Tolna Megyei Népújság, 1978. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-02 / 207. szám

’zár, 7loi « T'Hnyvt Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVIII. évfolyam, 207. szám ARA: 0,80 Ft 1978. szeptember 2., szombat Mai számunkból VIETNAM ÜNNEPE (2. old.) TAPASZTALATOK: PÉNZÉRT ÉS INGYEN (3. old.) IFJÚ NÖVÉNYVÉDŐK VETÉLKEDŐJE (3. old.) JÓ SZERENCSÉT, NAGYMÄNYOK OLVASÓSZOLGÁLAT (3. old.) ►­\ Fecskék és gólyák KESEREGTÜNK ELEGET a szeszélyes nyár miatt, s lám: nem is alaptalanul: az idén a szokásosnál jóval előbb gyülekeznek a hosszú-hosszú útjuk előtt költöző- madaraink, a fecskék és a gólyák. Letelt az idejük, miként az iskolai szünidő is. Kez­dődik az új tanév, amely — mióta világ a világ — most is a felsőbb iskolába lépőknek jelenti a legnagyobb iz­galmat. Megkezdődik a munka az egyetemeken, főisko­lákon, a középiskolákban. Ebben a tanévben 56 felső- oktatási intézményünk 104 karán 16 100 első éves hall­gató tanul a nappali tagozaton. Ennél lényegesen ma­gasabb a középiskolai tanulmányukat megkezdők szá­ma: gimnáziumban 23 071-en, szakközépiskolákban ke­vés híján 30 ezren, míg a különféle szakmunkásképző intézetekben hozzávetőlegesen 53 ezren „debütálnak”. Érzékletes, szép fogalomátörökítés: fecskék, illetve gólyák ők is. Hosszú út előtt állnak valamennyien, amelynek kitűzött végállomása a szakma elsajátítása, az érettségi, a diploma megszerzése. Az ő kötelességük, hogy méltóképpen fedezetéül szolgáljanak a megterve­zett jövőnek, a társadalom majdani követelményeit ők elégítsék ki. Kötelességről szóltunk, holott oly friss, ki nem élt még az öröm, amely — nézzük el nekik — a felszínes dicsekvésben — „felvettek!” — sűrűsödik. Nem, dehogy akar az újságíró ünneprontó lenni, amikor nem az át­meneti örömöt, hanem az iskolaévek befejezéséig és még azon túl is érvényes kötelességet hangsúlyozza. Van rá számos oka. Felsőoktatási intézményeinkbe 36 és fél ezer fiatal küldte el jelentkezési lapját. Ha tehát a demográfiai hullámvölgy következtében nem is alakulhatott ki a megszokott háromszoros túljelentkezés, sokan voltak így is, akik nem fogadhatták lelkesen az egyetem saj­nálatos értesítését. Az természetesen jó dolog, ha több fiatal jelentkezik, mint ahányat fel tudnak venni; ez növeli a választás lehetőségét, s hozzásegít ahhoz, hogy valóban legalkalmasabbak, legfelkészültebbek kerülje­nek az egyetemekre, a főiskolákra. A felvételi vizsga: verseny, selejtező, amelynek döntője aztán már az ok­tatási intézményekben folyik. A jelentkezési arányQk csökkenése nem járhat együtt minőségromlással, ez alapvető érdekünk. Más kérdés, hogy a sok fórumon vi­tatott, szükséges rossznak minősített felvételi ilyenkor is arra hivatott, amire máskor: értékel, pontozza a tu­dást. Az erkölcsi emelkedettséget, a hivatástudat mérté­két csak nagyon csekély valószínűséggel képes kihá­mozni néhány óra leforgása alatt. E reális feltételezést mindenkor a sikerrel pályázóknak kell bizonyítani. Ta­nulással, választott hivatásuk, szakmájuk minél telje­sebb elsajátításával, majdan alkalmazásával. A szakmunkásképző intézetben, a szakközépiskolá­ban, avagy gimnáziumban sikerrel jelentkezettekre is új, az eddigiektől eltérő feladatok várnak. Közülük a szakmát tanulók válnak legelőbb felnőtté: három év el­teltével már fizetésért dolgoznak. Kevesebben, sokkal kevesebben vannak, mint egy-két-három évvel ezelőtti társaik. S nem javulnak az arányok sem: az első éve­sek túlnyomó többségének fizikai dolgozók a szülei. Is­mert jelenség: az értelmiségiek húzódoznak attól, hogy fiukat, lányukat kétkezi pályára adják. Mindez össze­függ a tehetség, a képesség korszerűtlen, konzervatív értelmezésével, az érvényesülésről alkotott hibás kép­zetekkel, a fizikai munka még ma is tapasztalható bizo­nyos fokú lebecsülésével. Nem tudatosodik a fejekben, hogy a korábban nehéz szakmákban hihetetlen techni­kai fejlődés ment végbe: a kovács, a vájár, a kőműves, a pék már nem nagyapáink korának kovácsa, vájára, kőművese, pékje. FEJLŐDNEK A SZAKMÁK, s azok elsajátításának feltételei. A most iskolába lépő leendő szakemberek­nek azonban mitől volna viszonyítási alapjuk? Ám, ha nincs is — ha szakmájuk igazi birtokosaivá kívánnak lenni — nem árt, ha érdeklődnek korábbi mivolta felől. Ismeretében hamar beláthatják, hogy értelmes célja szerint a szakmunkásképző intézmények oktatása együtt alakul társadalmi igényeinkkel: sokoldalúan kiművelt emberfőkre, s nem csupán kezekre van szükség az üze­mekben, a gyárakban. Hasonlóan nőnek a követelmé­nyek a többi iskolatípusban is. Ennek eleget tenni, a ki­választás helyességét hosszú távon igazolni, ez, csakis ez adhat tartalmas örömet. FEHÉR GYULA iparvágány és 1000 vagonos tároló Kaposvár Agrokémiai társulás Pakson Az új paksi vasútállomás mellett nagy területet, 4,4 hektárt kapott a Paksi Álla­mi Gazdaság és hat termelő- szövetkezet: a paksi Duna- menti Egyesülés Tsz, a paksi Aranykalász Tsz, a dunaköm- lődi Szabadság Tsz, a mado- csai Igazság Tsz, a németkéri Haladás Tsz és a dunaszent- györgyi Ezüstkalász Tsz. Iparvágányt építettek, nagy rakodóteret műtrágya foga­dásához, tárolásához, cukor­répa-lerakáshoz és egyéb anyagok gazdaságos szállítá­sához. Amikor elkezdődött a beru­házás megvalósítása, tavaly tavasszal, még nem alkottak agrokémiai társulást ezek a gazdaságok, de közben létre­hozták és a jövőben ennek megfelelően fejlesztik tovább a rakodó-tároló telephelyet Mostanáig, illetve szeptember közepéig-végéig elkészült vagy elkészül a két iparvá­gány, a hatalmas rakodótér, az út, a szociális épület 15 személynek, két 30 tonnás hídmérleg, mérlegházzal. A jövő évben akarják megépí­teni az ezervagonos műtrá­gyatárolót és a gépszínt. Vet­tek rakodógépeket vagonkira­káshoz, cukorrépa-rakodás­hoz, ömlesztett műtrágya ki­rakásához stb. A gesztor, az irányító, illetve ügykezelő az állami gazdaság, a telep munkájához szükséges lét­számot is ő adja. De közös az egész beruházás megvaló­sítása és üzemeltetése. A költségek a termelés, illetve igénybevétel nagysága sze­rint oszlanak meg. Nagy ál­lami támogatást kaptak a be­ruházáshoz, tekintettel annak Az egyik mérleg mellett készítik az utat a 22-es ÁÉV dol­gozói sok előnyére, gazdaságossá­gára. Az iparvágány és a tér­burkolat hamar elkészült, pél­damutatónak tartják felsőbb gazdasági szervek, amelyek az engedélyt és az állami tá­mogatást adták. Nemcsak szállítási megtakarítások lesz­nek, (például az állami gaz­daság 4—5 környékbeli vas­útállomást kénytelen igénybe venni az új létesítmény hasz­nálatáig, hosszú évek óta), de az is rengeteg megtakarí­tást jelent, hogy veszteség nélkül tárolhatja majd ez a hét mezőgazdasági üzem a műtrágyáját. Jelenleg a villamos beren­dezések szerelése, a vízelve­zető árkok burkolása és a szociális épület belső munká­ja folyik. Utóbbit a Paksi Ál­lami Gazdaság brigádja építi, németkéri építő tsz-tagok közreműködésével. Az összes többi munkát, a vasútépítés­től a mérleg beépítéséig a 22- es Állami Építőipari Vállalat végezte el. A paksi agrokémiai társu­lás vezetője Vígh József, az állami gazdaságban kerület­vezetőként dolgozott, kellő gyakorlatot szerzett a gazda­ság modern gabonatároló és keverőüzeménél. Gyén Gyula, az állami gaz­daság főkönyvelője tájékoz­tatásul elmondta, lehetséges még más szövetkezetek csat­lakozása is a társuláshoz, a paksi térségben. G. J. Fotó: Gottvald. Mezőgazdasági tájkiállítás A MÉM és a három szom­szédos megye — Somogy, Ba­ranya és Tolna megyei ta­nácsának szervezésében har­madszor rendezték meg Ka­posváron a kistermelés fej­lesztését szolgáló mezőgazda- sági tájkiállítást és vásárt. A kiállítás házigazdája — mint eddig, úgy most is — a Ka­posvári Mezőgazdasági Fő­iskola volt. A háromnapos rendez­vényt péntek délelőtt nyitot­ták meg. A megyéből meg­látogatta a kiállítást dr. Kál­mán Gyula, a megyei tanács elnökhelyettese, Barsi Mi­hály, a megyei tanács mező- gazdasági osztályának veze­tője és a kisgazdaságok tevé­kenységének szervezésével, irányításával foglalkozó szer­vek, intézmények. Megnyitójában dr. Csomós Zoltán, a MÉM főosztályveze­tő-helyettese röviden vázolta a kistermelés jelentőségét és a fejlesztés lehetőségeit. Az ország lakosságának fele él olyan családban, amelyben kistermeléssel foglalkoznak. Itt termelik meg a zöldség 38. a gyümölcs 48, a tojás 67, a vágósertés 52 százalékát. Ezek a számok is mutatják a kisgazdaságok termelésé­nek fontosságát, illetve a ter­melés, felvásárlás, értékesítés szervezésének szükségességét. A kiállításon a kisgazdasá­gok képviseletében hat me­gyei ÁFÉSZ mutatta be tíz szakcsoportjának és hat, szer­vezésükben működő kertba­rátkörnek termelvényeit, ter­mékeit. Százhuszonnyolc kis­termelő áruja került a vásár pavilonjainak polcaira. — st — Iránban folytatódtak a zavargások Iránban folytatódtak a rendszerellenes zavargások. Tíz halálos áldozata van an­nak a heves összecsapásnak, amely a kelet-iráni Machhad- ban robbant ki a felvonuló tüntetők és a karhatalmi erők között — közölte pén­teken a közelmúltban újjá­szerveződött legnagyobb el­lenzéki párt, a Nemzeti Front szóvivője. Az összetűzés a július 22— 23-i, machhadi felkelés halá­los áldozatainak emlékére megrendezett gyászünnepség után történt. Diplomaták a pápánál I. János Pál pápa, az újon­nan megválasztott katolikus egyházfő fogadta a Vatikán­ban akkreditált diplomáciai képviseletek vezetőit. Beszé­dében megerősítette a Vati­kán külpolitikai irányvonalá­nak folyamatosságát, kifejezte óhaját, hogy folytassa előd­jének diplomáciai tevékeny­ségét. A pápa utalt arra, hogy a Vatikán igyekezni fog részt venni az enyhülést, a leszere­lést, a békét, a társadalmi igazságot, a humanitárius se­gélynyújtást és a fejlesztést érintő nagy kérdések leg­megfelelőbb megoldásában. Szaljut-6 Bioszféra­vizsgálat Már a befejezéshez közele­dik a nemzetközi űrexpedíció a Szaljut—6 űrállomáson: Bikovszkij és Jähn kettőse a hét végén már csomagol a visszatéréshez. Addig azon­ban nagy ütemben folytatják a kísérleteket, megfigyelése­ket, amelyeket a két ország tudósai írtak elő számukra. A pénteki napirend szerint folytatódott az úgynevezett bioszféra-vizsgálat és számos orvosi-biológiai mérést is végeztek az űrhajósok. A bioszféra-vizsgálat lénye­gében a Földünket övező, s a szerves életet biztosító kör­nyezet vizuális megfigyelése és fényképezése a külön e célra kifejlesztett kisfilmes NDK-kamerával. A kisfil­mes gép természetesen nem helyettesíti a különleges MKF 6M fényképező beren­dezést, azonban feladata is más: egyszeri jelenségek megörökítése, dokumentálása. (MTI) Tengelici magazin Társadalmi munkában készül az Óvoda utca szilárd útburkolata. (Osszeállitósunk a 4. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents