Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-20 / 248. szám
6 "rt£PUJSAG 1978. október 20. SAKK Befejeződött a megyei sakkcsapatbajnokság. Mint ismeretes, ezen nyolc csapat vett részt, ahol a bajnoki címet a TÁÉV SK együttesének sikerült megszerezni. A Dombóvári VSE gyengülése, valamint a TAÉV SK csapatának megerősödése afiípján már a bajnoki rajtnál várni lehetett, hogy a bajnoki cím Szekszárdra kerül. Hosszú évek óta nem volt annyi jó képességű játékos Szekszár- don, mint most a TÁÉV sakkszakosztályának van. Ennek ellenére az osztályo- zón, ahol Baranya, Somogy, és Győr megye bajnokságot nyert csapatával játszanak, nincs sok esélyük. Ezekre a mérkőzésekre november 4. és 8. között ikerül sor. Bár a TÁÉV SK sakkozói fogad- koznak, hogy mindent elkövetnek a sikeres szereplés érdekében, egyáltalán nem mehetnek biztosra, még messze vannak attól, hogy az NB II-be kerüljenek. Sajnos az elmúlt években az osztályozókon a Tolna megyei csapatok mindig a táblázat alján szerepeltek. Most abban bíznak, hogy javítanak eddigi helyezésükön, és egy kis szerencsével esetleg jövőre már lehet NB Il-es sakkcsapata a megyeszékhelynek, Szekszárdnak. A sakk CSB végeredménye: 1. TAÉV SK 2. Domb. VSE 3. Paks 4. Szedres 5. Tolna 6. Báta 7. Decs 8. Györköny 66 — 17 14 57 — 25,5 12 50 — 32,5 8 46—38 8 41 — 40,5 8 27—57 2 18,5— 56 2 19—57 2 Kezdeti lépések az utánpótlás érdekében A pórt- és állami határozatok, intézkedések elősegítették az iskolai testnevelést, a fiatalok sportolását, a feltételek némi javulását, szemléletváltozást és nagyobb aktivitást eredményeztek az állami és társadalmi szervek tevékenységében. Vacsora utáni szabad-idő. A diákotthon folyosóit az itt lakók eleven nyüzsgése tölti meg, az egyik szobából ismert beatzene szűrődik ki, egy emelettel feljebb a tévé kékes-szürke fénye vibrál. Alig egy órája, hogy befejeződött a kétórás tanulószoba, a takaródéig pedig még jócskán van idő. A negyedik emeleten azonban csend honol, az egyik osztályteremben vagy húszán hajolnak a könyvek, füzetek fölé. A következő napi órákra készülnek. — Talán „túlóráznak” ezek a diákok? — kérdezem kísérőmtől, Dobri István tanártól. — Nem, ők a sportcsoport tagjai, akik később kezdték a tanulószobát — válaszolta a fiatal tanár. A beszélgetést később aztán a nevelőszobában folytatjuk. — A Szekszárdi Városi Sportiskola az 505-ös Szakmunkásképző Intézet vezetésével egyetértésben szeptember 15-től engem bízott meg a sportiskola mellett a vezető tanári munkakör ellátásával. Ekkor kötöttünk írásos megállapodást. Az igazsághoz tartozik, hogy már az elmúlt évben is megkereste intézetünket a sportiskola, hogy a nálunk tanuló sportolóik diákotthoni patronálását egy vezető tanárral biztosítsák. Valamilyen oknál fogva tavaly ez nem valósult meg. — Az újszerű kezdeményezés miben nyilvánul meg a gyakorlatban ? — Diákotthonunk közel ötszáz tanulója tizenöt nevelési csoportot alkot. A különböző csoportokból a húsz sportiskolás, valamint a többi társadalmi egyesületben igazoltak — számuk egyre növekszik — alkotják a sportcsoportot. Különböző sportágak képviselői ők, más-más az edzésidejük. Mindez azonban nem mehet a tanulás rovására, ezért minden este fél héttől nyolc óráig tartjuk részükre a tanulást. — Sok problémát okoznak? — Egyáltalán nem. Ezek a fiatalok nemcsak jó sportolók, hanem tanulmányi átlaguk is a jók közé rangsorolja őket. Ezután azt is megtudtuk, hogy a sportiskolások részére egy jelenléti füzetet rendszeresítettek. Ebben a napi edzéseken való részvételt az edzők igazolják, melyet hetenként ellenőriz Dobri István. A sportiskola vezetésének kérésére tájékoztatást ad a tanulók tanulmányi eredményeiről, esetleges problémáiról. Kapcsolatot tart a tanulók osztályfőnökeivel és testnevelőtanáraival. Kíváncsi voltam a tanulók véleményére is, ezért a sport- csoportból találomra két fiatalt választottam ki. A mucsfai Jordáki Nándor elsős, mezőgazdasági gépszerelői szakmát tanul. — Apar- hant ifjúsági csapatában fociztam egy évig. Tagja voltam a járási serdülő válogatottnak, majd meghívtak a megyeválogatottba is. A nyáron részt vettem a TÁÉV sporttelepén rendezett kéthetes edzőtáborozáson. Teszler Vendel edző hívott; a sportiskolához igazoltam. Az országos serdülőbajnokságban szereplő csapat középpályása vagyok, heti öt edzésünk van délután 15—17 óra között. Lényegesen többet és keményebben ed- zünk a sportiskolában, mint Aparhanton. Mindez elképzelhetetlen lenne a kollégiumi lehetőség, a részünkre biztosított tanulószoba időpontjának kedvező megválasztása nélkül — mondta. Stefán Károly harmadéves, autószerelő lesz. — Hőgyészen sportoltam, a MEDOSZ egyesületének labdarúgója voltam. 1977-ben igazoltam a sportiskolához. A megyei ifjúsági válogatott kerettagja vagyok, a sportiskola csapatával az országos ifjúsági bajnokságban szerepelünk. Nagyon hasznosnak tartom ezt a kezdeményezést. Jövő nyáron végzek, szeretnék a Volánnál elhelyezkedni. Ha sikerül, beiratkozom a dolgozók kétéves szakközépiskolájába és megpróbálok a Dózsa ifjúsági csapatában is helytállni. Az utánpótlásnevelés szempontjából döntő fontossággal birsei a kezdeményezés. Reméljük, hatását néhány éven belül a szakosztályok, az egyesületek is érezni fogják. FEKETE LÁSZLÓ Megyei kézilabda-bajnokság Gólokban gazdag, élvezetes, jó iramú mérkőzéseket hozott a megyei kézilabdabajnokság utolsó előtti fordulója. A Szekszárdi Spartacus II. női, valamint a Hő- gyészi HSC, a Simontornyai BTC és a Dombóvári Kesztyűgyár II. csapatára kettős feladat hárult: a 15. fordulóban elmaradt találkozóikat is ezúttal játszották le. Igazán nagy meglepetés nem akadt, csupán a Paksi SE— Dunaföldvár mérkőzésen borult fel a papírforma. A két szomszédvár végig sportszerű összecsapásán a vendégcsapat nyert. Most sem hiányzott azonban a sportszerűtlenség, a Dombóvári Kesztyű ifjúsági gárdája négy játékossal utazott Hőgyész- re, így a találkozó elmaradt. A döntés a szövetség fegyelmi bizottságára vár. A férfiak mezőnyében a listavezető szekszárdi és a második helyezett hőgyészi csapatnak egyaránt 34 pontja van. Jelenleg a Spartacus gólkülönbsége 244, míg a hő- gyészieké 215. Az utolsó fordulóban Hőgyészen találkozik a két együttes, jó mérkőzésnek ígérkezik kettőjük összecsapása, amely egyben a bajnoki cím sorsát is eldönti. Nők: Simontornya—Sz. Spartacus II. 17-9 (7-2). V.: Kiss, Kerekes. Végig vezetve, biztosan nyert a BTC. G.: Szi- ládi 9, Soós, Jobbágy, Molnár E., Feketéné 2—2, illetve Fritz, Dóridon 3—3, Kurcz, Wágenbach, Vörös. Dombóvár—Ozora 16-3 (9-0). V.: Mátrai. Hazai siker a kiesési rangadón. G.: Szűcs 7, Németh 5, Bódog 3, Horváth, illetve Gergely 2, Dékány. Gyönk—Mözs 9-15 (6-7). V.: Kincses E., Kincses Z. Szoros első félidő után megérdemelt vendéggyőzelem. G.: Szabó 6, Somogyi, Molnár, Puskás, illetve Fazekas- né 9, Link, Doszpodné 2—2, Szatmári, Ivánné. Dalmand—Sz. Spartacus II. 21-9 (12-5). V.: Savanyú, Szeltner. Idei legjobb teljesítményével fölényesen nyert a pályaválasztó csapat. G.: Varga, Illés, Németh, Pálinkás 5—5, Schmidtné, illetve Lóridon 4, Fritz 3, Mérei, Kiss. Bonyhád—Tengelic 16-6 (6-2). V.: Schalli. Szünet után döntő fölénybe került a cipőgyárj gárda. G.: Sólya Zs., Sólya E. 7—7, Komlós- né, Kelemenné, illetve Deák 4, Györki, Angyalné. Férfiak: Dombóvári Kesztyű II.— Nógrádi SE 27-30 (16-17). V.: Savanyú, Szeltner. Szoros mérkőzésen megérdemelt vendégsiker. G.: Deli 9, Eigenbróth 8, Pataki, Zenka, Balogh 3—3, Maráczi, illetve Bata 13, Czékó 6, Kiszli, Pál, Illés 3—3, Dallos 2. Simontornya—Tolna 41-15 (19-9). V.'l Agócs, Schlauch. A második félidőben össze- roppant a tolnai gárda. G.: Baranyai 14, Papp 8, Zsolnai 5, Molnár, Cserna, Balogh, Szűcs 3—3, Mózes 2, illetve Csonka 5, Kovács 4, Lesták 3, Merkl, Rózsa, Buch- müller. Gyönk—Mözs 17-34 (7-20). V.: Kincses E., Kincses Z. Sportszerű találkozón ilyen arányban is rászolgált győzelmére Mözs. G.: Lázár 7, János 4, Jankovics 3, Mádi 2, Potó, illetve Szászi 9, Juhász 7, Bagosi, Kurucz G. 4—4, Szeleczki, Herczig 3—3, Vadász 2, Kurucz Z., Bartha. Szedres—Hőgyész 20-39 (9-20). V.: Andorka, Török. A. remek formában játszó HSC fölényét gólokra váltotta. G.: Pusztai I., Szokodi 6—6, Pócsi 3, Molnár, Pusztai L. 2—2, Szukács, illetve Nándor I. 10, Gábor, Galambos 8—8, Tancsa I. 5, Pran- dóczki, Nándor L. 3—3, Tancsa Gy. 2. Paksi SE—Dunaföldvár 13-15 (5-9). V.: Kiss, Kerem kés. Rendkívül szoros küzdelemben nyertek a vendégek. G.: Kiss 7, Wenhardt 3, Etessy, Póth, Adorján, illetve Szilasi 5, Mészáros L. 4, Mészáros G., Mészáros J. 2— 2, Linka, Révész. Simontornya—Sz. Spartacus 17-19 (12-12). V.: Kerekes, Kiss. A döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének. G.: Papp, Cserna 4—4, Baranyai 3, Németh, Zsobrák 2—2, Zsolnai, Mózes, illetve Cziráki Z. 7, Korsós 5, Topa, Cziráki L. 3—3, Búzás. Hőgyész—Dombóvári Kesztyű II. 37-28 (21-14). V.: Horváth, Szabó. Gyenge védekezés eredménye a 65 gól. G.: Nándor I. 11, Gábor, Galambos 8—8, Nándor L. 3, Tancsa Gy., Prandóczki, Tancsa I. 2—2, Németh, illetve Pataki 9, Eigenbróth 8, Maráczi 6, Balogh 3, Zenka 2. Az ifjúsági mérkőzések eredményei: Nők: Simontornya—Sz. Spartacus 4-16, Dombóvár—Ozora 28-1, Gyönk—Mözs 7-14, Dalmand —Sz. Spartacus 19-22, Bonyhád—Tengelic 17-8. Férfiak: Simontornya—Tolna 21-12, Gyönk—Mözs 10-30, Szedres —Hőgyész 17-9, Paks—Dunaföldvár 24-7, Simontornya— Sz. Spartacus 5-35. teilen. Tudjuk azonban valamennyien, hogy nem ez a lényeg. LEONYID ZAGALSZKIJ (APN — KS) Erősek, gyorsak, ügyesek leszünk! Mindössze ötszáz szovjet sportoló alkotja az ország válogatott csapatait, állít fel Európa- és világrekordokat, szerez olimpiai aranyérmeket, viszont 52 millióan sportolnak az országban. Ezek sportegyesületek és klubok tagjai, és olyan tömegsportrendezvények résztvevői, amelyeket vállalati, intézményi és iskolai szervezetek bonyolítanak le. A Szovjetunióban a gyermekek már 3 éves koruktól végeznek egyszerű testgyakorlást. Az óvodában ez még nem választható el a szokásos játéktól. A sportfoglalkozások valamivel később válnak rendszeressé: az iskolai testnevelési órákon, amelyeket az évszaktól függetlenül heti két alkalommal tartanak meg. — Iskolánk a város közepén található — mondja Nyina Klementyeva, a moszkvai 112-es iskola igazgatónője — Még a múlt század végén épült lakóházak és középületek veszik körül. Mindenütt vastag kőfalak fojtogatják a kis aszfaltburkolatú udvarokat. Az órák után a gyerekek nehezen találnak itt olyan helyet, ahol labdázhatnának vagy kerékpározhatnának. A fővárosunk új negyedeiben jelenleg épülő iskolákhoz nagy tornatermeken kívül szabad ég alatt létesített játékterek, gyakran valóságos labdarúgó- és jégkorongstadionok is tartoznak. A mi iskolaépületünk régebbi építésű. És bár kezdettől fogva van tornaterme is, ez már régen nem tudja kielégíteni minden igényünket. — Nagyon fontos és időszerű volt az a segítség, amelyet a kerületi népművelési osztálytól kaptunk — veszi át a szót Szemjon Szalmán, az iskola testnevelő tanára. Egyedül az úszómedencét is magában foglaló kétemeletes sportépületszárny építésére félmillió rubelt fordítottak. Most már az új tornateremben és úszómedencében tartjuk a testnevelési órákat. — Kezdődik a foglalkozás! — mondja tanítványainak Szemjon Szalmán. — Ma az V/A osztályosoknak van tornaórájuk. A tanár vezényszavaira megkezdik gyakorlataikat a gerendán, gyűrűn és korláton. A VI/B osztályosok ugyanekkor versenyt úsznak a medencében. — Az órák után tovább folytatódik a sportélet az iskolában — mondja Szemjon Szalmán. — A sportkörökben és szakosztályokban birkóznak, vívnak, röplabdáz- nak és kosaraznak a gyerekek. A tornaterem nem csupán a mi iskolánk tanulóit vonzza, a közeli iskolákból is ide járnak a fiúk. és a lányok, és részt vesznek szakosztályaink tevékenységében. Természetesen büszke vagyok gyerekeinkre, amikor az egy korosztályúak kerületi versenyein győztesként kerülnek ki. Végül is a sport versenyek nélkül elképzelheTestnevelési órán a moszkvai 112-es iskolában Rendszeres az orvosi ellenőrzés Ki a leggyorsabb úszó? Az iskola uszodája.