Tolna Megyei Népújság, 1978. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-13 / 242. szám
OKTOBER !U:U!UU«UU*UJU5!»iH*U5!t: Névnap: Kálmán, Ede A Nap kél 5.59 — nyugszik 17.01 órakor A Hold kél 15.44 — nyugszik 2.22 órakor Hetven évvel ezelőtt, 1908. október 13-án született és 50 éves korában, 1958-ban halt meg Steinn Steinarr — eredeti nevén Adalsteinn Kristmundsson — izlandi proletár költő, hazája munkásmozgalmának egyik legnevezetesebb harcosa. # VÉRADÓKAT TÜNTETTEK KI. A Dombóvár város és város környéki községek véradóinak részvételével véradóünnepséget rendezett a városi véradóállomás, és a Vöröskereszt vezetősége. Részt vettek a párt- és állami élet helyi vezetői és a megyei véradóállomás képviselője, aki a megnyitó után ünnepj megemlékezést tartott. Az ünnepi köszöntő után kitüntették a 30- és 20-szoros véradókat. (Popp Pálné) + A VAKOK és Gyengelátók Országos Szövetsége Tolna megyei csoportja Dombóváron, a vasutas kultúrotthon nagytermében tartotta taggyűlését, ahol Kurucz József, a Hazafias Népfront járási titkára az aktuális kül- és belpolitikai kérdésekről tájékoztatta a résztvevőket. (Gy. V-né.) A FOGORVOS Madocsán. Két éve adták át Madocsán az egészségházat. A régi orvosi rendelőben most egy fogorvosi rendelőt szerelnek fel és a községnek január 1-től lesz fogorvosa. * MELLSZOBROT kap a bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközép- iskola. A műalkotás zsűrizése már megtörtént, s a kivitelezés alatt álló szobrot jövő év májusában állítják fel az iskola előtti téren. O A TEMATIKUS és a ■ célvizsgálatok szerepét vitatták meg a közművelődési intézmények életében a megye közművelődési szak- felügyelői csütörtöki ülésükön, a megyei tanácson. őszi nagytakarítás Budapesten. Beállványozzák és tisztára „fürdetik” a Keleti-pályaudvar üveghomlokzatát. A Jogi esetek késő délutáni, rendkívüli adásának Nógrád megye, pontosabban Balassagyarmat ad szállást. A műsorban, amelyet a helyi városi tanács vb-titkára vezet, főként a telkekkel kapcsolatos jogszabályokról esik majd szd. A Röpülj páva népművészeti vetélkedő második döntőjén Bosod-Abaúj-Zemplén, Somogy és Baranya mutatja be új műsorát. Késő este Kuprin-novellából készült lengyel film, a Vas nyakörv látható. A második műsorban a Díjnyertes karmesterek sorozatban Uri Mayer szerepel. 'n, TOLNAY KLÁRI, kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész vendégszerepei Si- montornyán pénteken este, hat órakor, Tamásiban este nyolckor. Műsorának címe: „Szeretőnk, anyánk”. — A KISZ döbröközi községi alapszervezete a művelődési házzal közösen, szüreti mulatságot szervezett az elmúlt vasárnap. A program színes felvonulással kezdődött. A 14 kocsiból és két lovasból álló menetben 80 népviseletbe öltözött fiatal hívta a vendégeket az esti bálra. A délutáni jó hangulat a hajnalig tartó mulatságban csak emelkedett. (Till Éva) ff A MÖZSI nyugdíjasok klubjában a nyári szünet után ismét megelevenedett az élet. A klub tagjai Győrök Lajos előadását hallgatták meg, amely Borászat címmel hangzott el, majd a nyári élményeket elevenítették fel. (B. L.) + A LÁNG GÉPGYÁR dombóvári gyáregysége dolgozóinak házi bankja, a KST, eredményesen működött, amit bizonyít az a háromszázhetvenötezer forint, amit 121 KST-tag takarított meg. Évközben 81-en vettek fel kölcsönt, s mintegy 150 ezer forint került így kifizetésre. (Oszlánczj János) A JÓL SIKERÜLT kiránduláson vettek részt a napokban a tolnai 5. számú óvoda és a fácánkerti óvoda gyermekei, akik a szép környezetben lévő vadvédelmi állomást látogatták meg és ott közelről láthatták az őzet és a „ravasz” rókát. (F. F-né.) Száraz idő A várható időjárás ma estig: Derült idő, eső nem lesz. Mérsékelt, változó irányú szél. Az esti óráktól kezdve párás lesz a levegő, a hajnali és a reggeli órákban többfelé köd keletkezik. A várható legmagasabb hőmérséklet 18—23 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: Kevés felhő, száraz idő várható. A hajnali hőmérséklet plusz 3, plusz 8 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területén nem várható. Csehszlovákia 30 éve A Rákospalotai Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vállalat szekszárdi gyárában tegnap nyitották meg azt a kiállítást, mely a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elmúlt harminc esztendejét mutatja be képeken. Göttlinger József, a gyár igazgatója üdvözölte a megjelenteket, majd Peter Tyc, a Csehszlovák Kultúra igazgatóhelyettese mondott megnyitó beszédet. Mint mondotta, a kiállítás megismerteti a látogatót a szocialista átalakításért vívott harccal, a szocializmus építésének mindennapjaival, a csehszlovák nép munkájának eredményeivel. A kiállítás jól szolgálja a csehszlovák—magyar barátságot. Képünkön: Érdeklődők a kiállításon. A TIT életéből Szeptember utolsó negyedében tartotta soros ülését a TIT megyei ügyvezető elnöksége. A testület a TIT Dombóvár városi és város környéki szervezetének tevékenységét tekintette át, különös figyelemmel a fizikai dolgozók körében végzett ismeretterjesztő munkára. Ugyancsak a múlt hónap végén — szeptember 24— 26-án — rendezték meg Nyíregyházán a TIT X. műszaki vándorgyűlését, melyen Dö- mösi József, a Tolna megyei Tervező Vállalat főmérnöke eredményes ismeretterjesztő munkája elismeréseképpen kapta meg az ÉVM Kiváló Munkáért kitüntetését. A XI. műszaki vándorgyűlés rendezője jövő év októberében Tolna megye lesz. OL VAST AM A játékvezetőkről Nem vagyok a labdarúgás, e legnagyobb tömegszórakoztató (és bosszantó) sportunk iránti elfogultsággal vádolható. Meccset csak a fiam kényszerítő parancsára nézek: — a televízióban. Labdarúgó ismerősöm is csak egy van, egy rokonszenves kapus Szekszárdon. A labdarúgás berkeiben való járatlanságomat többnyire lapunk sportoldalának olvasásával igyekszem csökkenteni, ami olykor valóban tanulságos. Például tegnap is az volt, amikor a sportsajtóban szokatlan módon két levélmásolatot is jelentettünk meg. A két levél- másolatból feketén-fehéren kiderült, hogy lehet újságcikket kifogásolni, ami így igaz, végtére is a sportvezető érzékeny lélek. Lehet viszont távollévő harmadik közreműködési díját is zsebre vágni. Az ember ilyenkor eltűnődik, hogy melyik eljárást minek minősítse. Bátorságnak? ötletességnek? Netán másnak? Senkit nem kérdeztem meg, hogy így lesz-e, de őszintén remélem, hogy akad még aki e minősítéssel behatóbban foglalkozik majd... Ordas Pályázót külföldi ösztöndíjra Üjra kezdődik a jelentkezés az európai szocialista országok egyetemeire, főiskoláira. Az Oktatási Minisztérium tájékoztatója szerint pályázhatnak az ösztöndíjakra, azok a nőtlen, illetve hajadon magyar állampolgárságú fiatalok, akik az idén fejezik be a középiskola IV. osztályát, vagy előfelvételi nyertek a jövő tanévre valamelyik magyar felsőoktatási intézménybe, illetve első évesként tanulnak az egyetemeken és a főiskolákon. Ezenkívül azok az érettségizett dolgozó fiatalok is jelentkezhetnek, akik az év végéig nem töltik be 25. életévüket. A jelentkezési lapot az érdeklődők- a középiskolákban^ és a Nemzetközi Előkészítő Intézet külföldi diákok osztályán — Budapest, XI., Zsombolyai út 3. — szerezhetik be. Jelentkezési határidő: 1978. december 4. Nyelvtanulás vállalati kedvezménnyel Kétszázharminc idős ember találkozása (TUDÓSÍTÓNKTÓL) „Szeretettel köszöntjük nyugdíjasainkat” ... Ez a felirat köszöntötte a németkéri művelődési ház bejáratánál a Vöröskereszt helyi szervezet hagyományos öregek napja vendégeit. A találkozóra 230 idős ember jött el, örülve az újabb találkozási lehetőségnek. A község vezetői nevében Fekete János tanácselnök, a Vöröskereszt járási vezetősége nevében pedig Szabó László köszöntötte az idősebb nemzedéket. Németkér legidősebb lakóit, Bartha Jánost (90 éves) és Bencsik Antalnét (89 éves) kedves ajándékkal lepték meg. Senki nem maradt ajándék nélkül: az úttörők a község már-már elfeledett népi gyermekjátékaiból, táncaiból, dalaiból összeállított műsora nagy sikert aratott. A műsor utáni zsongást, beszélgetést, harmonikaszó kísérte, ifjúságuk dalai csendültek fel. Azok a dallamok, amelyekre fiatal korukban táncoltak, de sokan táncra perdültek most is. Véletlenül betévedt vidéki vendégek kérdezték: Ugyan mi történik itt? Tényleg, mi is történt? Tulajdonképpen semmi különös. 230 idős ember találkozott. If j. Hanák Ottó Ittasan gázolt Darabos József, 26 éves sióagárdi (Deák u. 11.) lakos 1978. április 23-án az este folyamán a sióagárdi presszóban három üveg sört ivott meg, melytől enyhe fokú alkoholos befolyásoltság állapotába került. Ennek ellenére a nővére kérésének eleget téve, nővérét, valamint annak kisgyermekét a 6. sz. főútvonalon lévő autóbuszmegállóhoz vitte személygépkocsiiával. Darabos József innen indult vissza a jármüvével, utasként a feleségét és sógornőjét szállította, amikor már Sióagárd külterületén járt, akkor a 4,5 méter széles úttesten, ittasságából eredően figyelmetlenül és nem az útviszonyoknak megfelelő, magas, mintegy 80 kilométeres sebességei közlekedett. Egy kettős útkanyarban, annak erősen jobbra ívelő szakaszában átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra és 40 méter hosszú farolási nyom után a vele szemközt szabályosan, kivilágított kerékpárral közlekedő személyt elütötte. A kerékpáros a baleset következtében súlyos, töréses sérüléseket szenvedett. A Szekszárdi Járásbíróság Darabos Józsefet, szeszes italtól befolyásolt állapotban, súlyos testi sértést okozó, gondatlanul elkövetett közlekedési vétség miatt egyévi, fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre. mint főbüntetésre, mellékbüntetésül a járművezetéstől kétévi eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezést jelentett be. TARNÓCZI JÓZSEF (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat a tambovi házépítő kombináttal kötött együttműködési megállapodásban vállalta, hogy dolgozóinak orosz nyelvtanfolyamot szervez. A vállalat MSZBT-tagcsoportja a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat helyi szervezetének nyelviskolájához fordult azzal a kéréssel, hogy dolgozói vállalaton belül orosz nyelvű üzemi tagozaton sajátíthassák el a választott nyelvet. Somogyi Géza gimnáziumi tanár irányítása alatt huszonöt vállalati dolgozó részesül alapfokú orosz nyelvi képzésben. Találunk köztük idősebbeket, középkorúakat, fizikai dolgozókat, akik most ismerkednek az orosz betűkkel, s olyanokat is, akik e régen tanult tantárgy feledésbe merült ismeretanyagát szeretnék feleleveníteni. Az audiovizuális képzés keretében fél évig, heti egy alkalommal van erre lehetőségük. A vállalat pedig a teljesen ingyenes oktatással ösztönzi dolgozóit. Haberschusz Erzsébet Tisza-parti ősz Szeged újjá épült Tisza-partját — kellemes időben — ősszel is sokan keresik fel a helybeliek és a városba látogató turisták. A folyó megszépült partja Szeged új sétányává, második korzójává lett. TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. — Indexszám 25 069 ISSN 0133-0551