Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-08 / 238. szám
1978. október 8. ÍÍÉPÚJSAG 11 Mindennapi tárgyak, mindennapi formák Ifjú népművészek Hímzett térítők, párnák, kézi csomózású szőnyegek, fafaragások, mázas kancsók, tálak, vázák: mind-mind a népművészet remekei. Aligha totálunk olyan lakást, amelyet ne díszítene belőlük egy-egy szép darab. Ezek a tárgyak hozzátartoznak mindennapi életünkhöz, de csak ritkán gondolunk alkotóikra, akik között sok fiatal is van. Szép-e egy teafőző? Egy rekamié? Egy mosdókagyló? A hagyományos értelemben valószínűleg nem. Formájuk azonban nem közömbös. Sem a felhasználónak, sem a gyártónak. Környezetünk, lakóhelyünk minőségét, közérzetét javarészt az ipari tömegtermékek tárgykultúrája határozza meg. Vagy kulturálat- lansága. A tárgyak ugyanis éppen megformáltságukkal sok mindent közölnek: megszabják rendeltetésük, használatuk körét, megszervezik körülöttünk a teret, érzelmi hatást is keltenek. Egyre erőteljesebb az a felismerés, hogy mindennapi használati tárgyaink célszerűsége, tetszetős formája, emberközpontúsága szerves része az életmódnak. * Nemrég mesélte egy ismerősöm: zománcos tepsit vett az edényboltban. Kissé nagynak találta, de bízott szemmértékében. Hazavitte és dühösen tapasztalta: a tepsi nem fér a sütőbe. Se keresztben, se hosszában. Ez csak egy példája a hasonló bosszúságoknak, amely- lyel találkozhatunk. Mi történt itt? ? A Zománcipari Művek nem egyeztette termékméreteit a házgyári konyhák gáztűzhelyeinek „befogadóképességével”. S gyártja továbbra is a régi méretű tepsit, amely talán egy falusi kemencében éppen megfelel. (Ha kemencékre is gondolnak, az még nem lenne baj, de a „választék” csupán ez az egyféle méret volt.) Nos, ezek a „torzulások” azért a gyártókat, a tervezőket is elgondolkoztatták. Keresik az új megoldásokat, s vannak nagyszerű tervezőink, s a hazai lehetőségekhez képest jó színvonalú termékeink. Egyik érdekes kezdeményezés éppen az úgynevezett házgyári konyhaprogram volt. Három iparművész — Borz Kováts Sándor, Soltész György és Pohárnok Mihály — fogott össze, hogy a ház- -gyári konyhákba megfelelő berendezést és edényválasztékot hozzon létre. Á tervezők és a gyártók érdekeinek, a használók igényeinek összeegyeztetésére vállalkoztak. Törekvéseiket nem koronázta „átütő” siker, mégis módszerességük, ahogy nekifogtak a megoldásnak, rendkívül tanulságos. Mondhatnám: modellszerű. Ugyanis nem a technológiából indultak ki, nem az anyagokból, s a meglévő termékekből, vagy fantáziadús elképzelésekből. Azt vették először is számba, mire van szükség egy házgyári konyhában. Pontosabban: mire ad lehetőséget a megszabott négyzetméter. Ezzel teljesen új szempontokat vittek a gyártásba, a tervezésbe. összefpgásuk eredménye más téren is megmutatkozott: megalakult 1977-ben az Ipari Formatervezési Tájékoztató Központ. Ennek információs bázis megteremtése a feladata, amely kiküszöböli a gikszereket, hogy a tepsi ne férjen a sütőbe. Igazgatója — talán nem véletlenül, a házgyári konyhaprogram elindítóinak egyike — Pohárnok Mihály. Az is jó jel, hogy az intézmény a Kereskedelmi Kamara „kebelében” működik. * Mindabból, amit eddig elmondtunk, világos: szükségünk van jó minőségű és életformánkat kifejező, erősítő tárgykultúrára. A szocialista, közösségi életforma, társadalmi eszményeink tárgyi megfelelőjére. Ez nem titok. Minden kor. minden társadalmi berendezkedés tárgyaival életmódjára is utal. A nyugati termékek exportjával bizonyos gondolkodásmód is „beszivárog” hozzánk. Természetesen nem elzárkózásra biztatnék, hanem a mi valós szükségleteinknek megfelelő lakberendezési tárgyak bőséges választékára. Amelyek nem a hivalkodó luxus. nem 'az értelmetlen pazarlás és oresztizsfogyasztás „emlékművei”, hanem a célszerűség és a szépség újszerű ötvözetei. Hisz ha valami megfelel céljának, s nem agyondíszített külsejével, hanem praktikusságával, ésszerű felépítésével, szerkezetével tűnik ki, abban is van „szépség”. Az igazság szépsége. S hogy a kettő összefügg, régóta ismeretes. De nem árt, ha újra felfedezzük. A harmonikus környezetteremtés érdekében. MOLNÁR PÉNTEK IMRE Népművészetünk hagyományait mentette át a jelenkornak az a felismerés, hogy a szövetkezeti mozgalom keretein belül ezek az értékek nemcsak megőrizhetők, hanem tovább is fejleszthetők. Ezért alakították meg huszonöt évvel ezelőtt a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetek Országos Szövetségét, amely kezdettől fogva fő feladatának tekinti a szövetkezetek alapszabályszerű működésének segítését, a tagok tulajdonosi érzésének erősítését, a szövetkezeti demokrácia érvényesítését. Ma a HISZÖV-höz 71 szövetkezet tartozik, tagjaik és az alkalmazottak száma meghaladja a 40 ezret. A dolgozók egyharmada 30 éven aluli fiatal. A szövetkezetek választott vezetőségi tagjainak 21 százaléka 30 éven aluli fiatal, s ezt az arányt a jövőben még fokozni kívánják. Az előmenetel lehetősége nyitva áll a népművészetet élethivatásként vállaló fiatalok előtt. Jelenleg 110 Népművészet Mestere és 22 Népművészet Ifjú Mestere címet viselő fiatal dolgozik a szövetkezetekben. S jó a fiatalok verseny- szelleme: soraikból kerül ki a szakmai vetélkedők résztvevőinek 90 százaléka. A legutóbbi negyed század alatt kialakultak a HISZÖV tevékenységének, szervezeti életének és szellemi irányításának sajátos formái. A népi iparművészet keretébe tartoznak a szőttesek, a fafaragások, a fazekasság, a népi kerámia, a hímzés és a vaskovácsok, szűrszabók, bőrdíszművesek munkái. A másik csoportba a hagyományos háziipari tevékenység sorolható: a kosárfonás, a szőnyegkészítés, a gyermekruhavar- rás. — Somogybán szegényes a kerámiakészítés múltja, nem úgy mint a fafaragásé, ezért a sárközi népi cserepet hoztuk át Kaposvárra — mondja Tamás László, a népművészet mestere, aki a Kaposvári Fazekas Szövetkezet művészeti vezetője és elnökhelyettese. Később felújítottuk a habán fazekasságot és zömében ma is habán edényeket készítünk. Sok fiatalt szeretnénk felkészíteni arra, hogy méltóképpen folytassák a szakmát. Most 26 tanulónk van, szeptemberben 12 fiatalt szerződtettünk. A kaposvári szövetkezetben a tagság 83 százaléka 30 évnél fiatalabb. Rendszeresen foglalkoznak velük, ezért szívesen dolgoznak a szövetkezetben. Az osztályfőnök festő, képzőművész, így a tanulóknak nagyobb lehetőségük van arra, hogy megismerkedjenek a különféle művészetekkel. — A Népművészek Háziipari Szövetkezetének félezer dolgozója van. Tavalyi árbevételük elérte a 43,2 millió forintot — tájékoztat Kelen Béla elnök, aki maga is fiatalember. A fővárosi központú szövetkezet az ország egész területén — Debrecentől Zalaegerszegig — foglalkoztat népművészeket. Tagjai közül 21-en a Népművészet Mestere, 69-en pedig a Népi Iparművész címet viselik. Nagy figyelmet fordít a szövetkezet a bedolgozók és a fiatalok foglalkoztatására, helyzetének javítására. Mind kedvezőbbé teszi a munka- körülményeket, ösztönöz a tanulásra, a szakmai továbbképzésre. A szövetkezet tagságának 10 százaléka állami oktatásban vesz részt és sokan látogatják a különféle tanfolyamokat. — A mi fiataljaink a saját hazájukban is próféták lehetnek — mondja Farkas Jenő, a Kiskunfélegyházi Háziipari Szövetkezet elnöke. — A műszaki gárda és a kiszolgáló személyzet 80 százalékának szövetkezetünk az első munkahelye, sokan az általános iskola elvégzése után kerültek hozzánk. A velük való törődést igen fontos feladatunknak tartjuk. A HISZÖV-höz tartozó szövetkezetekben mind többen vannak a főiskolai és egyetemi végzettségűek. Mindemellett bőven van még tennivaló is. Erre utal, hogy a fiatalok öt százaléka még az általános iskola 8 osztályát sem végezte el. Ez természetesen .gátolja a továbbtanulást. Főként a szövetkezetek vezetői és KISZ- szervezetei tehetnek sokat azért, hogy a fiatalok gyara- píthassák ismereteiket, folytathassák tanulmányaikat. A szakmai fejlődés, a közművelődés elősegítése a népműIf j. Fazekas István nádudvari népművész vészeiben is bőségesen kamatozik. A népművészeti és háziipari szövetkezetekben még sohasem tevékenykedett any- nyi fiatal, mint napjainkban. Munkájukkal, tehetségükkel jelentékenyen hozzájárulnak az arra érdemes hagyományok ápolásához. S ahhoz, hogy itthon és külföldön egyaránt még népszerűbbek legyenek a kalocsai hímzések, a halasi csipkék, a békés- szentandrási szőnyegek, a hódmezővásárhelyi és karcagi cserépedények, hogy csak néhányat említsünk a gazdag választékból az ő munkájuk is hozzájárul. A fiatalok méltóképpen akarják és tudják folytatni a népművészeti és háziipari szövetkezetekben mindazt, amit hírneves elődeik hagytak rájuk örökségül. SZENTE ERZSÉBET Az átellenben lévő házsor előtt három terepszínű, nyitott teherkocsi áll meg. A rakfelületen, egymás mögötti öt-öt sor pádon sötétkék ruhás alakok ülnek, ebből a távolságból már nem vehetők ki az arcvonások. Egy tányérsapkás kiáltására leugrálnak a gépkocsikról, kétsoros vonalba állnak. Az első sorban állók valamivel alacsonyabbak a hátsóknál, ezek talán nők lehetnek. — Ezek a D blokkba jönnek. Enyhe szellő támad, forgolódik a tízszintes épületek közt, sötétszürke, kormos port kavar. — Ezek a fák már nem hajtanak ki? — kérdezi a nő. — Nem. — Ciki. Azért jobban néznének ki, ha zöldek lennének. A fű se? — Az se. — De legalább nincsenek poloskák, se, igaz? Le kéne betonozni a fű helyét, mégis jobban nézne ki, mint ez a fekete por. — Majd hoznak új fákat. — Majd, majd! Lesheted. — A nő mintha gondolkodna néhány másodpercig. — Igazán nem tudom, miért nem tudnak egy olyant kitalálni, amelyik a fákat meghagyja. Annyi mindent kitalálnak, akkor igazán nem tudom, ezt miért nem tudják kitalálni, igaz? Jobban vagy? — Jobban. — Gyere, megkeressük a villanyborotvát. Mennyire szerettél volna egy villanyborotvát! Te tulajdonképpen csak egy villanyborotvát szerettél volna igazából. Na gyere, biztosan van villanyborotva, ezeknek a rohadtaknak mindenük volt, csak meg kell keresni. Hallod? Ne játszd már magad. Idefigyelj! Ha tovább cirkuszolsz nekem, frankón jelenteni fogom! — Megyek már, ne rinyálj. A D blokk előtt álló kétsoros vonalból a tányérsapkás egy kiáltására kétsoros vonalat képeznek. Többször meg kell ismételni, nem sikerül egyszerre a jobbra át. A nő tétovázik, merre lehet a fürdőszoba. A kisebbik szobába nyit be. — Odanézz! Ez egy másik szoba! A férfi kelletlenül ellép az ablaktól, már nem szédeleg. — Naná, mondták, hogy két szoba lesz. — Hogy milyen frankó ez is! Csak marha kicsik az ágyak. Te, idenézz ... tudod micsodák ezek? Játékok! Kisautó, mintha igazi lenne, ilyen kicsi és mintha igazi lenne ... meg baba. igazi ruhában, idenézz, milyen gyönyörű ruhája van, nem is igaz, milyen gyönyörű a ruhája és te! Te, ez lehunyja a szemét! Idenézz, ha így csinálok vele, lehunyja a szemét! Csuda frankó. Meg ez is ... mi a franc ez? — Építőkocka. — Persze, tanultuk is, hogy ez az építőkocka. Te, hogy mennyi frankó játékuk lesz a gyerekeinknek! Hányat is vállaltunk, hármat vagy négyet? — Kétszobásért négyet. Te, mintha innen jönne az a ... — Hát ez meg mi? Mindketten letérdelnek, úgy lesnek a játékpolc alá. Hátul, szorosan a fal mellett sötétszürke, csíkos szőrmeféle. A szőrmeféle egyik végén domborulat, a domborulat közepén szabályos, kerek lyuk. A domborulat alján, a lakkozott parkettával érintkező részén mintha megkopott volna a prém, alóla ságás-fehér, leg- irfkább csontra emlékeztető tárgy látszik ki. A tárgy két egymáson fekvő félkörből áll, a két félkör: érdekes módon, tűhegyes kiszögellések- kel kapaszkodik össze. A férfi kivesz egy hosszú hasábot az építőszekrényből, a prém közepébe döf. A kocka átszakítja a szőrt, belül üreges, a kocka mozgatására újabb sárgás-fehér tárgyak bukkannak elő. Ezek hosszúak, dom- borúak, mintha ezekre lenne feszítve a szőr. — Te, ez egy macska. — módja a férfi. — Macska? Még macskájuk is volt ezeknek a rohadtaknak! Hozd a táskát. A férfi futólépésben behozza az előszobából az ÚJ- HONTELEPlTÉSI EGYSÉG- CSOMAG feliratú táskát. Egy légtelenített nylontasak- ból csíramentes gézmaszkot vesznek elő, szájuk és orruk elé kötik. Gumikesztyűt húznak. Bakelit csipesszel egy fóliazsákba rakják a szőrt és a szétpotyogó csontokat. A nő egy tubusból spray-t permetez szét, nehéz, lila köd telepszik a padlóra. A férfi a zsákba dobja a bakelit csipeszeket, tubusból kinyomott,» tejszínhab szerű ragasztóval lezárja. A nő kispricceli az egész doboz tartalmát, már derékig állnak a sűrű, lila ködben. Visszamennek a nagy szobába. Az ajtórepedéseket öntapadós fóliaszalaggal zárják el. Az egész művelet néhány percig tart, látszik, hogy minden mozdulatot igen sokszor begyakoroltak. A gézmaszkot és a gumikesztyűt egv másik zsákba dobják. A férfi a két zsákot kiviszi a lépcsőházba, az ajtó mellé állítja. A szemben lévő lakás ajtaja mellett egy ugyanilyen műanyag zsákban csecsemőcsontváz. — Azért szörnyű — mondja a nő, — hogyan dolgoznak ezek az egészségügyiek. Nem tudom, miért engedik hogy az egészségügyiek így dolgozzanak. — A vén szarosok miatt. Az egészségügyi is tele ven vén szarosokkal. De a szervezési, az frankó. Ott fejek vannak. Komputer, meg minden. Ott nincs kecmec. Azért akartam én is a szervezésihez kerülni, de nem sikerült a tesztem. — Mi lesz ma a tv-műsor? — kérdezi a nő. — Csak holnap kezdik. — Miért csak holnap-? — Mit tudom én. Mondták, hogy csak holnap kezdik. — Mert a kulturálisban is az a sok vén hülye. Akkor mit csináljunk? Nem vagy éhes? — Nem. — Tudod, mit? Akkor csináljunk egy gyereket. Baromi uncsi lesz néggyel vacakolni ... — De megéri! — Megéri, de baromi uncsi lesz. Essünk túl rajta minél előbb, nem igaz? — De. Pláne ha egyszer úgysincs műsor. Vetkőzni kezdenek. Ruháikat szabályosan összehajtják, és egybevágóan egymásra helyezik. Amikor már meztelenek, a nőnek eszébe jut valami. — Majdnem elfelejtettem! Ciki lett volna, ha elfelejtem. At ÜJHONTELEPlTÉSI EGYSÉGCSOMAG-ból egy fényes kartonra nyomott képet vesz elő. Feláll az ágyra, a kartont hozzáméri az ágy fölött függő néhány kép keretéhez. Az egyiket megfelelőnek találja, leakasztja. Felhasítja hátán a védőpapírt, a keretben lévő képet körmével kifeszegeti, a padlóra dobja. A padlóra pottyant fényképről egy ismeretlen férfi és egy asszony, fejüket kissé egymás felé biccentve közrefognak két gyereket. Az egyik fiú, tíz év körüli lehet, a leány hat. A leány hajában masni, a szülők arcáról néhány ránc ki van retusálva. Mind a négyen mosolyognak. A nyomtatott kartonkép fél centivel nagyobb, mint a keret. — Ezek a rohadtak még egy normális keretet se voltak képesek készíteni — mondja az ágyon álló nő. — Hagyd a fenébe — mondja a férfi az ágyon fekve, — majd felteszed holnap. — Ne légy hálátlan. — Akkor tépj le a fejéből fél centit. Marad még neki. A nyomott kartonképen egy ötven körüli férfi ül, valamilyen nyugágy félén, könnyedén hátra dőlve egyik keze a nyugágy karfáján, a másikban napszemüveget lóbál. Arcán magabiztos, álszerény mosoly, fiatalosnak akar látszani, de húsos, széles szája petyhüdt. A kép alatt római antikva betűkből felirat, A. S. COHEN, a NEUTRON- BOMBA ATYJA. — Elvégre mindent neki köszönhetünk — mondja a nő.------------------------------------IS----------------------------------------------------Kiszel Zsuzsanna, a Békésszentandrási Szőnyegszövő HSZ tagja
