Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-03 / 233. szám
OKTOBER.. 7:.t! Névnap: Helga A Nap kél 5.45 — nyugszik 17.21 órakor. A Hold kél 6.47 — nyugszik 18.06 órakor. Százharmincat évvel ezelőtt, 1843. október 3-án született Törökbálinton — és 1897 szeptemberében halt meg — Volf György nyelvész, akadémikus, aki főleg a régi magyar műveltség és nyelv tanulmányozásában szerzett érdemeket. 3 KEDD A AZ ATOMERÖMÜ- ÉPlTKEZÉSEN dolgozó fiatal párttagok részvételével kommunista aktívát tartottak tegnap délután Pakson, az erőműnél. Kéri András, a KISZ Központi Bizottságának osztályvezetője tájékoztatta a résztvevőket külpolitikai és gazdasági kérdésekről, majd megvitatták a fiatalok munkáját, feladatait a paksi beruházásnál. * ÉSZAK-MAGYAROR- SZÁGI KIRÁNDULÁST szervezett a dombóvári ÁFÉSZ, dolgozói részére szeptember 30-án és október 1-én. A kiránduláson 43 fő vett részt, útirányuk Budapest, Hatvan, Gyöngyös, Eger, Párád volt. A kirándulás költségeinek 75 százalékát az ÁFÉSZ a jóléti- kulturális alapjából fedezte. (Ócsag Istvánné) # MÚZEUMI REKORD. A megyei múzeum „Életmódváltozások Tolnában” című új kiállítását a nyitáskor és a következő napon 1513 látogató tekintette meg. Ez a korábbi arányokhoz viszonyítva tíznapos látogatottsággal egyenértékű. + MŰSZAKI KÖNYVHETEK keretében Szekszárdon, a TOTÉV-nél tegnap délután, az SZMT-könyvtár szervezésében, dr. Gerusz Miklós tervezőmérnök tartott előadást Különleges alapozások, támfalak címmel. TOTÖTAJÉKOZTATÓ. A 39. heti totónyeremények az illeték levonása után a kővetkezők: 13 találatos 1 darab, nyereménye: 1 152 280 Ft, 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 12 találatos 43 darab, nyereményük: 17 ezer 865 Ft, U találatos 668 darab. nyereményük: 1150 Ft, 10 találatos 5582 darab, nyereményük: 206 Ft. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. A nyeremények az illeték levonása után értendők. (MTI) Indiai találkozások címmel három részes riportfilm kerül a képernyőre. Az első rész címe — ma este láthatjuk — „Volt egy- sze egy guru”. Pandzsáb államban forgatták a filmnek ezt a részét, arra törekedve, hogy olyan Indiát mutassanak be, amelyet kevéssé ismer a magyar néző. Ezért látogattak el egy falusi földműves családjához, akiket munka közben, a földjükön is megkerestek. Ezután egy modern városban, Csandigárban jártak, amelyet még Le Corbusier tervezett, az indiai kormány felkérésére. A következő két részben két másik város életét mutatja be Balö György és Neumann László, akik huszonhat napig voltak Indiában. A második műsorban láthatjuk azt a filmet, ami Sopron középkori városmagját mutatja be. Szintén a második műsorban szerepel Az operáció című belga film ,amely egy szívsebész életét mutatja be abban a pillanatban, amikor hivatásának és magánéletének konfliktusa kikerülhe- tetlenné válik. Atűzoltóság jelenti Szekszárdon, a József Attila u. 1. sz. alatti lakóházban keletkezett tűzeset szeptember 26- án az éjjeli órákban. A tűz következtében leégett az épület tetőszerkezete, és a hozzá csatlakozó melléképületre is átterjedtek a lángok. A tüzet a szekszárdi tűzoltóság kivonult egysége oltotta el. A keletkezési okot még vizsgálják. A kár nem jelentős. A Dalmandi Állami Gazdaság hibrid üzemében az „Uniterma” típusú terményszárítóban az üzemeltetés során lerakodott és összegyűlt szemét a hősugárzás következtében meggyulladt. A tüzet az üzem vállalati tűzoltói oltották el. Anyagi kár nem keletkezett, mert a szárítóban lévő terményt leürítették és eltávolították. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központban rádióirányítású ha.iómodellek segítségével a „kicsinyített” Dunán vizsgálják a magyar—csehszlovák együttműködéssel megvalósuló Gabcsikovo—Nagymaros vízlépcsőrendszer nagymarosi zsilipjén ek hajózhatóságát. Borult idő Várható időjárás ma estig: nyugaton túlnyomóan borult idő, ismétlődő esővel, záporral. Keleten időnként megnövekvő gomolyfelhőzet, szórványos záporral. A záporokat helyenként zivatar kíséri. Megélénkülő, időnként erős, keletire, délkeletire forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton: 15 fok körül, délkeleten 19—24 fok között. Cyöiite Nemzetiségi küldöttgyűlés Szeptember 30-án Gyönk, Diósberény, Szakadát, Varsád, Belecska, Udvari és Ke- szőhidegkút német nemzetiségű lakossága számára nemzetiségi küldöttválasztó gyűlést tartott Gyünkön. A község párt-, állami és tömegszervezeteinek vezetőin kívül megjelent K. Balog János, a Hazafias Népfront megyei bizottságának alelnöke. Az elnöki megnyitót követően K. Balog János beszélt a hazánkban élő nemzetiségiek életéről. Ezután Gutermuth Henrik, a gyönki gimnázium igazgatóhelyettese, a szövetség országos választmányának tagja német nyelven szólt a jelenlevőkhöz. Beszédében a nemzetiségi hagyományok ápolásáról, közös építőmunkáról, az anyanyelvi művelődés kérdéseiről szólt. A nemzetiségi kongresszusra a jelenlevők egyhangú szavazással megválasztották küldöttnek Steitz János és Gutermuth Henrik gyönki, Füredi János belecskai, Kékesi Istvánné szakadáti, Port János- né diósberényi lakosokat. A hivatalos aktus után műsor következett. LÖHÁRD FERENC tudósító Ifjúsági barátsági napok Találkozások Vasárnap nagy kirándulásra mentek a paksi magyar— szovjet—lengyel ifjúsági barátsági napok résztvevői, két csoportban. A lengyel erőműépítő fiatalok autóbusznyi csoportját Tamásiba és Simontornyára kísérte Polányi Máté, a paksi nagyközségi KISZ-bizottság titkára. A tamási művelődési házban a nagyközség párt-, állami és KISZ-vezetői fogadták a vendégeket, tájékoztatták Tamási fejlődéséről, életéről. A béke- és barátsági nap eseményeiben vettek részt a lengyelek, és labdarúgócsapatot állítottak ki az ORION együttese ellen, mások egyéb sportversenyekbe neveztek, illetve rönkfűrésze- lésben mutatták meg erejűa megyében két, ügyességüket. Fölmentek a kilátóhoz is, majd elutazott a csoport Simontornyára. A vármúzeum megtekintése után a vár éttermében találkoztak a paksiak a helybeli vezetőkkel. A másik autóbusz Dombóvárra ment Paksról vasárnap reggel: az atomerőmű építésénél dolgozó szovjet szakértők és családtagjaik, továbbá KISZ-tag építők és katonák, s velük Fonyó Lajos, az atomerőmű-építkezés KISZ- bizottságának titkára. Dombóváron a városi KISZ-bi- zottságon fogadták, köszöntötték és tájékoztatták a vendégeket. Városnézés, gunarasi szórakozás tette kellemessé a vendégek vasárnapját. Cvor és Füleä’ Nemzetközi rejtvényfejtőverseny Szekszárdon Versenyben a győztes csapat Már hagyományosnak számít az a találkozó, amit a hét végén rendeztek meg Szekszárdon a Cvor és a Füles, valamint a szekszárdi rejtvényfejtők klubja rendezésében. Találkoztak, s összemérték erejüket a szekszárdi és a bjelovári rejtvényfejtők. A négytagú csapatok négy különféle feladatot kaptak, melyet a két szerkesztőség, a Füles és a horvátországi testvérlapjának, a Cvornak — magyarul csomót jelent — szakemberei állítottak össze. Másfél óra fejtörés után a csapatok tagjai beadták a megfejtéseket, s a zsűri — melynek vezetője a két fő- szerkesztő, Stjepan Horvat és Tiszai László volt — ezek alapján a szekszárdi csapatot minősítette győztesnek. A verseny valamennyi résztvevője ajándékot kapott a hetenként 650 ezer példányban megjelenő Füles és a Cvor szerkesztőségétől, valamint a Babits Mihály művelődési központtól. A győztes pedig megkapta a Tolna megyei Tanács ez alkalommal alapított vándorserlegét, melyet ha valamelyik csapat egymás után háromszor elnyer, végleg birtokában marad. Nincs áremelkedés Folyamatosan szállítják a kávét, a cukrot Tolna megyében is elterjedt a hír, mely szerint aktó- ber 2-től emelik a cukor, a kávé és a liszt fogyasztói árát. Annak ellenére, hogy a hír nem bizonyult igaznak, sokan vásároltak nagy mennyiségben cukrot, kávét. Szerkesztőségünkhöz is többen fordulták: lesz-e áremelés? A kérdéssel felkerestük Körsós Istvánt, a Tolna megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztályának vezetőjét, aki a következő választ adta: — Felhatalmazást kaptam a Belkereskedelmi Minisztériumtól annak közlésére, hogy az áremelésről szóló hírek tévesek. Tudjuk, tapasztaltuk, hogy a megyében elterjedt a hír. mely szerint október elsejétől felmegy a cukor, a kávé és a liszt fogyasztói ára. Nos, a legjobb bizonyíték e hírek nem igaz voltára, hogy október 2-án is ugyanannyiért adták boltjainkban a cukrot, a kávét, a-lisztet, mint korábban. — A roham nem okozott gondot az ellátásban? — Csak a szállítással volt egy kis baj. A Füszért-raktárakban elgendő mennyiségű cukor, kávé és liszt van. Kiadtuk az utasítást a nagyker- vállalatnak, hogy e cikkekből soron kívül biztosítsák a kiskereskedelmi hálózat ellátását. Ha véletlenül lesznek kisebb zavarok, azok kizárólag a szállítás miatt és nem az áruhiány miatt következhetnek be. (SZ) OL VAST AM Az iskoláról Nemcsak olvastam, hanem azt hiszem olvastatni is fogom. Czakó Sándor kollégám jó humorú írásáról van szó tegnapelőtti számunkban, melyben közli az érdeklődőkkel, hogy ő is volt iskolás. Noha nem falusi egyházi, hanem „Budapest Székesfőváros XI. kerületi elemi népiskolájában", de én szintén voltam, s a legkisebb fiam pedig jelenleg az. Vele olvastatom el majd az említett tárcát. Nagyon tisztességesen tanul ugyan, de olyan nyilvánvaló undorral, melyet már-már biológiainak is lehetne nevezni. A minap apai keserűségemet némi zordsággal vegyítve szóvá tettem ezt. Lényegesen jobb humorérzéke van annál sem, hogy a valamikori kitűnő diák szerepében tetszeleghettem volna előtte. így önön példámból csak azt idézhettem, hogy ha nem is mindent, de azért mégis volt, amit szerettem tanulni. Mire ő megdöbbent, mondván „tanulni mindenki utál!”. Ezt nem hiszem, de azt talán igen, hogy jelenlegi körülményeit az 1944-es decsiekkel összevetnie talán hasznos lesz. Ahogyan mindnyájunknak az. —s. —n. Közlekedési krónika Bárhogy is szépítgetjük a dolgot, végérvényesen beköszöntött az ősz. Beköszöntött az utakon is. S az esők veszélyesebbé teszik a közlekedést. S zolgáljon okulásul mindenki számára ez a pórul járt Trabant, amit szombaton emeltek ki a 6-os út menti árokból Nehéz hete volt az elmúlt a közlekedésrendészetnek, de — természetesen — legfőképp azoknak, akik áldozataivá váltak a közlekedési szabályok megsértésének. A hét nap alatt 16 baleset történt megyénkben, ezek következtében öt meber meghalt, kilenc súlyosan, tizenkettő könnyebben megsebesült. A halálos balesetekre a hét végén két nap alatt került sor. Szeptember 29-én, este negyed tízkor Zombán, Boros István Zomba, József Attila u. 43. szám alatti lakos, gyalogos, figyelmetlenül a Szek- szárd irányába haladó MA 45—18 rendszámú mentőautó elé élpett. A gyalogos a helyszínen meghalt. Szeptember 30-án, a 6-os út 86-os kilométerkövének közelében Weiner Imre, Siklós, Harkányi u. 4/b. szám alatti lakos IY 91—15 rendszámú személygépkocsijával — előzés közben — összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő FI 36—78 rendszámú teherautóval, amelyet Juhász György, Pécs, Tol- buohin u. 94. szám alatti lakos vezetett. Weiner Imre a helyszínen, felesége kórházba szálítás után meghalt. Ugyancsak szeptember 30-án délben, szintén a 6-os úton, egy kilométerrel odébb, a 87-es kilométerkő közelében, Horváth Gábor kecskeméti lakos a PA 24—83 rendszámú személygépkocsijával elütötte az úttesten jobbról balra áthaladni akaró özv. Rácz Jánosné, Dunaföldvár, Kinizsi u. 5. szám alatti lakost, aki a helyszínen meghalt. A helyszíni megállapítások szerint a gyalogos figyelmetlenül haladt az úttesten. Több súlyos és könnyű sérülés amiatt következett be, hogy a jármű lesodródott az úttestről, az útpadkán megcsúszott, majd az árokba borult, fának vagy — erre is volt példa — villanyoszlopnak ütközött. Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy az útpadka felázott, a borús, esős időjárás következtében nem tud kellőképpen fölszá- radrii, ezért rajta közlekedni bizonytalan. Ezt és az útviszonyokat a sebesség megválasztásánál feltétlenül vegyék figyelembe. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÄN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100, Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÄN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. — Indexszám 25 069 ISSN 0133-0551