Tolna Megyei Népújság, 1978. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-29 / 230. szám
1978. szeptember 29. IrííÉPÚJSÁG 5 Közérzet „A tudatnak főleg a testi, egészségi állapotból fakadó és a kedélyre is kiható általános állapota” — írja A magyar nyelv értelmező szótára. Igaz? Igen, hiszen kellemetlenül érzi magát az ember, ha náthás, ha kapar a torka, fájnak az ízületei, ha fázik, ha éhes vagy szomjas. De közérzetünket alapvetően manapság már nem a náthától vagy ízületeinktől tesszük függővé. És talán éppen ez a változás az oka, hogy sokat, sokszor beszélünk erről a témáról. Elsősorban családi és baráti körben. Mert egyébként — ennek az oldalnak a készítésekor is tapasztaltuk —, a közérzetéről nem szívesen nyilatkozik senki: az őszinte szó árulkodásától tartva... Rosszkedvűek Divatos dolog manapság a közérzetről beszélni. Egyre több szó esik a dolgozó munkahelyi közérzetéről. Sokszor kimutattuk már, hogy a termelés minősége, hatékonysága a munka intenzitása összefügg a dolgozó környezetével. Csakhogy a közérzet az, ami ellen a legtöbb bűnt elkövetjük, a jó közérzet az egyik legkönnyebben elveszthető kincsünk. Mert a virágos gyárudvart, a tiszta, esztétikus műhelyeket, a szép, modern munkahelyeket egyre több helyen — ha nem is kis anyagi eszközökkel, de előteremtik. Viszont a legideálisabb környezetben is dolgozhatnak morózus, nyűgös emberek, akiknek reggel ráléptek a lábukra a buszon, akire csúnyán nézett a szomszédasszony, vagy akik bal lábbal keltek. A rossz közérzet pedig gyorsabban terjed bármelyik fertőző betegségnél, a legérdekesebb pletykánál. Elég egy rossz szó, mozdulat, ajkbiggyesztés és máris újabb alanya van a közérzetbetegségnek. Vannak olyan emberek is, akiknek szinte lételemük, hogy megsavanyítsák maguk körül a légkört. Akikkel nem lehet viccelni, akiket felháborít munkatársaik jókedve, viccelődése. A legtöbbször hangzatos szólamok mögé vonulva álcázzák önmagukat, az álkomolyság bástyái mögül szórnak kígyót-békát azokra, akik a munkahelyüket közösségnek tekintik, és a munka örömének reményében indulnak reggel munkába. „Tulajdonképpen én nagyon szeretek dolgozni. Elvégzek akármilyen plusz munkát is zokszó nélkül, csak akkor tudok bepörögni, ha értelmetlenséggel, butasággal találkozom. Amikor egyes emberek a saját kicsinységüket azzal palástolják, hogy megfúrják azokat a kezdeményezéseket, amit nem ők találtak ki, amikor leszólnak mindent amit a másik csinál. Komolyan nem kívánok én semmit. Nem kérem, hogy segítsenek, ha kell reggeltől estig hajtok, csak hagyjanak élni. Mert, ha elkezdik a piszkálódást, az élettől is elmegy a kedvem, nemhogy a lelkesedéstől” — hallottam nemrég egy véleményt. Persze a dolognak van egy másik oldala is. Lehet, hogy senki sem törekszik tudatosan arra, hogy elrontsa a kedvünket, hogy a rossz közérzet nyűgét akassza a nyakunkba, csak mi vagyunk sokszor túl érzékenyek, hajlamosak a sértődésre, a rosszkedvre. Pedig ez kétfelé is rosszul sülhet el. Rossz annak, aki adja, rossz annak aki kapja. Gyakorlatból tudja mindenki, nem jó rosszkedvűnek lenni. És mégis, divat manapság panaszkodni. Ha valakinek jó kedve van, ha megelégedett, azt már gyanúsan szemléljük. Valami nincs rendben. Mintha törvényszerű lenne, hogy rossz közérzettel kelljen nyűglődnünk nap mint nap. Jó lenne már egyszer az agyonkoptatott, frázissá vált, közhelykérdésre a „Hogy vagy?”-ra egy igazi szívből jövő — „Köszönöm jól” választ hallani. T. J. A belső tartás rokonszenvessé teszi az arcvonásokat. A jó kedv, életerő kiegyenesíti a derekakat, táncossá varázsolja az öreg lábakat. A jó közérzet varázserő? Igen! Fotó Czakó Napocska Helyszín: egy kisváros forgalmas tere, padok, gyep* szőnyeg, fák, áruházi bejárat Szereplők: kismamák és gyerekeik, diákok, jövő-menő ELSŐ KÉP: MÁSODIK KÉP: A szél nagyot rugaszkodik, fel egészen a palaszürke felhőkig, arrébb fújja őket. A résen elődugja fejét a Nap. Ha előbújt, nem lustálkodik, derekasan nekilát. HARMADIK KÉP: Palaszínű az ég, a szél körberohanja a teret. A szereplők kabátjukat, akinek nincs, pulóverüket ölelik magukhoz, toporognak. Egy kisgyerek elcsúszik a tegnapi eső nyomán, anyja félkezénél rántja magához, úgy sziszegi képébe intelmeit. Aztán el is vonszolja. A gyerekkel senki sem érez együtt, inkább az anyával. Ezek a gyerekek megátalkodottak! Oda kell sózni nekik! Aztán egy éltes férfiú csúszik meg ugyanott. A fene vinné el azokat is, akik kitalálták, hogy ilyen sima kőlapokkal rakják ki a teret! — zsörtölődik jó hangosan, néhány cek- keres asszonyság helyesel. Igen, igen, a fene vinné el...! Egy kisfiú átszalad a pázsiton, rászól valaki. Egy gimnazistaforma lány hanyagul elejti a rágógumi papírját, lennék az anyja helyében, majd megtanítanám — közli indulatosan barátnőjével egy kalapos hölgy. A lány visszafordul, biggyeszt, — mégcsak az kéne — válaszol hetykén, a kalapos hölgy kis híján megpukkad. De akkor... De klasszul csillog: — fedezi fel egy gyerek a kis pocsolyát, tényleg, csillog, örvendeznek a járókelők. Egy javakorabeli férfi felkapja a rágógumipapírt, otthon is én vagyok a papirfele- lős — mosolyog a hölgyekre. Ó, az ideális férfi — kellemke- dik magához térve a kalapos. Nézd csak, kisfiú, ott egy gesztenye! — mutat egy kismama a pázsitra. Gyerekkoromban csodálatos babákat csináltunk gesztenyéből — mondja a mellette sétáló babakocsisnak és dudorászni kezd. Egy cekkeres meg egy kosaras háziasszony már a pádon trécsel. Már éppen be akartam venni egy fájdalomcsillapítót, de mintha jobban lennék — újságolja valaki az áruház előtt, és oda tartja arcát a Napnak. A kabátok, pulóverek meglazulnak, a jövés-menés lelassul. Morgás, zsörtölődés nem hallatszik, az ugra-bugra gyerekeket szerető pillantások kísérik. (virág) MINDIG ÍGY Mindig így lenne jó: együtt lenni, örülni a világnak, a hozzánk tartozók létezésének, a jó időnek, a szeretetnek. .. Fotó: Komáromi Attól rossz, Ha nem |o _ „H ogy mitől jó a közérzetem? Legelőször is azt kell tisztázni, hogy mitől rossz, mert általában attól jó a közérzetem, ha nem rossz. Nekem attól rossz, ha a férjem beiszik. Nem durva, nem bánt, nem csinál semmit, de én akkor sem szeretem ezt. Ettől rossz a közérzetem" — mondja az asszony. „Hogy mitől rossz a közérzetem? Akkor legelőször is azt kell tisztázni, hogy mitől jó, mert általában attól rossz, ha nem jó. Nekem attól jó, ha megiszom azt a néhány fröcs- csömet. Általában azért, két liter múlva mindig hazamegyek... Hát, csak beszéljen az asszony, amit akar. Milyen feleség az olyan, amelyiknek akkor rossz a közérzete, ha az enyém jó és akkor örül, amikor rossz a közérzetem. Hát nem? Na, isten áldja! Iszunk látásig!” — mondja a férj. A helyzet valóban nagyon bonyolult és főleg felelősség- teljes, mert lám, egyikőnk közérzete hat a másikéra is. Tehát egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan közérzünk. „Mondja, önnek miért rossz a közérzete?" „Mert jó! Látom, meglepi válaszom. Pedig ez az igazság. Ma igen nagy napom van, és hogy sikerüljön, ahhoz rossznak kellene lennie a közérzetemnek. Nagyon rossznak. Szándékosan késve indultam a buszhoz, hogy az utolsó pillanatban ugorhassak fel és összeveszhessek a sofőrrel. Ez meg is történt. Sőt, még két utassal is összekaptam. Már- már a tettlegességiq fajult a dolog, de semmi haszna. Teljesen jó a közérzetem. Egyre inkább jó. Nézze, már vihogok. Teljesen kiborít, hogy jó a közérzetem. Megmagyarázom, hogy miért kell nekem nagyon rossz közérzet. Kérem szépen, a munkahelyemen egy fiatal, taknyos vezető teljesen felforgatta a megszokott rendet. Valami munkahelyi közérzetről papol és függönyöket'rakatott az ablakokra, világos színűre festette a falakat, képeket, reprodukciókat aggattak ki a szobákba. Szóval tiszta klubház lett az irodaházunk. A munkatársak meg fütyörészve járnak az egyik helyiségből a másikba, az ügyfelekkel nyájaskodnak, csevegnek. Teljesen elveszti a . munkánk a komolyságát, a hivatal pedig a tekintélyét. Én régóta vagyok már a pályán, de kérem, ilyen még nem történt meg velem. Majdhogynem kedélyes csevegésbe bocsátkoztam egy ügyféllel. Ez tarthatatlan. Ha ez a közérzet a jó közérzet, akkor én ennek ellene vagyok. írtam névtelen levelet jobb kézzel, bal kézzel, két kézzel, írógéppel a felettes szervnek. Eleinte nem törődtek vele, azért is kellett többször írnom, de aztán mégis észre tértek. Ma lesz a kivizsgálás. És nagyon rossz közérzetet kellene mutatnom, hogy lássák azok az ellenőrök az igazságot. Azért rossz most a közérzetem, mert még mindig jó, holott rossznak kellene lennie. Látja, mindjárt nevetek. Hi-hi-ha." Igen. Vannak ilyenek is. Nekik a jó közérzet — a másoké és lám sajátjuké is, rossz közérzetet okoz. 4 „És önnek?” „Nekem az okoz rossz közérzetet, ha folyton- folyvást megkérdezik, hogy mitől van jó közérzetem." Cz. S. Felfedeztem egy kórokozót ? Egy időben K. minduntalan azt a kabarébeli figurát juttatta eszembe, aki annak idején közkinccsé tette, hogy: „Mindenütt jó, de legjobb sehol.” Ezért, akárhányszor találkoztunk, csiklandozott a nevethetnék. Aztán alaposabban is megismertem e jeles férfiút, aki egy misszionárius szívósságával akart ráébreszteni az ember tökéletlenségére, a világ csúfságára, az élet értelmetlenségére, feketébbre festve a feketét. Mikor vert bennem gyökeret a félelem? Nem tudom. Egyszercsak azon kaptam magamat, hogy rettegek attól a K-tól, aki addig szórakoztatott. K-ra elég egy pillantást vetni és attól a világfájdalomtól és undortól, ami tetőtől talpig van ráírva, össze- facsarodik az ember szíve. A menetrend: előbb fa- csarodik a szív, utána emelkedik a vércukorszint. Egyesek szerint K. már süvöl- vénykorában arra specializálta magát, hogy puszta megjelenésével is le tudja hangolni, majd fel tudja ingerelni az embereket. Neki nem fehér a fehér, nem négy a kétszer kettő. Szóval, K. egy átok. Úgy hat a környezetében élőkre és a vele szóba ereszkedőkre mint kényes gyomorra a vacsoraként elfogyasztott toroskáposzta. Kérdezem tőle: Hogy van? Válaszol: Hogy lehetnék? Sehogy. — Ez alighanem vicc, mert nem úgy néz ki — próbálkozom a lehetetlennel. Mérgesen utasít rendre, hogy nem mondaná, ha nem úgy lenne. Sehogy se van és ez már így is lesz, amíg él. Mire én ártatlanul: — Volt egyáltalán az életének olyan szakasza, amikor valahogy volt? Az eredmény: lesújtó pil- lintás és csak egyféleképpen értelmezhető sarkonfordulás. Úristen, milyen ígéretes tud lenni egy ilyen perdület I Nem kétséges, azt jelenti, legalább pár hónapra légneművé semmisültem. Miután K. nem méltat szóra sem, nem kell tépelődnöm sorsukat rontó embertársaim indítékain, ami a legtöbb esetben igencsak meddő foglalatoskodás. Ellenben közreadhatom végre, hogy felfedeztem egy szerencsére nem ragályos, de annál veszedelmesebb kórokozót, ami a közérzetre, közhangulatra hat... Örömöm határtalan. * Másnap reggel az utcára lépve döbbenek rá, hogy a határtalan öröm is ugyanolyan illanékony természetű, mint a picike. K. toppan elém és károg, mint egy eufóriás varjú: — Zézusmárja, hogy néz ki?! Mint egy kriptaszökevény. Karikásak a szemei és fehér, mint a fal. Mondja, nem szédül? És a szíve? Kalimpál. Hát persze, hogy kalimpál! Semmi értelme megkísérelni a szóözön takarékra állítását. K. diadalittasan károgja' el, hogy a nővére is szintúgy járt... makkegészségesnek látszott, mint én, aztán egyszercsak price, pracc, prucc. * Mindennek, körülbelül fél éve. Rosszabb napjaimon sokszor jut eszembe a price, pracc és prucc. Hálából úgy látszik, megtámadott az általam felfedezett lakókörnyezeti kórokozó. Sürgősen ki kellene kísérletezni az ellenszerét I L. I. Tartós
