek sűrű atmoszféráját kisszerű érzések formálják: intrika, versengés, kivagyiság, úrhatnámság, pletykák. Ez a légkör deformálja azokat, akik benne élnek, habár mindig akad egy-egy olyan hős, aki küzd: a többiekért vagy egyszerűen önmagáért. A „Jöhetsz holnap is” főszereplőjéről nem tudjuk pontosan, hogy a valóságot átalvó csipkerózsika-e, vagy egyszerűen, a testi-lelki kényelemért könnyen megalkuvó asszony, aki a kemény következményekkel járó sorsfordítás helyett az öngyilkosságot választja. Vajon miért nem derül ki pontosan ez a fontos dolog a hősnőről, Máriáról? Nem Szegedi Erika hibáztatható miatta, régen láttuk ilyen magabiztosan mozogni egy szerepben. Talán inkább azért maradtunk bizonytalanságban, mert túlságosan vázlatosan jelentek meg a képernyőn az asszony életének konfliktusai. A Nyitott könyvben látott film nem önálló tévéjáték. Számon kérni nem is lehet tőle azt, amit egy más célból készült regényadaptációtól kellene. De a kérdésre, hogy kinyílt-e a könyv, azt válaszolhatjuk: csak úgy, mint amikor valaki kezébe véve végiglapoz egy regényt, beleolvasgat, aztán megnézi a végét. A kétségtelen plusz a szerzővel való diskurzus. Nyugodtan felírhatjuk képzeletbeli nyereségszámlánkra a Nyitott könyv műsorok után. VIRÁG F. ÉVA
